2009. március 5., csütörtök

Tejfölben sült tojások

Tegnap este írtóra szenvedett a családom, hogy mit is vacsorázzanak. Semmi sem tetszett neki, kezdtek már kiborítani. Beugrott, hogy ezt a tejfölös tojást ezer éve nem készítettem. Gyorsan nekiláttam, és végre jóízűen megvacsoráztak. Pár perc alatt összedobható, nagyon finom, laktató vacsoraétel. Friss, puha kenyér mindenképpen jár hozzá, nagyon jól lehet tunkolni:))
Hozzávalók:
  • 5 dkg vaj
  • 1 nagy doboz tejföl
  • tojás
  • só, bors
  • reszelt sajt
Egy serpenyőben felolvasztottam a vajat, majd beleöntöttem a tejfölt. Elkevertem és megvártam, míg felforr. Ekkor ütöttem bele a tojásokat, most ötöt, de persze igény szerint bármennyi lehet.

Sóztam, megszórtam őrőlt borssal és addig sütöttem, míg a fehérje szépen megsült, de a sárgája még kissé folyós maradt. Elzártam alatta a lángot, bőven megszórtam reszelt sajttal, majd 2-3 percre ráborítottam egy fedőt, míg a sajt szépen ráolvadt.

27 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tök jó! Megvettem!

A.C.E írta...

De jó, hogy a hétvégétől újra tyúk-gazda is vagyok, biztos nem megvetendő ez a guszta vacsora friss kapirgálós tyúktól való tojással sem! :)

Puszi érte: Eszter

Zsuzsa írta...

Jé, már teljesen el is feledkeztem erről az ételről. Gyerekkoromban gyakran volt gyorsvacsora, igaz anyukám tepsiben, a sütőben készítette, milyen jó is volt...

Zita írta...

Életemben nem halottam ezt a fajta tojás sütési módszert de nagyon tetszik, tehát köszi a vacsora tippet. Rád mindig lehet számítani.
A tegnapi gyors válaszodat nagyon köszönöm és az ismerősömnek át is adtam a recepteket, nézegessék hátha találnak benne jó ötleteket. Köszi.

alchri írta...

Isteni ötlet, még sosem hallottam róla. Köszönet érte!Nagyon guszta!

alchri írta...

Elfelejtettem közben lementeni a receptedet;)
A nagy doboz tejföl az fél liter? Köszi elöre is a válaszodat!

Palócprovence írta...

Tényleg, régen én is sokszor csináltam és csakúgy mint Zsuzsa, sütőben. Olyan jó kis nosztalgikus recept! :))

"saját levében" írta...

Asszem ezt hívják "olasz rántottának".

Névtelen írta...

Én sem hallottam még sosem erről a változatról, de tényleg remek ötlet gyors vacsorára vágyó éhes hímnemű egyedeknek :-)köszi

Niki

Gesztenye receptjei írta...

Limara!
Azt iszem ezt ki kell próbálni vacsorára.
Nekem is van egy hasonló egyszerűm, ilyen tojásos, ha szeretitek a babos ételeket, abban sül a tojás. A babos ételek között megtalálod, isteni vacsora gyors.
Köszi a receptet!

Vesta írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, ezt nekem is ki kell próbálni!

Ancsika írta...

de szuper! Még én sem hallottam róla, de vevö vagyok rá! :))
Köszi érte!

Annamari írta...

Nem ártana a hétvégi klasszikus hagymás-kolbászos rántottát legalább időnként másra cserélni. Ez nagyon jó dolognak tűnik... köszi! :-) Remélem, sikerülni fog, felénk ezt nem készítik, sosem ettem, úgyhogy nincs viszonyítási alap...

Julika írta...

Hát Limara ! Én ezt még sosem hallottam, de én is vevő vagyok rá ! Nagyon jó ötlet.

VOKinga írta...

Hű, ezt nekem is ki kell próbálnom a csapaton! :)

trinity írta...

Sosem hallottam, de szuper!Mindig meglepsz minket valamivel:))

Névtelen írta...

Kedves Limara! A pogácsába 25 dkg vaj kell?

Limara írta...

Igen, 25 dkg! :))

Gesztenye receptjei írta...

Limara!
Elkészítettem és nagyon finom lett, én egy kis sonkát is tettem bele.
Köszi a receptet._)

Névtelen írta...

Én ma reggelre vagy ebéd helyett sütőben sütöttem meg.
Finom volt és laktató.

Limara írta...

Örülök, hogy nektek is tetszett! :))

Nina írta...

Egy regényben olvastam, hogy tejfölös tojást reggeliztek, és bár én még sosem hallottam róla, nagyon megkívántam:) Köszi a receptet, megyek is a konyhába!:D

Névtelen írta...

Kedves Limara! A Malackarajon most esett szó a tejfölös tojásról. Először piaci tejesnél vett tejföllel csináltam, elég folyós volt és szét is esett, vízre és valami fehér szemcsés anyagra. A másodikat sűrűbb Zott tejfölből, de ez is hasonló volt, bár korántsem annyira mint az előző. Olyan tejfölt használjak, amiben megáll a kanál?( Vajh, miféle sürítő van benne?? )Susztertangó

Limara írta...

Tényleg? Mindjárt megnézem. Hát igen, sajnos a tejfölök minősége az utóbbi időben finoman szólva is katasztrofális. Igen, olyat kellene, amiben megáll a kanál, én a President tejfölre esküszöm jelenleg....:)
Egyébként ebben az ételben túrós állagú lesz a tejföl..:)

Névtelen írta...

Ok, majd azzal. Kössz a gyors választ. Susztertangó

egy anya írta...

Köszönjük! :)

barack007 írta...

Amíg melegedett az olaj, lereszeltem egy krumplit, jó pirosra sütöttem, erre ment a tejföl, majd a tojás… így is isteni!! Köszönöm az ötletet!