2009. március 20., péntek

Express croissant reggelire

















Az előző croissanthoz képest ez egy lényegesen gyorsabb, egyszerűbb recept. Persze ez sincs pikk-pakk készen, de a hosszadalmas nyújtás, hajtogatás, pihentetés fázisokat megspórolhatjuk vele. De mondhatom, ugyanolyan finom.
Tegnap este elfogyott minden kenyér, ezért még este összeállítottam, megformáztam a kifliket, éjszakára így mentek a hűtőbe, reggel pedig sajttal megszórva a hideg sütőbe. Mire felkeltek a fiúk asztalon illatozott a finom kifli. Csak fél adagot készítettem, így is lett nyolc jókora kifli, de az eredeti adag hozzávalóit adom meg.
Hozzávalók:
  • 70 dkg liszt
  • 1 pohár joghurt vagy kefír (140 g)
  • 2 dl tej
  • 1 kk só
  • 4-5 ek. cukor
  • 2 tojás
  • 5 dkg élesztő
  • 25 dkg hideg vaj
  • 1 tojás a kenéshez
A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam, majd hűtőbe tettem 1-1,5 órára. Ezután nyolc egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, majd mindet kinyújtom jó vékonyra, kör alakúra.. A hideg vajat sajtreszelőn lereszeltem és körülbelül 7 egyenlő kupacra osztottam. Az első kinyújtott lapra szórtam egy adagot, rátettem a következő lapot, erre jött megint vaj, megint lap, így tovább, míg el nem fogyott. A legutolsó lap tetejére nem kell vaj. Ezután a tésztát kinyújtottam, olyan 2-3 mm vastagra, majd 16 cikkre vágtam (lehet 20 is, akkor kisebb kiflik lesznek).
Feltekertem őket, majd sütőpapírral bélelt tepsire ültettem. Most mentek egy éjszakára a hűtőbe, majd reggel tojással lekentem, sajttal megszórtam és hideg sütőben kezdtem sütni, 180 fokra állítva, kb. 25-30 percig.


Ha nem éjszakáztatom, akkor hagyom őket duplájára kelni, tojással lekenve mennek a 180 fokra előmelegített sütőbe, kb. 15 percre.

149 megjegyzés:

Brigitta írta...

Limara,Te express gyorsasággal ontod a fincsi reciket,nagy segítség, az időszűkében lévőknek ez a reci!
Mivel hamarosan szükségem lesz az ilyen remek dolgokra,nagyon köszönöm!/Ezt is!/.))

Anice kötős blogja írta...

Szuper ötlet megint!
Izéja, nekem egy aranygaluska recept kellene?

Ancsika írta...

Köszi! :) Mentve!!!

trinity írta...

Nem bírom a tempót-ez megint nagyon klassz! És annyira értesz hozzá-én épp az ilyen lépéseket nem merem megtenni, hogy éjszakára hűtőbe tegyem..Pedig ezek szerint nem ártott meg neki egyáltalán-sőt!

Vali írta...

Mint a villám :)
Gyors recepteket én is szeretem. Köszike

linbori írta...

Hűűű ez megint nagyon jó kis recept! Kipróbálom! Köszi

Julika írta...

Olyan jó, hogy olyanokra is gondolsz akiknek kevés idejük van sütögetni. Én mindig tartottam a hajtogatós tésztáktól, eddig nem is sütöttem. De ezt biztos ki fogom próbálni hamarosan. Köszönöm neked !

Zita írta...

Szia Limara! Amikor a Kenyérsütő Versenybe beneveztél, akkor én ott gyorsan "körülnéztem" a receptek között. Ott megtaláltam én is a croissant és meg is csináltam. Annyit variáltam vele, hogy 4 db kiflibe lekvárt, 4 db kiflibe pedig nutella krémet tettem úgy tekertem fel. Tökéletes, mindenkinek én is ajánlom kipróbálásra. (Szoktam venni mini croissant a Lidl-be, hát annak az árán óriási kifliket sütöttem, tehát nincs többé vásárlás, majd megsütjük!)

Névtelen írta...

Szia LIMARAM!
Megirnad hogy a tejfol, vagy kefir amit beleteszel hany ml vagy dl-es? Nekem mindig gondjaim vannak ezzel.Ez nemzetkozileg valtozo, nehogy elmerjem ezt a fejedelmi finomsagot mar. Koszonom! Kellemes hetveget! Istenieket fogyaszthatok nalad mindig el! hihi Pussz!ILDIKO

Névtelen írta...

Úgy olvastam a címben, epres... na mondom, az érdekes lehet sajttal a tetején :):)
Így jár, aki figyelmetlen..

Nyestkutya

szazala írta...

Gondolom,ha elhagyjuk a sajtot a tetejéről,akkor bármivel(édes)lehet tölteni?!

Névtelen írta...

Limara! Szuper a recept, en is szivesen kiprobalnam. Meg tudnad mondani hogy pontosan mennyi (g vagy ml) van egy pohar joghurtban? Koszonom elore is!

Névtelen írta...

Limara! Ha jól értem, akkor ezt
csak dagasztani kell. Ha kenyérsütőben akarom elkészíteni akkor a kelesztés nem kell?

Névtelen írta...

Limara, lenne egy (talán buta?) kérdésem a hűtőben pihentetéssel kapcsolatban: le kell takarni a kifliket (pl.folpackkal) a tepsiben vagy nem szükséges? Köszi ha válaszolsz!

Limara írta...

Sziasztok!
Köszönöm szépen, a sok dícséretet, nagyon kedvesek vagytok!
Bocsánat, hogy csak most válaszolok, de a technika ördöge...
Én Danon joghurtot használok általában, az 140 g-os, sajnálom, hogy figyelmetlen voltam, pótoltam.
Ha elhagyjuk a sajtot a tetejéről, bármivel tölthető! :))
Dagasztani kell, majd duplájára keleszteni, formázni, megint keleszteni! :))
Hűtőben letakarom a tepsit egy fóliával, hogy ne száradjon ki a kiflik teteje. vastagabban nem érdemes letakarni, mert túlkelhet.

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Én egész adagot szeretnék kidagasztani, de csak féladag kiflit kisütni. Szted lefagyasztható maradék?

