2010. április 21., szerda

Rakott krumpli

Tudom, hogy a rakott krumpli nagyon népszerű, illik szeretni. Nos, én nagyon sokáig nem szerettem. Próbáltam, újra és újra, de nekem egyszerűen nem jött be. Nem értettem, hogy miért ez a nagy rajongás érte.
Egészen addig, míg valaki megemlítette, hogy ő a krumplit nem főzi, hanem süti. Ha jól emlékszem, még aznap kipróbáltam így, és láss csodát, a rakott krumpli szinte első számú kedvenc lett. Pedig olyan minimális a különbség. Főtt krumpli helyett sült krumpli ( a bevitt kalória különbségre nem gondolunk). De a végeredmény egészen más. Így már szerintem is megérdemli a rajongást.
A krumplit csak félig, egészen halvány sárgára sütöm. Minden mást ugyanúgy, mint a főtt krumplival. Egy sor sült burgonya, erre a felkarikázott tojás, erre a házi füstölt kolbász. Só, bors, tejföl. Megint krumpli, tojás, kolbász. Tetejére is sült krumpli és sok-sok tejföl. Sütőben összesütöm, hagyom állni egy ideig, és lehet enni. Nyáros jó kis ecetes-cukros saláta jár hozzá, télen szilva befőtt. Bűnösen jót tudunk enni belőle. 
Jól fotózni viszont nem lehet, legalábbis nekem. 

31 megjegyzés:

ginko írta...

Szia! Nagyon jó ez a fotó, megfogadom a tanácsot és én is sütni fogom hozzá a kolompért:)

Névtelen írta...

Mi nem tejfölt teszünk rá, hanem besamel-t készítek, és abba keverek tejfölt, és megszínezem egy kis kolbászzsírral (mert a karikázott kolbászt is kicsit megsütöm előre pici olajon). Ez is rengeteget "dob" rajta, ég és föld... :-)Ildi

Bianka írta...

Ötletes még nem hallottam. Nagyon gusztán néz ki.
Én most a nyers krumplis változaton gondolkodom, munkatársnőm szerint csodás, mert utálom hámozni a főtt burgonyát :)

Chef Viki írta...

Nálam is rakott krumpli van :-))

Ez a sült krumplis verzió nagy ötlet!

nöné írta...

Jó ötletek, én is ki fogom próbálni, mert az én férjem sem rajong különösebben ezért az ételért, én viszont imádom:o) Köszönet a receptért!

Névtelen írta...

Jaj, de jó ötlet, mint minden itt Nálad! Én egébként annyival bolondítom meg a sajátomat, hogy a rétegek közé hajszálvékonyra szelt hagymakarikákat is teszek, a sorrend is fontos, krumpli - só, hagyma - tojás - bors - kolbász, majd újra krumlpi, stb. Így a kisülő kolbászzsír átitatja a tojást, hagymát, krumplit is, hmmm. A tetejére nálam is tejföl kerül, szigorúam csak 20%-os, ahogy enyhén karamellizálódik benne a tejcukor.... meg is kell sütnöm, azt hiszem:)

Ági

Ami írta...

De guszta! :)
A sült krumplis verzióról most hallok először. Mondjuk én nem is szoktam megfőzni, hanem nyersen vágom szeletekre, és kb 1 órán át sütöm. Imádjuk, bár ritkán van, mert ugye a krumpli nem túl jó nekem...

Omma írta...

Szia
Én nyersen pakolom össze, egyben sütöm az egészet és isteni a végeredmény.
Tovább kell ugyan sütni, de egyszerre mindent el lehet készíteni előre és nem kell annyira törődni utána vele.
A rétegek közé tejfölt teszek egy kis vízzel hígítva, hogy mindenhol ott legyen a tejföl.

Nagyon szeretem a blogod olvasni!

tökmagi írta...

Én a rakott krumplit Római tálba csinálom és minden alapanyagot kivéve a tojást nyersen teszem bele.Isteni finom benne.és nincs sok pepecselés vele.

