2017. szeptember 24., vasárnap

Narancsos csokitorta


Csak annyit fűznék hozzá, hogy rövid idő alatt háromszor kellett megsütnöm ezt a tortát. A tésztája nagyon egyszerű (ebből a tésztából alakítottam át), néhány perc kikverni. A rákent csokikrém pedig a kedvenc dobostorta krémje.
A mennyiségek csészében vannak megadva, 1 csésze 2,5 dl.
A tésztához írót használok, de ha nincs, semmi pánik. Ugyanannyi tejet kimérünk, adunk hozzá 1 tk. friss citromlevet, 3-4 percig állni hagyjuk és máris használhatjuk.

Hozzávalók:

Tészta:

  • 1,5 csésze liszt
  • 1,5 csésze cukor
  • 3/4 csésze holland kakaópor
  • 1,5 tk. szódabikarbóna
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 tk. só
  • 1 narancs reszelt héja
  • 2 nagy tojás
  • 3/4 csésze író 
  • 3/4 csésze frissen facsart narancslé
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 5 ek. olaj
Krém:
  • 4 nagy tojás
  • 20 dkg cukor
  • 2 ek. holland kakaópor
  • 10 dkg 74 %-os étcsokoládé
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 20 dkg puha vaj
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A tészta hozzávalóit a robotgép táljába mérjük és rövid idő alatt sima, egynemű tésztát keverünk belőle. 
2 darab 20 cm átmérőjű sütőforma aljába sütőpapírt terítünk, és a kikevert tészta felét előbb egyikbe, majd a másikba beleöntjük. betesszük őket az előmelegített sütőbe, a hőfokot visszavesszük 170 fokra és kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Vigyázzunk, hogy ne száradjon ki, inkább kissé tapadós maradjon!
A kisült tortalapokat rácsra tesszük és kihűtjük.

Amíg a tészta sül, elkészítjük a krémet. Előveszünk egy lábast, az aljába beleöntünk kb. 2 ujjnyi magasan vizet, majd ráteszünk egy akkora tálat, ami kissé belesüllyed, de az alja nem ér a vízbe. A tálba önztjük a cukrot, hozzáadjuk az egész tojásokat és egy habverővel addig kevergetjük, verjük, amíg a krém jól besűrűsödik. (Kb. 10-12 perc alatt van készen).
Elzárjuk alatta a lángot, a krémbe szórjuk a 2 evőkanál kakaóport, elkeverjük, majd beletördeljük a csokoládét és hozzáadjuk a vaníliát is. Addig kevergetjük, amíg a csokoládé felolvad és a krém szép fényes, egynemű lesz. Félretesszük és kihűtjük.
Amikor a krém kihűlt a robotgép táljába tesszük és a puha vajjal kihabosítjuk.

Tortatálra tesszük az egyik tortalapot, kenünk rá a krémből, arra rátesszük a másik lapot, majd a maradék krémmel vastagon bevonjuk az egész tortát. 1-2 órára hűtőbe tesszük, azután tálaljuk.







2017. augusztus 27., vasárnap

Kukoricalisztes piskótatekercs (gluténmentes)



















A legegyszerűbb sütik a legjobbak. A piskótatekercs például nálunk csak pillanatokat ér meg. A nagyfiamnak is ez a kedvence, így Bence napra ezt sütöttem neki. Mivel ő gluténmentesen étkezik, kukoricalisztből. Így is nagyon finom, érdemes kipróbálni. Nagyon jól illik a kukorica íze mellé a házi baracklekvár.
Mióta megvan ez a Kenwood gépem, még egyszerűbb a sütés. Van hozzá ugyanis egy új lapát, amivel a gép nagyon óvatosan tudja a felvert tojáshabba forgatni a lisztet. Nem töri össze, nem keveri túl, az extra lassú fokozatnak is köszönhetően, ami ugyancsak a gép nagyon jó funkciója.
Ez a keverőszár egyébként gyönyörűen belekeveri a krémekbe a felvert tojáshabot vagy tejszínt is, anélkül, hogy összetörné azt.
A piskótatésztához nem szoktam különvenni a tojás sárgáját és a fehérjét, csak akkor, ha gluténmentes lisztből sütöm. Azt tapasztaltam, hogy a gluténmenteseknél így jobb az állaga.