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Annyira örülök hogy ide találtam,eddig nem sikerült a reggeli friss péksüti készítése,mert nem tudtam hogy nem kell keleszteni ha csak reggel akarom kisütni,de hála Neked már ez sem akadály többé.NAGY KÖSZÖNET!Tegnap megcsináltam,reggel kisütöttem és Szuper lett!!!

Névtelen írta...

Igen, szerintem lefagyasztható, bár még nem próbáltam.

Kedves Pilchard! Én köszönöm neked! Nagyon örülök! :))

Névtelen írta...

Mélységes hálám! Az univerzum legjobb croissantja. Én 150g joghurtitt tettem bele így is jó volt. Egy fél adagot le fagyasztottam a nyers tésztából és nem ártott neki. Űber király ez a croissant mély hálám.

szazala írta...

Amennyiben nem éjszakáztatjuk,akkor langyos helyen,vagy hűtőben hagyjuk a duplájára kelni?Köszönöm a választ!

Névtelen írta...

Limara kedves!
Ma terítékre került az általam lefagyasztott adag, jelentem, működik :)

Scofield írta...

lehet, hogy buta a kérdés, de a tésztát egyben vagy már kifli formára igazítva kell lefagyasztatni... :)

Limara írta...

Már kifli formában kell lefagyasztani :))

Névtelen írta...

Kedves Limara,
ez a második recepted amit elkészítettem és már vakon bármelyikbe belekezdenék.Mindkettő osztatlan sikert aratott.Köszönöm.Szuper háziasszonynak érzem magamat :).Valóban jó és sikeres recepteket tettél közzé.

Melinda

Limara írta...

Szia Melinda! Nagyon szépen köszönöm, kedves vagy! :))

Névtelen írta...

Kedves Limara! Megsütöttem ma reggelre az express croissant pont úgy, ahogy leírtad. Isteni légies, könnyű és puha lett, a férjem még sosem kért tízórait, de most csomagolnom is kellett belőle! :-)

Limara írta...

Éljen! Nagyon örülök! :))

Kata írta...

Limara!
Ezer köszönet ezért a receptért!Egy héten belül kétszer sütöttem meg.Csütörtökön vendégeim voltak,nagyon ízlett nekik.Tegnap délután ismétlésre került sor,reggel kettő volt a kosárban.Még a férjemnek is ízlik,már a dagasztáskor megjegyezte,hogy nagyon jó illata van a tésztának!

Limara írta...

De jó! Nagyon örülök! :))

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Ma elkészítettem a receptet, valami szenzációs lett,nagy sikert aratott! Most üresen készítettem, de a tésztája picit édes, így már kaptam javaslatokat, mivel is tölthetném legközelebb: dióval, édes túróval, lekvárral, nutellával.
Fantasztikus a tészta, mindennel mesés lesz szerintem.
Fogyókúra felfüggesztve.
Köszi a receptet.
Éva

Névtelen írta...

Imádlak Limara!
Imádom nézni a szépséges péksütikről készült képeket, csodálatosakat alkotsz!
Szent Kenyérsütés Papnője!;)
Üdv:
Timi

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Az express croassant rögtön hűtőbe tesszük dagasztás után? Ha nem akarjuk éjszakáztatni, akkor is tegyük be a hűtőbe, vagy csak szobahőmérsékleten dolgozzunk vele?
Szeretnék én is olyan szép süteményt sütni, mint te. Nagyon ügyes vagy. Üdvözlettel: Éva

Névtelen írta...

Kedves Limara! Az express croassant rögtön a tészta összeállítása után betesszük a hűtőbe? Ha is ha nem akarjuk éjszakáztatni, akkor is kell hideg helyen pihentetni? Nagyon ügyes vagy, irigyellek ezért egy kicsit. Én is szeretnék ilyen finomságokat sütni, remélem sikerül majd. Üdv: Éva

Limara írta...

Kedves Éva! Ha nem akarod éjszakáztatni akkor nem kell hűtőbe tenni, dolgozz vele nyugodtan folyamatosan szobahőn. Egész biztosan jól fog sikerülni! Üdv, Limara

Raindrop írta...

Limara! Megcsináltam!
Szerinted elájultam tőle? :D
Holnap beteszem a blogba, de most megyek, eszek még belőle. Totál oda vagyok! :D Ezer köszönet!

Tinca írta...

Szia Limara!

Megcsináltam én is!
Imádom, isteni, oda vagyok érte teljesen, és a család is.
Valaki írta, hogy kicsit édeskés a tésztája. Szerintem a croissant tészta az ilyen. Szerintem, ha sajttal szórjuk és töltjük, akkor egy kicsit több sót elbír a tésztája, de ez csak a mi ízlésünk.
Nagyon-nagyon köszi, csodálatos, hogy vagy nekünk.
Dicsérj meg légy szíves, tettem fel képet a blogba. :)

Viki írta...

Megtaláltam, s azt hiszem ez az, amit én keresek és nem a másik croissant. Na ezt aztán tényleg ki kell próbálni. Addig kutattam, amig rá nem jöttem, hogy ez kell nekem :-) persze a másik croissant-od is isteni.

Rita írta...

Ma ez volt a reggeli. Nagyon-nagyon jó lett, de legközelebb fél adagot készítek, mert így is 6 db ment a fagyasztóba. :)
Ja és a gyerekek legközelebb édesen kérték:)

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Nagyon tetszik a blogod, már több
mindent kipróbáltam tőled :-), minden recepted szuper!
mindig benézek hozzád milyen újdonságot alkottál. Fantasztikus
mennyire értesz a tésztákhoz!
Most ezt a gyors croissant-ot
szeretném megsütni, de lenne két kérdésem:

1. hűtőbe szeretném éjszakáztatni,
akkor ugye a dagasztás után nem kell keleszteni a tésztát jól értem??

2. fél adag tésztához a 25 dkg vajat is felezzem? Nem kevés 12,5 dkg vaj a rétegezéshez?

Ha időd engedi, légyszíves válaszolj!!! Köszönöm! Üdv.:Ági

Limara írta...

Kedves Ági! Köszönöm szépen! :))
Formázás után nem kell keleszteni, azonnal mehet a hűtőbe. Fél adag tésztához elég fél adag vaj. Vágd annyi darabba, ahány réteg van, ezután kend vagy reszeld a tésztára, így egyenletes lesz. Üdv

Névtelen írta...

