2023. április 29., szombat

Fahéjas kalács thang zong technikával

 



A thang zong technika egy régi ázsiai, pontosabban egy japán módszer. Lényegében egy vizes vagy tejes rántást jelent, amelynek során az egy rész lisztet és négy vagy öt rész folyadékot simára keverjük, majd puding állagúra főzzük. Ennek a rántásnak köszönhetően a tésztánk több folyadékot képes felvenni, ezért az sokkal puhább, foszlósabb lesz és a frissességét másnap is képes megőrizni.

A módszer nagyon egyszerű és nagyon hatásos, mindenképpen érdemes kipróbálni. 


Hozzávalók:

Tejes rántás (thang zong)

100 g tej

25 g liszt

 

Tészta:

320 g finomliszt

30 g tk. búzaliszt

1 dl tej

1 közepes méretű tojás

1 tojássárgája

50 g cukor

40 g vaj

1 mk. só

1 tk. őrölt kardamom

1,5 dkg friss élesztő

 

Krém:

100 g puha vaj

60 g lágy barnacukor

60 g kristálycukor

1 ek. őrölt fahéj

1 tk. instant kávépor

csipet só

 

Először a vizes rántást készítjük el. Egy lábasban elkeverjük a lisztet és a tejet, majd lassú tűzön állandóan kevergetve besűrítjük. Amikor az első buborékok megjelennek, kb. egy perc után, a rántásunk készen van, forralni nem szabad. A kész tejes masszát áttesszük egy tálkába, fóliával lefedjük és teljesen kihűtjük.

A tejbe beleszórunk egy teáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, alaposan elkeverjük és néhány percre félretesszük, amíg az élesztőnk felfut.

Az egész tojást felverjük, és egy evőkanállal félreteszünk belőle a lekenéshez.

Tálba szitáljuk a finomlisztet, hozzáadjuk a teljeskiőrlésű lisztet, a cukrot, a sót és az őrölt kardamomot. Egy spatulával alaposan elkeverjük. A közepébe mélyedést készítünk, ide tesszük a tejes rántást és ide öntjük a tojást, a tojássárgáját és a közben felfutott élesztős tejet. Kézzel vagy géppel dagasztani kezdünk. 4-5 perc után, amikor a tésztánk már összeállt egy gombóccá, több részletben beledolgozzuk a puha vajat. További 6-8 percig dagasztunk, vagy amíg a tésztánk teljesen elválik az edény falától.



A puha, de nem ragacsos tésztát tálba tesszük, egy fóliával letakarjuk, és 50-60 perc alatt szobahőmérsékleten duplájára kelesztjük.

Amíg a tésztánk kel, elkészítjük a krémet. Tálba mérjük a puha vajat, a cukrokat, a fahéjat, a csipet sót és az instant kávéport. Kávé helyett használhatunk kakaóport is. Egy spatulával alaposan elkeverjük. A krémet felhasználásig a hűtőbe tesszük.



Egy 22 x 11 cm nagyságú sütőedényt kibélelünk sütőpapírral, vagy alaposan kivajazzuk és kilisztezzük.

A közben megkelt tésztát finoman lisztezett deszkára borítjuk és 5 mm vastag, téglalap formára nyújtjuk. Nagyjából 25x40 cm nagyságúra.

A kinyújtott tésztára rákenjük a fahéjas krém felét. Előbb kis halmokban tesszük a tésztára, utána egy spatulával vagy kenőkéssel egyenletesen elkenjük. Ezután a rövidebb oldalától kezdve feltekerjük, mint a bejglit.



A tésztarudat 90 fokkal elfordítjuk és egy fóliával letakarjuk. 15-20 percig pihenni hagyjuk.



Ezután ismét kinyújtjuk kb. 5 mm vastagságú téglalap formára. A kinyújtott tészta rövidebb oldala 2-3 centivel legyen kisebb, mint az előkészített sütőedény hossza.

Most rákenjük a maradék krémet, úgy, mint az első alkalommal. Ezután egy pizzavágóval alulról kezdve a tészta közepéig hat egyenlő vastagságú csíkra vágjuk. Azután fentről, az egyben hagyott résztől kezdve a tésztát feltekerjük és egy ügyes mozdulattal az előkészített formába emeljük.



