2013. május 31., péntek

Pizzás csiga (az ÁLOM péksüti? )





















Gondolom, senkinek sem kell bemutatni a Falusi Libák blogot. Két barátnő írja, zseniális recepteket, barkácsötelteket, praktikákat lehet náluk találni. Az ember ha nem figyel, órákra elmerül az olvasásba.
Amikor Júlia megkeresett egy közös játék ötletével, naná, hogy azonnal igent mondtam, pláne miután kiderült, hogy a játékban Doktor Pepper, a Csak a Puffin blog szerzője  is részt vesz. Na, az ő blogja is egyenesen veszélyes!  Róla elsősorban  mennyei desszertek, sütik jutnak eszembe, pedig remek ételrecepteket is ír.  Elég ha csak annyit mondok, hogy Zserbógombóc….na ugye!
A játék lényege, hogy találomra kiválasztunk egy szót (most Júlia kislánya volt az ötletadó) és ami eszünkbe jut róla, legyen az étel, sütemény, péksütemény azt elkészítjük, majd egy adott napon posztoljuk.  Az ötletet a másik előtt is titokban tartjuk. Az első szó a pici lány választása alapján az ÁLOM volt.
Látszólag egyszerű volt a feladat, hiszen álom étele, süteménye mindenkinek van.
Elsőként arra gondoltam, hogy azt az ételt, kelt tésztát fogom elkészíteni, amit legközelebb megálmodok, és ezt szó szerint kell érteni.  Nem vicc, rendszeresen előfordul, hogy hajnalban egy új recepttel álmodom, vagy bevillan álmomban egy péksütemény képe (tudom, nem is kell mondani, ez már beteges…).  Egy ideje lefirkálom reggel az álombéli ötletet, mert sokszor előfordult, hogy néhány nap elteltével egyszerűen nem emlékeztem rá, bármennyire is igyekeztem felidézni azt.
Végül mégis inkább egy régebbi történet receptbe öntése mellett döntöttem. Még kisebb volt a kicsi fiam, amikor felnőtt társaságban arról beszélgettünk, hogy kinek mennyire válogatós a gyermeke (ez a téma tutira előkerül, ha legalább két anya beszélgetni kezd).  Én is elmondtam, hogy az én csemetém ha lehetne palacsintán, fánkon, hamburgeren és pizzán élne. Erre a gyermekem megszólalt:  persze, a pizza minden gyerek álomkajája. Azóta eltelt néhány év, de a pizza még mindig a toplista élén áll. Elég sűrűn készítem. Ráérős hétvégéken a hagyományos pizzát, vagy a török pide-t sütöm, sietős hétköznapokon lepénykenyér alapból teszem össze amolyan pikk-pakk módon, ebédre a töltött pizza, más néven a calzone is nyerő, de igazi ÁLOM uzsonna vagy vacsora a pizzás csiga is. Szerintem minden nap képesek lennének megenni.
Naná, hogy a drága gyermekem a cikinek tartott sonkás-ananászos pizzáért van oda, de ha azt szereti, akkor azt szereti, nincs mese, azt kell készíteni neki.
Hozzávalók:

   50 dkg finomliszt
·         1,5 tk. só
·         3 ek. olaj
·         1 tk. oregáno
·         2,5 dl víz
·         0,5 dl tej (vagy víz)
·         2,5 dkg friss élesztő
Töltelék:
·         20 dkg sonka
·         10 dkg bacon
·         20 dkg reszeltsajt
·         pizzaszósz
·         ananász
A tészta hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a 20 perces dagasztóprogramot. Nálam mindig nyitott tetővel dolgozik a gép, így biztosan nem melegszik túl a tészta. Ha leáll a gép, kikapcsoljuk, lecsukjuk a tetejét és 30-35 percig hagyjuk kelni.
Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A sonkát és a bacont ledaráljuk, vagy egészen apróra vágjuk. A sajtot lereszeljük, az ananászt lecsepegtetjük és kisebb darabokra vágjuk.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, kb. 2-3 mm vastag, és kb. 30 cm széles téglalapot nyújtunk belőle. Megkenjük a pizza szósszal, elterítjük rajta a darált sonkát, az apróra vágott ananászt, végül betakarjuk a lereszelt sajttal (a tészta egyik végét apróra vágott csilivel is meg szoktam szórni, mi a férjemmel csípősen szeretjük).
Feltekerjük mint a bejglit és egy éles késsel jó két ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Sütőpapíros tepsire fektetjük, a szeleteket kissé ellapítjuk és kb. 20-30 percig ismét pihentetjük.
A sütőt ezalatt 200 fokra (légkeveréssel 190 fok) melegítjük. 18-20 perc alatt pirosra sütjük.
A kész csigákat rácsra tesszük hűlni.
Tipp: a pizzás csiga nem egy kényes tészta, ha kicsit siettetni szeretnénk, akkor a szeletelés után tegyük a csigákat 15 percre 35-40 fokos sütőbe, majd ezután kapcsoljuk 200 fokra és süssük készre.




