2018. augusztus 27., hétfő

Sajtos-sonkás tölcsérek

























Biztosan mindenkinél előfordul időnként, hogy a hűtőben felszaporodnak a maradékok. Van egy darabka sajt, pár szelet sonka, kissé megszáradt füstölt kolbász, pár napja megvágott paprika, ami már biztosan senkinek sem kell, előbb-utóbb kukában végzi.
Ezekből a maradékokból készítettem ma egy jó kis tölteléket, amit kelttésztába csomagoltam. Csudajó vacsora lett.

Tészta hozzávalói:

  • 50 dkg finomliszt
  • 1,5 dl víz
  • 1,5 dl tej
  • 3 ek. olívaolaj
  • 2 csapott teáskanál só
  • 2 dkg friss élesztő
  • 2 evőkanál maradék burgonyapüré (elhagyható)
A tésztát most a dagasztógépre bíztam. Mindent hozzávalót belemértem a gép táljába, majd kb. 15 perc alatt szép sima, rugalmas tésztát dagasztottam. A tálat letakartam és a tésztát 50 percig kelni hagytam.
Mivel volt egy kevés maradék krumplipürém, abból is tettem a tésztába, de természetesen ez el is maradhat. Ha kézzel vagy gyengébb géppel dagasztunk, akkor valószínűleg nem is kell helyette több folyadék, ha erősebb géppel dolgozunk, akkor szükség lehetpluszban egy kevés tejre vagy vízre.

Amíg a tészta kelt elkészítettem a tölteléket:

Hozzávalók:
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 szál újhagyma
  • maradék sonka
  • maradék kolbász
  • fél kápia paprika
  • maradék sajt (nekem most sárga cheddar volt)
  • 1 ek. liszt
  • fél csésze tej
  • só, bors
  • reszelt saj
Tetejére:
  • 1 felvert tojás
  • szezámmag
Serpenyőben megolvasztottam a vajat, hozzáadtam a karikára vágott újhagymát, a kockára vágott sonkát és a finomra aprított kápia paprikát. Csak 1-2 percig pirítottam, majd meghintettem a liszttel, azzal is átsütöttem, végül felengedtem a tejjel és rövid idő alatt sűrűre főztem. Elzártam alatta a lángot és hozzáadtam a csíkokra vágott kolbászt és a kockára vágott cheddar sajtot. Meghintettem kevés sóval és kicsit több borssal. Alaposan elkevertem a masszát és hűlni hagytam.

A megkelt tésztát liszttel finoman meghintett deszkára borítottam és 8 egyforma darabba vágtam. Egyesével gömbölyítettem őket, majd egy fóliával letakarva 15 percig pihenni hagytam. 

Itt még mindig bizonytalan voltam, hogy milyen formát kapjon a péksüti, de amíg pihentek a kis cipók eszembe jutott egy fotó, amit Szabi osztott meg néhány napja az aznapi menüről. 

A pihentetés végén a tésztákból egyesével kb. 2-3 mm vastagságú korongokat nyújtottam. A közepére, hosszú csíkban tettem a töltelékből, arra szórtam reszelt sajtot, majd a tészta két oldalát a töltelékre hajtottam úgy, hogy ilyen kis tölcsérformát kapjak. A megtöltött tésztákat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam, egy fóliával letakartam és 30 percig ismét pihenni hagytam. Közben a sütőt előmelegítettem 200 fokra.
A megkelt tésztákat lekentem a felvert tojással és meghintettem szezámmaggal. A tepsit betoltam a forró sütőbe és a péksütiket kb. 20-25 perc alatt széppirosra sütöttem.

2018. május 27., vasárnap

Epres galette























Galette a francia pite. Nincs mit hozzátenni, maximum egy gombóc vanília fagyit. Nálam a nyár kedvenc desszertje,hiszen amilyen jól néz ki, annyira finom is, ráadásul amennyire nagyszerű, annyira egyszerű elkészíteni is.
A szezonja nálam az eperrel kezdődik, de nagyjából bármilyen gyümölccsel mennyei, úgyhogy végig kíséri az egész nyarat.