A MIELE sütön kiválasztjuk a 30 perces kelesztő programot és a sütőedényt a sütőbe tesszük. A program végén a tésztát kivesszük és a sütőt átkapcsoljuk alsó-felső sütésre, 180 fokra. Addig a kalácsot lekenjük a félretett tojással.

Ha a sütőnknek nincs kelesztő programja, akkor 30 fokra kell állítani és az aljába egy kisebb edényben melegvizet kell betenni, amit a sütés kezdetekor el kell távolítani.



A fahéjas kalácsot kb. 40 perc alatt szép pirosra sütjük. A tésztát sütés után kb. 10 percig az edényben hagyjuk, majd rácsra csúsztatjuk és kihűtjük. Frissen kínáljuk.









2023. április 9., vasárnap

Mákos krémes


 

Mákimádóként régóta szemeztem már ezzel a sütivel. Mákos krémes vagy Francia mákos krémes néven található meg sok helyen a receptje. Átnéztem jópárat, végül kiválasztottam egyet és nagyjából azt készítettem el. A recept gyűjtőoldalon volt, nem találtam meg, hogy konkrétan kinek a receptje. 

Mézes laphoz:

40 dkg finomliszt

10 dkg porcukor

2 ek méz

10 dkg puha vaj

2 db L -es tojás

1 kávéskanál szódabikarbóna

egy csipet só

Mákos piskótához:

6 db tojás

15 dkg cukor

3 evőkanál víz

0,5 dl napraforgó olaj

15 dkg finomliszt

0,5 tasak sütőpor

15 dkg mák

1 citrom reszelt héja

Krémhez:

3 tojássárgája

2 tasak vaníliás pudingpor

10 dkg kristálycukor

7 dl tej

12 dkg porcukor

25 dkg vaj

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A mézes laphoz átszitálom a lisztet, elvegyítem a cukorral, a szódabikarbónával és egy csipet sóval. A közepébe mélyedést készítek, ide öntöm a tojásokat, a mézet és a puha vajat. Gyors mozdulatokkal közepesen lágy tésztát gyúrok. Elfelezem (pihentetni nem kell) és egymás után 2 lapot sütök egy nagy, kb. 38x30 cm tepsi hátulján, egyenként kb. 8-9 perc alatt.

A lapokat úgy szoktam sütni, hogy a tepsi méretének megfelelő nagyságú sütőpapírokat levágok, azon nyújtom ki a tésztát és emelem a tepsi hátuljára. Amikor kész, rácsra csúsztatom. A kisült lapokkal óvatosan kell bánni, mert törékenyek.

A mákos piskótához eredetileg szemes mákot ír a recept, én kávédarálón kissé átforgattam, megtörtem a szemeket. 

Robotgéppel habosra keverem az egész tojásokat a cukorral, kb 8-10 perc alatt. Ezután hozzáadom a vizet, az olajat, és a citrom reszelt héját. A lisztet, a mákot és a sütőport elkeverjük, majd több részletben óvatosan a tojásos krémbe forgatom. Sütőpapírral kibélelem ugyanazt a tepsit, aminek a hátulján kisütöttem a lapokat és a masszát óvatosan belesimítom. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. A kész piskótát rácsra teszem hűlni.

Amikor kezeletlen héjú citromom (vagy narancs) van és a héjára éppen nincs szükségem, lereszelem és üvegbe töltöm. Szórok rá kristálycukrot, az üvegre ráteszem a tetejét és a hűtőben tartom. Süteményekhez ebből szoktam tenni a tésztába, sokkal aromásabb, mint amikor frissen reszelem bele a citromhéjat. 

A krémhez a tojássárgájákat a kristálycukorral, a tejjel és a pudingporral alaposan elkeverem, majd folytonos kevergetés mellett sűrűre főzöm. A krém tetejére fóliát simítok és teljesen kihűtöm. 

A vajat és a porcukrot egy robotgéppel kihabosítom, azután a kihűlt vaníliás krémet kanalanként hozzáadagolom és simára dolgozom.

A sütemény összeállításához az egyik mézes lapot süteményes tálcára teszem, a vaníliakrém felét rákenem, erre jön a mákos piskóta, majd a krém másik fele. Végül a második mézes lappal befedem. A süteményt fóliával lefedem és másnapig hűvösre teszem. Porcukorral finoman meghintve kínálom. 



Megjegyzés: A krém készülhet 3 pudingból, egy liter tejjel, simán elbírja a sütemény. A porcukor helyett akár csokoládéval is be lehetne vonnia a tetejét. 