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 18 dkg cukor ( vagy eritrit)
  • 15 dkg kukoricaliszt
  • 5 dkg tápióka keményítő
  • csipet só
A tojások sárgáját 8 dkg porcukorral kihabosítom. 
A gépbe öntöm a 6 tojás fehérjét, elindítom, pár pillanatig alacsony fokozaton, ezután a legmagasabbra váltava tovább verem. Hozzáadom a csipet sót, majd a maradék 10 dkg cukrot is belekanalazom. Itt már kristálycukrot használok. Olyan erős a gép, hogy pillanatok alatt felveri a habot, vigyázni kell és résen lenni, mert képes túlverni (először úgy jártam), és akkor nem emelkedik meg a tészta. 
Amikor a habverő szár végén csúcsos a tojáshab, visszább veszem kissé a gépet, és belecsorgatom a kihabosított tojássárgáját. 
Ha jól összekeveredett, kicserélem a szárat a már említett, különleges keverőlapátra. A legalacsonyabb fokozaton lassan adagolva a lisztet a tojáshabba kevertetem. Jól látszik, hogy teljesen elkeveri, nem ül le a tészta aljára a liszt.
Egy nagy sütőtepsit kibélelek sütőpapírral, olajspray-vel vékonyan lefújom (vagy 1 ek. olajat egy ecsettel elkenek rajta), majd a masszát óvatosan belesimítom.
A tepsit 170 fokra előmelegített sütőbe tolom és kb. 15 perc alatt készre sütöm. 
Kiterítek egy tiszta konyharuhát, a piskótát rácsúsztatom a tepsiből, majd a papír segítségével megfordítom és óvatosan lehúzom róla. A keskenyebb (vagy akár a szélesebb, ízlés dolga) végétől kezdve lazán feltekerem. A tésztát ruhástól egy rácsra emelem és hagyom kihűlni.
Amikor kihűlt óvatosan kitekerem és megkenem egy üveg jófajta házi baracklekvárral. Visszatekerem és fél-egy órára biztonságos helyre teszem, hogy a tészta és a lekvár össze tudjon kapaszkodni. 
Ennyi időre csak, mert akkor megtalálják a fiúk és pár pillanat alatt el is tüntetik. 

Videó a késíztéséhez:




2017. augusztus 3., csütörtök

Áfonyás bögrés-joghurtos süti


Eszetlen meleg van, de tényleg! Nem is terveztem semmi sütést, de kaptam áfonyát a piacon, szóval mégis csak sütöttem. Igaz, jó korán keltem másnap, hogy még a reggeli, viszonylag elviselhetőbb hőmérsékletben kapcsoljam be a sütőt. 

A recept annyira egyszerű, hogy csak na! Mindent belemérünk a gép táljába, még mérleg sem kell, csak egy 2,5 dl-es pohár, majd bekapcsoljuk a gépet és 3-5 perc alatt kész a tészta. Újabb 3 perc, amíg formába öntjük, elrendezzük a tetején a gyümölcsöt, jelen esetben áfonyátés mehet is az előmelegített sütőbe. Ott viszont kell neki 1 óra, 1óra 15 perc, attól függően, milyen sütőedényt használunk. Én egy szép, de vastag kerámia formában sütöttem, így kellett neki a hosszabb idő, de egy vékonyabb püspökkenyér formában 1 óra elegendő. 