Szia Limara!

Köszönöm a gyors választ! Megcsináltam, isteni lett! Visszatérő vendég lesz nálunk :-), örök hála neked!

Üdv.:Ági

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Tudom, hogy bűn ilyet kérdezni, de nem lehet margarinnal helyettesíteni a ráreszelendő vajat? Tejcukorérzékeny vagyok, a tejet, joghurtot meg tudom oldani, de a vajat sajnos nem....

Válaszodat előre is köszönöm,
Zsófi

Limara írta...

Szia Zsófi! Dehogy bűn! :)) Nyugodtan használj margarint, amit neked lehet! Jól tudom, a Liga ilyen? Üdv

Névtelen írta...

Szia Limara!

Hát lehet, hogy nem bűn, de a margarin íze összehasonlítva vajjal:(...

Igen, a Liga ilyen. Köszönöm a válaszod!
Zsófi

Zsu írta...

Szia Limara!
A héten találtam meg a blogodat, és első próbálkozásom eredménye egy fantasztikus adag expressz croissant lett!!! Nagyon-nagyon köszönöm!! Csak egy kérdésem lenne még: az adag felét lefagyasztottam, ha azt el akarom készíteni, akkor még fagyosan tegyem majd sütőbe, növelve a sütési időt, vagy várjam meg, míg szobahőmérsékleten kienged? Köszönöm a segítséged! Üdv, Zsu.

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon örülök! :)Én kicsit kiengedném mielőtt sütőbe tenném, de tudom, hogy sokan fagyosan teszik a sütőbe:)) Üdv

Zsu írta...

Köszönöm segítséget! Szerintem már nem sokáig leszenek a fagyasztóban a croissant-ok... :)

Évi írta...

Köszi a receptet, nagyon fincsi lett. Gyors egymásutánban kétszer is elkészült.

Maminti írta...

Kedves Limara!

Egy szupernő vagy!!!!
Egy héten belül kétszer sütöttem meg a croissant-odat, és mind a kétszer hihetetlen sikert arattam!
Nagyon-nagyon köszönöm!
További sok sikert neked, és sok-sok receptet nekünk- tőled! ,-)

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Régóta nagy "rajongód" vagyok, aki minden receptedet, amit kipróbált tovább terjeszti, természetesen a neveddel együtt. Csak legekben kehet beszélni a kelt tésztákkal kapcsolatos tudásodról, nagyon sokat tanultam tőled. Eddig a hajtoványtól voltam a legjobban elkápráztatva, meg az öregtésztás kenyérféléktől, meg a kacsasütős módszertől, de most látom, hogy croissant rajongó is leszek. :)
Nagyon jó ez a recept, fantasztikus lett az állaga a tésztának, csodás az íze is. Én mivel cukorbeteg vagyok, mindenbe teszek korpát, ebbe is tettem. Elkövettem azt a baklövést, hogy első alkalommal nem volt kedvem kétszerre kisütni a kifliket, és mivel egy gáztepsi tele lett velük, kicsit a formájuk buktára hajadzik. Legközelebb kétfelé osztom.
Nagyon köszönöm a receptet, nemcsak ezt, hanem az összes többit is, már el is indítottam az útjára az ismerőseim között. :)

Szeretettel üdvözöllek: Vicus

Limara írta...

Kedves Vicus! Köszönöm szépen, nagyon örülök, megtisztelő, hogy szereted és terjeszted a receptjeimet! Remélem, hogy ezután sem fogok csalódást okozni:))

Noémi írta...

Szia Limara!
Itt is elkészült a gyors croissant és milyen sikere volt, a fél adag ment is mélyhütöbe! Nagyon köszönjük ezt a receptet is. Lányom nagyon szereti és végre csinálhat neki a Mama, és még sokkal finomabb is!
Köszönjük!
üdv, Noémi

anya9 írta...

Limara, Köszi !
Majdhogynem olyan finom lett, mint az Osztrák autópályák melletti Roosem... ben!
A családom szimatoló orral ébredt, nagyon ízlett nekik is. Most az egyszer nem szidták az internetes recepteket.
sokszor mondják, h - nem kell újítani! -
De most hízott a májam ! ;)

Viola írta...

Kedves Limara!

Elkészítettük, nagyon bevált, nagyon finom. :)
A fele ment a fagyóba, hogy legyen mit előrántani. Köszi szépen a receptet!

meecee írta...

Megsüttem, isteni lett! Bekerült a rendszeresen elkészítendők közé! Ígérem, egyszer a hajtogatósat is ki fogom próbálni :-D

Málta írta...

Kedves Limara!
Megsütöttem - nem sikerült. Látom a hozzászólásokból, hogy én vagyok az egyetlen - szégyellem is magam. Féladagot készítettem, kifli fomájában a hűtőbe kerültek. Nem tepsiben, hanem tálcán - nincs akkora hűtőm, mint egy tepsi. Reggelre úgy megkeltek, hogy nem tudtam őket szétszedni, újra kellett őket formáznom. Szépen megsültek, de nem nem lett nagyon finom. Mit rontottem el?

Limara írta...

Szia! sajnálom, de remélem nem ment el a kedved tőle és kipróbálod újra!
Ott rontottad el, hogy mozgatni akartad a már szépen megkelt tésztát. Nem szabad! Azért kell a tepsin keleszteni, hogy anélkül mehessen a sütőbe, hogy hozzáérnél. Az újra formázással meg elveszett a tészta leveles szerkezete és már az élesztő sem tudott újra dolgozni, veszített az erejéből. Ha nincs nagy hűtőd tedd két kisebb tepsire, úgy is jó. Üdv

Aledi írta...

Hú, ez igen! Én is ki fogom próbálni. Köszi.

Aledi írta...

Kipróbáltam, szuper lett, gyönyörű leveles, könnyű! Este előkészítettem, reggel betettem a sütőbe, azt vitték a gyerkőcök tízóraira. Szerintük folyt. köv. :)

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Nagyon tetszik a croissant recepted, szerintem pont ezt keresem már egy ideje... Egy kérdésem lenne csak; vajon működik teljes kiőrlésű liszttel is? Szeretném megsütni, és én általában teljes kiőrlésűvel szoktam kísérletezgetni. Szeretném, ha sikerülne elsőre, így, gondoltam, inkább biztosra megyek és megkérdezem. Előre is köszönöm a válaszod. Üdv! brigi

Limara írta...