2013. május 29., szerda

Epres morzsasüti


















A sütit Bill Granger szedres morzsasütije ihlette, amit valamelyik délelőtt épp elcsíptem a tv-ben (Bill, Sydney szakácsa néven fut a sorozat). A süti jól nézett ki, egyszerűnek is tűnt, bár szeder még nincs, sok más gyümölccsel lehet helyettesíteni, most például eperrel.
Igaz az eper kissé jobban áztatja a tésztát, több levet enged, én ráadásul meglehetősen bőkezűen szórtam a tésztára, de így is megéri kipróbálni.
A recepten mást nem szándékoztam változtatni, de naná, hogy elfelejtettem kókuszreszeléket venni. Boltba visszamenni lusta voltam, így zabpehellyel készítettem a morzsát. Nem mondom, hogy nem lett jó, de a kókusz biztosan többet dobna rajta (vagy esetleg még mandula is szóba jöhetne), szóval, biztosan lesz ismétlés.

Hozzávalók:

  • 125 g puha vaj
  • 60 g porcukor
  • 1 tojás
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 185 g finomliszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 60 ml tej
Töltelék:
  • 180 g eperlekvár
  • 250 g eper
Morzsa:
  • 100 g vaj
  • 5 ek. porcukor
  • 2 tojás
  • 225 g kókuszreszelék
  • 60 g liszt
A tésztához a puha vajat és a porcukrot habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást és a vanília kivonatot, tovább verjük, míg könnyű, lágy krémet nem kapunk.
Beleszitáljuk a lisztet és a sütőport, összeforgatjuk, majd a tejjel simára keverjük.
Egy kb. 30x20 cm-es tepsi alját sütőpapírral kibéleljük, a masszát belesimítjuk. 
Megkenjük a lekvárral, majd a gyümölccsel.
A morzsához a vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojásokat  és addig verjük, míg lágy krémet kapunk. Belekeverjük a kókuszreszeléket és 1 ek. lisztet. Végül a maradék liszttel morzsás állagúra keverjük. Én most a kókuszreszelék helyett 120 g apró szemű zabpelyhet használtam, amihez 100 g lisztet adtam a 60 g helyett. 
A morzsát az eper tetejére szórjuk.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 35-40 percig sütjük, ha szép aranysárga, az utolsó 5 percre letakarjuk a tetejét egy fóliával.
10 percig hagyjuk a tepsiben hűlni. 
Kitűnő uzsonna vagy vendégváró sütemény, egy csésze teával vagy tejjel, de egy gombóc vanília fagyival is verhetetlen.

A fotón lévő porcelán készletért köszönet a Sütnifőzni webshop-nak..

2013. május 27., hétfő

Szörp (most eper) hidegen























Nem vagyunk nagy szörp fogyasztók, a bolti aromákkal és egyéb rémségekkel telepakolt szörpöktől pláne nem jövünk lázba, de egy jó házi szörp azért más. Amikor először kóstoltam a férjem nagynénjének csodás szörpjét azonnal rajongójává váltam. Persze rögtön a receptről faggattam és legnagyobb meglepetésemre hideg készítésű szörpről mesélt.
A szörp készülhet málnából, eperből, ribizliből, szederből, áfonyából, fekete ribizliből, sőt meggyből is.
Persze úgy a leggazdaságosabb, ha saját gyümölcsünk van, de most az eper viszonylag barátságos áron kapható, így érdemes belőle még akkor is elkészíteni, ha a gyümölcsöt vásárolni kell hozzá.

