2009. március 4., szerda

Túrós pogácsa


Sósat is sütöttem a hétvégén. Ezt a receptet még anyósomtól kaptam, nagyon finom, puha pogácsák lesznek belőle. Mivel szintén 2 napra kellett és én csak frissen szeretem tálalni a vendégeimnek, egy nagyobb adagot gyúrtam be szombat reggel. Felét kisütöttem még aznap, úgy időzítve, hogy a vendégek érkezésére legyen kész, másik felét hűtőben pihentettem másnapig.
Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 0,5 kg túró (házival az igazi)
  • 1,5 ek. só
  • 5 dkg élesztő
  • 1 nagy pohár tejföl (330 g)
Összeállítottam a tésztát, mindent a hűtőből vettem ki, hideg hozzávalókkal dolgoztam. A tejfölt egy nagyon picit meglangyosítottam, majd egy tk. cukorral elkevertem és belemorzsoltam az élesztőt. Pihentettem, míg előkészítettem a többit. 
Először a vajat (vagy margarint) elmorzsoltam a liszttel, ezután belekevertem a sót, majd a túrót. Beleütöttem a 2 tojást és hozzáadtam az élesztőt és még annyi tejfölt, hogy rugalmas, de ne túl lágy tésztát kapjak. 
Elfeleztem, egyik felét becsomagoltam és ment a hűtőbe. Másik felét hajtogattam, majd a hideg kamrába tettem egy órára. Ezután ismét hajtogattam, megint pihent a kamrában. Végül ujjnyi vastagra nyújtottam. 4 cm átmérőjű szaggatóval kiszaggatam. Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket és a konyhában pihentek jó másfél órát. Így nem dölnek el sütés közben. 
Végül felvert tojással kentem le őket, és mindegyik tetejére tettem egy csipet reszelt sajtot. 230 fokos sütőben sültek 15-18 percig.

46 megjegyzés:

Brigitta írta...

Szia Limara!

Nagyon finom ez a pogi,én is szinte ugyanezen recept alapján szoktam sütni! Szépek lettek,gratulálok!:))

trinity írta...

Szépek, mint mindig!

Belly írta...

Szia!

Köszönöm,hogy rendszeres olvasómnak jelölted magad.:-DBelly

Beödőkné Mónika írta...

Köszönöm, a receptet. A hétvégénki is próbáltam és isteni lett!!!
Köszönöm.

Névtelen írta...

Szívesen! :)

Csilla írta...

Nagyon jónak tünik ez a pogi, holnap szeretném megsütni, de elakadtam. Kérlek Limara áruld el mekkora tejföl kell hozzá? Itt nálunk Romániában a kicsi tejfölök is több féle méretben vannak, 150, 180, 200 ml, ez a 200 ml pohár, jól gondolom? Köszönöm előre is a segítséged. Annyi fincsinek tünő kenyérféleség van itt nálad, tuti jó párat kipróbálok majd szép sorjában.

Limara írta...

Szia Csilla! Én egy nagy doboz, most néztem meg 330 g, tejfölt szoktam beletenni. Esküszöm, nemrég még 350 g volt, sőt előtte 400 :(( A lényeg, hogy jól gyúrható, de rugalmas tészta legyen. Ha házi, lágyabb túróból készíted, akkor kevesebb kell kicsit, mint a bolti szárazból.
Üdv, Limara

Csilla írta...

Köszönöm a gyors segítséget. Ha meglcsinálom jövök és beszámolok :o)

Limara írta...

Szívesen! Várom! :))

Csilla írta...

Megsütöttem a pogácsát, nagyon finom lett. Kenyeret is fogok a te recepted alapján sütni, meg egyebet is.

Mari írta...

Szia Limara!
Először is gratulálok a blogodhoz, már sok mindent kipróbáltam innen, nagyon jók a receptjeid!
Ezt a pogácsát is sütöttem már párszor, de most lenne egy kérdésem:
a nyers, hajtogatott pogácsatészta fagyasztható szerinted?
Hétvégén szeretném megsütni, de akkor nem lesz időm a tésztájával bíbelődni, most viszont van és a túró is mihamarabbi felhasználásra vár.

Limara írta...