Kedves Brigi! Szerintem igen, meg lehet tk. lisztből is csinálni. Graham vagy tönköly lisztet választanám hozzá. Üdv

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Köszönöm, hogy azonnal válaszoltál, még aznap este elkészítettem, s reggel sütöttem a croissantokat. Nagyon finom lett, bár a tésztája kissé tömör, kenyérszerű volt. (Ez persze kedves páromat egyáltalán nem zavarta, még a délelőtt folyamán eltüntette az egész adagot... Na, jó, én is segítettem...:D) Kísérletképpen 3 db-ot házi almadzsemmel töltöttem; kevésnek bizonyult. Isteni lett! :) Köszönöm!!! Brigi

Farci írta...

Köszi Limara! Nagyon-nagyon finom lett! :)
http://farcialkot.blogspot.com/2010/10/croissant-express.html

ildikó írta...

Megcsináltam,isteni lett. Azt hiszem Limara "hétvégi program" leszel nálam. Már második szombatom megy el "Rád". Köszönöm,hogy elmehet
Ildikó

FKriszti írta...

Hogy-hogy nem találtam rá erre a receptre eddig? Azonnal meg kellett csinálnom! Olyan fenségesen finom lett!!!Ma ez volt a reggelink és némi tizórai is jutott a gyerekeknek sajtosan.Nem töltöttem semmivel sem, lekvárral ettük.Hm, nyam.....Köszi!Szerintem folyamatosan napirenden lesz.

Mónika írta...

Kedves Limara!
Szerinted az "éjszakára hűtőbe, majd reggel frissen sütni" módszer működik kiflivel vagy esetleg zsömlével is? Előre is köszönöm válaszod!

Limara írta...

Igen, működik!:)

Anzelma írta...

Szia Limara!

Most sülnek a croissantjaim. A gondom az, hogy folyik ki belőle a vaj, szó szerint tocsognak sülés közben a vajban. Ez " normális", vagy én rontottam el valamit?:-(((

Válaszodat köszönöm, Anzelma

Limara írta...

Szia Anzelma! Egy pici ha kifolyik, az normális! ha sok folyik ki az nem, valószínűleg nem hűtötted le eléggé a vajat és a tésztát sem. Üdv

crystaleva írta...

Szia Limara!

Holnap ki szeretném próbálni ezt a receptet.Mindenki annyira dicséri,remélem,nekem is sikerül majd.Azt szeretném kérdezni,hogy az élesztőt felfuttatás nélkül csak belemorzsolom?A másik kérdésem,hogy a két db tojás belekerül a tésztába + egy db-al megkenem őket sütés előtt,jól értelmezem? Bocsánat a kérdésekért,de szeretném ha tökéletesen sikerülne :-)Előre is köszönöm a válaszod!

Limara írta...

Szia! Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog! Igen, ha géppel dagasztatod, akkor elég csak belemorzsolni. Ha kézzel vagy kézi mixerrel, akkor érdemes feloldani a folyadékban az élesztőt. " tojás a tésztába, egy harmadik a kenéshez kell. Remélem tetszeni fog Neked is!:)

Zsuzsi írta...

Szia! Sajnos nem ehetek most tojást. A vaníliás briósodnál nem volt gond, hogy kihagytam, ez itt is működhet? Persze a folyadékot pótolnám. Még egy kérdés: ha este elkészítem és beteszem a hűtőbe, akkor nem gond, ha csak másnap délután fél 6-kor sütöm ki? Vagy ez túl hosszú idő? Nagyon köszönöm!

Limara írta...

Szia Zsuzsi! Itt sem hiszem, hogy gond lenne. A hosszú kelesztést viszont nem biztos, hogy jól viseli majd...

Névtelen írta...

Szia Limara!
Szeretném kipróbálni a croissanodat, de nem vagyunk nagyétkűek, ezért a tészta felét szeretném lefagyasztani. Ha kiengedem, ugyanúgy kell formázni és éjszakára hűtőbe tenni mintha friss lenne?
Előre is köszi. Perla

Limara írta...

Kedves Perla! Én inkább a megformázott kifliket fagyasztanám le!

kissorsi írta...

Szia Limara!

Az lenne a kérdésem, hogyha nem akarom éjszaka pihentetni a tésztát a hűtőben akkor a lépések a következők e, dagasztás, kelesztés duplájára, utána 8 részre osztás és vajjal szórás, utána megint nyújtás és formázás, végül sütés előtt kelesztés? Csak azért vagyok ilyen szőrszálhasogató, mert szeretném ha nem rontanám el. Szóval mielőtt formázom már megkelesztem egyszer, akkor nem fog összeesni, mert hogy hozzányúlok nyújtófával és kiszorítom a levegőt, illetve az élesztő fog utána még dolgozni? Ne haragudj a sok okvetetlenkedésért, köszi a válaszod:

Orsi

Limara írta...

Orsi kevés kivételtől eltekintve kétszer kelesztjük az élesztős tésztákat. Azzal, hogy az első dagasztás után átgyúrjuk, vagy formázzuk az élesztő új erőre tud kapni, ugyanis addigra az élesztőgombák "felzabálják" maguk körül a tésztában lévő cukrot, átgyúráskor új helyre kerülnek, ahol ismét találnak maguknak ennivalót. Tehát dagasztás, kelesztés, formázás, kelesztés és sütés:)

kissorsi írta...

Szia!

Köszi a gyors választ, közben úgy alakult, hogy mégis éjszakáztatom a tésztát, már bent pihen a hűtőben. Nagyon kíváncsi vagyok az eredményre. Persze mivel kezdő vagyok rögtön elvétettem a dolgot, a fél adag tésztához hozzátettem a két tojást, viszont vaj nincs annyi itthon, hogy egész adagot készítsek, így raktam bele egy kis lisztet még, hogy ne legyen olyan ragacsos. Várom hogy mi sül ki belőle, de hát gyakorlat teszi a mestert ( látva téged :-) ), így biztosan megpróbálom máskor is :-)

Névtelen írta...

