2013. december 19., csütörtök

Forraltboros karácsonyi kalács

















Tavasszal volt már egy közös játékunk Júliával és Jutkával, amit nagyon szerettünk. A játék lényege, hogy kitalálunk egy szót, majd igyekszünk attól valamiféle ihletet kapni, és az eredményét ugyanazon a napon közzétenni. Természetesen egymással nem beszéljük meg, meglepetés, hogy ki mit készít.
Most is játszottunk és igen-igen megnehezítve a dolgunkat a KARÁCSONY szót adtuk meg, amitől az ihletet vártuk.
Régóta terveztem egy karácsonyi kalácsot, olyat, amiben az ünnep íze visszaköszönnek. Arra gondoltam, hogy a so-sok fűszert nem a kalács tésztájába teszem, hanem a hozzá használt folyadékot ízesítem velük. És akkor már szinte magától jött az ötlet, hogy legyen ez a folyadék egy jó fűszeres forraltbor.
Kíváncsian vártam, hogy visszaköszön-e a bor és a fűszerek aromája a kisült kalácsban és igen, nagyon jól érezhetőek, de nem tolakodóak, sütés közben még az illata is forraltboros.

Hozzávalók:

Kovász: 

  • 100 ml langyos tej
  • 1 tk. cukor
  • 100 g finomliszt
  • 2 dkg friss élesztő
A tejben elkeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és hozzáadjuk a lisztet. alaposan elkeverjük, letakarjuk és kb. 2 órára magára hagyjuk.

Fűszeres bor:
  • 2 dl bor
  • egy darab fahéjrúd
  • egy csillagánizs
  • fél rúd vanília
  • 2-3 szem kardamom
  • 4-5 szegfűszeg
  • kis szelet gyömbér
A bort forráspontig melegítjük, beletesszük a fűszereket és letakarjuk. Pár órát állni hagyjuk, de ha előre tudunk tervezni, akkor még jobb, ha akár előzőnap elkészítjük. Csak felhasználás előtt szűrjük át.

Tészta:
  • 400 g finomliszt
  • 60 g cukor
  • nagy csipet só
  • 1 tojás
  • 3 tojás sárgája
  • az összes kovász
  • kb. 1,5 dl forraltbor
  • 5 dkg puha vaj
  • fél citrom reszelt héja
  • fél narancs reszelt héja
  • 5 dkg mazsola
  • 3 ek. kandírozott citrus (narancs, citrom, lime vegyesen)
Tetejére:
  • 1 tojás
  • szeletelt mandula
Dagasztógép üstjébe mérjük a lisztet, a cukrot, a sót, a tojást, a tojások sárgáját, a kovászt és a bort. 3-4 percig alacsony, majd kb. 10 percig magasabb fokozaton dagasztjuk. Legvégén adjuk csak hozzá a puha vajat, a mazsolát és a kandírozott citrusokat.
A tésztát kelesztőtálba tesszük és kb. egy óra alatt duplájára kelesztjük.
Ezután enyhén lisztezett deszkára borítjuk, három egyforma darabba vágjuk és egyesével kis cipókat formázunk belőlük. Letakarjuk és 15 percig pihenni hagyjuk.
Végül megsodorjuk és egyszerű hármasfonással megfonjuk. Még szebb, ünnepibb lesz a kalácsunk, ha koszorú formára hajlítjuk, ebben az esetben hosszabb, kb. 75 cm hosszú rudakat sodorjunk. 
A megformázott kalácsot egy egész felvert tojással lekenjük és kb. 30-35 percig pihentetjük. A sütőt ezalatt előmelegítjük 170 fokra.
Én a MIÉLE sütő kalács funkcióját választottam. Ez egy 50 perces program, ami keleszti, majd süti is a kalácsot.
Közvetlenül sütés előtt még egyszer lekenjük a kalácsunkat a tojással, megszórjuk szeletelt mandulával. Hagyományos sütőben 40 perc a sütési idő.

Narancsos vajjal megkenve kiváló karácsonyi reggeli lehet.

Júlia karácsonyi receptje itt található, Judité pedig itt. 

2013. december 16., hétfő

Ujjlenyomat sütik karácsonyra hangolva


















Micsoda béna név egy ilyen gyönyörűséges sütinek! Pedig olyanok, mintha a csodás kis ékkövek lennének, és legalább annyira finomak is.
Nevére az elkészítési módja utal egyébként, a golyókká formázott tésztába az ujjunkkal mélyedést kell nyomni, így készítjük elő a töltelék helyét.
A süti roppant egyszerű, kezdők is bátran nekiláthatnak. A tészta hozzávalóit egyszerűen csak össze kell gyúrni, még jobb, ha késes betétű mixerre bízzuk a dolgot, majd rövid hűtés után golyókat kell belőle formázni, mélyedést nyomni a közepébe és forró sütőben rövid idő alatt megsütni. Ha lehűlnek, akkor pedig megtölteni bármilyen krémmel.
A karácsonyra készített kekszek tésztájába őrölt mandulát tettem, a csokoládé krémet pedig fűszeres-forraltbor sziruppal tettem ünnepivé. Most ez a kedvenc ünnepi kekszem...

