2014. október 30., csütörtök

Fonom-finom, Házi praktikák

























Mostantól előrendelhető a december 6-án megjelenő Fonom, Finom című második könyvem
oldalon.

a www.konyvszerelem.hu oldalon

Külföldi rendelés esetén a nemzetkozi@hazipekek.hu címen.

Ez a könyv is a Csipet kiadó gondozásában jelenik meg.
Nagy örömmel és izgalommal készítettük, bízunk benne, hogy hasonló sikere lesz mint az első könyvnek (ami szintén megrendelhető ugyanitt).
A gyönyörű fotókat Studer-Tüske Veronika készítette.
Könyvbemutató és dedikálás december 6-án Budapesten lesz.

A könyvbe ezen az oldalon bele lehet lapozni.
















És még egy ráadás, a novemberi Magyar Konyhában interjút olvashattok velem és 6 receptem is megjelent a magazinban:


2014. október 29., szerda

Sütőtökös-mákos máglyarakás


Reggel egy jókora sütőtököt cikkekre vágtam és betettem a sütőbe sülni. Majd mindennap megsütök egyet, a férjemmel nagyon szeretjük, a gyerekek rá sem néznek. Közben mondom a kis családomnak, hogy a kétnapos kalács felhasználása végett ma máglyarakás lesz az ebéd, feltéve, ha nekik is megfelel. A férjem is rábólintott, pedig annyira nem rajong érte. Talán éppen emiatt jutott eszembe, hogy a hagyományos almás változat helyett most másként készítem el. A sütőtök kézenfekvő volt és akkor már a mák is, meg persze a narancs is.

Hozzávalók:
  • 5 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 1 narancs leve és héja
  • kb. 30 dkg sült sütőtök
  • 3 nagy tojás
  • 7 ek. cukor
  • 15 dkg őrölt mák
  • 7 dkg porcukor
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 2 ek. narancslekvár (vagy sárgabarack)
  • kb. 50 dkg szikkadt kalács
Egy nagyobb tálba mértem a tejet, a tejszínt, belefacsartam a narancs levét, hozzáadtam a sütőtököt és a tojások sárgáját, valamint 4 ek. cukrot. Egy habverővel alaposan elkevertem.
A kalácsot nagyobb kockára vágtam és a sütőtökös masszába forgattam. Kb. 20 percre félretettem.
Addig a mákot elkevertem a porcukorral, a fahéjjal és a narancs reszelt héjával.
Egy magasabb falú, kb. 24 cm x 24 cm nagyságú sütőtálat kivajaztam és a kalács egyharmad részét beleterítettem. Megszórtam a mák felével, arra egy sor kalács jött, arra a mák másik fele, amit végül betakartam a maradék kaláccsal. 
180 fokra előmelegített sütőbe toltam és kb. 25 - 30 percig sütöttem.
Amíg a kalács sült felvertem a tojás fehérjét 3 ek. cukorral. Amikor szép fényes és kemény lett a hab, beleforgattam 2 ek. narancs lekvárt.
Kivettem a kalácsot a sütőből, rásimítottam a habot és visszatoltam a 10-15 percre a sütőbe.
Langyosan tálaltam.



2014. október 25., szombat

Badambura



Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt ezeket az azerbajdzsáni péksüteményeket. Annyira, hogy lemondtam egy délutáni programot, hogy azonnal el tudjam készíteni. És nem bántam meg. Amilyen gyönyörű a látványa, annyira finom az íze is.

Hozzávalók:

  • 700 g finomliszt
  • 1 tk. só
  • 3 ek. cukor
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 150 g tejföl
  • 7 dkg puha vaj
  • 250 ml langyos tej
  • 2,5 dkg friss élesztő
Rétegezéshez:
  • kb. 8 dkg olvasztott vaj
Töltelék:
  • 150 g őrölt mandula
  • 70 g porcukor
  • 1 mk. őrölt kardamom (elhagyható)

A tészta hozzávalóit a dagasztógép táljába mértem és 3-4 percig alacsony, majd további 10 percig magasabb fokozaton egy sima, rugalmas tésztát dagasztottam. A tészta inkább kissé kemény legyen, mint lágy. Ha szükséges, kevés lisztet lehet még a gépbe adagolni.

























A bedagasztott tésztát tálba tettem és egy fóliával letakartam. 1-1,5 óra alatt szobahőmérsékleten duplájára kelesztettem.
Amíg a tészta kelt a töltelék hozzávalóit alaposan elkevertem.
Amikor a tészta megkelt kiütögettem belőle a levegőt:



















A tésztát a munkalapra borítottam, két egyforma darabba vágtam, majd azokat 5-5 egyforma részre osztottam. A darabokat fóliával letakartam.

A munkalapot alaposan letisztítottam és kevés olvasztott vajat elkentem rajta.
Fogtam egy tésztadarabot és egészen vékonyra, szinte papír vastagságúra nyújtottam. Kb. 60 cm x 25-30 cm nagyságúra. A vajjal lekent pultra terítettem. megkentem olvasztott vajjal és egy másik, ugyanekkorára nyújtott tésztalappal betakartam. Megint lekentem vajjal és beborítottam egy vékonyra nyújtott tésztalappal. 5 réteg kerül egymásra, a legfelsőt nem kell vajjal lekenni. Amikor az öt lap egymáson van, az alsó széléből egy éles késsel levágtam a vastagabb részt és a tésztát feltekertem, mint a bejglit.
Ezután a másik 5 tésztagombócot is ugyanígy kinyújtottam és olvasztott vajjal rétegezve egymásra raktam. Végül feltekertem.
A két tekercset 12-14, egyesével kb. 1,5 cm vastag szeletekre vágtam.

