2009. október 20., kedd

Klubélet! Van kedved?


Ma reggel is, mint szinte mindig, együtt kávéztunk a barátnőmmel. Reggel elindítjuk a családot, majd ha egyikünknek sincs épp más dolga iszunk egy kávét, pletyizünk pár percet, utána megyünk a dolgunkra.
A barátnőm hűségesen olvassa a blogomat és nagyon kedves, mert mindig érdeklődéssel hallgatja a körülötte történténtekről a beszámolóimat. Most is így kezdődött, a Tudatos vásárlásról írt bejegyzésemet tárgyaltuk ki, majd innen eljutottunk a tv műsorokig. Meséltem neki,de ő is látott már ilyen műsort, hogy az angol vagy akár amerikai kisvárosokban milyen közösségi élet folyik. Tegnap is láttam egyet, az angol kisváros nőtagjai közös programokat szerveznek, ami hol sütés-főzésről, hol másról szólt, de aktívan együtt működve új és újabb ötletekkel tették izgalmassá a saját életüket, kisvárosukat. Megbeszéltük, hogy ez milyen jó dolog lehet, közös vagy akár különböző érdeklődésű, de nyitott embereket összehozni, majd sajnálkoztunk, hogy ilyen nálunk nincs, itt csak nyugdíjas klubbok vannak. Majd jött az ötlet, hogy csináljunk mi ilyet. Hozzunk létre egy klubbot vagy lehet bárminek másnak is nevezni, ahova akárki csatlakozhat, legyen az aktív dolgozó, kismama, olyan, aki épp kikerült az iskolából és kezdi felnőtt életét, vagy már nyugdíjas. Nem számít a kor, a terület, ahol dolgozik, csak legyen nyitott, érdeklődő. Rendszeresen találkozhatnánk, a kezdeti ismerkedés után az összejöveteleinket egy-egy téma köré szervezhetnénk. Legyen az gasztronómia, könyv, kézimunka, stb., stb. Hamarosan jön a karácsony, ötleteket adhatnánk egymásnak ajándékozásra, sőt akár közösen is készíthetnénk. Például aki tud megtaníthatná kötni, horgolni, foltvarrni azt aki nem tud, de szeretne megtanulni. Ezer a lehetőség.
Timi barátnőmmel nagyon belelkesedtünk, ketten már vagyunk. Sőt, azt hiszem jól sejtem, hogy hárman is, Macust biztosra veszem, hogy szívesen csatlakozik hozzánk. Már hely is van.
Szóval mit szóltok kedves makói és a környékben lakó olvasóim? Lenne kedvetek csatlakozni? Persze kíváncsian várom bárki ötletét, javaslatát.

Akit komolyan érdekel a csatlakozás küldjön nekem egy mailt!

39 megjegyzés:

judit magos írta...

Kar hogy hatarok valasztanak el Toled!!!!

Dinamika írta...

Szia Limara!

Makói lévén nagyon jó ötletnek tartom.Valóban nincs itt ilyen hely ahol megbeszélnénk dolgainkat,ötleteket adni egymásnak,akár SEGÍTENI egymáson. Hisz egy ilyen kis közösségben talán jobban megnyílnak az emberek és jól esik elmondani bajainkat.
Ötletesnek tartom!

Üdv Dinamika

Névtelen írta...

IGEEEN!!!
Boldogan csatlakozom!

jutka írta...

Nagyon jó ötlet!

Annamarie írta...

Én ugyan messze lakom Makótól, de nagyon jó ötletnek tartom. Abszolút közöségformáló,-fejlesztő és -nevelő, az ilyen kezdeményezéseket a helyi művelődési háznak simán fel kéne vállalnia és támogatnia. Ha másképp nem, de legalább a helyszínt biztosítaná díjmentesen. Ebből kiindulva egy csomó kapcsolódó rendezvényt, programot lehetne szervezni. Na jó, abbahagyom... csak feltört belőlem, amit a főiskolán tanultam: a művelődésszervezés... (magyarul: népművelő)

Palócprovence írta...

Lehet, hogy Makóra költözöm? :)

Macus írta...

Marcsi!
Persze, hogy ott a helyem!
A könyvklubot is látogatom, ráadásul annak az egyik ötletadója is voltam.

mágika írta...

Szia, eddig még nem kommenteltem nálad, de ez a klub dolog nagyon jó ötlet. Sajnos mivel sokan igen messze lakunk minden klub összejövetel után kénytelen leszel majd írni arról is egy klublog-ot :)

Nóra írta...

De kár, hogy nagy a távolság. :-/

Névtelen írta...

Őszintén sajnálom, hogy ilyen messze lakom Makótól, sok sikert kívánok nektek!

Gál Edith írta...

Szia.
Csak sajnalni tudom, hogy nem lakok kozelebb Hozzatok. Ugy en is klub-tag lehetnek.
De mi lenne,ha alakulna egy ilyesmi klub Aradon is?
Szep napot neked, Edith.(a Jade novere)

Limara írta...

Judit! Én is őszintén sajnálom! :)
Dinamika! Ugye ez igent jelent? :)
Kedves Névtelen! Örülök! Küldj nekem egy mailt! :)
Jutka! Köszönjük! Ugye csatlakozol, már ha makói vagy? :)
Annamarie! Tetszika lelkesedésed, mi is ezt éreztzük!sajnálom, hogy messze laksz! :)
Palócprovence! Milyen jó lenne! :))
Macus! Bíztam is benned! :))
Magnyes! Klublog! :))) Ez tetszik! Mindenképpen, ha lesz miről! :))
Nóra! Igen, kár! :)
Bea! Köszönjük, én is sajnálom! :)

Limara írta...