Hozzávalók:

  • 300 g finomliszt
  • 100 g őrölt mandula
  • 1 mokkáskanál dr. Oetker sütőpor
  • 1 tasak dr. Oetker bourbon vaníliáscukor
  • nagy csipet só
  • 120 g porcukor
  • 200 g hideg vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 2 ek. hideg tejszín

Krém:

  • 2 dl vörösbor
  • 150 g cukor
  • 1 rúd fahéj
  • 2-3 szegfűszeg
  • 1-1 darab citrom és narancshéj
  • 1 csillagánizs
  • 1 dr. Oetker bourbon vaníliáscukor
  • 150 g 74 %-os étcsokoládé
A tésztához a lisztet, az őrölt mandulát, a sót, a cukrot, a sütőport és a vaníliás cukrot kimérjük és alaposan elkeverjük. Hozzáadjuk a kisebb kockára vágott hideg vajat és gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk. A tojások sárgájával és a hideg tejszínnel összeállítjuk a tésztát.
Még egyszerűbb, ha mindent késes aprítóba mérünk és azzal állítjuk össze.
A tésztát fóliába csomagoljuk és legalább egy órára hűtőbe tesszük.

A krémhez a bort, a cukrot és a fűszereket egy kisebb lábasba tesszük és közepes lángon addig forraljuk, míg körülbelül felére forr vissza. Levesszük a tűzről, hagyjuk, hogy kb. 40 fokosra lehűljön, és csak ezután adjuk hozzá az összetört étcsokoládét. Addig kevergetjük, míg a krém szép fényes és sima lesz. Félretesszük hűlni.

A tésztából kb. 3 cm átmérőjű golyókat formázunk, és egymástól kb. 3 cm távolságban sütőpapíros tepsire ültetjük őket. A közepükbe az ujjunkkal mélyedést nyomunk és 200 fokra előmelegített sütőben 10-11 perc alatt halványsárgára sütjük. kihűtjük.

A krémet vékony csöves habzsákba öntjük és a mélyedéseket megtöltjük a krémmel.


2013. december 5., csütörtök

Keksz csokilappal és sós karamellával


Sütipecsét mániám újabb darabja, talán mondanom sem kell, hogy a jelenlegi kedvenc. Szenzációs készlet, van egy kekszkiszúró darabja és van egy hozzá tartozó szilikon forma, aminek a segítségével 6 db csokilap készíthető. Mikulás vagy karácsonyi mintával is választható. Az exkluzív kiszúró díszdobozban, csinos kis receptes füzettel kapható, és van egy egyszerűbb, amiben csak a kiszúró és a szilikonlap található.
A keksz a legegyszerűbb linzertől a különböző magvakkal, aszalt gyümölcsökkel, fűszerekkel ízesítetten keresztül bármilyen lehet, és ugyanígy a csokoládé lap is remekül variálható. Egyszerű étcsokin vagy tejcsokin keresztül a fehércsokis, aszalt gyümölcsös különlegesség is elkészíthető, tényleg csak a képzelet szab határt. Én most robbanócukorkásat szeretnék, ha kapnék végre robbanócukorkát :)
A csokilapkát egy kis olvasztott csokoládéval lehet a kekszre ragasztani, de én sós karamellát készítettem hozzá, mit mondjak, nem volt rossz...

Hozzávalók:
  • 250 g finomliszt
  • 50 g kukoricaliszt
  • csipet só
  • 200 g hideg vaj kockára vágva
  • 100 g porcukor
  • 1-2 ek. hideg tejszín
Az összes hozzávalót késes robotgépbe mértem és 1-2 perc alatt összeállítottam a tésztát. Fóliába csomagoltam és legalább egy órára hűtőbe tettem, de akár 2-3 napig is pihenhet ott.
Míg a tészta hűlt elkezdtem a csokilapokat gyártani. Kb. 50 g apróra tört étcsokoládét vízgőz fölött felolvasztottam, simára kevertem, majd hozzáadtam még 10-15 g apróra tört étcsokoládét. addig kevergettem míg szépen felolvadt. A szilikon formát egy tálcára (vagy más sima felületre) tettem, a mélyedéseibe kanalaztam a csokiból, majd pár centi magasságból párszor a tálcára ejtettem, így a csoki felülete szépen kisimult. Hűtőbe tettem míg megdermedt. 
Óvatosan kipattintottam a formából, és elkészítettem a következő hat lapot.

