2009. december 31., csütörtök

BUÉK


Weöres Sándor: Újévi köszöntő
Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?
Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.
Békés, boldog új esztendőt kívánok minden kedves barátomnak, blogtársamnak, olvasómnak!

2009. december 28., hétfő

Pizza

A három napos ünnepi ebédek után ma valami egyszerűbb, könyebb ebédre vágytunk. Olyanra, ami nem húsos, nem édes. Fiúk pizzára szavaztak. Ez sem épp diétás, de mégis más..Pizza elég sűrűn van nálunk, szeretjük mindannyian. Na jó, a férjem nem rajong annyira érte. Ő ma is inkább a maradék töltött káposztára szavazott. Mondjuk, ha jó kis magyaros pizzát sütök neki, azt azért megeszi. A nagyfiam az igazi pizzát szereti, tészta, szósz, sajt. A kicsi sonkával, kukoricával, ananásszal eszi. Én szeretek sok félét, de többnyire a tészta, szósz, bazsalikom, sajt változatra szavazok, vagy a sonkás-ananászosra, bár tudom ezen sokan megbotránkoznak. Mit csináljak, egyszerűen rajongok a sós-édes ízekért.
A tésztát vétek túlbonyolítani. Egyszerű kenyértészta és kész. Nem kell bele tej, krumpli, stb... Víz, liszt, olaj, élesztő. Ha jó ropogós tésztát szeretnék, akkor a liszt egy részét lecserélem búzadarára vagy kukoricalisztre. Kb. egy ötödét és a tészta alá is szórok belőle.
Hozzávalók (4 db pizzához)
  • 60 dkg liszt (BL80)
  • 3 ek. olaj
  • 2 tk. só
  • 1 ek. oregánó
  • 3,3 dl víz
  • 2 dkg élesztő
  • 1 tk. cukor
Kenyérsütőgépben vagy dagasztógépben készítem, a kenyértésztánál lágyabb tésztát dagasztok. Kelesztőtálban duplájára kelesztem, majd 4 egyforma darabba vágom. Vékonyra nyújtom, átteszem egy sütőpapírra. Megkenem pizzaszósszal és megpakolom a feltéttel. Vastagon megszórom sajttal, lehetőleg több félével.
A sütőt bekapcsolom a legmagasabb hőfokra, az enyémen ez 250 fok. Beteszem a legnagyobb tepsit is, hogy jól átforrósodjon. A tésztát sütőpapírral a forró tepsire teszem és pár perc alatt megsütöm. Van aki úgy szerei, hogy a sajt éppen csak megolvadjon, én szeretem, ha kicsit pirulni is kezd.
Pizzaszósz:
  • 1 nagy doboz sűrített paradicsom
  • fél liter paradicsomlé
  • kis fej hagyma
  • 1-1 tk. rozmaring, kakukkfű, oregánó
  • 1 babérlevél
  • egy ek. cukor
  • só, bors
A hagymát egészen apróra vágom, vagy lereszelem. Kevés olajon megpárolom, de vigyázok, hogy ne piruljon meg. Felöntöm a paradicsomlével, sűrített paradicsommal, ízesítem a fűszerekkel, sűrűre főzöm. Kidobom belőle a babérlevelet és ha kell átszűröm.

2009. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt!


Áldott, boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak, blogtársamnak!
Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

( Juhász Gyula )

2009. december 23., szerda

Beigli

Nagyon sokan kértek tőlem jó beigli receptet. Néhány évvel ezelőtt az Nlc sütis topikjára tette fel Andi konyhája ezt a receptet, azóta csak ezt sütöm. Előtte mindig kirepedt, ellapult, soha nem lett tökéletes, ez a recept viszont úgy jó, ahogy van.

Hozzávalók:
  • 90 dkg liszt
  • 25 dkg vaj vagy margarin
  • 12.5 dkg zsír
  • 10 dkg porcukor
  • 2.5 dkg élesztő (egy csomag száraz élesztőt használtam)
  • 2 db tojássárgája
  • 1 dkg só
  • 1 dl hideg tejszín 
  • 2,5 dl hideg víz (nekem elég volt 2 dl)
  • + 1 tojás a lekenéshez
    Mák vagy dió töltelék 6 db beiglihez :
    •  70 dkg mák vagy dió
    • 50 dkg kristálycukor
    • 15 dkg zsemlemorzsa
    • 0.5 L vizet.
    • mazsola,
    • őrölt fahéj,
    • sok reszelt citromhéj,
    • késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg
    A vizet a cukorral jól fel kell forralni. És utána ráönteni a többi összekevert hozzávalókkal. Jól ki kell hűteni. Célszerű előző nap elkészíteni.