Szia!
Ma reggel megsütöttem ezt a fincsi kiflit. A 72 éves anyukám is agyon dicsérte. Nagyon örülök, hogy rád találtam. Holnap szeretném valamelyik kenyérkédet is kipróbálni.
Üdv Kati.

Limara írta...

Szia Kati! Én is nagyon örülök Neked, remélem a kenyér is tetszeni fog!:)

Névtelen írta...

Szia,
emelem kalapom!
Én is fel akartam dobni egy januári reggelt, és gyönyörű a végeredmény! Még turbót is használtam (füstölt sajt a tetejére, sőt, még bele is tudtam tekerni egy csíkot), de feltehetően enélkül is kiváló a történet. Pont az az íz, az édes és a sós lágy keveredése, a vaj finom selymessége (mindig elfog az aggódos izgalom, ha beledobok egy 25 dekás vajat a kosaramba ;-, és vetek egy bűntudatos pillantást a R. felé... ;-)))Egyszerűen esztétikai élvezet és boldog elégedettség öntött el, mikor kinyitottam a sütőajtót.
Nagyon köszönöm az egész család és barátaim nevében! (Megszavaztam előre, hogy ez jó reci lesz, és úgy éreztem, frissen kell megosztanom mindazokkal, akiket szeretek.)
Nagyon sikeres évet és hasonlóan nevetős és elégedett perceket, mint amilyeneket mi átéltünk - a jóvoltodból!
Ági

Ui. Mindjárt vadászok nálad még valamit. Hétvégére néznék valami finom édes keltet a fiúknak (itt is)...Ötlet? :-)

Limara írta...

Köszönöm Ági! Nagyon örülök, köszönöm a kedvességedet!:)
Vaníliás briós? Mennyei az illata! és vajas....:))

Névtelen írta...

képzeld Limara, a croissantokba félbe vágott sport szeletet tettem . nyami. mindjárt megyek még egy adagot dagasztok. a fiúk meg feszítenek vele a suliban meg a munkahelyen. ilyenkor este elkészítem, reggel korán csak megy a sütőbe és mire indulnak vihetik a forró péksütit. óóóriási MINDEZT NEKED KÖSZÖNJÜK MESTER : )

Limara írta...

Ugye milyen jó!? :)) Nem Mester, csak lelkes amatőr!:))

Unknown írta...

Szia Limara!

Megsütöttem a croissant, az íze isteni, de nekem már 10 perc után szinte majdnem hogy megégett, pedig 180 °C-on sütöttem. Sima alső-felső sütésen kellene sütni vagy légkeverésesen? Nekem a sütőpapír is az aljához ragadt, alig bírtam lekapargatni...Ha tudsz segítsz légyszi, hogy mi lehet a gond. Talán nagyon megkentem tojással?

Limara írta...

Szia! Nem, szerintem egyszerűen erősebben süt a sütőd, vedd lejjebb a hőfokot. Én alsó-felső sütést használok légkeverés nélkül, mert az nincs.
A sütőpapírt cseréld le szilikonosra, amit használsz valószínűleg nem az. A Lidl-ben nagyon jó minőségű van, többször is fel lehet használni.

Gabi írta...

Szia én egy szegedi háziasszony vagyok és tegnap kerstem a gulyás levesemhez egy jó kis kisérő péksüti receptet. Ez valami csoda!!!! Úgy ette a férjem és a barátja munka után, hogy már attol féltem rosszul lesznek. Egy szó mint száz, ISTENI! Köszönöm az ötletet mára is tőled sütök valami finomat, mert a receptjeid valami mennyeiek. Üdvözlettel egy szegedi konyhamániás!

Limara írta...

Kedves Gabi! Köszönöm szépen, nagyon örülök Neked, főként, mert én is szegedi vagyok:))

Kriszta írta...

Szia!
A dagasztás előtt az élesztőt fel kell futtatni?

Limara írta...

Szia! Én nem szoktam, mert a gép szépen eldolgozza, de ha kézzel vagy kisebb mixerrel készíted a tésztát, akkor érdemes.

Kriszta írta...

Drága Limara!Köszönöm a választ! Közben el is készítettem és boldog vagyok,mert tökéletes lett!Dicshimnuszokat zengek rólad,nem csuklasz?:-)Hamarosan fel is teszem majd a blogomra és a saját tapasztalataimat is!Majd megírom,ha fent van és elolvashatod!Mennyei!:-)

Kriszta írta...

Elkészült a remekmű!Csodás!Isteni!Megemlítetteleka blogomon,csaptam egy kis reklámot neked!Majd nézd meg!

Jutka írta...

Megsütöttem, non finomra sikerült. A receptet a Nosalty oldalon talaltam, lehet oda is te raktad be..köszi és kellemes hetet!

Limara írta...

örülök. Nem, nem én raktam oda, de tudom, hogy fent van

Pipra írta...

Szia Limara!
Én is csatlakozom a hálát rebegők táborához, nagyon finom lett. Köszönöm!!!!! Bővebben itt.: http://jatekokhazilag.blogspot.com/2011/05/rendhagyo-gasztrobejegyzes.html

Jutka írta...

Kedves Limara, nézz be ide, meglepetés vár rád!

Irén írta...

Kedves Limara!
Csak a hét elején találtam rá a blogodra, de már megsütöttem a kenyértölcséreket és most a croissant. Mindkettő nagyon jól sikerült, köszönöm a recepteket. Én elméletben nagyon szeretném az élesztős leveles tésztákat, de soha nem készítek, mert utálom, hogy egész napra elfoglalja a konyhámat a nyújtódeszka. De ez most annyira jól sikerült, annyira könnyű a recept, hogy legközelebb kakaós csigát készítek. Köszi: Irén :))

Limara írta...

Én köszi, nagyon örülök!:)

Viki írta...

Limara, te egy varázsló vagy:)
csodálatos minden péksütemény/kenyér, ami a kezed nyomát viseli:)

éppen sül a Croissant, remélem, sikerül hozni a szintet...:)

üdv:
Vik

Limara írta...

