2010. április 19., hétfő

Málnás-fehércsokis brownie

Gondolom a  brownie -ról nem kell ódákat zenegni senkinek sem. Ez a csupa csokis sütemény jöhet bármikor, elég belőle néhány falat és máris szebb a világ. Az ilyen pocsék, esős napokon mint ez a mai is, receptre kellene minden egyes embernek felírni.
Hozzávalók (Rachel Allen):
  • 200 g étcsokoládé
  • 150 g vaj
  • 220 g cukor
  • 3 tojás
  • 150 g liszt
  • 1 mk. sütőpor
  • 125 g fehércsokoládé
  • 125 g málna
Egy nagyobb jénaiba teszem a darabokra tördelt csokoládét és a vajat. Vízgőz fölött lassan megolvasztom, majd a tűzről levéve belekeverem a kristálycukrot is. Ezután egyesével adom hozzá a tojásokat, mindet alaposan elkeverem. A lisztbe teszem a sütőport, és a csokoládés masszába szitálom. Óvatosan beleforgatom az apró darabokra vágott fehércsokoládét és a málnát is.
Egy 27cm x27 cm-es formát (jénai sütőtálat) kibélelek sütőpapírral, ebbe símítom a masszát. 175 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 30-35 percig. A vége felé nagyon figyelem, mert könnyű túlsütni, kiszárítani. Akkor jó, ha a közepes kissé ragacsos marad.
Ugyanezt a tésztát szoktam málna és fehércsoki nélkül Maci sajtkrémes töltelékével is sütni:

26 megjegyzés:

Padparadsa írta...

Hurrá, hurrá! Régóta keresem azt a browniet, ami belül krémesen lágy, a tetején keményebb... A Tied épp ilyennek néz ki! Köszi, ki fogom próbálni! :)

judit magos írta...

Eper van itthon, rögtön kiprobálom!!

Macsek írta...

Azt hiszem ez a post kimeríti az előre megfontolt éhes-emberkínzás fogalmát!! :D:D Gyönyörű! Már megint muszáj lesz sütnöm! És csatlakozom az előttem szólóhoz is, én is rég kerestem már egy lágyabb brownie receptet :)
Köszönöm :))

Bianka írta...

Azt hiszem én is megédesíti
Csodás

Hajni írta...

Szia Limara!
Nagyon jól néz ki a süti. Ha csak tejcsokim van itthon (nyuszi maradványok :)), abból is meg lehet sütni szerinted?
A kislányom szülinapjára megsütöttem a hagymás pogidat egyszer lilahgymával egyszer sajttal. Nagyon finom lett mind a két variáció.

Köszi. Üdv, Hajni

családi tűzhely írta...

Engem is nagyon feldobna egy szelet ezen a depis, esős délutánon.

Ami írta...

Szuper brownie! Ezt én is megsütöttem :). Tökéletesek az arányok.

Chef Viki írta...

Jaj nekem... Végem! :-)

Limara írta...

Padparadsa! Igen, ennek a külseje szinte ropog, a közepe lágy:)
Judit! Majd mesélj! :)
Macsek! :))) Szívesen! :)
Bianka! Köszönöm! :)
Hajni! Talán a fele csokit helyettesíteném tejcsokival, de akkor a cukorból is kevesebb kell, mondjuk 180-190 g
Családi tűzhely! Ugye?:)
Ami! Szerintem is! :)
Viki! :)))

Felhőlány írta...

Ettől a fehércsokitól és a málnától hihetetlenül jól néz ki! :)) Sajnos nincs az a mennyiségű brownie amit ne tudnék megenni...

Brigitta írta...

Most jól jönne egy fincsi falat!:))

Hajni írta...

Limara köszi a válaszod, akkor inkább nem variálok, hanem veszek étcsokit.:)

Hugi írta...

Szia Limara!
megcsináltam eperrel!!! Tökéletes! Köszönöm a recit! Már be is nyomtunk belőle egy-egy adagot vacsi utánra kávéval :))))
Üdv. Hugi

anya9 írta...

Húúú, de guszta!
Csak az a baj,hogy hízókúra ezerrel... De egyszer élünk! ;)

libi írta...

Ez most nekem is jöhet orvoso tanácsra. Hosszú volt a nap és nem túl szép...

Aniko írta...

Màr csak a post cimètol folyt a nyàlam!
Ezt ki kell pròbàlni bizony!!
Ciao
Aniko

Tinkmara írta...

Anyám, borogass... micsoda csokiálom!

judit magos írta...

Nagyon finom lett eperrel!

Panka írta...

Még sosem sütöttem browniet,de most meg fogom próbálni, nagyon guszta!
Milyen vaj kell bele? Teavaj, vagy jó a kocka Rama is?

Julika írta...

Még én sem sütöttem brownie-t, de ezt muszáj lesz megpróbálnom. Még a nyál is összefutott a számban :)

norcmorc írta...

Én megsütöttem. Isteni lett, pedig a legfelső sínen rajta maradt a másik tepsi... :-) Azt hiszem még ilyen finomat nem ettem!

Csibe írta...

Jujjj, de guszta! Imádom!

rossina írta...

Én is most sütöttem először, és hála Limara pontos leírásának, tökéletesre sikerült (sajnos). Épp friss epret vettem a piacon, így az került bele.
Naggggggyon finom!

Unknown írta...

Csak most olvastam a postod elejét...jót mosolyogtam, mert te azt írod, browniet bárhol bármikor, én meg jól lehúztam, hogy félevente egyszer is elég belöle :o ))))))

Padparadsa írta...

Kedves Limara! Kipróbáltam és tényleg ISTENI!! Köszönöm! (A jóllakott család nevében is) ;))

Macsek írta...

Kedves Limara,

megsütöttem, az egész család örömére, hát mit mondjak, hatalmas sikere volt :)) és az almás lepényt is, abból sem maradt másnapra.. :D:D

még fotózni sem volt időm...