Névtelen írta...

Én római tálban készítem el.A nyers krumplit uborkagyalun vágom szeletekre,és a beáztaott edény aljára teszek kevés szalonnát is.A rétegezés a szokásos,tetejére is mehet még szalonna,a tejfölt nem szabad kisajnálni belőle.Szépen lassan megsül,kell neki idő,rétegszámtól függően,de az íze pompás,gusztusosan néz ki és akár el is lehet menni közben ide-oda.

Zsófi írta...

Olajban sütöd a krumplit,vagy csak a sütőben?
Én is csak főtt krumplival szoktam csinálni,de szerintem ki fogom így próbálni:)
Én a tetejére a tejfölbe egy jó adag reszelt sajtot is szoktam tenni,az nem rontja el!!!Hmmm...:)
Egy kicsit meg akadt a szemem azon,hogy szilva befőttel eszitek!
Már akartam írni,hogy elég fura lehet,de most jutott az eszembe,hogy amikor terhes voltam én meggy lekvárral ettem a rakott krumplit!:D:D:D

libi írta...

Nálam héjában főtt krumplival is ez a No.1. Nem is értem, hogy lehet a rakott krumplit nem szeretni?! Én maradok a főtt krumplinál, mert utálom sütni, de majd nálad megkóstolom egyszer ezt a verziót! ;-)

Daisy írta...

Sokáig engem is az tartott vissza, hogy pepecselős. Azután elkezdtem két részletben készíteni. Egyik nap munka után az egyéb főzés mellett megfőztem a krumplikat és a tojást, másnap összeraktam az egészet és mehetett is sülni.
Nagyon régóta besamellel készítem és így asszem verhetetlen. Egészen más ízt ad így a kész étel.
Reszelt sajtot is szoktam rátenni. Szaftos, puha, leírhatatlanul finom.
LIMARA, egy próbát meg érne még a besameles variáció.

Névtelen írta...

Daisy, illetve mindenki, aki besamellel készíti: a besamelt teljes egészében tejföl helyett használjátok, vagy keverve, esetleg a rétegek között ezt, a tetején azt? Nagyon szeretem a besamelt, de a halvány rózsaszínre pirult zsíros-krémes tejfölt is.... micsoda dilemma:)::)

Ági

Daisy írta...

Ági én keverem tejföllel és a rétegek közé is öntök. Néha egy pici szerecsendiót is reszelek bele, de ez már az én dilim. A krumpli tetejére szintén ezt öntöm és néha erre teszek sajtot.
Jó bőséges adag besamellel készítem, mert úgy szeretjük, ha szaftos.

Névtelen írta...

Régen egy szomszédom is olajban sütögette először,kóstoltam,de aztán arra jutottam,hogy túl sok a zsírból...Óhatatlanul is beszívja,viszont ha nyersen sütjük,akkor a tejföltől vagy besameltől ugyanolyan finom lesz.Szerintem a legjobb a tejföl-tejszín-besamel keverék,rétegenként sajttal megszórva,nyesr krumplival indítva.

Névtelen írta...

Lehet,hogy ez már nem rakott krumpli, de én annak nevezem. aAfi.g szagú főtt tojás helyett illatos juhtúróval készítem.Mi így szeretjük!

Aniko írta...

Rakott krumpli...gyermekkori izek ès emlèkek,
Lehet 20 ève hogy nem eszek rakott krumplit!
Jò otlet sult krumplival csinàlni!

Bridge írta...

Ahány ház, annyi féle... :)
Főtten én sem szeretem, viszont mi is nyersen rakjuk össze, krumpli és tojás. Tejjel öntjük fel, a tetejére tejfölös, tejes, olajos szósz megy.
2 órát sül.

Nóra írta...

Úgy látom nem csak mi ettünk tegnap rakott krumplit. :-)

Névtelen írta...

Daisy, köszönöm, jövő héten készülök sütni, és ki fogom próbálni ezt a verziót! még takarékosabb is, és el tudom képzelni, hogy milyen finom!!!