Köszönöm!:)Biztos vagyok benne, hogy sikerült!:))

Turák Kinga írta...

az ugye nem gond, h többet lesz a hűtőben, mint egy éjszaka? most raktam be őket és lassan mennem kell dolgozni - éjszakára - és majd csak holnap vmikor kora délután tudom kisütni...

Limara írta...

Hááát....elég nagy a valószínűsége, hogy túlkel sajnos...de bízzunk!

Turák Kinga írta...

akkor szólok anyunak, h vagy süsse ki mindet v tegye be a fagyasztóba!

Noémi írta...

Szia Limara!Fél adagot szeretnék lefagyasztani,csak nem egészen tudom ,hogyan is tegyem.Azt értem,hogy kifli formában ,de duplájára kelesztve vagy még az előtt?És ha kiveszem a fagyasztóból ,szoba hőmérsékleten engedjem fel és utána sütés?Hány fokon és meddig?Előre is köszönöm a válaszod!!Noémi

Limara írta...

Szia Noémi! Feltekered a kifliket és máris fagyasztod, kelesztés nélkül. A konyhapulton, tepsin hagyod majd kiengedni, kelni és végül az eredeti receptben megadott hőfokon sütöd.

Noémi írta...

Köszönöm a választ:-)

Nelli írta...

Kedves Limara!Meg szeretném kérdezni, hogyha hűtőbe teszed akkor milyen fóliát teszel rá?Nem ragad rá?

Limara írta...

Egy egyszerű nejlon tasakot szoktam ráteríteni. Nem, nem ragad rá..

Nelli írta...

Köszönöm szépen!:-)

Névtelen írta...

Szia Limara!:)Nagyon szeretjük a croissant,és amióta rátaláltam a csodálatos receptedre,hetente 2x sütök.
HÁLÁS KÖSZÖNET ÉRTE.
Leona78

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Kérem segítsen nekem! Megcsináltam a croissantokat, éjszakáztattam, és reggel kezdtem sütni hideg, 180 fokos sütőben, ahogy a receptben szerepel. És a kiflik elkezdtek tocsogni a vajban, szó szerint állt alatta a vaj sütés közben és nem is lett jó puha a tészta utána. Mit rontottam el? Olyan rossz, hogy csak nekem nem sikerült.
És még egy kérdésem lenne:az előző croissontnál, ahol hajtogatni kell, ott is ha éjszakáztatni szeretném, akkor reggel hideg sütőben 180 fokon kezdjem sütni?
Válaszát nagyon köszönöm.

Szilvi írta...

Kedves Limara!
A sógornőm ajánlotta a blogodat, mindketten rákaptunk a házilag sütött kenyérre' A fehér kenyered fantasztikus!Tegnap vaníliás brióst sütöttem, a lányaim nem bírták abbahagyni az evést. Ma express croissant szeretnék, felét ma kisütni, felét holnap reggel, hogy a nagyobbik gyerkőc friss péksütit vigyen a suliba (csokidarabokat fogok beletenni).Ezer köszönet!!!

Limara írta...

Kedves"Névtelen"!A leírtak alapján azt gondolom, hogy rettenetesen túlkelhetett a tészta. Az éjszakai kelesztésre szánt tésztánál nagyon ügyelni kell arra, hogy hideg hozzávalókkal dolgozzunk, hogy az élesztő ne tudjon gyorsan dolgozni. Dagasztás közben sem szabad átmelegednie, és ha kell, akkor inkább hűtőben szükséges keleszteni, majd miután a rétegek egymásra kerültek gyorsan muszáj dolgozni vele.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Megsütöttem a croissant. Nem lett rossz, de sajnos ahogy sültek, úgy tocsogtak a vajban. Igaz én nem hűtőben kelesztettem, hanem meleg helyen. Valószínű, hogy ez lehet az oka?

Köszönöm válaszát!

Limara írta...

Igen, HIDEG kell neki!

Kriszti írta...

Kedves Limara!

Én nem hagyományos lisztből készítettem, hanem minden féléből:), mint pl.: durumliszt, zabliszt, tönkölyliszt és pici búzasikér. Nagyon-nagyon finom lett így is!!!:)) Már teljesen lemondtam a leveles tésztás péksütikről, mert én nem eszem fehérlisztet és másból meg nem igen lehet kapni:( és VÉGRE meg tudom csinálni magamnak is!!!:D Ez tényleg nagy dolog nekem, mivel a hajtogatós módszerben még nem vagyok gyakorlott. Ezt a receptet mindenkinek szívből ajánlom, azoknak is, akik nem használnak fehérlisztet!!:)
Köszönöm!!!

Kriszti írta...

Az előző kommentemből kihagytam véletlenül egy fontos kérdést!:) A vajat nem lehetne egyenletesen vastagon rákenni(kicsit megolvasztva)? Az volt a nehéz számomra és időigényes, hogy a lereszelt vaj olyan hamar megolvadt és mindig összetapadtak a kupacok:S:D
Előre is köszönöm a választ!:)

Limara írta...

NE! semmiképpen se olvaszd meg, akkor inkább vágj nagyon vékony szeletkéket a hideg vajból és rakd ki vele a tészta tetejét...

Névtelen írta...

Nagyon nagyon nagyon jó.... imádtam nézni, ahogy kelnek szépen a hűtőben a croissant-ok és nagyon finomak is lettek :-) köszi szépen!

Bori

Névtelen írta...

Szia Limara!
Némi változtatással megsütöttem a croissont. Volt egy fél káposztám, azt lereszeltem, pirítottam. A káposztát tettem tölteléknek. Most sülnek éppen.
Már készült nálam ilyen croissan, az nagyon tuti volt. Remélem a káposzta nem rontja el.
Fogalmam nem volt mihez kezdjek ilyen kevés káposztával, ez jó ötletnek tűnt.
Köszönöm szépen a rengeteg finomságot.
Te és Andi konyhája nagyon szuperek vagytok. Összefoghatnátok, az lenne valami csoda. :))

Szia Éva

Limara írta...

:))) Köszönöm szépen! :)
Káposzta! Milyen jó ötlet! :))

Satuk/ Kata írta...