    Andi a titkokat is megosztotta velünk:
    A receptből 6 db fél kilós beigli lesz. A tésztából 6 db 27 dkg tésztának kell kijönnie (nekem 29 dkg-os lett).A tölteléknek ugyanannyi dkg -nak kell lennie mint a tésztának. Tehát egy 27 dkg-os tésztát 27 dkg töltelékkel kell megtölteni.
    Az élesztőt a lisztbe bele kell morzsolni, nem kell keleszteni.
    A tészta készítése: A lisztet, a sót, a cukrot és az élesztőt alaposan elkeverem. Elmorzsolom benne a vajat és a zsírt, majd hozzáadom a tejszínt, a tojások sárgáját és a vizet. Összegyúrom a tésztát, pihentetem. 
    Végül kinyújtom, megkenem a töltelékkel és feltekerem. Ezután teszem éjszakára hűvös helyre.

    A tészta nyújtásánál sem a deszkát,sem a tésztát nem kell lisztezni. Délután mikor elkészül a beigli akkor le kell kenni tojássárgájával, hagyni kell száradni , este le kell kenni tojásfehérjével.

    Éjszaka hüvős helyen de nem hütőben kell tárolni. Ha meleg helyen van tárolva akkor túlkel. És csak reggel szabad sütni!
    Akkor már nem kell újra megkenni semmivel, hanem hurkapálcikával megszúrkálni több helyen középen a legaljáig a tésztának. Ez azért fontos,hogy a gőz ki tudjon belőle jönni.
    Légkeverős sütőben, középen, 180 fokon, 25-30-ig kell sütni.

    Hálás köszönet ezért a remek receptért!

    Elkészült a többi karácsonyi sütemény is:

    2009. december 22., kedd

    Mézeskalács sokadszor

    Sokadszor az idén, de utoljára. Legközelebb majd jövőre, azaz idén, de a következő karácsonykor. Pedig most kezdtem igazán belejönni az irókázásba.
    Ezek a dobozok, tálkák ajándékba készültek. Mézeskalácsok is kerültek beléjük. Azokkal kezdtem az írókázást, két este feldíszítettem kb. 8 tepsi kekszet.

    A tálkák egy vastag falú üveg tálon sültek, ha jól emlékszem a gazdaságos multiban vettem őket kocsonyás tálka néven. Az üveg edényeket bekentem vajjal, megliszteztem, majd erre simítottam a 2 mm vastagra kinyújtott tésztát. Az aljából levágtam annyit, hogy kb. ujjnyi vastagon kilátszódjék az üveg, mert sütés közben a tészta megnövekszik. Tovább sütöttem, mint a kekszeket, hogy keményebb legyen, ne törjön el. Még melegen lehúztam az üvegről. Pár napig hagytam száradni, utána díszítettem.
    Két dobozka is készült. Ennek oldalait először kivágtam papírból, kockás lapon a legegyszerűbb, nem kell méricskélni. A papír lapokat fektettem a kinyújtott tésztára, pizzavágóval körbevágtam, majd nagyon óvatosan, hogy ne nyúljon a tészta, átemeltem a sütőpapírral bélelt tepsire. Kicsit tovább sütöttem ezeket is, majd hagytam száradni. Egy éles kés és vonalzó segítségével az oldal lapok széleit egyenesre vágtam.
    Az egyik doboz virágmintát kapott, minden oldalát díszítettem, a tető lett a legdíszesebb.
    A másikra havas tájat, templommal, házakkal, fenyővel, hóeséssel rajzoltam.
    Az oldalak is az írókával ragasztottam össze, majd a széle gyöngydíszítést kapott.
    Sok-sok órán keresztül készítettem, de minden percét élveztem. Remélem, sikerült kis örömöt szerezni velük.

    2009. december 21., hétfő

    Sok kicsi sorsolás


    Ma lezajlott a Sok kicsi sorsolása. Köszönöm mindenkinek, aki hozzám vásárolt sorsjegyet, ezzel hozzájárult, hogy még több éhes kisgyermek tányérjába kerüljön meleg étel.
    Somlai Dóri nyerte a közös kenyérsütést. Örömmel várlak, egyeztetünk időpntot.