Forrás: Receptneked


2023. április 6., csütörtök

Húsvéti nyuszikalács

 



Légy szíves, mondjátok, hogy simán látjátok benne a nyuszit (háttal ül :D ), mert a családom jól szórakozott a kinézetén. Maradjunk annyiban, hogy finom, mondták.

Szerintem nagyon is csinosak, ahol kisgyerekek vannak, igazán jó szórakozás együtt elkészíteni. 

Gazdagon vajas a tésztája. Ha nem a húsvéti sonka mellé szánjuk, akkor tovább ízesíthető, reszelt citrom vagy narancs héjával, vaníliával, mazsolával vagy csokicseppel. Külön-külön, de együtt is.


Hozzávalók:

50 dkg finomliszt

6 dkg cukor

2 dl tej

1 tojás

1 tojássárgája

1 mk. só

2 dkg friss élesztő

8 dkg puha vaj

1-2 ek. szemes mák

Dagasztógép táljába öntjük a langyos tejet, beleszórjuk a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt.

Az egész tojást felverjük, kb. két evőkanállal félreteszünk belőle a lekenéshez, a többit a tálba öntjük, hozzáadjuk a tojássárgáját is. A nedves hozzávalók tetejére szitáljuk a lisztet és rászórjuk a sót.

A géppel alacsony fokozaton dagasztani kezdünk. 4-5 perc után, amikor a tésztánk már szépen összeállt a gépet kikapcsoljuk, a tálat letakarjuk és 10-15 percig pihenni hagyjuk.

A pihentetett tésztát kézzel darabokra tépkedjük (így könnyebben a tésztába dolgozza majd a zsiradékot a gép), hozzáadjuk a vaj felét, a gépet lassú fokozaton elindítjuk. Amikor a vaj a tésztába simul, a maradék vajat is több részletben a tésztához adjuk. 

Amikor a puha, de nem ragacsos tésztánk elválik az edény falától, a felülete szép sima és fényes, kelesztőtálba tesszük. Letakarjuk és kb. 30-35 percig kelni hagyjuk. Ezután óvatosan átgyúrjuk, majd ismét letakarjuk és még 15 -20 percig pihentetjük.




A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és 9 egyforma darabra vágjuk. Mindet gömbölyítjük, majd letakarjuk és 15 percig pihenni hagyjuk.




Közben egy nagy sütőlemezt kibélelünk sütőpapírral.

A megkelt kis cipókat a tenyerünkkel kilapogatjuk, először fentről, majd lentről a közepéig visszahajtjuk, majd ismét tekerünk rajta egyet, azután mindből 20-22 cm hosszú rudat sodrunk.



A végükből levágunk egy-egy kisebb dió nagyságú darabot (kb. 20 gramm), és ezekből golyókat formázunk. Félretesszük.

Belisztezzük a tenyerünket és a rudakat tovább nyújtjuk, kb. 38-40 cm hosszúságúra.

Tálba szórjuk a mákot. A félretett tojáshoz egy evőkanál tejet öntünk, elkeverjük.

Fogunk egy tésztagolyót, belemártjuk a tojásba, majd a mákba. Letesszük a mákos felével felfelé egy tésztarúd közepéhez. 



A golyó fölött a rudakat kétszer megtekerjük, a végeiket, a nyuszi füleit, pedig csinosan elhajlítjuk. A fonatokat a sütőpapíros tepsire fektetjük. A tepsit letakarjuk és a kalácsokat 30 percig kelni hagyjuk.





A sütőt közben előmelegítjük 180 fokra.

A megkelt tésztákat a maradék felvert tojással lekenjük, majd a tepsit a forró sütőbe toljuk. Kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük. A pirosra sült kalácsokat rácsra szedjük hűlni.

Frissen kínáljuk.





2023. március 28., kedd

Medvehagymás-túrós párna

 


Én igazából nem vagyok nagy medvehagyma rajongó, de szezonjában azért készítek belőle néhány péksütit. A túróval szerintem remek párost alkotnak. Pogácsában már bizonyított, most ebbe a gyors, réteges tésztába is remekül illett. Túró helyett még ordával is el tudnám képzelni. Ha pedig nincs macihagyma szezon, vagy nagyon nem szereti valaki, kaporra le lehet cserélni.

