2010. április 6., kedd

Debreceni ropogós

Az előző csajos találkozóra hozott Julika ilyen sajtos tallérokat. Szeretjük a sajtos tallért, de igen ritkán sütök, mert szerintem egy büntetéssel felér órákig ácsorogni a tűzhely előtt. Ráadásul rengeteg receptet kipróbáltam, többnyire tetszettek is, de másnapra elpuhultak, nyúlósak lettek. Ez a tallér viszont napokig ropogós, de nem kemény, hanem omlós maradt, szóval tökéletes lett. Ettől függetlenül ezután is meggondolom kétszer is, hogy süssek-e, ugyanis pontosan három órán át készültek.
Hozzávalók:
  • 1,2 kg liszt
  • 2 ek. só
  • 1 sütőpor
  • 10 dkg vaj
  • 25 dkg zsír (lehet libazsír is)
  • 25 dkg margarin
  • 2 tojás
  • 3 dl tej
  • 25 dkg reszelt sajt
A lisztben elkevertem a sót, sütőport, majd elmorzsoltam benne az összes zsiradékot. Ezután elkevertem a sajttal, majd a tojásokkal és a tejjel rugalmas tésztát gyúrtam belőle. Felébe tettem köménymagot is.
Julika vékony rudakat sodor belőle, szeleteli, úgy süti, egyszerre ötöt. Nekem jobban bevált, hogy apró, kb. ropogós cseresznye nyagyságú golyókat formáztam belőle.

Az ostyasütőt felforrósítottam és egyszerre öt kis gombócot tettem bele. Pillanatok alatt kisült, vigyázni kell, mert elég gyorsan barnul. Tekintélyes mennyiség lett belőle.
Fém dobozban illetve üvegben tároltam.

22 megjegyzés:

egycsipet írta...

Wow, de szépek! :)
Ki fogom próbálni, az a recept is jó, amit én sütök, de kevesebb zsiradékot tartalmaz és vízzel készül, szerintem épp emiatt nem tökély. 3 óra? Akkor ez még gyors is volt... :DD

Bianka írta...

Ez csodás, isteni lehet

Mivel lehetne az ostya sütőt helyettesíteni?

nöné írta...

Csoda guszta! Nekem is van két receptem, viszont az általad említett okok miatt évente 1x, max. 2x készül, akkor is Leányzóm ÜL a tűzhely mellett, és sütögeti.

Nézz be hozzám légyszíves, van Számodra valami!

Chef Viki írta...

Mert ez ipari mennyiség :-) 1,2 kg liszt, atyaég!

Gyönyörűek lettek! Nálunk anyósom szokta sütni, ő sem fog hozzá 1 kg lisztnél kevesebből :-)

Kála írta...

Imádom... Illetve imádnám, de hol lehet ehhez célszerszámot találni?

Macus írta...

Isteni finom, de ezt tuti nem fogom kipróbálni. Sütőm sincs hozzá, de nemezért...

Andi írta...

Igazi békebeli, gyönyörűek!!!

Kathy írta...

Nem hiszem hogy egyhamar kiprobalnam, :))) de nagyon jol neznek ki! Nezz be hozzam legyszives, hozott valamit a nyuszi! :))

"saját levében" írta...

És milyen a sütőd? Az enyém békebeli, öntöttvas, meg lehet tőle karban combosodni!

Limara írta...

Egycsipet!Köszönöm! :))
Bianka! Köszönöm! :) Szerintem semmivel:(
Nöné! sajnos engem nincs aki felváltson:)
Viki! Köszönöm! Igen, ipari a mennyiség, de kevesebbel sem érdemes nekiállni:)
Kála! Piacon, vásárokban lehet kapni:)
Macus! megértem:)
Andi! Köszönöm! :)
Kathy! :)) Nézek! :)
Saját levében!Igen, az enyém is, izomláz garantált! :))

Kicsoda írta...

Ez nagyon csabitoan nez ki:-) azt mondjatok meg, szerintetek a goffri sutoben megsul az ilyen?:-D

IZs írta...

A sütő érdekel engem is, jól értettem ez gázra rakható ostyasütő-vas, amit vásárban vettél?

Regi írta...

szia

az anyósom a tésztát kinyújtja és kis kockákra vágja majd azt süti, így rengeteg időt megspórol és a forma ugyanaz vagyis helyes kerek kekszek

Bori írta...

Nagymamám örök klasszikusa... :-) Debrecenből, naná :-) Ő köménymagot is szokott bele tenni.

Kicsoda írta...

Jelentem mukodik a goffrisutovel... nagyonis:-) en is kinyujtom elotte es kb egy kg liszttel keszult keksz kevesebb mint fel ora alatt kesz volt. Teny, hogy nem ilyen szep, mert valahogy nem jottem meg ra mikor kell szettorni oket.

Névtelen írta...

Nekem minden Szilveszterkor jut ki 4-5 óra "bünti". :) Mi is kockázzuk mert valóban úgy is kerek.

Nóra írta...

Már háromszor készítettem el ezt a sajtost az útmutatásod alapján, annyi változtatással, hogy csak a mennyiség egyharmadát veszem,így egy óra alatt végzünk (a férjemmel, aki örömmel segít a sütésben). Így is tele lesz egy nagy fémdoboz. Az ízesítése tökéletes, tényleg napokig ropogós. Nemrég vettük a lidlben a villanyos sütőt és remekül bevált. Abba is belefér 4-5 tallér egyszerre. Azt hiszem, pénteken sütöm újra!

Cic írta...

A héten hozta meg a futár az elektromos ostyasütőt, így végre kipróbálhattam ezt a receptedet is, ezer hála érte, úgy érzem gyakori vendég lesz a konyhánkban a vele való hosszas szuttyogástól függetlenül! :-))) Köszönöm! :-)
Remélem nem bánod, hogy a blogomba is bemásoltam a recepted, természetesen hivatkoztam rád.
További szép estét!

Limara írta...

De jó! Nekem olyan még nincs!:(( természetesen nem bánom, hálás köszönetem!:)

Cic írta...

Tegnap este készítettem egy teljes adagot (1,2 kg lisztből), s felfedeztem a nekem legjobban bejövő formát. :-)
Nudli formájúra sodorgatom, 5 db belefér a sütőbe sugárirányban - kisülve tojásdad alakú lesz, nekünk nagyon tetszik! :-)

Krisztina írta...

Kedves Limara!

Elkészítettem a tésztát, de beleragad a sütőbe! Próbáltam úgy is hogy kicsit megolajozom. Annyi különbség van a tésztában, hogy margarin helyett is vajat raktam bele. Szerinted ez akkora probléma? Köszönöm a segítséget!
Szép napot, Krisztina

Limara írta...

nem. Elég forró volt a sütő?