Szia! Régóta követlek, sütögetem a dolgaidat, imádom őket!
Viszont, most egy nagy kérdésem lenne: csütörtökön lesz a nagyfiam 6. szülinapi bulija, ahova szerencsésen meghívtuk az egész csoportot, és a szülőket, akik akarnak jönni. (Legviccesebb eset, ha 60an leszünk, huh) Azt terveztem, hogy péksüti, mártogatós, és bagett, lepénykenyér, magos rúd, és torta lesz a menü. Kb most ijedtem meg, hogy huh, nemkicsit túlvállaltam magam. Hosszú előzmények után a kérdés: ezek közül mi lehet az, amit lefagyasztok, és csak csütörtökön sütök meg?
Olyasmiket néztem ki, hogy: kenyérlángos, csavart kenyérbotok, bagett, kakaós-diós kelt pillangók.. meg pogik. (Extraként még annyit, hogy nem a lakásban lesz a buli, hanem remélem jó idő lesz, és kint a parkban- annyira nem közel.)
Szerinted most költözzek külföldre, vagy ezek közül előre tudok dolgozni fagyasztással?
Bocsi a hosszú irományért.. ha beszélgetnénk, akkor rosszabbul jártál volna velem :DDDD
Előre is köszi a választ! Kata

Névtelen írta...

Isteni finom ez a croissant. A héten már most sütöm harmadszor.
A vajat én nem kupacolom ki, hanem egyből a tésztára reszelem, így nem ragad össze és jobban szét lehet "szórni".
Köszönöm a receptet!
Anita

lenka1 írta...

Nagyon szuper recept, már töbsször megsütöttem. Az egyik fiam lekvárral szereti, a másik inkább sonkás változatban kéri. Köszi a receptet!

Mangu írta...

Szia Limara!
Most sültek ki a croissant-ok. Gyönyörűek, illatosak... ahogy Mrs. Lipton mondta a "Csengetett, Milord?"-ban: "Jó hozzávalókból, pontos recept szerint, ropogósra sütve!" Ezermillió köszönet ezért a csodaszuper receptért! Emberem épp a most tünteti el a kiflicskéket viharsebességgel, baracklekvárral... Én meg tejszínhabbal :-)

A vajból (egy 25 dekásat vettem) nem használtam el az egészet, egy olyan 3-4 dekányi megmaradt. Szemre reszeltem a fényképed alapján.
3 csapott evőkanál fruktózt tettem bele cukor helyett, bátran ajánlom mindenkinek :-)

Limara írta...

Nagyon örülök, köszönöm szépen! :))

Névtelen írta...

Kedves Limara, az elkészült kifliket, még nyersen, le lehet fagyasztani és szükség szerint csak mondjuk 4-et megsütni?Mi ketten vagyunk, nem ennénk meg egyszerre ennyit:( Köszönöm,Bea

Limara írta...

Igen, le lehet fagyasztani! Azonnal, amint megformáztad! :)

Mangu írta...

Kedves Limara,
A csodafinom kiflik tésztájának lefagyasztott másik felét tegnap elővettem, hagytam a pulton kiengedni a folpackban. Szépen kiolvadt és meg is kelt egy kicsit. Háromba vettem, nagyonvékonyra kinyújtottam, forró sütőben megsütöttem. Egy réteg tészta, rá vaníliakrém, rá tészta, arra leheletnyi lekvár, rá vaníliakrém, és az utolsó lap hátuljára is pici lekvár. Páromnak porcukorral, nekem csak úgy simán, issssteni finom 'házi brüsszeli krémes' született belőle! Ééééés, leveles maradt, még így is! Anyósom látta a fényképet és nagy dicséretet zsebeltem be tőle (aminek jó része Téged illet! :-)) Köszönöm még1x ezt a szuper receptet! :-)

Mangu írta...

Fagyasztottam párat a kész kiflikből is. Sütéskor nekem is ömlött belőle a vaj - de csak némelyikből. Arra jutottam, hogy 1) nem engedtek fel eléggé 2) nem keltek újra. A krémesre használt ugyanaz a fagyasztmány (ami jól kiengedett, bár még hideg volt egy kicsit és/de megkelt) egy csepp vajat nem eresztett sütés közben.

Szerintem ne fagyasszunk, csak ha tényleg muszáj. Frissen az igazi!

carlsson74 írta...

Szia Limara!

Nagyon örülök h idetaláltam Hozzád!
Receptjeid lenyűgöznek, látszik h ismered és tiszteled a tésztát.
Régóta sütök-főzök, azt hiszem mondhatom h tudok is, de itt sok újdonságot, ötlelet találtam. Élmény nézegetni, olvasgatni a receptjeidet!!!
További sok sikert és blogolást kívánok.
Várom a további finomságokat!
Ágica

Limara írta...

Kedves Ágica! nagyon szépen köszönöm! :))

Unknown írta...

Szia Limara!

Utóbbi időben ráálltam a sütésre, a kenyérsütés naponta megtörténik nálam, de 1-2 naponta süti is "kell". Tegnapelőtt csavart briós(másként verzió :) ), tegnap ugyanabból a tésztából nem volt kedvem nyújtogatni csavargatni, így "csak" kiflik lettek kakós töltelékkel, ma pedig az express croissant volt terítéken. Ezzel kapcsolatos lenne a kérdésem is. Muszáj mind a 25 dkg vajat belereszelni-pakolni a tésztarétegek közé? Nagyon nem bírom a zsíros kajákat. Pl. se a fánk, se a lángos 1 db-nál többet nem bírok enni, hiába bármiféle köret vagy töltelék. Olyan szinten rosszul leszek a olajtól/zsírtól/vajtól, hogy utána órákig émelygek, fejem fáj, rossz közérzetem van. Ezért nagyon kerülöm is a zsiradékokat. Ma a croissant esetében is jelentkezett ez a dolog. Annak ellenére hogy a tésztája puha, foszlós, leveles könnyű. 5 percenként visongtam hogy ez milyen óriási, de ahogy megettem egyet vége lett a jókedvnek. Na a sok rizsa után a kérdés jön: Nem lehetne lecsökkenteni a vaj mennyiséget, vagy feltétlen szükséges hozzá az egész?
Az általad megálmodott csodákat folyamatosan sütöm és töltöm fel a képeket róluk a blogomban. Úgy döntöttem csinálok egyet, hogy ott összegyűjthessem gondolataimat, sütési sikerélményeimet. Kyra

Limara írta...

