2009. október 8., csütörtök

Könyvtár - beszámoló


Hozom a beszámolót, ahogy ígértem. A tegnapi délelőtt még sütéssel telt, készítettem egy Scali kenyeret, egy ötös fonással formázott tk. tönkölyt és egy jól bevált fehérkenyeret. A paprikás kiflik és a riegelek már készen voltak. Természetesen, amikor az ember legjobban akar, akkor jön be mindig valami hiba. A Scali kenyeret betettem sülni, annak elég 30 perc, de ez még nagyon fehér volt ennyi idő után. Akkor vettem észre, hogy véletlenül csak alsó sütésre kapcsoltam a sütőt. Így tovább kellett sütnöm, nem tett jót neki. A tk. tönkölykenyér meg egy nagyon picit túlkelt, még szerencse, hogy a fehér kenyér nagyon jó lett. Mondjuk azt csukott szemmel is megsütöm most már.
Eljött velem a kisfiam is. A könyvtár vezetője Erzsike és a kollégái nagyon kedvesen fogadtak, barátságosak, közvetlenek voltak, amivel sikerült egy kicsit oldaniuk a zavaromat. Az előadást Ottó, az egyik könyvtáros kezdte, akiről kiderült, hogy rajong a gasztronómiáért. Bemutatta a kedves vendégeknek, hogy hol találhatnak recepteket, receptgyüjteményeket. Nekem is meglepetés volt, hogy a Web Cukrázda írója is makói. Az elmondottakról ezután kérdéseket tett fel és kedves ajándékokat adott a jó válaszokért. Volt ott kötény, toll, fakanál..
Ottó előadása közben kihívott a helyi tv riportere és egy rövid interjút készített velem. Na ettől olyan zavarba jöttem, hogy ezután nem nagyon jutott eszembe a gondolatban felépített mondókám mikor megkaptam a szót. Elmeséltem, hogy mikor kezdtem és miért a blogot, milyen receptek vannak rajta. Megmutattam, hol található a többi remek gasztroblog, mit, hol és hogyan lehet keresni a neten. Felmerült, hogy hol szerzem be az alapanyagokat, illetve, hogy miért nincs még könyv. Egy nagyon helyes 13 éves fiú is volt a hallgatók közt, aki kérdezte, hogy miért nem árulom a kenyereket vagy miért nem tartok tanfolyamokat. Nagyon aranyos volt.
Végül  kóstolóval zárult a délután. Legnagyobb sikere a fehér kenyérnek volt, de minden más is elfogyott.
Én nagyon jól éreztem magamat, nagyon kedves emberek társaságában telt el ez az idő, és őszintén remélem, hogy ők sem csalódtak. Szeretném itt is megköszönni, hogy a könyvtár munkatársai megtiszteltek a meghívással, a vendégeknek pedig azt, hogy eljöttek, meghallgattak.

A fotókat Cs. Sándor készítette.

36 megjegyzés:

Vali írta...

Szia!
Látod ettől a kis zavartól lett az egész hiteles. Nemcsak ontottad az igét, hanem megmutattad, hogy így lehet otthon finom pékárut készíteni.
Mikor indítod a tanfolyamot?

Nóra írta...

Mikor indul az országos turné? :-)Szívesen fognék Veled kezet!

Tinca írta...

Szia Limara!
Szívből gratulálok a sikereidhez, igazán megérdemled. Szorítottam Érted és sokat gondoltam Rád.
Tegnap elkészítettem az öregkenyeret, ma pedig zsemlét sütöttem, életemben először. Majd ha lesz egy kis időd, kukk be hozzám, lefényképeztem - hátha bezsebelek Tőled is egy kis dicséretet. :-)
Lassan a fehérkenyérrel is próbálkozom. Megtennéd, hogy megmutatod, hogy pontosan milyen sütőt is keressek hozzá a boltban? Agyagból van kacsasütőm, de az gondolom nem olyan, mint amit Te használsz.
Köszönök Neked mindent!

Milene írta...

Kedves Limara, nagyon örülök a sikerednek! Sok ilyen előadást, érdeklődő vendéget kívánok neked!
Tényleg, mikor lesz könyv?

zazálea írta...

Miért nem ment volna jól? Elvégre profi vagy.:o)

Viki írta...

Limara ! Gratulálok. Én is nagyon sokat gondoltam ma rád. Sőt az egyik üzletben meg is mutattam a blogodat, mert éppen a kenyérsütés került a téma előterébe. Én már azt várom, hogy mikor fogod a saját könyved dedikálni :) Mégegyszer tiszta szivből gratulálok, s további sok-sok sikert Neked.

Csokiparány írta...