A tésztája kézzel is pillanatok alatt összeállítható, de ha van egy késes aprító, akkor még gyorsabb ez a művelet.

Hozzávalók:

  • 30 dkg finomliszt
  • 2 ek. cukor
  • nagy csipet só
  • 17 dkg hideg vaj
  • fél citrom leve
  • 1 tojás sárgája
  • kevés hideg víz ha szükséges
Töltelék:
  • kb. fél kg eper
  • 1-2 ek. cukor
  • 2 ek. kukoricakeményítő (vagy vaníliás pudingpor)
  • 1-2 ek. eperlekvár 
Lekenéshez:
  • 1 tojás fehérje
  • 1 ek. barnacukor
  • mandulaszeletek
Kimérem a lisztet, a cukrot, a sót és összevegyítem. Hozzáadom a hideg vajat és az ujjaim hegyével, vagy egy villával gyors mozdulatokkal morzsásra keverem. Hozzáadom a tojást, a citrom levét és ha szükséges 1-2 ek. jeges vizet. Villával keverem tovább, amikor már nagyobb darabokba összeálla  tészta, akkor a kezemmel összenyomkodom, mintha vizes homokot tapicskolnék. Nem szabad gyúrni, mert akkor nem lesz omlós. Fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe legalább 30 percre.

Amíg a tészta pihen, elkészítem az epret. Megmosom, kicsumázom és feldarabolom, félbe vagy négybe, az eper méretétől függően. Meghintem a cukorral és a keményítővel (vagy pudingporral). Összekeverem.

Egy sütőpapíron 2-3 mm vastag körlapot nyújtok a hideg tésztából. Óvatosan átemelem egy nagy sütőlemezre a papírral együtt. Megkenem az eperlekvárral. (ez elhagyható, de én szeretem, met így biztosan nem ázik el a tészta a töltelék alatt). Közepére halmozom az epret úgy, hogy körben 2-3 centimétert a tésztából szabadon hagyok. Csinosan elrendezem az epret, majd a tészta szélét óvatosan ráhajtogatom. Kissé felverem a tojásfehérjét, megkenem vele a tészta szélét, megszórom barnacukorral és mandulalapokkal.

200 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt szép pirosra sütöm. Szinte mindig kifolyik egy kis gyümölcslé a tepsire. Ezt a sűrű, illatos gyümölcsszószt (mindek nevezzem?) még melegen visszakanalazom a pitére, ettől szép fényes lesz a gyümölcs rajta.






2018. május 22., kedd

Teljeskiőrlésű hamburgerzsemle
















A gyermekem a minap küldött egy üzenetet, hogy olyan sűrű volt a napja, hogy nem volt ideje ebédelni. Mit főztem és maradt-e belőle, mert eléggé éhes. Halat sütöttem, gluténmentes ropogós panírban, amiből maradt néhány darab, de az újkrumpli, ami a körete volt, elfogyott. Mivel a gyermek hamburger mániás arra gondoltam, hogy gyorsan összedobok neki egy halburgert vacsorára. Jól időzítettem, épp készen lett, mire hazaért.

A még langyos zsemléket megkentem bőségesen majonézzel, amit egy kis csili szósszal kevertem el előzőleg, arra vágtam egy szelet füstölt sajtot, salátát, arra került a halszelet, megint majonéz és kész is volt a csudafinom szendvics. A markáns ízű, bükkfás füstölésű Frico sajttól teljesen új ízt kapott ez az összeállítás, egészen más karaktere lett tőle a szendvicsnek. És azt se felejtsük, hogy minden étel, amit a szeretteinknek készítünk egyben a gondoskodás jele is, amiért mi is szeretetet kapunk vissza.