Hozzávalók:

2 dl tej

13 dkg görögjoghurt

10 g porélesztő (vagy 2,5 dkg friss)

1 tojás

5 dkg puha vaj

1 ek. cukor

60 dkg finomliszt

2 tk. só

12 dkg puha vaj

 

Töltelék:

0,5 kg túró

2 ek. étkezési keményítő vagy búzadara

1 tk. só

frissen őrölt bors

kis csokor medvehagyma

1 ek. hagymavirágmag (vagy szezámmag)




A tojást felverjük.

Dagasztógép táljába öntjük a tejet, a joghurtot, a felvert tojás felét, majd beleszórjuk a cukrot és az élesztőport (vagy a friss élesztőt). Alaposan elkeverjük és 10 percig pihenni hagyjuk, amíg az élesztőnk életre kel.

Ezután rászitáljuk a lisztet és a sót. Alacsony fokozaton 7-8 percig dagasztjuk a tésztát, majd hozzáadjuk az 5 dkg puha vajat és további 6-8 percig dagasztunk, félidőben magasabb fokozatra kapcsolhatjuk a gépet. A tésztát kivesszük a tálból, a munkapulton gömbölyűre húzzuk. Akkor jó a tésztánk állaga, kissé puha, de nem ragacsos. Egy tálat vékonyan kikenünk vajjal vagy olajjal, a tésztát beletesszük és egy fóliával letakarjuk. 45-50 perc alatt duplájára kelesztjük.




Amikor a tésztánk megkelt, lisztezett felületre borítjuk és 2 egyforma darabra vágjuk. A kezünkkel mindkét darabot kilapogatjuk, majd cipót formázunk belőlük. Egy fóliával letakarjuk és 15-20 percig pihentetjük.




Liszttel meghintjük a munkapultot, a közepére helyezzük az egyik pihentetett cipót és az ökölbe hajlított kezünkkel négyzet formára nyomkodjuk. (így könnyebb lesz majd a szabályos formát megtartani nyújtáskor)



Ezután nyújtófával folytatjuk a munkát, a tésztát kb. 50x50 cm nagyságú négyzet formára nyújtjuk. A tésztát vékonyan megkenjük a puha, szobahőmérsékletű vajjal, majd három rétegbe hajtjuk, mint a levélpapírt. Az így kapott tésztacsíkot is megvajazzuk, azután megint három rétegbe hajtjuk. Fóliával letakarjuk és 20 percre félretesszük.

A másik tésztával ugyanígy járunk el.




Amíg a tészták pihennek a túrót tálba tesszük, villával áttörjük. Hozzáadjuk az étkezési keményítőt vagy búzadarát, a sót és tekerünk rá borsot. Ha bolti, szárazabb túrót használunk, akkor egy evőkanál tejföllel lazíthatjuk. A medvehagymát finomra aprítjuk és a túróhoz keverjük.




Sütőpapírral kibélelünk 2 nagy tepsit.

Az egyik hajtogatott, pihentetett tésztát lisztezett felületen kb. 35 x 50 cm nagyságú téglalap formára nyújtjuk. Egyenletesen rákenjük a medvehagymás túró felét, majd a tésztát feltekerjük, mint a bejglit. Ezután a tekercset egy éles késsel 8 egyforma darabra vágjuk.




 A kezünkkel mindet kissé ellapítjuk, azután a sütőpapíros tepsire fektetjük. Egy fóliával letakarjuk és 30 percig pihenni hagyjuk.

Közben a másik tésztát is ugyanígy kinyújtjuk, megkenjük a maradék túróval, feltekerjük, darabokra vágjuk és sütőpapíros tepsire fektetjük.

A MIELE sütőt 190 fokra, alsó-felső sütésre előmelegítjük.


A megkelt tekercseket lekenjük a félretett tojással és megszórjuk a hagymavirágmaggal vagy szezámmaggal. A tepsiket egymás után a sütőbe toljuk és a péksüteményeket kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük.

A túrós-medvehagymás párnákat rácsra szedjük hűlni. Frissen kínáljuk.



Tipp: medvehagyma helyett kaporral is készíthetjük.



2023. február 27., hétfő

Szegedi sós vajas kifli

 


Szegeden a Széchenyi téren volt régen egy tejivó. Népszerű hely volt, sokan szerettek oda járni leginkább túrógombócért és túrós csuszáért. Emlékeim szerint lehetett kapni süteményeket is, bár ritkán tértünk be és fogyasztottunk valamit helyben. Volt egy világbajnok sós kiflijük is. Annyira kedvelt volt, hogy egy ablakon keresztül az utcáról is meg lehetett vásárolni. Gyakran álltunk meg érte, sokszor még frissen, forrón kaptuk. 