Galedith! Hajrá és a testvér városok mintájára testvér klubbok lehetnénk! :))

szepyke írta...

Lehet, hogy költözöm?
Enni lenne mit, :) és ha beszélgetni kell, nah az nekem megy, úgyhogy, szerintem pakolok...:)

Névtelen írta...

Költözöm. Nem lehetne ilyen minden városban? Orsi

dortimcsi írta...

ehhez én is szívesen csatlakoznék:D

Meti írta...

Szia Limara!
Szeretnék csatlakozni hozzátok ha megoldható.
Köszönettel:
meti61@freemail.hu

Jade írta...

Milyen jo otlet! Sok sok klubtagot kivanok!

Zsófi írta...

Sajnos én is nagyon messze lakom tőletek,de a "klublog"-ot én is szívesen olvasnám:):):)
Minden klub után egy beszámoló,hogy a messze lakók is tudjanak szuper dolgokat alkotni,sütni-főzni:):):)

Limara így utólag köszönöm a jó tanácsot a céklás sütihez.

mandy tarragon írta...

én is mennék, de messze lakunk sajnos :( Az ötlet egyébként nagyon jó, majd tudósíts :)

Limara írta...

Szepyke! Hurrá! Várlak! :))
Orsi! Csak szervezés kérdése, szerintem lehetne! :))
Dortimcsi! Hurrá! :))
Meti! Nagyon örülök, mentettem a címedet! :))
Judit! Köszönjük! :)
Zsófi! Szívesen! Neked is örülnénk! :)
Mandy! Rendben, ha lesz miről, akkor feltétlenül! :))

Kiskukta írta...

De jó kezdeményezés! Én is kötöznék, ha nem kötnének ide annyira ezek a piszkos anyagiak....

Brigitta írta...

Tütürütü!!!
Remek ötlet,jöhetek? De jó lenne!!!

Kata írta...

Most néztem meg, 73 km-re lakok tőled, pedig azt hittem, kevesebbre jön ki a távolság:(

Tűzpadka írta...

A könyv , kézimunka és ilyen jellegű klub nem jó ötlet. Neked gasztronómiai klubot kellene létrehoznod, mivel ebben profi vagy.
Tanfolyamokat tarthatnál, és egy könyv a receptjeiddel biztos siker lenne. Nem győzök csodálkozni amikor a blogod olvasom. Hihetetlenül kreatív vagy és érdekes dolgokat alkotsz. Ebből kéne már valami hasznot kovácsolnod.:)

Szemi írta...

Milyen kár, hogy messze lakom toletek! Szivesen csatlakoznék, remek otletnek tartom!
Remélem osszejon,kívánom,hogy sok oromotok legyen benne!

Unknown írta...

nem ér hogy én ilyen messze vagyok:(

Ancsika írta...

Sajnos én is csak virtuálisan tudok csatlakozni!
Szuper ötlet! :)

Ami írta...

Nagyon tetszik az ötlet, és mivel szegedi vagyok, szívesen részt veszek! :) /e-mail:dejofozni@gmail.com/

Tűzpadka írta...

Elfelejtettem leírni: Ha lesznek gasztronómiai témájú előadások, vagy "beszélgetések" arra szívesen elmegyek. Sajnos a foltvarrás, hímzés nem az én hobbim:)

Vali írta...

Limarám egy ilyen klubnap előtt foglalj nekem szállást. Főleg tavasztól. Párom megy horgászni én meg klub napoznék. Jó lenne! Kicsi ez az ország és mégis milyen távolságok vannak. Na jó álmodozom egy kicsit.

Andi/cuki írta...

Én is,én is ,én is,miért vagy messze?
Ha nem leszek elhavazva a szendvicskenyér után elkészítem ezt a beváltadat itt jobbra. A hambi zsömle is olyan finom lett.:-))

Limara írta...

Kiskukta! :))
Brigitta! felírtalak! :))
Kata! Nincs az olyan messze! :))
Tűzpadka! Kevés az én tudásom egy tanfolyamhoz! :)Ha gasztronómia lesz a téma feltétlenül szólok! :))
Szemiramisz! Köszönjük szépen! :))
Szilda! Én is sajnálom! :)
Mian! Milyen kár! Köszönjük! :)
De jó főzni! felírtalak! :))
Vali! megbeszéltük! :))
Andi! Hát néha én is úgy érzem, még a térképen sem vagyunk! :))Mesélj majd! :))

Névtelen írta...

Sziasztok!
Nem tudjátok a Gyöngyös-Makó távolságot? :-)))))
Csatlakozom a hozzászólókhoz, tényleg nagyon jó ötlet, de tényleg várjuk a fejlemények leírását (ja, és a sok jó receptjeiteket is).
Üdv,
Panni

Névtelen írta...

Jó ötletnek tartom,kíváncsi vagyok mennyien jelentkeznek!

Puszi!
Ildikó

Boboce írta...

Limara!! Részemről is ok a dolog, mindjárt küldök egy mailt is .. :-)

Limara írta...

Az első találkozó időpontja megszületett, akinek nem írtam, nem tudtam a mail címét, kérem írjon nekem, hogy a részleteket is elküldhessem! :))

viraganyuk írta...

Szia Limara!

Lehetne még csatlakozni?Hímzésben, varrásban tudok segíteni:)
Szép estét: Móni

Limara írta...

Szia!
Persze, küldj nekem egy mailt, mert holnap lesz az eslő találkozó! :)