A sós karamellához 10 dkg cukrot egy evőkanál vízzel egy kisebb lábasban tűzre tettem. Addig melegítettem, míg szép borostyánszínű lett, akkor egy nagy evőkanál vajat is beledobtam, habverővel simára kevertem, majd kb. egy deci tejszínnel felöntöttem. Addig kevergettem, míg kissé besűrűsödött. Egy jó nagy csipet, vagy inkább kettő fleur de sel-t szórtam bele és hagytam kihűlni.
A pihentetett linzertésztát kb. 2-3 mm vastagra nyújtottam, a kiszúróval kiszaggattam és sütőpapíros tepsin, 180 fokos sütőben kb. 10-12 perc alatt kisütöttem. A kekszeket kihűtöttem.
Már csak az összeállítás maradt hátra. A kekszekre a csokilapokat a sós karamellel ragasztottam rá.

A Gasztroshop-tól az egyszerűbb és az exkluzív megjelenés is megrendelhető. Remek karácsonyi ajándék lehet.




2013. december 3., kedd

Teljes kiőrlésű zabpelyhes kenyér






















Nagyon finom, laza szerkezetű, mégis egészségesebb(nek mondott) kenyeret hoztam. Van benne tk. búzaliszt (helyette jó a tönköly is), rozsliszt és zabpehely is. Magokkal is lehetett volna dúsítani, de azokat most kihagytam belőle.
Az ilyen vagy ehhez hasonló tésztákat általában joghurttal készítem, de most épp nem volt itthon, így tejfölt tettem bele, azzal is remek, szaftos kenyér sült. Került bele még 1 teáskanál méz, mert szelídíti a teljes kiőrlésű lisztek erőteljes ízét, a zabpehelyhez meg különösen jó, de a kenyér színét is szebbé teszi.
Az első kelesztés után én kettévettem a tésztát és külön, egymás után sütöttem ki őket öntöttvas lábasban. Természetesen egyben, akár jénaiban, akár más fedeles edényben is megsüthető.

Hozzávalók:

  • 250 g BL 80 kenyérliszt
  • 100 g tk. búzaliszt (vagy tönköly)
  • 100 g tk. rozsliszt
  • 50 g zabpehely (apróbb szemű)
  • 1 tk. sikér
  • 250 g öregtészta
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 1 tk. méz
  • 100 g tejföl
  • kb. 3 dl víz
  • 12 g friss élesztő
Tálba mérjük a liszteket, a zabpelyhet, a sikért és a sót. Alaposan elkeverjük, majd a közepébe mélyedést készítünk.
Ide öntjük a vizet, a tejfölt, a mézet, és az olajat. Kisebb darabokra szedjük az öregtésztát, úgy adjuk a többi hozzávalóhoz, majd legvégül a tetejére morzsoljuk az élesztőt.
Kb. 10-15 perc alatt bedagasztjuk a tésztát. Könnyűnek, de nem ragacsosnak kell lennie. Akkor jó, ha nem ragad a deszkához, a felülete sima és szép fényes.
Vékonyan kiolajozunk egy kelesztőtálat, beletesszük a tésztát, letakarjuk és kb. 30-40 percig kelesztjük (érleljük).
Természetesen dagasztógéppel vagy kenyérsütőgéppel is elvégeztethetjük a munkát. Utóbbi nálam mindig nyitott tetővel dolgozik.

A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, kettévágjuk és óvatosan átgyúrjuk. 
Letakarjuk és kb. 10 percig pihentetjük. 
Ruhával kibélelünk két kb. egyforma kelesztőkosarat (valamilyen kerek tálat),  és liszttel meghintjük.
A pihentetett tésztából cipókat formázunk és az előkészített kosarakba tesszük, fejjel lefelé.
Az egyiket szobahőmérsékleten hagyjuk, a másikat betesszük a hűtőbe.
Kb. 60 percig hagyjuk kelni szobahőn, ezalatt a sütőt előmelegítjük 230 fokra, a vaslábast is a sütőbe tesszük, átforrósítjuk.
A megkelt tésztát óvatosan a forró edénybe fordítjuk, pengével bemetsszük, rátesszük az edény tetejét és betoljuk a sütőbe. 
Kb. 40 perc alatt sül pirosra.
A sütés félidejében elővesszük a másik tésztát a hűtőből és hagyjuk, hogy átvegye a szobahőt. 
Amint kisül az első, azonnal a helyére fordítjuk a második cipót és ugyanúgy sütjük.
Rácson hűtjük ki őket.