    2009. december 20., vasárnap

    Karácsonyi aprósütik-sakktáblák és csigák


    Ma elkezdtem a karácsonyi aprósütemények gyártását. Linzerekkel kezdtem, elsőként sakktáblákat és csigákat sütöttem. Nagyon mutatós, egyszerű omlós kekszek. Tudom, hogy mondtam már, de a késes robotgép nagyon leegyszerűsíti a linzerek készítését. Egyszerűen csak belepakolok mindent, majd 1-2 perc múlva kiszedem a kész tésztát. 1-2 órára hűtőbe teszem, formázom, majd sütöm.
    Hozzávalók:
    • 400 g finomliszt
    • 100 g porcukor
    • csipet só
    • 1 tk. vanília eszencia vagy 1 vaníliás cukor 
    • 300 g vaj
    • 1 citrom vagy fél narancs reszelt héja
    • 2 kisebb tojás sárgája
    • 2 ek. kakaópor
    • 1 tojásfehérje
    A lisztet, a porcukrot, a sót, vaníliát bekészetem a robotgépbe, rákockázom a hideg vajat és elindítom a gépet. Addig kevertetem, míg morzsa szerű lesz a végeredmény. Kettéveszem, az egyik felét, plusz 2 ek. kakaóport és egy kisebb tojás sárgáját visszateszem a gépbe. Ismét elindítom, míg gombóccá szedi a tésztát. Fóliába csomagolom és 2 órára hűtőbe teszem.
    A tészta másik felét is visszateszem, ebbe is teszek egy tojássárgáját, ismét addig dolgoztatom, míg gombóccá formálja a tésztát. Ezt is csomagolom, hűtőbe teszem. Természetesen robotgép nélkül is elkészíthető. A vajat gyors mozdulatokkal elmorzsolom a liszttel, majd a többi hozzávalóval összegyúrom a tésztát.
    Miután letelt a hűtési idő lisztezett deszkára teszem a gombócokat, nyújtófával megütögetem őket, hogy könnyebben lehessen nyújtani őket. 1 cm vastagra nyújtom külön-külön mindkettőt. A tésztákból vágok 1 cm széles csíkokat, a többit visszateszem a hűtőbe. Egymás mellé teszem hármasával a tésztacsíkokat. Egy sárga, egy barna, egy sárga csík kerül egymás mellé, majd fordítva, egy barna, egy sárga, egy barna. 5 ilyen hármast készítek. Az egyik színösszeállításból három darabot, a másikból kettőt. Amelyikből három van, abból lesz a legalsó tésztacsík, ennek a tetejét megkenem tojásfehérjével. Erre egy ellentétes színűt teszek, azt is megkenem tojásfehérjével. Addig folytatom, míg az összes tészta elfogy. A két végét egyformára vágom, majd középen is elfelezem. Ha nagyon ellágyult a tészta rövid időre hűtőbe teszem. A maradék tésztából kb. 2 mm vastag téglalapot nyújtok, egy fehéret és egy barnát. A lapokat is megkenem tojásfehérjével közepére illesztem a sakktáblát, belecsomagolom. A lelógó széleket levágom.
    A maradék tésztát 2 mm vastag téglalappá nyújtom, majd a fehérre teszem a barna tésztát. Kicsit összenyomom, majd mint a bejglit feltekerem. Ezek lesznek a csigák.
    Mindkét formát kb. 3 mm vastagra szeletelem és sütőpapírral bélelt tepsire fektetem őket. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 8-9 percig.

    Miután kihült dobozba vagy üvegbe teszem és karácsonyig jól eldugom.



    2009. december 17., csütörtök

    Biberle


    Tegnap egész délután mézeseket sütöttem, ismét. A tizen nem tudom én hányadik tepsi után már meglehetősen untam. Akkor jutott eszembe, hogy nem régiben láttam Beánál ezt az aprósütit. Mézes tészta kell hozzá, meg marcipán. Mézes tészta volt, még mindig, marcipán volt, mivel feltankoltam a Lidl-ben.
    Pár pillanat alatt összeállítottam a sütit, néhány perc alatt ki is sült. A 20 dkg-os marcipánt hosszában kettévágtam, majd kb. másfél cm-es átmérőjű rudakká sodortam. A mézes tésztát 3 mm vastagra nyújtottam, majd 7 cm széles, marcipán hosszúságú csíkokra vágtam. A marcipán rudat a közepére fektettem, feltekertem, majd éles késsel kis trapézokra vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem, lekentem felvert tojással, majd 180 fokos sütőben 8 perc alatt megsütöttem. Miután kihült bedobozoltam és jól elrejtettem.
    Eredeti recept itt.

    2009. december 15., kedd

    Karácsonyi ropi


    Nagyon jól szórakoztunk tegnap délután miközben ezeket a jópofa ropogtatni valókat készítettük. Néhány nappal ezelőtt láttam itt őket. Ez is egy olyan édesség, amit imádnak a gyerekek készíteni. Sodorni a tésztát, csokival kenni, mindenféle színes cukorral, aszalt gyümölccsel díszíteni, remek móka.
    A leírás szerint ez egy japán snack. Nagyon ötletes.
    A tésztája egyszerű, a tahini az egyetlen hozzávaló, amit talán nem lehet minden közértben beszerezni, de nagyobb multikban már megtalálható. Nekem mindig van itthon, szeretem.
    Hozzávalók:
    • 105 g kenyérliszt
    • 80 g finomliszt
    • 1/4 tk. só
    • 13 g porcukor
    • 25 g méz
    • 16 g tahini
    • 6 g szárított élesztő
    • 65 ml tej
    • 1/4 narancs reszelt héja
    • 25 g szobahőmérsékletű vaj
    Egy tálban elkevertem a szárazanyagokat, egy másikban a tahinit a mézet és a vajat. Összeöntöttem őket, majd kézzel összegyúrtam. Folpackba csomagoltam és egy órára a hűtőbe tettem.
    A tészta tökéletes volt nekem, de ha nagyon nedves lenne egy kis lisztet lehet még hozzátenni.
    Lisztezett felületen kb. 3 mm vastagra nyújtottam, majd ugyanilyen széles csíkokra vágtam. Egy levágott fejű fakanál nyél mellett pizzavágóval csináltam. A rudakat kissé megsodortam és kb. 15 cm hosszúra vágtam.
    Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket.

