2009. október 18., vasárnap

Tudatos vásárló vagyok?


Mandy Tarragon gurította felém a kérdést, hogy mennyire vagyok tudatos vásárló. Igyekszem az lenni, bár kétségtelenül van még mit tanulnom. Nagyon sokat fejlődtem mióta blogot írok. Tanulok tőletek, mindig új ötleteket találok, illetve másképp nézem a környezetemet, a bevásárlásaimat mint előtte.
A villanykörtéket lecseréltük energiatakarékosra, mindet. Erre most azt lehet olvasni, hogy ezek az égők meg rákkeltőek. Morbid, de az jutott eszembe, hogy a környezetet kíméli és szelektálja az emberiséget a túlszaporodás miatt. Kettő az egyben...A villanyokat mániákusan lekapcsolom, de ott még nem tartok, hogy éjszakára áramtalanítsam is az elektromos kütyüket. Állítólag a kis jelzőlámpák is nagyon sokat fogyasztanak, de ha áramtalanítom őket, akkor sok mindent újra kell programozni nap mint nap.
Ha új háztartási gépet vásárolunk fő szempont, hogy minél energiatakarékosabb legyen, nyílván nem csak azért, mert ennyire zöldek vagyunk, de a pénztárcánkat is kímélni igyekszünk.
Az esővizet összegyűjtjük, azzal is locsolunk. A lehullott falevelet zsákolom és elvitetem a kukásokkal, de az összes szomszédom éget, időnként persze én is.  Hosszú évekbe telt, míg végre az idén először kaptunk hatalmas zsákokat amibe gyűjthetjük a rengeteg platán levelet.
A kinőtt, megunt ruhákat szétválogatom, a jó ruhákat elajándékozom azoknak a barátoknak akiknek kisebbek a gyerekei. Amire nem találok gazdát azokat elviszem abba az iskolába ahova többségében  hátrányos helyzetű gyerekek járnak. És én is szívesen fogadok ruhát pl. a húgomtól amit az ő gyereke kinőtt. Az udvarra játszani tökéletes.
Sajnos azt gondolom, a mai felnőttek, tisztelet a kivételnek, nem tudatos vásárlók, igazából eszükbe sem jut. Sokat bosszankodom, mikor azt látom, mennyi felesleges dolgot tanítanak a gyerekeknek természetismeret órán, de a környzet védelemről, a tudatos életről semmit. Pedig a gyerek a legfogékonyabb erre, ők még a szüleiket is jó útra tudnák vezetni. Egészen kicsi, ovis korban lehetne már elkezdeni a nevelésüket és akkor talán felnőne egy új generáció aki nyitottabb szemmel járna.
Nézzük a konkrét kérdéseket:

1. Írd össze, mire van szükséged!Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.

Nagyon jó kis cetliket tudok írni, a férjemnek. Ha őt küldöm nagybevásárlásra. Sajnos nálam nem működik. Hajlamos vagyok minden vackot megvenni, gyűjtögetni. Pedig nagyon igyekszem, de mégis előfordul, hogy a kamrapolcon három üveg halszósz van, de nincs itthon só.

2. Menj a piacra vagy helyi boltba!Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.

Piacra járok bevásárolni, zöldséget, gyümölcsöt ott veszek, igyekszem a kistermelőktől és nem viszonteladóktól megvenni. Friss házitejet a szomszéd utcában veszek, ahol van házi túró, sajt is. Az utcánkban él egy méhész (most költözik el), tőle vásárolom a mézet. Multikban csak olyan zöldséget veszek, amit itt nem termelnek meg.

3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.

Ha piacra indulok mindig viszem a kis kosárkámat. Sajnos ma már a kistermelők is mindent nylon zacsiba mérnek ki, hiába mondom, hogy tegye csak simán a kosaramba, aggódnak, hogy koszos lesz. Vettem a Decathlon-ban pár éve egy olyan táskát, ami egy kis műanyag labdában tárolható. Kis helyen elfér a táskában, mindig viszem magammal. Ha szükséges 25 kg-ot is elbír. A húgomtól is kaptam egy remek táskát. A Lidl-ben vett vászon táskát, azt befestette majd foltvarrással díszítette az eljét. Összehajtogatta és vart rá egy kis fület, gombot, így praktikusan elfér az is a tatyómban.

4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.