Ági

AnIB írta...

Annyi jó ötletet, segítséget kapatam Limara oldaláról, ezért gondoltam, hogy a rakottkrumlival kapcsolatos tapasztalatomat leírom. Sokfélek képpen próbáltam elkészíteni (a sültkrumplisat még nem), és akkor hallottam, hogy a tojást nem karikákban kell beleteni, hanem apróra vágva. Gyakorlatilag tojást felszeljük, majd 90 C-kal elforditva ismét szeljük. A tejfölt kikeverem az apróra vágott főtt tojásokkal, sózóm, ki hogy szeretné fűszerezi és ezt teszem a főtt krumlira, persze kolbász is mindenképp. Sokkal szaftosabb... és így az egész család kedvence lett.

Limara írta...

Úgy látszik tényleg igaz a mondás, ahoány ház, annyi szokás. Besamelt bár nagyon szeretem, nekem azzal már túl tömény, nehéz a rakott krumpli, de a nyers krumplis változatát mindenképpen kipróbálom majd! :))

Age írta...

Én a tejfölbe egy kis vegetát is szoktam rakni, próbáld ki így is 1x. Megbolondítja! Na a te verziódat én is kipróbálom majd.

Izabella írta...

Én is nyersen teszem bele a krumplit. Finomra pirul, és nem kell előtte pepecselni.

Edina írta...

Ahogy előttem már írta valaki, én is kisütöm a kolbász zsírját és rálocsolom a főttkrumplira. Van egy rakottkrumplihoz hasonló étel: Az olajban halványra sült krumplikarikákat rétegezem tejföl, tojás (nyers), aprított petrezselyem, és kockára vágott sonka vagy párizsi keverékével. Fűszerezés ízlés szerint, aztán megy a sütőbe. Nem tudom mi a neve, de fincsi.

Zolda írta...

Anyósom, hogy ne legyen benne túl sok és nagy darab tojásfehérje, a főttojás mindkét végéről levágja a fehérjét és belereszeli az aprólyukú reszelővel. Sokkal gusztább úgy és még finomabb is!

Bernadett írta...

Sziasztok! A családom gyerekkorom óta nyerskrumpliból csinálja egy konyhai baleset következményeként.:) És azóta csakis így szeretjük, meg mindenki aki nálunk kipróbálta:) A lényeg, hogy mindent összedobunk, fólia alatt puhára sütjük, majd fólia nélkül ropisra piritjuk. A tejfölt csak utólag tesszük rá. És mondanom sem kell, mennyire finom a ropogósra sült krumplin a hideg tejföl:)

Szandi írta...

Limara, köszönöm ezt a receptet is, valóban SOKKAL finomabb, mint a hagyományosan elkészített. Tegnap vacsorára csináltam meg, hoztam belőle mára ebédre is. Még reggel, a telefonban is mondta a férjem, hogy mennyire jót evett belőle vacsorára! :D
Nagyon tetszik a blogod, rengeteg receptedet kipróbáltam már, hálás köszönet az összesért! <3

E.V. írta...

Mi régebben tejföllel készítettük, de elég sok kellett belőle, ha nem akartuk, hogy száraz legyen.
Újabban besamelmártással locsolgatjuk összerakás közben, egy kis (pirított) füstölt szalonna zsírja is mehet bele. Max. a tetejére teszünk kevés tejfölt + esetleg némi reszelt sajtot, de mindkettő simán elhagyható, ha nincs otthon. Arra kell vigyázni csak, hogy a besamel sótlan, ízetlen ne legyen, amúgy bármilyen változat, nem árt bőkezűen fűszerezni :)
Nyamiiii....

Unknown írta...

En szerencses vagyok. Nalunk a ferjem kesziti, istenien, nekem csak a krumplit kell megpucolni. O a tejfolbe tesz picit majonezt is es a sorok koze keves reszelt sajtot. Ti mivel fejezitek be? Krumplival vagy tejfollel? Nalunk most krumpli a soros, igy a tetejen is van egy kis finom ropogos 😀