    180 fokra előmelegített sütőben sültek. Az én sütőmben elég volt nekik 11 perc, de addig kell sütni míg enyhén megbarnulnak.
    Miközben sültek egy tábla étcsokoládét olvasztottam fel, majd 2 ek. olajjal simára kevertem. Kikészítettem színes szórócukorkát, chiliport, kókuszreszeléket, aszalt gyümölcsöket vágtam apróra, mandulát törtem össze, habcukorkát aprítottam.
    A kisült ropikat olvasztott csokoládéba mártottam, majd megszórtam őket a magokkal, cukorkákkal.


    2009. december 13., vasárnap

    Juhtúrós pogácsa Luca napra


    Ha nagy nehezen is, de végül csak kisültek a Luca pogácsák. Ma semmi sem alakult úgy, ahogy szerettem volna, így a pogácsák is csak jó későn kerültek a sütőbe.
    Most juhtúrós pogácsát sütöttem. Nagyon finom házi juhtúrót hozott minap a férjem, sikerült egy részét megmentenem a pogácsák számára.
    Hozzávalók:
    • 60 dkg finomliszt
    • 25 dkg vaj vagy margarin
    • 1 tojás
    • 25 dkg juhtúró
    • 2 tk. só
    • 0,5 dl tej
    • kb. 2-2,5 dl tejföl
    • 3 dkg élesztő
    • csipet cukor
    A tejet meglangyosítottam, majd a cukrot és az élesztőt belekevertem. Félretettem. Míg az élesztő beindult elmorzsoltam a vajat a liszttel, belekevertem a sót, a juhtúrót. Közepébe mélyedést készítettem, ide ütöttem a tojást, ide tettem a tejfölt és a felfutott élesztőt is. Közepesen kemény, jól gyúrható tésztát állítottam belőle össze. Fóliába csomagoltam és egy éjszakát hűtőben pihentettem. A hűtés lehet kicsit rövidebb is, de minimum 2 órának lennie kell.
    Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtottam, tetejét berácsoztam, majd apró pogácsákat szaggattam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket, és hagytam pihenni kb. 30 percet. Lekentem tojással, mindre tettem egy csipet reszelt sajtot. 200 fokra előmelegített sütőben sütöttem 15 percig.

    A pogácsa még szebb, ha hajtogatással készül. A recept ugyanez, de csak 20 dkg vaj kerül a tésztába, a maradék ötöt hajtogatáskor  kenem rá. A bedagasztott tésztát kinyújtom kb. 2-3 mm vastagság  megkenem vékonyan az olvasztott vajjal. Gondolatban három részre osztom, a bal szélét a középsőre hajtom, majd annak a tetejére a jobb szélét. kapok egy hosszú tésztacsíkot amire rákenem a maradék olvasztott vajat. Ezután a felső végét visszahajtom a közepéig, majd az alsót is a közepéig. Végül kettéhajtom. Így teszem a hűtőbe éjszakára, vagy legalább két órára. Sütés előtt kiveszem, kinyújtom, a tetejét egy éles késsel berácsozom, majd kb. 3 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Sütőpapíros tepsin hagyom őket kelni, majd 220 fokos sütőben kb. 15-18 perc alatt pirosra sütöm.


    Sok kicsi hajrá


    Végéhez közeledik a Sok kicsi! Aki még nem vásárolt sorsjegyet, hajrá, már csak a holnapi nap áll rendelkezésére! Emlékeztetőül a lehetőségek:


    Burek és gibanica-fortélyok, sütés, lelőhely-felfedezés Ágival
    Főzőtanfolyam a Csillagánizs Főzőiskolában
    Dedikált szakácskönyv és főzőest Chili&Vaniliával
    Szarvasgomba-csomag a Szarvasgomba.hu-tól (15000 Ft értékben)
    Öntöttvas edény és házi készítésű tészta Cserkétől Bárhol Magyarországon
    Ebéd a Babel Delicate étteremben (15000 Ft értékben) Budapesten
    Főzés + ételfotózás Dolce Vitával
    Digitális fotókidolgozás a DigiLabor.net-től (15000 Ft értékben)
    Üvegkép és gasztrocsomag fakanáltól
    Öntöttvas grillserpenyő és kötény a Vilen Bt.-től (20800 Ft értékben) Bárhol Magyarországon
    Kalácsfonás és vacsora Fűszeres Eszterrel Budapesten
    Gyertyafényes vacsora a Rosinante Fogadóban, a chef álmodta menüvel Szigetmonostoron
    Disznótoros vacsora Horasznál
    Ínyenc csomag a Culinaristól (15000 Ft értékben) Budapesten
    Vasárnapi villásreggeli Kakaóscsiga Zsófiékkal Budapesten
    Vacsora a Stand Bistróban + konyhatúra Segal Viktor séffel (15000 Ft értékben) Budapesten
    Forró csokizás Lila Fügével
    Profi séfkés a Kitchen Factory-tól (24890 Ft értékben) Budapesten
    Fagyizás lilahangyáékkal + egyedi tányéralátétek
    Késtechnika tanfolyam a Makifoodnál (19800 Ft értékben)
    Közös kenyérsütés + kenyeres csomag Limarával Makón
    Olívaolaj-csomag és olívaolaj kóstoló workshop Giuseppe-vel Budapesten
    Kávétanfolyam és ebéd Loriennel + 2x250 g Kapucziner frissen pörkölt kávé Kecskeméten
    Egyéves Stahl magazin előfizetés és a Kulinária Kiadó könyvcsomagja (15000 Ft értékben)
    Klasszikus ozsonna Mirelle-nél
    Vacsora a megújult Aranyszarvas étteremben + fél nap Mogyorósi Gábor séffel (20000 Ft értékben)
    Nemzetközi sajtcsomag és sajtfondü nemisbékával
    Csúcsgasztronómiai szakácskönyvcsomag az Alexandra Kiadótól (23890 Ft értékben)
    Grillvacsora, borkóstoló és gasztrocsomagok Ízbolygóékkal
    Vacsora a Dining Guide 36 tagú zsürije által az "Év Éttermének" megszavazott vendéglőben + meghívó az azt kihirdető, 2010. január 20-i ünnepélyes gálára

    2009. december 10., csütörtök

    Bonbon felnőtteknek

    Méghozzá szigorúan csak felnőtteknek! Nelly barátnőmtől kaptam egy szilikon bonbon formát, amit eddig még nem próbáltam ki. Most a legutóbbi VKF-re viszont annyi ilyen finomság született, hogy kedvet kaptam hozzá.
    Először a gyerekeknek készítettem egy Mars csokis bonbont. A formát két rétegben kikentem olvasztott étcsokoládéval, majd Mars csokikat olvasztottam fel kevés tejszínnel, simára kevertem és a mélyedéseket megtöltöttem vele. Hűtőben pihentek kicsit, majd a talpuk is kapott egy csokoládés bevonatot. Gondolom ezt a bonbont sokan ismerik, hiszen sok helyen találkoztam már én is vele. Mi sem bizonyítja jobban a sikerét, mint hogy a gyermekeim néhány másodperc alatt eltüntették az egészet.
    Ezután jött az igazi csemege, ami meg kell mondjam nagyon komoly függőséget okoz. Egy nagyon kedves ismerősöm nemrégiben meglepett egy dobozka aszalt gyümölccsel, de nem is akármilyennel. Ezek ugyanis mézes pálinkában érlelődtek. Nagyon ütősek, de nagyon finomak. Ezekből daraboltam apróra, nem mértem, de kb. egy maroknyit. Volt közte szilva, eper, sárgabarack, sült birsalma is. Majd összegyúrtam egy csomag, 25 dkg, marcipánnal. A formát ismét két réteg csokoládéval kentem ki, úgy, hogy az első réteg után pár percre fagyasztóba tettem, majd a második után is. Amikor szépen megdermedt a csoki beletöltöttem a marcipánt. Erre is kentem egy réteg csokoládét és néhány perces hűtés után már nassolhattunk is. Képtelenség úgy elmenni a hűtő mellett, hogy ne kapjunk be egy szemet. Szerencsére még maradt gyümölcs is és marcipán is.