Hozzávalók:
  • 35 dkg finomliszt
  • 15 dkg tk. búzaliszt (finomra őrölt volt)
  • 2 ek. cukor
  • 2,5 dl tej
  • 1 tojás
  • 1 tk. só
  • 5 dkg puha vaj
  • 2,5 dkg friss élesztő

Dagasztógép táljába mértem az összes hozzávalót és 5 percig alacsony fokozaton, majd még 15 percig magasabb fokozaton szép sima, fényes felületű tésztát dagasztottam. A tésztát fedeles kelesztőtálba tettem és 45 perc alatt duplájára kelesztettem.
Ezután liszttel meghintett deszkára borítottam, 8 egyforma darabba vágtam. egyesével gömbölyítettem őket, majd letakartam és megint pihentettem 10 percig. Ezután a kis cipókat a kezemmel kilapogattam, szorosan feltekertem és megsodortam. kb. 42-45 cm hosszú rudakat készítettem. Finoman beliszteztem őket, majd megformáztam úgy, ahogy a császárzsemlét szoktam. Sütőpapírral bélelt tepsire fektettem a zsemléket és letakarva megint 30 percig pihentettem. A sütőt ezalatt előmelegítettem 200 fokra.
A megkelt zsemléket egy egész, felvert tojással lekentem, megszórtam szezámmaggal és a tepsit a forró sütőbe toltam. 20-25 perc alatt szép pirosra sütöttem. Rácson hűtöttem ki őket.



2018. május 18., péntek

Magvas háromszögek














Szinte nincs nap, hogy ne frissíteném a kovászomat. Etetés után rendszerint sütök is vele, de így is előfordul, hogy a hűtőben a kovászos dobozok száma felszaporodik. Mivel kidobni nem szeretem, mégiscsak a dédelgetett kicsinyem :D,  sütök valamilyen péksüteményt, amihez felhasználom a hűtős, alvó kovászt. Ilyenkor muszáj egy kis élesztőt is adni mellé természetesen, de nincs azzal semmi baj.
Hozzávalók:
  • 50 dkg finomliszt
  • 15 dkg hűtős kovász
  • 1 dkg friss élesztő
  • 3 ek. olaj
  • 15 dkg joghurt (vagy aludttej)
  • kb. 2 dl víz
  • 2 tk. só
  • 1-1 ek. lenmag, szezámmag, napraforgómag

A lenmagot és a napraforgó magot száraz serpenyőbe tettem és elkezdtem melegíteni. Közben egy mozsárban durvára törtem a napraforgómagot és azt is a serpenyőbe öntöttem. 1-2 perc alatt illatosra pirítottam, majd hagytam, hogy teljesen kihűljön.
Dagasztógép táljába mértem a joghurtot, és a vizet (amiből egy keveset érdemes visszatartani és csak szükség szerint adagolni), a hideg kovászt, erre a lisztet, a sót, az olajat, majd végül rámorzsoltam a friss élesztőt. Alacsony fokozaton kb. 5-7 percig, majd magasabb fokozatra kapcsolva még 15 percig dagasztottam a tésztát. Az utolsó 2 percben hozzáadtam a lepirított magvakat is.  Puha, de nem ragacsos tésztát kaptam, amit fedeles kelesztőtálba tettem és 45 percig hagytam érni, szobahőmérsékleten.
Ezután a megkelt tésztát liszttel meghintett deszkára borítottam, 8 egyforma darabba vágtam, mindet gömbölyítettem, majd letakarva még 15 percig pihentettem. Ezután a kis cipókat kézzel kilapogattam és megformáztam a háromszögeket. Mutatom:


A péksüteményeket formázott oldalukkal lefelé sütőpapírral bélelt tepsire fektettem, egymástól távolabb. Egy fóliával letakartam és 30 percig megint kelni hagytam.
Ezalatt a sütőt előmelegítettem 200 fokra. A megkelt háromszögeket vízzel kissé lepermeteztem és meghintettem szezámmag és lenmag keverékével. A tepsit a forró sütőbe toltam, a sütő oldalára permeteztem vizet, majd az ajtaját gyorsan becsuktam, hogy a keletkezett gőz ne tudjon elillanni. A zsemlék 20-25 perc alatt sültek szép pirosra, ropogósra. Rácsra szedtem hűlni őket.