Ezután a csigát az oldalára fektettem és az ujjaimmal mélyedést készítettem bele. A mélyedésbe tettem 1-1 ek. tölteléket:



















Majd a tészta széleit fölötte összecsipkedtem. Így:





















A kis csónak szerű tésztákat megfordítottam és sütőpapíros tepsire fektettem.
A sütőt előmelegítettem 170 fokra.
A süteményeket kb. 20 perc alatt halvány rózsaszínűre sütöttem. Nem szabad pirosra sütni, a fotón pirosabbnak látszanak mint valójában.
Amikor kihűltek porcukorral finoman meghintve tálaltam.

Mandula helyett el tudom képzelni dióval, pisztáciával, vagy több féle mag keverékével is, de még mákkal is finom lehet.

A formázáshoz videó segítség itt.



2014. október 24., péntek

Bajor zsemle



















Épp kelt a tésztám, amikor csengetett a postás és meghozta a Cookori-tól a négy darabos bagettsütő formát. 
Amikor megláttam, hogy a mélyedése kissé szélesebb, arra gondoltam, hogy milyen klassz hosszúkás zsemléket lehetne benne sütni. Változtattam az eredeti elképzelésen és a közben megkelt tésztát 12 egyforma darabra osztottam. Amíg pihentek a formázás előtt azt is kitaláltam, hogy megmártom őket szódabikarbónás vízben, így a héjuk szép barna és jellegzetes ízű lesz, a bélzetük pedig pihe-puha.

Hozzávalók:

  • 500 g finomliszt
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 200 g öregtészta
  • 2 ek. burgonyapehely
  • 1 dl tej
  • 2 dl víz
  • 1,5 dkg friss élesztő

  • 1 csomag szódabikarbóna
  • nagy szemű só vagy sóvirág



A tészta hozzávalóit tálba mértem és a dagasztógép alacsony fokozatával 4-5 percig dagasztani kezdtem. Ezután felkapcsoltam a magasabb fokozatra és további, kb. 10 perc alatt szép fényes, sima tésztát dagasztottam.
A tálat letakartam és 30-35 perc alatt duplájára kelesztettem. Ezután lisztezett felületre borítottam és 12 egyforma darabba vágtam. Egyesével gömbölyítettem őket, majd letakarva 15 percig pihenni hagytam.
Ezután hosszúkás zsemléket formáztam belőlük. Letakartam és 20 percig pihenni hagytam.
Amíg a zsemlék keltek egy lábasban felforraltam kb. 1-1,5 liter vizet, beleszórtam egy csomag (kb. 50 g) szódabikarbónát és a lángot takarékra mérsékeltem.
A sütőt 220 fokra kapcsoltam. Akinek még nincs ilyen formája készítsen elő két nagy sütőlemezt, amibe sütőpapírt terít!
A megkelt zsemléket egyesével a szódás vízbe mártottam, oldalanként 20-30 másodpercre, majd  egy szűrőlapáttal a bagett sütő mélyedéseibe fektettem. Éles pengével bevágásokat ejtettem rajtuk és megszórtam nagy szemű sóval.
A forró sütőben 15 perc alatt pirosra sütöttem.



termékmegjelenítés

2014. október 15., szerda

Melegszendvics zsemle



Szuper gyors, nagyon finom vacsora. Kell hozzá egy egyszerű pizzatészta (persze aki szeretné, az megvariálhatja egy öregtésztás változatra is), kell hozzá bármi, amit szeretünk a melegszendvicsen, sajt, sonka, kolbász, bacon, gomba, kukorica, stb..... Legjobb benne, hogy akár az összes zsemlét más-más ízűre készíthetjük. 

Hozzávalók:
  • 50 dkg finomliszt
  • 1,5 tk. só
  • 3 ek. olaj
  • 3 dl víz
  • 2 dkg friss élesztő
Tálba mérjük az összes hozzávalót és egy könnyű, de nem ragacsos tésztát dagasztunk belőle, de nyugodtan rábízhatjuk a dagasztógépre vagy a kenyérsütőgép dagasztó programjára is a munkát. 
A bedagasztott tésztát tálba tesszük, letakarjuk és 30 percig kelni hagyjuk.
Ezután finoman lisztezett felületre borítjuk, 10 egyforma részre osztjuk és egyesével gömbölyítjük őket. letakarjuk és 10 percig kelni hagyjuk.
Amíg kelnek előkészítjük a tölteléknek valót.
A megkelt zsemléket egy éles késsel bevágjuk, úgy, mint amikor kisült zsemlét vágjuk keresztbe szendvicskészítéshez, de a legvégét egyben hagyjuk.  Kinyitjuk és a kezünkkel kissé kilapítjuk. Az egyik felére rátesszük a tölteléket, ráhajtjuk a másik felét és kissé összenyomjuk a széleket. Ezután zsemle formára sodorjuk a tenyerünk között.
















Sütőpapíros tepsire ültetjük, letakarjuk és kb. 20 percig kelni hagyjuk. 
A sütőt ezalatt  180 fokra előmelegítjük.
A megkelt zsemléket vízzel alaposan lepermetezzük, megszórjuk reszelt sajttal és a forró sütőben kb. 20 perc alatt pirosra sütjük.
Langyosan tálaljuk saláta és majonéz vagy ketchup kíséretében.