Ez a süti arra is nagyon jó volt, hogy végre kipróbálhassam az új KENWOOD gépem keverőszárát. Ez egy új tartozék. Nem egyszerű keverőszár, olyan eddig is volt hozzá, ennek az oldalára lehet még egy rugalmas részt felpattintani, ami a gép működése közben folyamatosan súrolja az edény oldalát. Az oda felcsapódott tésztát, krémet így rögtön le is szedi és visszakeveri a többihez. Nagyon ötletes, praktikus tartozék. mutatom:





A keverőszár:




Hozzávalók:
  • 1,5 pohár finomliszt
  • 2 tk. sütőpor
  • 1 mk. só
  • 1 pohár nádcukor
  • 1 pohár görögjoghurt
  • 1 citrom reszelt héja
  • fél citrom leve
  • 1/2 pohár olaj
  • 4 db közepes méretű tojás
  • 1,5 pohár áfonya
Az összes hozzávalót a keverőgép táljába mérjük. 3-5 perc alatt simára dolgozzuk a tésztát. Kivajazunk, kilisztezünk egy püspökkenyér formát (vagy kibéleljük sütőpapírral) és a masszát belesímítjuk. 
A teetjére szórjuk az áfonyát. 
A süteményt a 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 1óra-1óra 15 perc alatt készresütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
A kész süteményt kivesszük, az edényt rácsra tesszük, 10 percig pihentetjük, csak ezután vesszük ki belőle a süteményt. 

Áfonya helyett használhatunk szedret, málnát, ribizlit, fekete ribizlit, jostát, barackot, szilvát, stb....

Tálaláskor kínálhatunk mellé mascarpone krémet vagy vaníliafagyit, de önmagában is kiválló sütemény. 


2017. július 22., szombat

Joghurtos szendvicskenyér




















Új segítségem van a konyhában. Egy gyönyörű Kenwood CHEF XL robotgép. Szerelem első látásra. Fantasztikusan erős, 1700 w-os motorral dolgozik, és a szokásos dagasztó, habverő, keverő száron kívül még két ötletes szárral rendelkezik. Az egyik krémek keverésére kiváló, munka közben leszedi az edény oldalára kicsapódó krémet és visszadolgozza a többibe, így sokkal hatékonyabb és szebb a végeredmény. A másik egy különleges lapát, aminek a segítségével habokat lehet a krémbe keverni, nem kell kézi keverésre átváltani.
És egy fantasztikus újítás, a keverőtálat megvilágítja munka közben, méghozzá nagyon jól, így tényleg egy pillantással lehet ellenőrizni a tészta állagát.























Persze, a dagasztást próbáltam ki először. A gyermekem kedvenc kenyerét, egy joghurtos, formában sütött szendvicskenyeret készítettem benne elsőként. Ha lehetne, ő minden nap ezt enné, annyira szereti. Eleinte élesztős előtésztával készítettem, most kovásszal, de leírom mindkettőt, így tetszés szerint lehet választani.

Hozzávalók

Előtészta:

  • 20 dkg kenyérliszt
  • 15 dkg víz
  • 1 evőkanál kovász vagy 5 g friss élesztő
Tálba öntjük a vizet, beletesszük a kovászt vagy a friss élesztőt és alaposan elkeverjük. Hozzáadjuk a lisztet és egy spatulával simára keverjük. A tálat lefedjük és a tésztát 8-12 órán keresztül a konyhapulton hagyjuk.
Öregtésztával lehet helyettesíten ezt az előtésztát, de ebben az esetben a tésztába s tennék 5 g friss élesztőt. (hűvösebb időben, vagy gyorsítás céljából a kovászos előtészta mellé is mehet ez a kevés élesztő)

Tészta:

  • 50 dkg kenyérliszt
  • 2 tk. só
  • az összes előtészta
  • 15 dkg sűrű joghurt (görög joghurtot használtam)
  • kb. 2 dl víz
  • 2 dkg puha vaj
A tészta hozzávalóit a dagasztótál üstjébe mérjük, majd alacsony fokozaton (ezen a gépen van extra alacsony fokozat is) 2-4 percig keverjük, majd hozzáadjuk a puha vajat és magasabb fokozatra kapcsolunk. Még 8-10 percig dagasztjuk a tésztát. Amikor szép sima és hólyagos, kikapcsoljuk a gépet, a tálat lefedjük, és a tésztát kb. 1 óra alatt duplájára kelesztjük. 
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, téglalap formára igazítjuk, majd megformázzuk. Sütőpapírral bélelt kenyérformába tesszük, fóliával letakarjuk és ismét duplájára kelesztjük. 
220 fokra előmelegített gőzös sütőben kb. 50 perc alatt szép pirosra sütjük. A kisült kenyeret rácson hűtjük ki. 