Másnap a férjem hosszabb, egész napos munkára ment, neki csomagoltam szendvicseket belőle. Ő legjobban a sajtos-szalámis szendvicset szereti, így megkentem őket jófajta vajjal, arra fektettem egy salátalevelet, azt beborítottam a teljesen egyedi, édeskés, dióra emlékeztető Frico Maasdam sajttal, erre került a házi szalámi, paradicsom és persze megint sajt. A lyukacsos, lágyabb, krémesebb állagú Maasdam tökéletes szendvics kiegészítő és már a látványa is étvágygerjesztő. Egy üveg jól behűtött saját készítésű bodzaszörppel vitte el a szendvicseket. Nem panaszkodott.




x

2018. május 14., hétfő

Kovászos kenyér alakorral


















Felnőttek a fiúk, így mostanában előfordul, hogy kettesben vagyunk a hétvégeken a férjemmel. Szokjuk a helyzetet..

Az ilyen kettesben töltött napokon elég sűrűn előfordul, hogy nem főzök. Együnk hideget, mondja legtöbbször a férjem, mert ő legalább annyira szendvics rajongó, mint én. Sütök valamilyen jófajta kenyeret vagy péksüteményt, azután előszedünk mindent a hűtőből, kedvenc sajtot, felvágottat, maradék hideg sültet, avokádót, zöldségeket, és ha jó idő van, akkor a kertben rendezünk magunknak egy pikniket.















Egy ilyen alkalomra sütöttem ezt az alakorral megbolondított kovászos kenyeret. Érdemes az alakort kipróbálni, azon felül, hogy egészséges ez az ősgabona, nagyon jó ízt ad a kenyérnek, péksüteménynek. Terülős fajta, így óvatosan kell adagolni, vagy formában kell sütni a kenyeret.
Hozzávalók:


  • 500 g BL 80 kenyérliszt
  • 50 g tk. búzaliszt
  • 50 g alakor liszt
  • 420 g víz
  • 150 g rozskovász
  • 2 csapott tk. só



Dagasztógépre bíztam most a tésztát. A keverőtálba először belemértem a vizet, azután a kovászt, végül a liszteket. 15 percig alacsony fokozaton dolgozott a gép, azután elzártam, a tálat lefedtem és a tésztát 30 percig pihentettem. Rászórtam a sót és magasabb fokozatra kapcsolva kb. 5 perc alatt szép sima tésztát dagasztottam.
Egy kelesztőtálba kb. 2 ek. olívaolajat locsoltam és a tésztát beletettem. A tálat lefedtem és a tésztát kelni hagytam. Közben 20 percenként háromszor meghajtogattam. Az utolsó hajtás után óvatosan a konyhapultra fordítottam és gömbölyűre húztam. A kelesztőtálat ráborítottam és megint 20 percig pihentettem.
Amíg a tészta pihent egy szakajtót rizsliszttel bőségesen meghintettem.
20 perc után a tésztát megformáztam és fejjel lefelé az előkészített szakajtóba tettem. Egy tiszta ruhával betakartam és betettem a hűtőbe. 5 óra múlva szépen megkelt, az összecsipkedett rész szakadozni kezdett.
A sütőt bekapcsoltam 240 fokra, légkeveréses üzemmódra, gőzbevezetésre. Ha nincs ilyen funkció, akkor be kell készíteni a sütő aljába egy kisebb fém edényt és azt is jól fel kell forrósítani. A megkelt tésztát rizsliszttel megszórt pizzalapátra fordítottam, pengével bemetszettem és óvatosan a forró sütőlemezre csúsztattam, a hőt 230 fokra mérsékeltem. Ilyenkor kell a sütő aljába készített edénybe egy pohár vizet önteni. Ezt a vizes edényt 20 perc után ki kell venni a sütőből, tovább már nincs szükség gőzre.
A kenyér 47 perc alatt sült szép pirosra. A sütőt elzártam, az ajtaját fakanállal kitámasztottam és a megsült kenyeret még 5 percig a sütőben hagytam. Ezután rácsra tettem hűlni.
Másnap ebből a finom, puha bélzetű kenyérből ebédeltünk finom szendvicseket a férjemmel. Az én kedvenc szendvicsemhez megkentem majonézzel a kenyeret, tettem rá salátát, sonkát, avokádót, paradicsom karikákat és a kedvenc edami sajtomat a Fricotól, amivel nemcsak különlegesebbé válnak a szendvicsek, de kiváló fehérjeforrás is. A Frico sajt esetében például 1 kilogramm sajthoz 10 liter tejet használnak fel a holland sajtmesterek, így egy szelet sajt nagyjából 2,5 deci tejnek felel meg amellett, hogy a sajt bőséges használata izgalmassá is teszi a szendvicseket.




