Szia Kyra! Hát, ahogy mondani szokták, a puding próbája az evés....biztos, hogy jó lesz, de az is biztos, hogy nem lesz annyira leveles...

Unknown írta...

szia Limara!
Köszi a választ. Megpróbálkozok vele. Hátha..bár a család rekordidő alatt tüntette el a 2 tepsinyi sütit.
Tettem fel képeket a blogomba is róluk.
Köszönöm ezeket a szupi recepteket, a kapott dicséreteim valójában téged illetnek, hisz ha te nem vagy és nem alkotsz, akkor én se tudnék mivel dicsekedni :P :)

Unknown írta...

Szia Limara! Eloszor is koszonom a fincsi recepteket, ezt a croissant mar egy ideje mi is sutjuk kulonbozo toltelekkel, es valtozatlanul nagy a siker. Most azt szeretnem kerdezni toled, hogy le lehet- fagyasztani suletlen felkesz allapotban, vagy esetleg mar sutes utan. Koszonom mielobbi valaszod.

Unknown írta...

Kedves Limara!
Én ebbe a croissantba szeretnék valamilyen csokis krémet, esetleg pudingot tenni. Ehhez kérnék segítséget, a hozzászólások között olvastam a Sport szeletes megoldást, míg jobbat nem találok azt fogom kipróbálni. A válaszodat (vagy a többiekét) előre is köszönöm! Ildi

Dóri írta...

Remekül sikerült, köszönöm a receptet. Nekem rendkívül sótlan volt, így én mindenképpen legalább feltekerés előtt meg fogom sózni a tésztát és/vagy a sajt sósabb lesz vagy a lekenéshez a tojást sózom.
Édesen is csináltam. Nutellásat és szilvalekvárosat. Édes mellett jobban elment a sótlanság, de annyi töltelék azért nem fér bele nagy maszatolás és kifolyást elkerülve, hogy összességében az egész legalább valamennyire édes legyen. Úgyhogy itt is talán porcukrozom feltekerés előtt vagy eleve a tésztájába tennék még, ha csak édeset sütök.
Csak nekem volt ez probléma?

Géza írta...

Anikó küldte
Undorító, hogy a kenyerek és étel receptek között ezt a reklámot beengeded a blogodba.
nem vagyok prűd, e ez ízléstelen.
biztos jól megfizették.

Limara írta...

Kedves Géza! Nem tudom, mire gondolsz, nincs reklám az oldalamon....

Unknown írta...

Kedves Limara!
Gyakorlott háziasszony vagyok, de nekem sajnos nem jött be ez a recept. Könnyen kezelhető volt a tészta, jól lehetett vele dolgozni, de nekem olyan "szijas" lett a sülés utáni végeredmény, egyáltalán nem lett leveles, és olyan semmilyen-ízű maga az alaptészta, hiányoltam a croissan-ok könnyedségét belőle. Lekárosat készítettem, talán ha több cukrot rakok bele, jobb lett volna.
Ettől függetlenül örülök, hogy számtalan ember tetszését elnyerte, nem szándékom negatív kritikával illetni, csak nekem a croissan nem ilyen. De egy könnyed kelt tészta receptnek tökéletes.

Évi írta...

Kedves Limara!
Sós töltelekkel is érdemes készíteni vagy inkább édessel célszerű? A tesztába kerülő cukor mennyiség miatt Kérdezem.

Koszonom ,
Éva

Unknown írta...

Kedves Limara! Nekem sima, egyszerű, legkeverés és alsó-felső sütési mód NÉLKÜLI gázsütőm van. Tudnál nekem ötletet adni, hogy mit csináljak azért, hogy alul-felül egyenletesen átsüljön? Ez sajnos nekem általános probléma, legyen az te recepted, vagy másé, kenyér vagy sütemény... :-(
Köszönettel és üdvözlettel:
Gabi

Hamupipőke írta...

Nagyon jó recept! Én az élesztőt felfuttattam és úgy tettem a hozzávalókhoz. Ezenfelül annyiban változtattam, hogy egy picivel több sót tettem hozzá, 1-2 réteget tejföllel is megkentem, és zöldhagymát vágtam bele, 1-2 rétegre pedig füstölt sajtot reszeltem. (Közben eszembe jutott, hogy apróra vágott szalonna darabkák is jót tennének neki...:)) Nem tettem hűtöbe éjszakára, hanem feltekerés után állni hagytam egy fél órát. Isteni finom, omlós, puha lett! Köszönöm!

Unknown írta...

Kedves Limara
Az én egyik kedvencem a búrkifli,szerinted ebből a tésztából lehetne mákkal töltöttet varázsolni? Nem mintha ez nem lenne jó,sőt nagyon finom,családunk kedvence lett a túrósbatyuval és kakaóscsigával és sok mással együtt.
Nagyon ügyes vagy és köszi,hogy megosztod velünk a tudásodat.
Üdv: Márti

Frézia írta...

Kedves Limara!

Milyen végeredményt, állagot, különbséget várhatok, ha a vajat nem a tésztára reszelem, hanem a dagasztás során folyamatosan adagolom? Amennyiben így járok el, a 25 dkg vajat akkor is hozzá kell adnom, vagy célszerű csökkenteni a mennyiséget?
A választ előre is köszönöm!

Frézia írta...

Kedves Limara!

Milyen végeredményt, állagot, különbséget várhatok, ha a vajat nem a tésztára reszelem, hanem a dagasztás során folyamatosan adagolom? Amennyiben így járok el, a 25 dkg vajat akkor is hozzá kell adnom, vagy célszerű csökkenteni a mennyiséget?
A választ előre is köszönöm!

Limara írta...

meg sem próbálnám, semmi köze ehhez a recepthez...

Marianna B. írta...

Szupi recept, köszönöm szépen!! Már kelesztem a kiflikémet,amiket egy darab gouda sajttal és egy-egy vastagabb darab Schwarzwalder sonkával töltötrem meg. A Tészta teljes kiőrlésű lisztből készült, sok lenmag és szezámmag is került bele,imádom :P illetve Joghurt helyett én creme fraiche tejfölt raktam bele. Remélem, fini lesz, két 20 hónapos kislány várja,hogy majszolhassa!! ;) köszönöm!! '