2016. február 28., vasárnap

Medvehagymás-parmezános ropi


Hát igen, megkezdődött. A piacokon, a zöldségeseknél megjelent a medvehagyma. Néhány hétig özönleni fognak a gasztroblogokról a medvehagymás receptek. Én nem vagyok ugyan akkora rajongója, hogy heteken keresztül medvehagymát egyek medvehagymával és minden, de szó szerint minden ételbe tegyek belőle, de néhány alkalommal szívesen készítek vele valamit.


Hozzávalók:
  • 35 dkg finomliszt
  • 2 csapott tk. só
  • 10 dkg hideg vaj
  • 1 púpozott evőkanál zsír
  • 1 tk. száraz élesztő
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 1 tojás sárgája
  • kb. 5-6 ek. tejföl
  • kis csokor medvehagyma finomra aprítva.
A tetejére:
  • 1 tojásfehérje
  • nigella vagy szezámmag
Tálba szitáltam a lisztet, elvegyítettem a sóval és hozzáadtam a kisebb kockára vágott hideg vajat. Gyors mozdulatokkal elmorzsoltam, majd a zsírt is hozzáadtam és azzal is eldolgoztam. Ezután szórtam rá a száraz élesztőt, majd belereszeltem a parmezán sajtot is. A közepébe tettem a tojás sárgáját és a tejfölt. Gyors mozdulatokkal összeállítottam a körülbelül linzertészta állagú tésztát. Végül a medvehagymát gyúrtam bele. 

A sütőt előmelegítettem 220 fokra. Két tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A tésztát pihentetés nélkül azonnal kinyújtottam egy lisztezett deszkán kb. 3-4 mm vastagságúra. Lekentem a kissé felvert tojás fehérjével és megszórtam nigella maggal. 
Derelye vágóval 4-5 mm széles csíkokra vágtam és azonnal a sütőpapíros tepsire sorakoztattam. 

Kb. 18-20 perc alatt sültek szép pirosra-ropogósra a forró sütőben. 





2016. február 26., péntek

Bécsi túrós palacsinta


Bevallom őszintén, nekem ez a palacsinta teljesen új, soha nem ettem még ilyet. A főzős facebook csoportunkban viszont jó pár napja újra és újra előjön, így én is kedvet kaptam hozzá. 
Reggel majd 20 percet vártam a piacon, a fagyos szélben a friss, krémes házi túróért, de megérte.

Hozzávalók:
  • 10-12 db palacsinta
Töltelék:
  • 50 dkg házi túró
  • 2 ek. porcukor
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 1 citrom reszelt héja
  • 3 tojás
  • 5 dkg mazsola
Öntet:
  • 1 dl tej vagy tejszín
  • 1 tojás
  • 1 tk. vanília kivonat
Hagyományos palacsintákat sütünk, én most zabliszteset készítettem (a liszt felét egyszerűen zablisztre cseréltem)
A túrót, a porcukrot, a vanília kivonatot, a citrom reszelt héját és a tojások sárgáját összekeverjük, majd a mazsolát is hozzáadjuk. A tojások fehérjéből habot verünk és óvatosan a túróba forgatjuk. 
A palacsintákat megtöltjük a túrókrémmel, feltekerjük, majd mindet félbevágjuk.
Fogunk egy sütőtálat, egy evőkanál puha vajjal kikenjük és a palacsintákat egymásra döntve belefektetjük. 
Az öntet hozzávalóit krémesre keverjük és a palacsintára locsoljuk.
200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük. Porcukorral finoman meghintve tálaljuk.


Próbáltam rákeresni az eredeti receptre, de gyakorlatilag mindenhol ugyanígy találtam.