x

2018. április 27., péntek

Zabpelyhes puffancsok





Egésznapos útra ment a gyermek, azt kérte, hogy készítsek neki valami finom szendvicset, mert valószínűleg csak útközben lesz idejük enni. Az én drága gyermekem legjobban a pihe-puha, fehér kenyeret vagy péksüteményt szereti, ez állandó vitatéma is közöttünk. (Bár mostanában kibírom, hogy csak bólintással válaszoljak a „nem elég fehér a kenyér” megállapítására.)

Szóval, arra gondoltam, hogy készítek egy puha zsemlét, ami kellően fehér, de hogy egészségesebb legyen teszek bele zabpelyhet. Az elképzelés bejött, a zsemle ízlett neki, a szendvicsért meg odáig volt, mert természetesen a kedvenceivel pakoltam meg. Került bele majonéz, arra saláta, arra a saját készítésű őszibarack csatni, majd egy szelet omlósra sütött mézes-mustáros csirkemell, és végül az elmaradhatatlan sajt. A mostanában kedvenc lágy gouda a Frico-tól. Ez a finom, lágy krémes állagú sajt jól illik a hideg csirkehúshoz.




Hozzávalók:
  • ·         fél csésze zabpehely
  • ·         fél csésze forrásban lévő víz
  • ·         50 dkg finomliszt
  • ·         2 dl sűrű joghurt vagy aludttej
  • ·         1 dl víz
  • ·         2 tk. só
  • ·         0,5 dl olaj
  • ·         1 kisebb tojás
  • ·         2, 5 dkg friss élesztő

A fél csésze zabpelyhet (egy csésze 2,5 dl) leöntjük a fél csésze forró vízzel, elkeverjük és félretesszük addig, amíg teljesen kihűl.

Dagasztógép táljába mérjük a joghurtot, hozzáadunk 1 dl vizet, beletesszük a kihűlt zabpelyhet, a lisztet, a sót, az olajat, a tojást, majd a tetejére morzsoljuk az élesztőt. A dagasztógép alacsony fokozatán összeállítjuk a tésztát, 5 perc után magasabb fokozatra kapcsoljuk és további 15 perc dagasztással alaposan kidolgozzuk a tésztát. Ha szükséges adhatunk még hozzá kevés vizet.

Amikor a dagasztással végeztünk a tálat letakarjuk és 45 percig érleljük a tésztát. Ezután kiütögetjük belőle a levegőt, majd kitesszük a deszkára és 9 egyforma darabra osztjuk. Lisztezett kézzel gombócokat sodrunk belőlük, majd egy ruhával letakarva 10 percig pihentetjük. Közben egy nagyobb sütőlemezre sütőpapírt borítunk.