Szia! Köszönöm szépen! :))megmondom őszintén, én még nem próbáltam. De elvileg a kelttészta fagyasztható, így szerintem ez is. Én mindenképpen kipróbálnám, remélem a vendégek nem járnak rosszul.Mesélj majd! :)) Üdv

Mari írta...

Köszi a biztatást!
Azóta már meg is sütöttem a pogácsákat a fagyasztott tésztából és nagyon jók lettek!

ice_nic írta...

Szia!

így elsőre nagyon tetszik ez a recept. Ez lesz életem első pogácsája. A sok neten található recept közül ez volt a legszimpatikusabb. Viszont én is elakadtam a hozzávalóknál.
Az 1 csomag Rama mekkora? A kocka margarin vagy a nagyobb téglalap margarin? Köszönöm. Niki

Limara írta...

Szia Nikolett! 25 dkg a Rama! Sok sikert! Limara

ice_nic írta...

Szia!

Már megint elakadtam :)))
A liszt finomliszt vagy rétesliszt? Mert sok recept vegyesen írja pogihoz ezt a kettőt. Köszönöm.

Limara írta...

Én finomlisztet használok. Ha úgy érzed, hogy a liszted nem a legjobb minőségű, akkor érdemes keverni vagy teljesen kiváltani rétesliszttel.

Névtelen írta...

I wish not concur on it. I think precise post. Especially the appellation attracted me to study the intact story.

Névtelen írta...

Amiable post and this fill someone in on helped me alot in my college assignement. Thanks you seeking your information.

Turák Kinga írta...

mennyi idő vesz igénybe összesen? üres kézzel nem tudnék elmenni a baráti hétvégére, ha már a medvehagymás kenyér nem jön össze, akkor ezt szeretném, de időben tudnom kellene, h mennyi...
ez egy adag ugye? ha friss élesztővel dolgozom, akkor is 5dkg, ugye? mennyi medvehagyma kb. Azt hiszem, hirtelen több kérdésem nincs :)

Limara írta...

Szia Kinga!
Ha este bedagasztod, hűtőben tartod, másnap reggel kiszaggatod, majd a tepsin keleszted kb. 2 órát és sütheted is.
Igen, a friss élesztő az 5 dkg, azaz egy csomag.
Medvehagyma lehet bele kb. 30 dkg

Turák Kinga írta...

Elkészült, egy délutánt vett igénybe. sztem, finom lett, életem első pogácsája :) Megosztottam, fele sima lett, a másik medvehagymás. Fotót raktam fel. :)

somrea írta...

Marcsi, nyilvánosan még meg sem köszöntem a húsvét előtti segítségedet, pótlom gyorsan :)
Jelzem, a pogácsa Isteni lett, köszönöm!

Liloocska írta...

ma megsütöttem nagyon fincsi-fincsi lett. egy picivel több só kell még bele, de szuper fini :)

Bori írta...

Kedves Limara! Megsütöttem, és rájöttem, hogy ez a pogi jó eséllyel indulhatna a legjobb pogácsa recept kategóriában! Szuper lett, köszönöm, már nagyon közel járok a mamám-féle etalon pogácsához :-)

Limara írta...

Köszönöm:))

Andi írta...

Ma sütöttem meg, nagyon finom lett, köszönöm a receptet. A krumplisat is kipróbáltam már, és most tervbe vettem a hagymásat. :-)

Névtelen írta...

Szia Limara. Mindig nagy csodálattal olvasgatom a receptjeidet és egy csomót megcsináltam mar, mindig sikerült, ezúttal is köszi. Ezzel a túróssal kapcsolatban csak annyi kérdésem lenne, délután begyurtam, most ott pihen a hűtőben holnapig amíg a vendégek nem jönnek, viszont eléggé megkelt a talban -ez azt jelenti, holnap ha kiveszem a hutobol, nem kell hajtogatni csak szaggatni? Vagy ilyenkor is jön a pihentetés-hajtogatas???
Előre is köszi a választ. Vera

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)nem, másnap már nem kell hajtogatni!

Névtelen írta...

Szia Limara,
Én is ma szeretném a hűtőbe tenni a tésztát, mivel holnap reggel csak kisütésre lesz időm. Azt nem értem, hogy ebben az esetben egyáltalán nem kell hajtogatni? vagy még hűtőbe tétel előtt kell? Így hogy lesz rétegelt a tésztája?? Nem akarom elrontani, csomó embernek sütöm holnap :)
Köszi előre is, Babett

Limara írta...