2017. július 2., vasárnap

Csokis-málnás kalács
























Pár napja a piacon sétálgattam, nézegettem a bőséges kínálatot. A málnán mindig megakadt a szemem, tudtam, hogy dolgunk lesz még egymással, vagyis, nem csak simán megesszük, hanem sütés lesz vele. Mire hazatekertem nagyjából össze is állt a fejemben egy kalács képe, éreztem az illatát is, és az ízét is.
Gondolatban a málnát csokoládéval párosítottam és kalácstésztába töltöttem, méghozzá a csodás habcsókos kalácsba. Láttam magam előtt ahogy foszlós, a tojáshabtól különösen krémes állagú kalács belsejében olvadozik a csokoládé, rotyog a málna. Éreztem a csokoládé és a málna elegyének csodás illatát. Egyszóval, sütnöm kellett....

Hozzávalók:

  • 60 dkg finomliszt
  • 1 tk. só
  • 3 ek. cukor
  • kb. 3 dl tej
  • 3 tojássárgája
  • 5 dkg puha vaj
  • 2,5 dkg friss élesztő
Töltelék:
  • 3 tojásfehérje
  • 10 dkg cukor
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 20-25 dkg málna
  • 125 g 80 %-os étcsokoládé
Dagasztógép táljába morzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot és a meglangyosított tejet, amiből 2-3 evőkanálnyit visszatartunk. Egy habverővel vagy spatulával alaposan elkeverjük. Beletesszük a tojások sárgáját is, majd az átszitált lisztet, a sót és a puha vajat is. A gép alacsony fokozatán dagasztani kezdünk, 3-4 perc múlva magasabb fokozatra kapcsolunk és további 8-10 perc alatt szép fényes, puha tésztát dagasztunk. Ha szükséges, közben hozzáadjuk a visszatartott tejet.
A bedagasztott tésztát fedeles kelesztőtálba tesszük és 45-50 perc alatt duplájára kelesztjük. 

Amikor a tésztánk megkelt a tojások fehérjéből a cukorral egy csipet sóval sűrű, fényes habot verünk. A végén hozzáadjuk a vanília kivonatot is.

Belisztezzük a deszkát és a megkelt tésztát óvatosan ráfordítjuk. Körülbelül  50-55 cm x 30-35 cm nagyságú téglalapot nyújtunk belőle. Rákenjük a tojáshabot úgy, hogy az egyik hosszabb oldalánál 2-3 cm széles csík szabadon maradjon. Így könnyebb lesz feltekerni.
A tojáshabra szórjuk az apró kockára aprított jó minűségű étcsokoládét, majd elosztjuk rajta a málnát is.














Kibélelünk sütőpapírral egy mély kenyérsütőformát ( 30 cm x  15 cm x 10 cm nagyságú).
A tésztát a szélesebb oldalától kezdve óvatosan feltekerjük, a szabadon hagyott tészta szél kerüljön alulra. 
A feltekert tésztát hat egyforma darabba vágjuk. Az előkészíett dobozformába állítjuk őket. 


A kalácsot kb. 30 percig kelni hagyjuk. Ezalatt a sütőt előmelegítjük 170 fokra.
A megkelt tésztát az előmelegített sütőbe toljuk és 50 perc alatt szép pirosra sütjük.
A sütőből kivesszük és a dobozt rácsra állítjuk, a kalácsot 5-10 percig még a formában hagyjuk, csak ezután emeljük óvatosan a rácsra. 















































Ezután türelmesen várunk, amíg legalább langyosra hűl. Bizton állítom, hogy ez a legnehezebb rész....