A pihentetett tésztákból zsemlét formázunk és a sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk őket. Ismét letakarjuk és 30 percig pihenni hagyjuk. Ezalatt a sütőt előmelegítjük 200 fokra.

Finoman belisztezzük a kezünket és a megkelt szemléket óvatosan ellapítjuk. Amikor kész vizet permetezünk rájuk, megszórjuk mindet zabpehellyel és a tepsit a forró sütőbe toljuk. Kb. 25 perc alatt szép pirosra sütjük a zabpelyhes bucikat. Végül rácsra tesszük őket hűlni.
Szendvicset csak akkor készítünk, amikor teljesen kihűltek.






2018. március 6., kedd

Gluténmentes kenyér quinoával




A Konyhakiállításra vittem egy ilyen kenyeret, illetve ott helyben is összeállítottunk egy tésztát, amiből kis bagetteket sütöttünk. Meglepő volt a sikere, akik nem étkeznek gluténmentesen, azoknak is nagyon tetszett a puhasága, kissé édeskés, kellemes íze, amit a quinoának köszönhet. Ezt a Dél-Amerikából származó szuperegészséges mag ma már viszonylag könnyedén beszerezhető. Létezik fehér, vörös és fekete változata is, én most ennek a keverékét használtam. Egyszerűen kávédarálón ledaráltam, úgy adtam a többi liszthez.





Hozzávalók:

  • 330 g langyos víz (3,3 dl)
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg friss élesztő (vagy 1 tk. porélesztő)
  • 2 tk. útifűmaghéj
  • 50 g őrölt guinoa
  • 125 g Nutri Free kenyérliszt
  • 125 g Schär Mix B kenyérliszt
  • 1 tk. só
  • 2 ek. olívaolaj
Dagasztógép üstjébe tesszük egymás után az összes hozzávalót. Alulra a víz, abba a cukor, majd az élesztő kerüljön, ezután jön az útifűmeghéj, arra a lisztek, vgül a só és az olaj.


A gép keverőszárával 3-4 perc alatt, közepes fokozaton kikeverjük a tésztát. Ha szükséges, félidőben leállítjuk a gépet és az üst oldalára tapadt tésztát egy spatulával leszedjük. ( A Kenwood szuper szilikon szélű keverőlapátja ezt megteszi helyettünk). 
Amikor a tésztánk szép homogén, egy spatulával összeszedjük egy gombóccá, a tálat letakarjuk és 30 percig kelni hagyjuk a tésztát. 



Amíg a tésztánk kel, egy  24 cm x 11 cm nagyságú sütőedényt kibélelünk sütőpapírral.
A megkelt tésztát egy vizes spatulával rizsliszttel meghintett munkalapra szedjük. A tetejét is meghintjük rizsliszttel, kissé kilapogatjuk, majd óvatosan feltekerjük. Beleemeljük az előkészített formába, és finoman lenyomkodjuk, hogy ne maradjon benne nagy levegőbuborék. A formát fóliával lefedjük és a tésztát megint kelni hagyjuk, kb. 30 percig. Az idő csak iránydó, néha kicsit több kell neki, néha kevesebb, attól függően, mennyire kelt meg előzőleg, milyen a hőfok, páratartalom, stb...
Amikor az edény szélét elérte a tészta, akkor sütésre készen van.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra, légkeveréssel. Az aljába bekészítünk egy kisebb fém edényt, amit szintén jól felforrósítunk. Amikor a tésztánk megkelt, egy vizes spatulával vagy éles késsel mélyedést nyomunk a közepébe. 
Az edényt betoljuk a sütőbe, az alulra bekészített kisebb edénybe pedig beleöntünk egy pohár vizet és gyorsan becsukjuk a sütő ajtaját. Ezt a vizesedényt 20 perc után kivesszük a sütőből.
45-50 percig sütjük ezen a hőfokon, majd még 20-25 percig 180 fokon. Az utolsó 10 percben kivesszük a kenyeret a formából és anélkül sütjük tovább, hogy mindenütt szép ropogós héja legyen. Amikor a sütési idő lejárt elzárjuk a sütőt, az ajtaját résnyire nyitjuk és a kenyeret még 5 percig a sütőben hagyjuk. Ezután rácsra tesszük és teljesen kihűtjük mielőtt felszeletelnénk.
3-4 napig puha, fogyasztható kenyerünk lesz, de felszeletelve nagyon jól fagyasztható is.