Nos ezt maradéktalanul tudom teljesíteni, ugyanis nincs jogosítványom. Mivel tömegközlekedés nincs ebben a városban bicajjal vagy gyalog járok mindenhova. Letekerek napont 8-10 kilométert és sokat is gyalogolok. De! Hiába bicajozok, gyalogolok én, ha a városunkon naponta háromezer kamion és többezer autó megy keresztül. Mi a csudáért nem lehet a kamionokat vonatra pakolni, hogy ne szennyezzék végig az országot. Máshol ez miért működik? Miért nem lehet pl. a hibrid autókat, de általában mindent, ami környezet kimélő olcsóbban, kedvezménnyel adni és ami szennyező, elavult, azt drágábban. Attól is forr az agyam, mikor mindennap azt látom, hogy a fiatal anyuka Hammer terepjáróval viszi a gyermekét oviba, holott 5 percre lakik tőle...

5. Vegyél helyi termékeket!Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.

Ez részben a kettes kérdést is magába foglalja. Igyekszem helyi termékeket vásárolni, ez a zöldség, gyümölcs vásárlásban maradéktalanul teljesül is. Mivel ez egy mezőgazdasági vidék a többinél arra figyelek, hogy lehetőleg magyar áru legyen. A blogomon is ott a felhívás. Vásárolj hazai terméket!

6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.

Na ez nem nagyon működik. Drága, szép csomagolásra azoknak a gyártóknak fut, akik jó minőségű árut állítanak elő. A rosszabb minőség kevésbé díszes külsőt kap, mert nem telik rá a gyártónak. Próbáltam én már sok olcsóbb, dísztelenebb terméket, hátha van olyan minőség, de sajnos nincs, vagy az esetek igen nagy százalékában nincs.
Szelektív gyűjtjük a hulladék egy részét, a műanyag palackokat, üvegeket. El is viszem becsületesen a hulladékgyűjtőbe, majd többször a szemem előtt öntötték a négy különböző gyüjtő tartalmát egy! kukásautóba. Most akkor mi van?

7. Kerüld a vegyszereket!Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.

Sajnos Cillit függő vagyok. Nekem azok a tisztítószerek jönnek be a legjobban, pedig tudom én, hogy mennyire károsak. Ugyanakkor már tettem némi előrelépést. Épp tegnap takarítottam ki a hűtőt és kipróbáltam a szódabikarbónás tisztítást, és csodát tett. A hűtőt pillanatok alatt újjá varázsolta, sokkal szebb lett mint a vegyszerekkel. Azt hiszem igyekezni fogok pl. az ablakot ecettel, a vízkövet citrommal takarítani.

8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt!Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.

Ezt ma már sikerül tartani. Mondjuk banánt, narancsot, más déligyümölcsöt megveszem télen, de a paradicsomnak, epernek sikerül ellenállni.

9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…

Na ez sem sikerül mindig. Ásványvizet csak egyszer használatos palackban árulnak, üdítőt igyekszem visszaváltósat venni. Papírzsebkendőt használunk, az higiénikusabb mint a ruha, de a ruhát meg mosni kellene, ami ugye vízzel, árammal, mosószerrel jár.
Elektromos fogkefét nem használunk, konzervnyitónk sem árammal működik. Kenyérszeletelő? :))

10. Olvasd el a címkéket!Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.

Elolvasom, többnyire. Igyekszem a legtökéletesebbet kiválasztani. Felvágottat már nem eszünk, fornettit még néha igen. Sajnos rengeteg szemetet próbálnak lenyomni a torkunkon.

Tovább adnám a kérdést Macusnak, Valinak, Kiskuktának és  Mohának. Persze csak ha van kedvük válaszolni.

13 megjegyzés:

Macus írta...

Köszi a labdát. Megírom, de ehhez kicsit le kell ülnöm. Szóval lehet, hogy nem ma születik ez a bejegyzés.

linbori írta...

Minap egy multihoz tértem be és fontos volt,hogy tojást is vegyek. Kénytelen vagyok a pénztárcámat is nézni,nem engedhetem meg magamnak,hogy minden szempontból tudatosan vásároljak. Amíg a hazai tojás darabjáért több mint 50Ft-ot kérnek és a cseh 30-ba kerül addig nem tudom az előbbit a kosaramba tenni. :( Tudom,piacra kéne menni de az Pécsett nagyon körülményes. :(

Kiskukta írta...

Én is köszönöm a kérdést, válaszolok rá, reményeim szeritn holnap.

libi írta...

Beszélgethetek én a gyerekekkel a környezettudatosságról, ha a szülő nem partner (vagy bizonyos esetekben nem tud), akkor hiába. Mert ugyan csak 2 utcára lakik, de akkor is autóval hozza a gyerekét, mert onnan tovább megy x km-re dolgozni. És sorolhatnám a példákat napestig.

t3v, az okostojas írta...