Ha nincs ilyen mély, széles dobozformánk, semmi probléma. A feltekert tésztát kb. 3 ujjnyi széles darabokra vágjuk, majd a csigákat egymás mellé egy tepsibe fektetjük. Újrakelesztjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütjük.

A málnát tetszés szerint más gyümölcsre cserélhetjük. 

2017. június 27., kedd

Serpenyős pita gluténmentese
















Gyors megoldás, ha a forró napokon finom, gluténmentes kenyérre lenne szükség.


Tálba öntünk 3 dl langyos vizet, beleszórunk 1 tk. cukrot és 1 dkg friss élesztőt. Hozzáadunk 30 g ciroklisztet és alaposan elkeverjük. 10 percre félretesszük. 

Ezután hozzáadunk 270 g Nutri Free kenyérlisztet és 1 ek. burgonyapelyhet (ez utóbbi elhagyható). Alaposan összegyúrjuk, majd 2 ek. olívaolajat is hozzáadunk és azzal is alaposan kidolgozzuk. A tálat letakarjuk és a tésztát fél óráig kelni hagyjuk. Ezután rizsliszttel meghintünk egy szilikon lapot és óvatosan kiöntjük rá a tésztát. Egy tésztakaparóval 6-8 (inkább 8) darabba vágjuk. Egyesével gömbölyítjük őket. 


















Egy tapadásmentes serpenyőt szárazon felmelegítünk. Fogunk egy tésztagmbócot és rizsliszttel meghintett munkalapon 2 mm vastagságú körlapot nyújtunk belőle. Óvatosan a felmelegített serpenyőbe emeljük vagy csúsztatjuk. Amint a felületén megjelennek a hólyagok egy spatula segítségével megfordítjuk. Amikor széle elkezd hólyagosodni, megint fordítunk rajta. Kb. 20 másodpercenként forgatjuk, 5-6 alkalommal, amíg a tészta szépen felpuffad és a felülete piros foltosra sül. Ezután átteszük egy rácsra és jöhet a következő tészta. Minden új tészat előtt a serpenyőt kitöröljük egy papírtörlővel, mert a rizsliszt gyorsan megég. 

















Az így készített pita megtölthető, vagy téphető krémek mellé, de pizzalapnak is kiváló. 

2017. június 3., szombat

Mini kürtőskalács eperhabbal


Állítólag a nyár slágere lesz a mini kürtőskalács fagyival töltve. Úgy tudom, már több helyen is lehet kapni (Makón még nem!), majd meglátjuk mennyire lesz népszerű.
Mindenesetre elkészítettem a házi változatát, bár én nem fagyival, hanem eperkrémmel törltöttem meg. Elég régen tervezgettem, hogy nekiugrok, de időhiány miatt eddig mindig elmaradt. Ma viszont lazulós napra ébredtünk (végre), a fiúk szétszéledtek, kedvem is volt a sütéshez, úgyhogy nekiugrottam. Kimentem a konyhába, letöröltem az asztalt, elővettem egy tálat, beleszitáltam a lisztet, és a cukrot, elmorzsoltam a friss élesztővel, a közepébe mélyedést készítettem és beleöntöttem a folyékony hozzávalókat. A rádióban ritmusos zenét kerestem és kezdődhetett a kézi dagasztás. Először a folyékony hozzávalókat kevertem el az ujjaimmal, majd egyre több lisztet húztam bele. Amikor már nagyjából összeállt a tészta kitettem a munkapultra és jó alaposan megdolgoztam. A halk, de ritmusos zenére végzett monoton, de erőteljes mozdulatok annyira ki tudnak kapcsolni. Becsukom a szemem és csak arra figyelek, hogyan változik a tészta a kezem alatt. Miként lesz a görcsös, csomós keverékből egy sima, selymes tapaintású, rugalmas tészta a megfelelő mozdulatoktól. Jó kis terápia, érdemes kipróbálni!