Tipp: Ha csak 3 dl vízzel készítjük, akkor a tészta kiválóan alkalmas arra, hogy megformázva, edény nélkül süssük, vagy kinyújtva megtöltsük pl.pizzáscsigának. 
Quinoa helyett használhatunk ciroklisztet, hajdinalisztet, vagy köleslisztet is.


2018. március 5., hétfő

Meggyes-mákos kalács




Van olyan, hogy sok a mák a kalácsban? Na ugye, hogy nincs! Remélem, annyira fogjátok szeretni, mint mi. Sokszor sütöm, mi odáig vagyunk érte.


Hozzávalók:
  • 60 dkg finomliszt
  • 5 dkg cukor
  • 1 tk. só
  • 2 dl tej
  • 2 dl habtejszín
  • 1 tojás
  • 1 tojássárgája
  • 3 dkg friss élesztő

Töltelék:
  • 4 dl víz
  • 20 dkg cukor
  • 1 fahéj rúd
  • 2 db szegfűszeg
  • 0,5 kg darált mák
  • 1 citrom reszelt héja
  • 10 dkg aszalt meggy


A tejet meglangyosítjuk, beleszórunk 1 teáskanál cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Elkeverjük, majd a tetejére szórunk 2 evőkanál lisztet és 10 -15 percre félretesszük.
Tálba szitáljuk a többi lisztet, hozzáadjuk a sót, a maradék cukrot és alaposan elvegyítjük. A közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük a tejszínt, a tojást, a tojássárgáját és a közben felfutott élesztős tejet.
Dagasztani kezdünk. Amikor a tésztánk összeáll egy gombóccá kitesszük a deszkára és erőteljes mozdulatokkal tovább gyúrjuk. 15-20 perc dagasztás után szép sima, fényes felületű, rugalmas tésztát kapunk, ami már nem ragad sem a kezünkhöz sem a deszkához. A tésztát gömbölyűre formázzuk és fedeles kelesztőtálba tesszük. Szobahőmérsékleten 40-45 perc alatt duplájára kelesztjük.
Elkészítjük a tölteléket. A vizet és a cukrot a fűszerekkel együtt lábasba tesszük, felforraljuk, majd lassú lángon kissé besűrítjük, azaz szirupot készítünk.  Amikor kész a fűszereket kivesszük. A ledarált mákot tálba tesszük, hozzáadjuk a citrom reszelt héját és az aszalt meggyet. Lassan hozzáöntünk annyi szirupot, hogy kenhetőállagú legyen a töltelékünk. Alaposan elkeverjük, majd kihűtjük.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és 60 x 40 cm nagyságú téglalapot nyújtunk belőle. Rákenjük a tölteléket és a rövidebb oldalától kezdve feltekerjük, mint a bejglit. Egy éleskéssel hosszában kettévágjuk úgy, hogy a felső végén 2-3 cm egyben maradjon. A két szárat vágott felével felfelé fordítjuk, majd összefonjuk. Sütőpapírral kibélelünk egy 35 cm hosszú, 15 cm széles sütőformát és a tésztát óvatosan belefektetjük. Egy ruhával letakarjuk és 30 percig kelni hagyjuk.
A sütőt ezalatt 170 fokra előmelegítjük. A megkelt tésztát a forró sütőbe toljuk és kb. 45 perc alatt készre sütjük. A kész kalácsot a formával együtt rácsra tesszük, 10 percig a formában hagyjuk, majd kivesszük és kihűtjük.