    2009. december 9., szerda

    Bagel

    Amikor életemben először ettem bagelt, az első falatoknál nem igazán értettem, mi ez a felhajtás körülötte. Aztán kettőt is megettem belőle. A kisfiam meg azonnal rajongója lett, annyira, hogy egy jó ideig hetente kellett sütnöm neki. Egy idő után fellázadtam, így jó darabig lekerült a listáról. Most ismét előkerült, egymás után többször is sütöttem. Gyermekemet még mindig elvarázsolja ez a kissé rágós, édeskés péksütemény és talán mondanom sem kell, engem is meghódított.
    Bagelt nem nehéz készíteni. Ne tántorítson el senkit sem, hogy főzni kell, ez a legjobb benne szerintem. Nagyon szeretem azokat a péksütiket, amiket először füröszteni kell, néhány pillanat alatt meduzzadnak a forró vízben, majd a tepsire kitéve olyanok lesznek mint egy ráncos öregasszony. A sütő melegében aztán ismét erőre kapnak, majd kicsattannak.
    A bagel tésztája nem kenyértészta. Nem levegős, könnyű, hanem tömörebb, nehézkesebb, így nem is morzsálódik. A keményebb tészta miatt jobban szeretem kézzel dagasztani, de aki nem félti a gépét nyugodtan dagasztassa azzal.
    Hozzávalók (kb. 8 db bagelhez)
    • 60 dkg kenyérliszt
    • 1 tk. só
    • 1 ek. cukor
    • 1 tk. olaj
    • 12 g friss élesztő
    • kb. 3 dl langyos víz
    a fürösztéshez:
    • malátaszirup vagy barnacukor
    A szárazanyagokat beleteszem a dagasztótálamba, a közepébe mélyedést készítek, ide öntöm a víz nagy részét, csak 2-3 ek.-nyit tartok vissza. belecsorgatom az olajat, majd belemorzsolom az élesztőt is. Kézzel kezdem gyúrni, mikor összeáll kiteszem a gyúródeszkámra és addig dagasztom, míg szép fényes, rugalmas, keményebb tésztám lesz. A kimaradt vizet csak szükség esetén adom hozzá.
    Kelesztőtálba teszem és egy órán keresztül hagyom kelni. Ezután lisztezett felületre borítom, majd 8 egyenlő részre osztom. Kb. 120-130 g-os darabok lesznek, én a szép nagy bageleket szeretem. A tésztákat egyesével kilapogatom, majd mint a bagettet feltekerem. Miután minddel végeztem egyforma hosszúságúra sodrom őket. A két végét összecsípem és egy alaposan belisztezett ruhára teszem, egymástól távolabb a tészta karikákat. Letakarom egy másik ruhával és kb. 30 percig ismét hagyom őket kelni. Ezalatt a sütőt előmelegítem 220 fokra és egy fazékban vizet forralok.

    Amikor felforr beletsezk egy ek. malátát vagy barnacukrot, ettől majdd szép fényes lesz a héja és szebb színűre is sül. Kettesével teszem a vízbe őket, oldalanként kb. 30 másodpercre.
    Egy szűrőkanál segítségével óvatosan átemelem egy sütőpapírral bélelt tepsire. Igyekszem azonnal a helyére tenni, mert ha a papírhoz ér már nehéz mozgatni. A kifőtt tésztát megszórom szezámmaggal, mákkal vagy lenmaggal és a forró sütőben kb. 15 perc alatt szép pirosra sütöm.


    2009. december 7., hétfő

    Lebbencsleves


    Tipikus alföldi étel ez is, csakúgy, mint a tarhonya. Ahogy régen a tarhonyát is otthon készítették az asszonyok, úgy a lebbencs tésztát is. A levestésztát olyan vékonyra nyújtották, hogy mikor száradni tették a rudakra a legkisebb széltől is ide-oda lebbentek. Száradás közben a tészta aljáról nagyobb darabok törtek le, amik a tészta alá kiterített abroszra hullottak. Állítólag innen ered a tészta elnevezése. (forrás: Halász Zoltán: Utazás kulináriába)
    Én még nem vetemedtem lebbencs tészta készítésére, remek száraztésztát lehet kapni a boltban is, ha lebbencslevesre éhezünk meg. Csakúgy, mint a régi paraszti ételekhez, ehhez sem kell sok hozzávaló, rövid idő alatt elkészíthető. Talán épp az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége is.
    Hozzávalók:
    • kb. 15 dkg lebbencstészta
    • 4-5 db burgonya
    • 10 dkg füstöltszalonna
    • 1 kis fej hagyma
    • 1 zöldpaprika
    • 1 paradicsom
    • só, bors, őrőlt kömény
    • őrőlt paprika
    • füstöltkolbász
    Egy leveses fazékban kevés olajon kiolvasztom a kockára vágott húsos szalonna zsírját. A szalonnapörcöt kiszedem, a visszamaradt zsiradékban a finomra vágott hagymát rövid ideig párolom, majd ráteszem a tésztát is. Állandó kevergetés mellett hólyagosra, pirosra pirítom.Ha kész a tésztát is kiszedem, beleteszem a kockára vágott burgonyát. Meghintem a pirospaprikával, felengedem annyi vízzel vagy húslevessel ami jól ellepi. Beleteszem a tésztát, a paprikát, paradicsomot is. Megvárom míg felforr, sóval, borssal, pici őrőlt köménnyel ízesítem. A férjem kedvéért teszek bele kevés füstöltkolbászt is. 10-15 perc alatt készre főzöm.