Hozzávalók:

  • 2 kg gyümölcs (most eper)
  • 1,5 l víz
  • 2 tk. borkősav
  • 1/2 mk. szalicil (én nátrium benzoátot használtam) 
  • 2,5 kg cukor
A gyümölcsöt alaposan megtisztítjuk, megmossuk.
Egy tálba öntjük és kézzel alaposan összenyomkodjuk (én botmixerrel is rámentem), elkeverjük a borkősavval, a tartósítószerrel s a vízzel. letakarjuk és hűvös helyen egy napig állni hagyjuk.
Másnap egy mélyebb edénybe (én azt a műanyag vödröt használtam, amiben a multik narancsot árulnak) mérünk két és fél kiló cukrot.
A masszát egy tüllzacskóba öntjük és a cukor fölé lógatjuk. (Én a  vödörre tettem egy szűrőt, amit kibéleltem egy tüll darabbal amit egy régi függönyből vágtam. beleöntöttem a masszát, majd a tüllt összefogtam, elkötöttem és fellógattam. A vödör a cukorral persze végig alatta volt. A szűrőre tovább már nincs szükség.)
Két-két és fél napig hagyjuk lógni és kicsepegni a gyümölcslevet a cukorra. közben néhányszor megkeverjük, hogy a cukor felolvadjon.
Végül tisztára mosunk üvegeket, sterilizáljuk, tartósítószeres vízben átöblítjük, majd a szörpöt beletöltjük. Lekötjük és azonnal a kamra polcára tesszük. Persze, ha azt szeretnénk, hogy maradjon belőle télire is, akkor érdemes jó mélyen elrejteni, vagy igen nagy mennyiséget készíteni....
Kb. 4,5 liter szörpöt kapunk, legalábbis az eperből nekem ennyi lett. 

2013. május 24., péntek

Túrós fonatok





















Ezt a péksüteményt megint csak a szükség szülte. Rosszul számoltam ki a kenyér mennyiségét, este elfogyott szinte az összes, nem maradt másnap reggelire és uzsonnára sem. Ilyenkor szoktam valamilyen éjszakai kelesztéses péksüteményt bevetni, azaz a megformázott tésztákat a tepsivel együtt hűtőbe teszem, és csak reggel sütöm ki. Most viszont annyira tele volt a hűtő, hogy egyszerűen nem fértek el a tepsik.
Volt a hűtőben viszont egy kevés zseniális házitúró, amit a helyi piacon vásároltam, arra gondoltam, hogy ha bedagasztom a tésztába, akkor kisüthetem rögtön, másnap is finom, puha marad a zsemle. Egy hagyományos péksütemény másnap már nem olyan vonzó a gyermekeim számára, nem elég ropogós a héja, nem elég puha a bélzete, azaz nem elég friss nekik. Hiába no, ezen a téren sikerült rendesen elkényeztetni őket. A túróval begyúrt tészta viszont tökéletesen megőrzi a puhaságát. 

Hozzávalók:
  • 40 dkg BL 80
  • 10 dkg tk. tönkölyliszt
  • 20 dkg öregtészta
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 25 dkg túró (házit használtam)
  • 150 g joghurt
  • 1-1,2 dl tejsavó (vagy víz)
  • 1,5 dkg friss élesztő
A túró mellé savót is kaptam ajándékba, így én azzal készítettem a tésztát, de nyugodtan lehet vízzel helyettesíteni, úgy is remek lesz.
A szokott módon a kenyérsütőgép üstjébe mértem az összes hozzávalót és elindítottam a dagasztást. Érdemes kicsit többször ránézni, a túró állagától, zsírosságától függően korrigálni kell esetleg a tésztán. Kissé lágyabb, de nem ragacsos tésztát kell kapnunk.
Kelesztőtálban duplájára kelesztjük, kb. 30 perc alatt, majd enyhén lisztezett felületre borítjuk. 8-10 egyforma darabba vágjuk. Egyesével gömbölyítjük őket és

letakarva további 15 percig pihentetjük.
Ezután hosszú rudat sodrunk belőle és az itt látható módon  megformázzuk a fonatokat.