Hozzávalók:
  • 30 dkg finomliszt
  • 1 ek. porcukor
  • 1 mk. só
  • 1 dl langyos, zsíros tej
  • 1 közepes méretű tojás
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 2 dkg puha vaj
Kell még:
  • 2-3 dkg olvasztott vaj 
  • barna nádcukor
Tálba mértem az összes hozzávalót és kb. 15-20 perc alatt kézzel egy szép sima, rugalmas tésztát dagasztottam. Amikor kitettem a munkapultra egyáltalán nem kellett lisztezni, annyira jó volt a tészta. 
Amikor kész lett egy tálba tettem, fóliával letakartam és beraktam a hűtőbe kelni. 2 óra alatt szépen megkelt, de ha több időt tölt a hűvösön, az sem baj neki.
Kivettem a hűtőből és hat egyenlő részre osztottam. Egyesével kis gombócokat készítettem belőlük és egy fóliával letakarva pihenni hagytam 10-15 percig. 
Amíg pihentek elkészítettem a mini tölcséreket. Pont így, mint ennél a kenyértölcséreknél
Az elkészült formákat alufóliával betekertem és az olvasztott vajjal vékonyan lekentem. A sütőt bekapcsoltam 200 fokra, hőlégkeveréses grill fokozatra.
Elővettem egy tésztagombócot és kinyújtottam kb. 2 mm vastagságúra. Oválisra, vagy kerekre, az mindegy. Egy pizzavágó segítségével a szélévelpárhuzamosan, spirál alakban 1 cm széles csíkot vágtam belőle. így: 





Ezután szorosan feltekertem az előkészített formára úgy, hogy a tészta kissé fedje egymást. A végén kimaradt egy kevés tészta, az lecsíptem. ezekből a kimaradt lett egy hetedik kürtőskalácsom.
A feltekert tésztát vékonyan lekentem olvasztott vajjal és meghempergettem a tálcára szórt barna nádcukorban.
Amikor az összes készen lett, azonnal betettem a forró sütőbe. Figyeltem, mikor elkezdtett a cukor olvadni, fordítottam egy kicsit a tölcséreken. Érdemes a sütő mellett maradni,mert nagyon gyorsan olvad a cukor és könnyen megéghet.
A kész tölcséreket rácsra tettem, 1-2 percig pihentettem, majd a közepükből óvatosan kihúztam a papírtölcsért.
Amíg a kalácsok hűltek elkészítettem a tölteléket, azaz az eperkrémet.

Hozzávalók:

  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl habtejszín
  • kb. 30 dkg eper
  • 1 kanál citromlé
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 2-3 ek. porcukor
Az epret megmostam,kicsumáztam és félbevágtam. Meglocsoltam a citromlével és rászórtam a porcukrot. Egy botmixerrel pürésítettem. Egy szitán átpaszíroztam.
A tejszínből kemény habot vertem. A mascarponét fellazítottam. hozzáadtam a tejszínhabot, a vaníli kivonatot és az eperöntetet. Egy spatulával összeforgattam. 
A friss eper helyett használhatunk jófajta házi eperlekvárt is.
A kihült kürtőskalácsok aljába tettem egy szem egész epret, majd habzsákból töltöttem meg a krémmel. mentával, egész eperrel és egy kevés csokiöntettel díszítve kínáltam.
Ez a mennyiség csak 3 kalácshoz volt elegendő, szóval érdemes duplázni.


Tipp: Eper helyett bármilyen ízű krémmel tölthetjük, de adhatjuk akár nutellás krémmel, vagy finom fagylaltal is.