    2009. december 5., szombat

    Csokoládés piskótatekercs Mikulás napra


    Szegény elég idétlenül néz ki ezen a képen, ennél sokkal jobban mutat a valóságban, azaz mutatott. Reggel még úgy indult, hogy egy hagyományos lekváros piskótatekercset készítek a fiúknak Mikulás napra. Gondoltam, majd csillagokat teszek rá, mikor porcukorral szórom le. Végül narancsos csokoládé krémmel töltöttem és pillecukros bevonatot kapott. Ugyanis találtam  a szekrény mélyén egy fél csomag habcukrot. Elég régen bújkálhatott ott, mert valamikor a nyáron egy grillezés után sütöttek a gyerekek belőle a parázs fölött.A Mikulás fejet a mézeskalács irokájával rajzoltam rá.
    A tortához hat tojásból sütöttem piskótát:
    • 6 tojás
    • 18 dkg kristálycukor
    • 18 dkg liszt
    Az egész tojásokat a kristálycukorral addig kevertem, míg könnyű, habos krém lett (hagyományos kézi mixerrel kb. 15 perc, a Bosch gépemmel 3-4 perc), majd a lisztet beleszitáltam. A legnagyobb tepsit sütőpapírral kibéleltem, majd a masszát belesímítottam. 170-180 fokon sült 8-9 percig.
    Miután kivettem a sütőből pár percig hagytam a tepsiben, ezután a szélét késsel körbevágtam. Egy nagyobb konyharuhát porcukorral meghintettem, erre borítottam a piskótát. A papírt lehúztam róla, majd a hosszabb oldala felől lazán feltekertem, ruhával együtt. Így hagytam kihülni.
    A krém Maci Dobostortájának a krémje, naranccsal ízesítve. Ehhez a tekercshez elég fél adag krém.
    • 2 tojás
    • 10 dkg kristálycukor
    • 1 tk. vaníilia kivonat
    • 5 dkg olv. csokoládé (70 %-os narancsos ízesítésű)
    • 1 ek. kakaópor
    • 1 narancs reszelt héja
    • 1 ek. narancslikőr
    • 10 dkg puha vaj
    A tojásokat a cukorral és a vaníliával gőz fölött sűrűre főztem. Ezalatt a csokoládét a mikróban felolvasztottam. Amikor besűrűsödött, levettem a gőzről,  hozzáadtam a csokoládét, a kakaóport, a narancslikőrt és a narancs reszelt héját. Hagytam kühülni. Végül a puha vajjal kevertem habosra.
    A piskótát kitekertem, megkentem a csokoládé krémmel, majd ismét feltekertem. Körbe bekentem vajjal, de csak vékonyan, majd egy kis időre a hűtőbe tettem. A megdermedt vajra szépen rásímul a cukorbevonó.
    Pillecukros bevonat
    • 15 dkg habcukor
    • kb. 20-25 dkg porcukor
    • vaj
    Hófehér habcukrot a Lidl-ben szoktam beszerezni. Az amerikai héten kapható, ilyenkor bespájzolok belőle.
    Egy mélyebb jénai edényt alaposan kivajaztam, majd beletettem a habcukrot és a mikró alacsony fokozatán kb. 2 perc alatt felolvasztottam. Egy szilikon lapátot bevajaztam, majd ezzel jól átkevertem a megolvadt cukrot, az átszitált porcukor jó részét hozzáadtam. A lapáttal nagyjából elkevertem, majd a kezemet is alaposan bevajaztam és símára gyúrtam. Ha szükséges adható még hozzá cukor. Nem tudom, miért, de mindig más-más mennyiségben veszi fel. Addig adagolom hozzá, míg már nem ragad, de még nyújtható, nem túl kemény.
    Szilikon lapon egészen vékonyra nyújtottam, majd a hűtőből kivett tortára símítottam.
    a gyerekek mesekönyvéből kerestem egy jópofa Mikulásfejet, körberajzoltam, majd a tortára fektettem. Egy tűvel átszurkáltam a vonalakat, majd ezek a pontozott vonalakat húztam át az irokával. ez a módszer nagyon jó az ilyen ügyetlen kezűeknek, mint én vagyok.



    2009. december 4., péntek

    Mézeskalács Mikulásnapra

    Még mindig mézeskalács. Biztosan unjátok már. Mire tegnap este készen lett, én sem akartam mézeskalácsot látni egy darabik. Ehhez képest ma is kisütöttem pár tepsivel és díszítettem is, mert a kisfiam azt szeretett volna vinni a Mikulás buliba.
    Ezt a mézeskalács karácsonyfát készítettem annak a kislánynak, akinek a nevét kihúzta. Minden évben megajándékozzák egymást, nagyon szép szokás szerintem.
    Három éve vitt először mézeskalács ajándékot, akkor még csak egy szánkót, amire egy plüss Mikulást ültettünk és csokikat tettünk rá. Tavaly pedig a hóember doboz készült.
    Most kitalálta a gyermekem, hogy rénszarvasok húzzanak egy szánt, de lebeszéltem róla, mondván most nincs ennyi időm. Az egyik mézeskalácsos könyvemet lapozgatva találtam ezt a karácsonyfát, gondoltam ez nagyon jó lesz. Hát sokkal több időt vett el, mint ha a kisfiam ötletét valósítottam volna meg. De nem baj, élveztem készíteni.
     