A tejivó már régen bezárt, de a kiflire még mindig emlékszem. Az biztos, hogy szép pirosra sült nagy, duci kiflik voltak, a tetejükre pedig sós mázat csorgattak. A tésztája emlékeim szerint édeskés volt és vajas (lehet, hogy margarinos?). 

Persze az is lehet, hogy az ízére már nem pontosan emlékszem, de minden esetre most megalkottam a a saját sós vajas kiflimet. 

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt

5 dkg kenyérliszt

6 dkg cukor

1,5 tk. só

5 dkg puha vaj

1 tojás

1,5 dl tej

1.3 dl víz

2,5 dkg friss élesztő

Töltelék:

8 dkg hideg vaj

Sós máz:

2 ek. liszt

2 tk. só

4-5 ek. víz

 


Fél dl langyos tejbe beleszórunk 1 teáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és alaposan elkeverjük.

A tojást felverjük, és kb. két evőkanálnyi mennyiséget félreteszünk.

Tálba szitáljuk a liszteket, hozzáadjuk a többi cukrot és a sót, elvegyítjük. A közepébe mélyedést készítünk. Ide öntjük a többi tejet, a vizet, a tojást, a közben felfutott élesztős tejet és a puha vajat. Kézzel vagy géppel alaposan kidagasztjuk a tésztát. Amikor a tésztánk szép sima, fényes felületű és hólyagos, kelesztőtálba tesszük és letakarjuk. 30 percig kelni hagyjuk, azután finoman átgyúrjuk, megint letakarjuk és további 20 percig kelesztjük.

A megkelt tésztát 12 egyforma darabra vágjuk. Egyesével gömbölyítjük őket, azután letakarjuk és 15 percig pihenni hagyjuk.

Amíg a tészta pihen, a hideg vajat 12 egyforma darabra vágjuk.



A pihentetett kis gombócokat a kezünkkel csepp formájúra sodorjuk. 



Miután az összessel végeztünk, mindet háromszög alakúra nyújtjuk. Kb. 40-45 cm hosszú és 8-10 cm széles tészták aljára teszünk egy-egy szelet hideg vajat.



 A tészta alját ráhajtjuk, majd a vaj körül alaposan lenyomkodjuk, a vajat becsomagoljuk. Ezután feltekerjük a kifliket.







Egy sütőlemezt sütőpapírral kibélelünk és a kifliket ráültetjük. Kiválasztjuk a MIELE sütő 15 perces kelesztőprogramját és a tepsit betoljuk a sütőbe.

Amikor a program leáll, a tepsit kivesszük és a sütőt átkapcsoljuk alsó-felső sütésre, 190 fokra.

Ha a sütőnknek nincs kelesztő programja, a tepsit letakarjuk egy fóliával és a kifliket szobahőmérsékleten 30-40 perc alatt duplájára kelesztjük.

Amíg a sütő melegszik a kifliket a félretett tojással lekenjük. A tepsit betoljuk a sütőbe és 25 percig sülni hagyjuk.

Közben elkészítjük a sós kencét. A lisztet és a sót a vízzel tejföl sűrűségűre keverjük.



25 perc után kivesszük a tepsit a sütőből és egy kanál segítségével megcsorgatjuk a só-liszt keverékével. A tepsit visszatoljuk a sütőbe és még öt percig sülni hagyjuk.

A pirosra sült kifliket rácsra szedjük és kihűtjük. Frissen kínáljuk.




 


2023. január 31., kedd

Parmezános bagettek

 


Ezek a kis egyenes kiflik, bagettek kiválóan alkalmasak szendvics készítésére, de önmagukban is nagyon finomak egy pohár tejjel, tejes kávéval vagy kakaóval. 

Előtésztát, vagy más néven öregtésztát készítettem hozzá, de természetesen anélkül is elkészíthető, ilyenkor a gyakorlott házipékek tudják, hogy az élesztő mennyiségét kell a duplájára emelni, minden más marad. Ebben az esetben 9 helyett 8 darabra osztanám a tésztát. 

Előtészta helyett a hűtőben lévő felesleges kovászt is fel lehet használni hozzá. 