2017. március 22., szerda

Scali kenyér kovásszal




















A szezámmagos fonott kenyér nagy kedvenc volt, gyakran sütöttem, aztán egyszer csak elmaradt. Most ismét megsütöttem, de ezúttal élesztő nélkül, csak természetes kovásszal. Az eredeti ecept szerint ez egy pihe-puha bélzetű, lágy, kellemesen édeskés ízű kenyérke, amit persze a sok szezámmag tesz különlegessé. Kovásszal is hasonlót szerettem volna elérni, ezért afehér kovászt 4 óránk etettem előző nap, így nem lett savanykás ízű, majd ebből a kovászból készítettem egy keményebb kovászt, vagyis kovászos öregtésztát.
Tehát, a sütést megelőző napon a hűtőben lévő rozskovászomból kivettem 20 grammot, megetettem 20 gramm kenyérliszttel és 16 g (80%) langyos vízzel. Alaposan elkevertem, és a dobozra lazán rátettem a tetejét. 4 óra múlva kivettem belőle 20 grammot és az előzőekhez hasonlóan megetettem. A 3. etetésnél már az egész mennyiséget szaporítottam tovább. Este, a 4. etetés előtt kivettem belőle 50 grammot a kovászos öregtésztához, a maradékot pedig megetettem ugyanannyi súlyú liszttel, amennyi a maradék kovász súlya volt és kb 80-85 % vízzel.
A kovászos öregtésztához 150 g kenyérlisztet, 50 g fehér kovászt és 90 g vizet elkevertem és alaposan összegyúrtam. Fedeles dobozba tettem és másnapig a konyhapulton hagytam.
Reggel a fehérkovászt ismét megetettem, az öregtésztához nem nyúltam. 4 óra múlva kezdtem a kenyérsütést.

Hozzávalók:

  • 350 g BL 80 kenyérliszt
  • 250 g kovászos öregtészta
  • 50 g frissen etetett fehér kovász
  • 1 púpos tk. só
  • 2 ek. olívaolaj
  • 50 g görögjoghurt
  • 150 g langyos víz

  • 1 tojásfehérje
  • kb. fél csésze szezámmag

Tálba szitáltam a lisztet, hozzáadtam a sót, elkevertem. A közepébe mélyedést készítettem, ide tettem a kovászos öregtésztát, a kovászt, a joghurtot és a vizet. Görögjoghurt helyett sima joghurt is jó, de akkor kicsit kevesebb víz is elég a tésztához. Kézzel összekevertem a hozzávalókat, majd amikor összeállt egy gombóccá kitettem a deszkára és kb. 15 perc alatt alaposan megdagasztottam, leginkább a csapkodós módszerrel. A kész tészta szép sima, fényes felületű, puha, de nem ragacsos.

























Egy tálba belecsorgattam az olajat, beletettem a tésztát és fóliával szorosan lefedtem. Kb. 2 órán keresztül kelt, közben kétszer finoman átmozgattam.
A megkelt, szép hólyagos tésztát három egyforma darabba vágtam, finoman gömbölyítettem őket, majd letakartam egy fóliával és 30 percig piheni hagytam. Ezután egyesével rudakat sodortam belőlük úgy, hogy előszor a tenyeremmel finoman kilapogattam a cipócskákat, majd szorosan feltekertem, végül kb.  cm hosszúságúra sodortam.
A tojásfehérjét lazán felvertem, a szezámmagot pedig egy tálcára szórtam. A három tésztarudat egyesével lekentem tojásfehérjével, körben mindenütt, majd a szezámmagba forgattam. Ezután a hagyományos módon megfontam. A fonatot sütőpapírra fektettem.