Nem, ebben az esetben nem fontos hajtogatni, de ha szeretnéd, akkor egyszer hajtogasd meg, utána tedd hűtőbe!

barack007 írta...

Hajtogatva, kiszaggatva csücsültek a hűtőben a tepsin egy éjszakát. Minden hozzávaló hideg volt, a tejfölt sem melegítettem. Reggel csak kenni, sajtozni és sütni kellett. Így is szuper!

Köszönöm a receptet!

moncsó írta...

Szia Limara!

A kérdésem nem csak erre a receptre vonatkozik, hanem általános: ha BL80 vagy BL112 lisztet használok a szokványos BL55 helyett, az jót tesz a tésztáknak?
Teljesen rajongóddá váltam, nekem úgy tűnik, Te erre születtél és a LIMARA észrevételem szerint kezd fogalommá válni :-)!
Köszönöm szépen!!

Limara írta...

Köszönöm! :)
Ezek a lisztek tökéletesek a kenyérfélékhez, de más péksütemények könnyebbek lesznek, ha BL 55 liszttel készíted! :)

Unknown írta...

Én már harmadszorra készítem el és nem bírok betelni vele :)

BZFruzsi írta...

Szia Limara,

Nagyon kíváncsi vagyok a receptre. Este szeretném megcsinálni, és hűtés után reggel kisütni. Viszont reggel iszonyat kevés időm lesz. Elképzelhető, hogy akkor is finom lesz, ha már kiszaggatva teszem este be a hűtőbe, és reggel csak kelesztem és sütöm?

Köszönöm
Fruzsi

Limara írta...

szerintem igen...

Unknown írta...

Kedves Limara!
Az én sütőm valószínűleg nem süt olyan jól mint kéne. Nekem 20 perc után sem volt semmi színe a poginak. Szerinted a hőfokon kéne emelni, vagy nem középen sütni (alsó-felső), mert tovább sütve már nem volt az igazi :( ? A fele bent van a hűtőben, holnap újra próbálkozom.

márta írta...

A fentiekben vaj van irva a recepthez,lent meg margarin.Melyiket használták a pogihoz?

Limara írta...

vajat, de ízlés kérdése...

Unknown írta...

Kedves Limara !
Jók a receptjeid nagyon :) A túrós pogit én házi zsírral készítem , szerintem mérföldekkel jobb , mint vajjal v margarinnal :) Egyébként épp most sütöm a diós-rácsost a Te oldaladról :)
Szép hétvégét !
Zsu

Unknown írta...

Harmadszorra sütöm,és megunhatatlan,még a nyers tészta is... Utána alig várom,hogy kisüljön😊 tényleg a házi túróval az igazi,mivel az sokkal krémesebb, jobb a tésztája, a boltival símán elnyelte a régi 450 gr-os méretű tejfölt.
Köszönöm a receptet!

Unknown írta...

Szia Limara :)
Gratulálok a fantasztikus receptekhez, rajongód vagyok :)
Szeretném kérdezni, hogy kb mennyi darab pogi lesz ebből a mennyiségből? Nekem 30 emberkére kéne sütnöm.
Puszillak, Letti

Unknown írta...

Szia Limara :)
Gratulálok a fantasztikus receptekhez, rajongód vagyok :)
Ezt a pogit, most szeretném sütni először. Kb mennyi darab lesz ebből a mennyiségből? 30 emberkére kell sütnöm.
Válaszod előre is köszönöm.
Üdv Letti :)

Rita írta...

Szia. Nagyon jo recept. Kemenceben sutottem es isteni lett :) koszonom!

Kinga írta...

Kedves Limara! Nagyon jó ez a recept, köszönjük! És nálunk Martin pogácsa néven vonult be családi történelmünkbe. Történt ugyanis h 4 éves ikreim imádják a pogácsát. Begyúrtam délután, azzal a szándékkal h reggel majd kisütöm. Na erre nem került sor.. ugyanis este indultunk szülni, Martin babánk jött a világra. Így másnap Anyósom sütötte ki a tésztát és hozták nekem is a kórházba. Így igazán emlékezetessé vált nálunk a recepted! Köszönjük szépen! :-)