    2009. december 2., szerda

    Speculoos és mézeskalács ütőfán


    Valamikor a nyár elején egy blogon szóba került a fa keksz formázó, vagy másnéven ütőfa. Ott megemlítettem, hogy régóta vadászom, nagyon vágyom rá. Néhány hét múlva csomagot hozott a posta. Az egyik kenyérsütős társam, aki Hollandiában él, meglepettt három gyönyörű ütőfával. Olvasta a bejegyzésemet, és amikor meglátta a vásárban a fákat, megvette nekem. Még a szavam is elállt a nagylelkűségén. Fantasztikus kincseket kaptam már tőle, csodálatos tűgobelin-t, gyönyörű szélmalmokkal, de tőle van a tésztakaparóm is. Küldött már különleges fűszereket, többek között a speculoos fűszerkeverékét, ami egy flamand fűszeres keksz. Nagyon kedvelt Belgiumban, Hollandiában, Németországban.
    Pár napja Belgaságoknál megláttam a keksz receptjét, így már minden együtt volt a keksz sütéséhez.
    A keksz receptje ITT van, nem másolom be. A leírás szerint sötétbarna cukor kell hozzá, nekem csak a lágy, nádmelaszos fajta volt itthon, így azzal készítettem. Viszont így nagyon lágy lett a tészta, ragadt az ütőfába, rendesen megkínlódtam vele. Próbáltam először kivajazni, nem vált be, majd olajjal kentem ki és liszteztem a formákat, így már ha nehezen is, de ki tudtam szedni őket. Nem egy gyorsan haladó munka, de valamit valamiért.
     
    Pár darabot kipróbáltam a mézesből is, azokkal könnyebb volt bánni

     
    A receptben megadott 15 perc sütési idő helyett elég volt neki 10 perc is. Az íze mennyei, de sajnos a formáját elveszítette sütés közben, alig-alig látszódott a minta.





    A hagyományos mézesekből is készítek minden nap néhány tepsivel, a fiúk nagyon szeretik vinni a suliba.


    2009. december 1., kedd

    Könyvajánló


    Óvatos kiváncsisággal vettem kezembe Kern Ági Az almárium, a vánkos meg a baracklekvár című novellás kötetét. Őszintén szólva nem vagyok egy novella rajongó. Ágit viszont ismerem, még ha nem is személyesen, ezért mindenképpen szerettem volna elolvasni a könyvét.
    A borító csodás, olyan, ami felkelti az olvasó érdeklődését. Egészen biztos, hogy egy könyvesboltban utána nyúl az ember, annyira hivogató. A hátoldalán érdekes ajánló:
    "A 77 magyar népmese és a Mónika Show násztánca egy Excel táblázat rácsai közé szorítva."
    Megint csak arra buzdít, hogy mindenképpen elolvassam.
    A novellák érdekesek, izgalmasak. Nem kapcsolódnak egymáshoz, de szinte mindben szerepet kap az evés, az étel, nem véletlen, mint tudjuk.
    Kedvencem a gyereket dagasztó nő, talán ez sem véletlen, és mintha magamról olvastam volna a baracklekvár főzéséről szóló történetben.
    Márton szomorú sorsa után némi lelkiismeret furdalást éreztem a libapecsenye miatt, amit nem régen sütöttem.
    A playmate nyuszikon igazán jól szórakoztam, annyira találóan ír róluk.
    A novellák egy részét átszövi a halál, borzongás járt át, miközben Az elátkozott ceruzahegyező című töténetet olvastam.
    Jó szívvel ajánlom mindenkinek a kötetet, nagyszerű karácsonyi ajándék is lehet.

    2009. november 29., vasárnap

    Adventi mézeskalács koszorúk

    Az utolsó pillanatban kezdtem neki az adventi koszorúknak, de készen lettek, meg tudjuk este gyújtani rajta az első gyertyát. A tészta nagy részét még tegnap kisütöttem, ma díszítettem őket, már alig látok.
    A tészta a szokásos mézes tésztám, nem változtattam rajta.
    Tegnap volt a második klubtalálkozónk, arra készítettem néhány mézeskalácsot, hogy újra bemelegedjen a kezem a díszítéshez. Van még mit gyakorolni.
    A felső koszorút készítettem itthonra, az alsókat a fiúk viszik majd holnap az iskolába.