Egy fóliával lazán letakartam, és betettem a sütőbe, ami természetesen nem volt bekapcsolva, csak a világítása. Ez a kis fény elegendő ahhoz, hogy a sütőt kellemes hőfokon tartsa. A kenyérke kb. két órán keresztül kelt, közben többször is ellenőriztem újpróbával. Amikor nyomásra puha lett a tészta (és persze szemmel láthatóan is kb. duplájára nőtt), kivettem a sütőből. A sütőt gőzös sütésre állítottam és 230 fokra előmelegítettem. A megkelt tésztát a sütőbe tettem, a hőt azonnal 220 fokra mérsékeltem. Kb. 40 perc alatt sült szép pirosra. A sütési idő vége felé érdemes figyelni, ha nagyon pirosodna, tovább kell mérsékelni a hőt, nehogy a szezámmag keserűre égjen.
Ha nincs gőzbevezetéses funkció a sütőn, akkor persze jó a hagyományos gőzösítés, azaz a sütő aljába bekészítünk egy kisebb fém tepsit, ebbe öntünk egy pohár forró vizet, amikor a tésztát betoljuk sülni. Ilyenkor érdemes légkeverést választani, hogy a gőz egyenletesen beterítse a sütőteret. A vizes tepsit 25-30 perc után ki kell venni a sütőből.

A kész kenyeret rácson hűtöttem ki.





2017. január 23., hétfő

Köleslisztes gluténmentes zsemle


















Finom, puha gluténmentes zsemle, ami másnap is élvezhető, illetve jól fagyasztható is.


Hozzávalók:

·         90 g rizsliszt
·         90 g kölesliszt
·         45 g tápióka keményítő
·         45 g burgonya keményítő
·         15 g burgonyaliszt
·         2 tk xantángumi
·         1 tk. pektin
·         2 tk. cukor
·         1 tk. só
·         2 dl mandulatej (vagy tej)
·         1 dl langyos víz
·         1 tojás fehérje
·         1 tk. almaecet
·         1 dkg friss élesztő
·         2 dkg puha ligavaj (vagy 2 ek. olaj)

Dagasztógép táljába mérjük a liszteket, a keményítőket, a xantánt és a pektint. Hozzáadjuk a cukrot, a sót és alaposan összevegyítjük. A közepébe mélyedést készítünk. Beleöntjük a mandulatejet, a vizet, a tojás fehérjét, az almaecetet, a puha vajat és rámorzsoljuk az élesztőt. A dagasztógép keverő szárával 3-4 perc alatt simára dolgozzuk a tésztát.
Vékonyan kiolajozunk egy fedeles kelesztőtálat és a tésztát beletesszük. Szobahőmérsékleten kb. 1 óra alatt duplájára kelesztjük, de betehetjük a hűtőbe is, ahol 2-3 óra alatt szépen megkel.
Rizsliszttel bőségesen meghintjük a deszkát és a megkelt tésztát óvatosan ráfordítjuk. A tésztára is szórunk rizslisztet, majd egy műanyag tésztakaparó segítségével félbehajtjuk. Kissé lelapogatjuk, megint meghintjük kevés rizsliszttel és ismét félbehajtjuk. A hajtást, szórást, lelapogatást 4-5 alkalommal megismételjük. Ezután a tésztát 6 egyforma darabba vágjuk. Mindet kilapogatjuk a tenyerünkkel, finoman meghintjük liszttel és félbehajtjuk, majd megint félbe, ezután a munkalapon cipót sodrunk belőle. Amikor az összes cipónk készen van, kibélelünk sütőpapírral egy kb. 35 cm x 23 cm nagyságú tepsit. A zsemléket egymástól kb. 3 cm távolságban belesorakoztatjuk.




A zsemlék tetejét is meghintjük liszttel. A tepsit egy fóliával letakarjuk és kb. 45 perc alatt duplájára kelesztjük.
A sütőt ezalatt 200 fokra, légkeveréssel, előmelegítjük. Az aljába bekészítünk egy kisebb fém tepsit és azt is jól felforrósítjuk.
A megkelt cipókat a forró sütőbe toljuk. Az aljába bekészített fém edénybe beledobunk 5-6 db jégkockát, vagy beleöntünk kb. másfél dl vizet.
A zsemléket 30-35 perc alatt szép pirosra sütjük. A vizes edényt a sütő aljából 20 perc után kivesszük.

A pirosra sült zsemléket rácsra tesszük és teljesen kihűtjük.