Limara, nekem a morbid megjegyzés bejött, újabb oldaladról ismertelek meg :)

A szelektív hulladékról viszont megtévesztő, amit írtál: az autóban több rekesz van, volt szerencsém felülről látni párat, ill. itt egy kép, Pécsett a Biokom nagyon jól kommunikálja az újrahasznosítást, és mindent meg is tesz azért, hogy minél több embert rávegyenek:

http://href.hu/x/acvz

szóval ne add fel :)

Vali írta...

Köszönöm. Vettem a kérdést.

Limara írta...

Linbori! Majd hanyatt estem én is láttam, hogy 51 ft a tojás a multiban. :(( Én 30 -ért veszem háztól, mindig friss, gyönyörű, megbízható. :)
Kisváros előnye! :))

Macus, Kiskukta! Kíváncsian várom! :)

Hugicám! Valahol el kell kezdeni, és nem csak autó van. Sajnos az autó a mindennapjaink résza lett, amíg drága, megbízhatatlan, koszos a tömegközlekedés nem is fog javulni a helyzet.

t3v! :))
Sajnos nálunk nem ilyen a szelektív gyüjtés! Azokat a nagyobb konténereket rakták ki, amik pl. a lakótelepeken is vannak és felmatricázták. Ugyanaz a kukásautó viszi amelyik a házunk elől is :(

Vali! Várom! :)

Thrini írta...

Kedves Limara!
Nem ehhez a témához kapcsolódóan írok. Szeretnélek megkérni, hogy nézz be hozzám, mutatnék valamit.
Köszi.

szepyke írta...

Limara, az már megdőlt, hogy a tévén, mindenen világító kis ledek sokat fogyysztanak, mert ha kikapcsolgatod a dolgokat, akkora feszültség éri őket, minden bekapcsolásnál, hogy előtt fogkan tönkremenni. Magyarán, ha folyton kihúzod, aztán visszadugod, előbb fog tönkremenni, és bőven többe lesz, mint a kis led költsége....

mandy tarragon írta...

Kamionok: keresztapukám sofőr, igaz nem kamionnal, "csak" IFA-val, de cégük szállít kamionos viszonylatban is. Nem azért nem rakják vonatra a kamiont, mert nem akarják, hanem mert nem éri meg. Baromi drága, ráadásul egy csomó helyre a vonat el se tud menni... Ha jól emlékszem, te makói vagy, felétek a romániai tranzitok mennek. Arrafelé nincs lehetőség arra, hogy feltegyék a vonatra a kamionokat, mert egyszerűen nem megy arra a vonat... A megoldás persze az lenne, hogy fejlesszék a vonathálózatot meg az utakat, dehát mostanában minden a leépítésről meg a bezárásról szól...
A Hummeres anyukáktól én is a falra tudok mászni. Azzal nincs semmi baj, ha kimegy a város szélén található hiperbe bevásárolni, vagy akár két utcára is, mert nem akarja hazacipelni az ásványvizes palackokat. De könyörgöm, amikor egy gyereket kell vinni és tényleg csak 5 perc lenne gyalog??? Kiállni az autóval meg odamanőverezni tovább tart... :D És itt most nem az a fajta anyuka a téma, aki utána tovább megy bevásárolni vagy dolgozni.
Kukásautóból kétféle van: aminek külön rekeszei vannak a különböző hulladékok tárolására és olyan, aminek egy tartálya van. Had' legyek annyira naív, hogy te az első verzióval találkoztál :) Egyébként ha sok műanyag palackotok van azt a Tesco például visszaveszi.

Szepy: mi pont ezért csak akkor áramtalanítunk mindent, ha több napra megyünk el. Éjjel le, nappal fel kapcsolgatni tényleg felesleges.

libelle írta...

Kedves Limara, amennyiben neked egy kedves kis lokalod ( etterem) lenne és közelemben laknál, én mindig betérnék hozzád. Mindent meg is ennék. !!!! Üdv. Libelle

L.Krisztina írta...

Úgy látom a tömegközlekedés mindenkinek a fájó pontja.
A szódabikarbóna szagtalanításra is jó a hűtőben.
Mád a vajas kiflidért meg hálát rebeg a családom::))))))))

Névtelen írta...

kedves Limara!
nagyon szép és nívós a lapod. a sütéseid pedig fantasztikusak. látszik mennyi szeretet és türelem van bennük, az ötletekről már nem is beszélek. tiszta szívemből gratulálok!
Kartika-Marcsi