Sütőpapíros tepsire fektetjük őket és kb. 30 perc alatt újrakelesztjük.
Nem fontos, de én most lekentem a tetejüket egy egész felvert tojással, és megszórtam szezámmaggal is, hogy csinosabbak legyenek.
Mivel este készítettem és szerettem volna minél hamarabb befejezni a sütést, a MIELE sütő kelesztő programján, a 15 perces kelesztési időt választva kelesztettem őket.
A kelesztés végén a sütőt átkapcsoltam hőlégkeveréses sütési módra, 190 fokra. Míg a sütő melegedett a péksüteményeket lekentem egy felvert tojással, és megszórtam szezámmaggal.
A péksütemények 18 perc alatt sültek készre.


2013. május 19., vasárnap

Epres csokitorta




















Ez a torta a mai desszertünk, ami a kisfiam kedvéért készült, mert pár napja ünnepeltük a névnapját.
A fotót a facebook-ra töltöttem fel, nem gondoltam róla bejegyzést írni, de olyan sokan kérték a receptet, hogy úgy döntöttem mégis. Ezt a tésztát és ezt, vagy ehhez nagyon hasonló krémet sűrűn készítek, mert mindannyian kedveljük (igaz, a férjem már emlegeti, hogy várja az eperszezon végét...).
Nagyon egyszerű elkészíteni, sokkal macerásabbnak tűnik leírva, mint amilyen valójában.
A tészta receptje már fent van, de bemásolom ide is:



Hozzávalók:
  • 2 csésze liszt
  • 2 csésze cukor
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 1/2 tk. sütőpor
  • 1 tk. vanília
  • 1 mk. só
  • 3 ek. kakaópor
  • 3/4 csésze tej vagy író
  • 3/4 csésze víz
  • 1/2 csésze olv. vaj (vagy kókuszzsír)
  • 2 nagyobb tojás
Most másfélszeres adagot sütöttem 28 cm-es tortaformában, de egy adag is tökéletes lesz 24 cm-es formában. 
A lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát, a sütőport, a sót és a kakaóport egy tálba mértem és alaposan elkevertem.
Egy másikba mértem az írót, a vizet, az olvasztott kókuszzsírt (vagy vajat, esetleg olajat), és a tojásokat, valamint a vaníliát. Alaposan elkevertem, majd a szárazanyagokhoz kevertem.
A tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, belesimítottam a masszát és 175 fokos sütőben 45 percig sütöttem.
Pár percig a formában hagytam hűlni, majd rácsra tettem, hogy teljesen kihűljön.

A krémhez 30 dkg epret megmostam és 3 szép vastag szál megtisztított, 2 cm-es darabokra vágott rebarbarával és 5 ek. cukorral feltettem főni. Lassú tűzön addig főztem, míg besűrűsödött. Elzártam alatta a lángot és 4 dkg fehér csokoládét tördeltem bele. 3 beáztatott lapzselatint is elkevertem a lekvárban. 
Megvártam míg teljesen kihűlt.
Frissen főzött lekvár helyett kis üveg, kb. 2 dl kész eperlekvárral is elkészíthető.
25 dkg mascarponét kihabosítottam, majd a lekvárral elkevertem.
3 dl hideg tejszínt egy habfixálóval keményre vertem és óvatosan a mascarponés lekvárba forgattam. 
2 órára hűtőbe tettem.

A kihűlt piskótát kettévágtam, az aljára kentem a krémet, majd óvatosan ráillesztettem a tetejét. 
10 dkg étcsokoládét 5 ek. olajjal megolvasztottam (a mikró középső fokozatán 2 perc), majd 2 ek. tejszínnel is elkevertem. A torta tetejére simítottam nagyobb részét. A maradékba egész eperszemeket mártottam, ezekkel díszítettem a tortát. 
Pár órára, legjobb egész éjszakára hűtőbe tettem, hogy az ízek összeérjenek.



2013. május 10., péntek

Kifli wimpy-hez
















Én biztos voltam benne, hogy Wimpy-t már nem lehet sehol sem kapni, de pár napja megkérdezte a gyermekem, hogy tudnék-e készíteni neki. Rákérdeztem, hogy honnan ismeri, mire mondta, hogy valamelyik helyi büfében most is lehet kérni.
A wimpy emlékeim szerint kb. 30 évvel ezelőtt jött divatba. A ház aljában, ahol laktunk nyílt egy kis büfé, ott kezdték kínálni. A tulaj férje a munkájából adódóan gyakran járt a hőn áhított nyugati országokban, ott találkozhatott vele.
A wimpy tulajdonképpen egy felturbózott hot-dog. Azt gyanítom, hogy a hamburger mintájára készült, a virsli és a mustár mellé zöldségeket, sajtot is tömködtek a kiflibe, amit épp ezért oldalról nyitottak meg. Nem sikerült nagy karriert befutnia, talán mert a zöldségek nem annyira képeznek harmonikus ízt a virslivel, mint a sokkal ízesebb húspogácsával.
A gyermekemnek viszont nagyon ízlett, így azt hiszem listára kell venni. Egy egyszerű kiflit készítettem hozzá, de természetesen tökéletes a régebbi hot-dog kiflivel is.

Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • 1,5 tk. só
  • 0,5 dl olaj
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl víz
  • 2 ek. amaránt pehely (elhagyható)
  • 2,5 dkg élesztő
Az amaránt pehely az új mániám, egy ideje minden kelttésztához teszek belőle, mert meggyőződésem, hogy sokkal szaftosabb lesz tőle a péksütemény, de természetesen nyugodtan el lehet hagyni a tésztából.
Az összes hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe mértem és elindítottam a dagasztás programot. A kenyértésztánál kissé lágyabb, de nem ragacsos tésztát dagasztottam. 
Kelesztőtálban 30 percig kelesztettem.
Ezután enyhén lisztezett felületre borítottam, és 8 egyforma darabba vágtam. A darabokat egyesével gömbölyítettem és letakarva 10 percig pihentettem.
Ezután egyesével hosszú, ovális csíkot nyújtottam belőle, pont úgy, mint itt a mini bagetteknél, de nem kell félbehajtani.
A tésztacsíkokat egyesével feltekertem, majd kissé megsodortam, de nem hajlítottam meg, így kerültek a sütőpapíros tepsire. Egy tepsin 4 db tészta fér el kényelmesen. Nem érdemes mind a 8 kiflit összezsúfolni, mert összekelnek és nem lesznek körben ropogósak.
A kifliket letakarva újrakelesztettem, kb. 30 percig.
A sütőt ezalatt előmelegítettem 200 fokra (légkeveréssel 190 fok). 
Az újból megkelt kifliket alaposan lepermeteztem vízzel, majd a forró sütőbe toltam.
18-20 perc alatt sültek ropogósra.

2013. május 3., péntek

Blogkóstoló - Levendulás csokis kifli

















Jövő hét végén, május 10-12 között kerül megrendezésre a harmadik Street Food Show. A helyszín most is Budapest, Hold utcai Vásárcsarnok.
A rendezvény keretein belül, május 12-én kerül sor a Blogkóstolóra, ahova ez alkalommal is meghívást kaptam.
Nem sokáig gondolkodtam azon, hogy mit is készítsek. Az elmúlt idő egyik legnépszerűbb receptje a turbó csokis kifli volt, így erre esett a választásom. A recepten egy kicsit módosítottam, kihagytam a tésztából a tejet, helyette megy bele kevés tejpor és elhagytam a tojást is belőle. A krém narancslekvár helyett levendulaszirupot kapott. Több próbasütés és kóstoltatás után bízom benne, hogy tetszeni fog a kifli azoknak, akik kilátogatnak az eseményre.

Hozzávaló:

1 kg liszt

5 ek. cukor

1 tk. só

4 ek. tejpor

1 dl olaj

6 dl víz

5 dkg friss élesztő

Töltelék:

150 g csokoládé

50 g kakaópor

kb. 1 dl levendulaszirup

A lisztet tálba szitáljuk, elmorzsoljuk az élesztővel. Elkeverjük a sóval, a cukorral és a tejporral. Hozzáadjuk a vizet és az olajat és egy könnyű, hólyagos tésztát dagasztunk.

Kelesztő tálban duplájára kelesztjük.

Míg kel elkészítjük a tölteléket. A csokoládét lereszeljük, elkeverjük a kakaóporral és a cukorral. Annyi levendulaszirupot adunk hozzá, amivel kenhető krémet kapunk.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk és nyolc egyforma cipóra osztjuk.

Kb. 2 mm vastag kör lapot nyújtunk az első cipóból, megkenjük töltelékkel, és beborítjuk egy másik cipóból nyújtott körlappal.

Egy pizza vágóval nyolc cikkre vágjuk. Egyesével feltekerjük, majd sütőpapíros tepsin újrakelesztjük.

Végül lekenjük tojással és 200 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.