A parmezántól karakteresebb ízt kap, de sima reszelt sajttal is el lehet természetesen készíteni.

Előtészta:

5 dkg kenyérliszt

5 dkg tk. búzaliszt

3 g friss élesztő

1 dl langyos víz

A langyos vízben feloldjuk az élesztőt, majd beleszórjuk a liszteket. Egy spatulával alaposan összekeverjük annyira, hogy a lisztszemek nyirkosak legyenek, de dagasztani nem kell. A tálat letakarjuk 3-4 órát a konyhapulton hagyjuk, majd éjszakára betesszük a hűtőbe.

 

Tészta:

40 dkg finomliszt

10 dkg kenyérliszt

20 dkg előtészta (az összes)

1 kisebb tojás

2 dl víz

1 dl tej

2 tk. cukor

2 tk. só

1 dkg friss élesztő

5 dkg puha vaj

 

Töltelék:

8 dkg puha vaj

10 dkg reszelt parmezán sajt

 

Dagasztógép táljába öntjük a vizet, a tejet, a tojást, belemorzsoljuk a friss élesztőt, rászórjuk a cukrot és beletépkedjük az előtésztát (egyenesen a hűtőből). Ezután a tálba szitáljuk a liszteket is, majd a gép alacsony fokozatán 8-10 percig dagasztjuk a tésztát. Rászórjuk a sót, és magasabb fokozatra kapcsolva 2-3 percig tovább dagasztjuk. Ezután ismét alacsonyabb fokozatra kapcsolunk és a kockára vágott puha vajat több részletben a tésztához adjuk. Addig folytatjuk a dagasztást, amíg a tésztánk elengedi a tál oldalát és az alját, kb. 2-3 perc.



A puha, de nem ragacsos tésztát kitesszük a munkapultra és gömbölyűre, feszesre húzzuk. Vékonyan kivajazott tálba tesszük. A MIELE sütőn kiválasztjuk a 15 perces kelesztő programot. A tésztát behelyezzük a sütőbe, a programot elindítjuk. Amikor leáll, a sütőt kikapcsoljuk, de a tésztát még 15 percig a sütőben hagyjuk.

Ha nincs a sütőnknek kelesztő programja a tálat letakarjuk és a konyhapulton hagyjuk a tésztát duplájára kelni. Ha hűvös van a konyhában, akkor a 27-28 fokra előmelegített sütőbe tesszük.

Ezután kivesszük, a tésztát lisztezett felületre borítjuk és 9 egyforma darabra vágjuk. Az előformázáshoz mindet kilapogatjuk a kezünkkel és lazán feltekerjük. Egy fóliával letakarjuk és 15 percig pihenni hagyjuk.






A hosszúkásra formázott tésztát magunk elé vesszük és kb. 10-12 cm x 25-28 cm nagyságú téglalapot nyújtunk belőlük. Mindet megkenjük puha vajjal és szórunk rá egy-egy teáskanál reszelt parmezánt.

A tésztákat a rövidebb oldaluktól kezdve feltekerjük, a két végüket csinosra igazítjuk.




A maradék parmezán sajtot egy lapos tányérra szórjuk. A megformázott bagettek tetejét vízzel vékonyan lepermetezzük, majd mindet belemártjuk a sajtba. Ezután sütőpapíros tepsire ültetjük őket. 



Kiválasztjuk a MIELE sütő 30 perces kelesztőprogramját és a tepsit betoljuk a sütőbe. Ha nincs kelesztőprogram, akkor a tepsit letakarjuk egy fóliával és a konyhapulton, vagy a 27 fokra előmelegített sütőben kelesztjük duplájára. 




Amikor a program leáll, a tepsit kivesszük és a sütőt átkapcsoljuk gőzbevezetésre, egy gőzbefúvásra, 160 fokra.

Gőzös sütő nélkül 180 fokra melegítjük elő a sütőt, alsó-felső sütésre. A megkelt kifliket lepermetezzük vízzel, mielőtt a sütőbe toljuk a tepsit, majd az előmelegített sütő oldalára is permetezünk egy kis vizet.

A megkelt tésztákat egy éles pengével hosszában kb. 2 mm mélyen bevágjuk, majd az előmelegített sütőbe toljuk. A bagetteket kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük.

Rácsra szedjük hűlni. Frissen kínáljuk.

Tipp:

A tészta kenéséhez használt vajba reszelhetünk fokhagymát.