Liiiimaraaa 8-))))) Jól beszélt a kissrác, ide tanfolyam kell! Mikor kezdhetjük?

És a könyv is, egy országjáró dedikálókörúttal egybekötve... no akkor végre találkozhatnánk! :-)
Te jó ég, úgy ennék már abból a fehér kenyérből...! Egy veknivel.

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Én is nagyon várom már a könyvedet, mikor kezdődik az országos turné? Itt Fehérváron is biztosan sokan szívesen meg-ismernénk...Gratulálok az előadásodhoz és a blogodhoz!

Andi írta...

Szívből gratulálok!!!

egycsipet írta...

Csak csatlakozni tudok a többiekhez. :) Gratulálok és könyvre fel! :))

Bodzás Vendégház írta...

Gratulálok a sikeredhez, és hogy le tudtad küzdeni a zavarodat...Azért más dolog kenyeret sütni, és megint más beszélni róla, igaz...?

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :) Nem vagyok profi, csak műkedvelő amatőr, ezért is voltam zavarban:)) A Kenyérfesztiválon is rengeteget beszéltem, de ott konkrét kérdésekre válaszoltam, olyanoknak, akik szintén sütik a kenyeret, úgy azért sokkal könnyebb volt.
Könyvről nincs szó, mint már sokszor mondtam, országjáró körútról is csak akkor, ha elindulunk kirándulni! :)))

Unknown írta...

Köszönöm,hogy ott lehettem!

erika írta...

Limara! Szívből gratulálok! köszi a beszámolót!

Karina írta...

Gratulálok én is a sikeredhez. Szerintem bárhová mehetsz, elfogadnak, megszeretnek az emberek. Még a blogodon keresztül is süt a kenyérsütés iránt érzett tiszteletteljes szereteted, elhivatottságod.

irikova írta...

Örülök, hogy ismét sikert arattál! Köszönjük a beszámolót! Várjuk további káprázatos alkotásodat!

Macus írta...

Ahogy már írtam, nagyon jó volt. Ügyes voltál! És minden nagyon finom volt.
Aranyos vagy, hogy a kis drágámat is megemlítetted. Tudod, hogy nagy rajongód.

erős ildikó írta...

Milyen jó, hogy ott voltál! Gratulálok hozzá szeretettel!

Chef Viki írta...

A gyerekek szívükből szólnak, mindenféle hátsó gondolat nélkül :-)

Gratulálok!

Gesztenye receptjei írta...

Limara!

de jóóó, ez nagyon tetszik :-)))

trinity írta...

Limara,
én is szívből gratulálok!!!!

Moha írta...

Gratulálok én is! Nagyon jó,hogy ilyen lelkes könyvtáros van ott és lehetőséget biztosít ilyen dolgokra. Így személyesen biztos,hogy még több embert "megfertőzöl"az otthoni sütés örömével.
Turné jó lenne,de gondolom a család a pokolba kívánna minket,ha hetekre elrabolnánk tőlük Téged:)

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :)

Névtelen írta...

Limara! TANFOLYAMOT AKARUNK!!! :)Egész más lenne gyakorlatban is látni. Én nagyon messze lakom Tőled, de odautaznék :) Biztosan nem vagyok egyedül. Ja, és KÖNYVET IS AKARUNK!!! :)
Gratulálok, és további sok sikert.
Heni

Renata Kalman írta...

Gratulálok a sikeredhez és a felkéréshez is!

Raindrop írta...

Limara! Most már tényleg hozd össze a könyvet, mert ez így nem állapot! :)

Brigitta írta...

Limara,gratulálok!
Méghogy nem vagy profi???Itt mindenki tudja,hogy az vagy!!
Szerencsések voltak az érdeklődők,biztosan ízlett mindenkinek az a sok finomság.

Könyvet akarok!!!!:))Egyszer úgy is elkövetkezik annak az ideje is,biztos vagyok benne!!

Julika írta...

Én is szívből gratulálok ! Nagyon ügyes vagy ! És Kenyeres Pajtás reméli, hogy hamarosan kölcsönözhető lesz a könyved a könyvtárban :)

Andi/cuki írta...

Gratlálok, én is szeretném a könvved.Valami kiadót nem keresel meg??
Csak mutasd eg hányan szertnénk nyomatatásban látni:-))

Tűzpadka írta...

Gratulálok neked Limara!
A tanfolyam dolgot már akkor említettem amikor megismerkedtem a munkáiddal. Mint azt az előzőekben hozzászólók is érzik, biztosan nagy sikere lenne.

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :))
Nem keresek én kiadót, hozom ide nektek a recepteket! :)

Daisy írta...

Már megint szinte utoljára, de tudod, annál nagyobb szeretettel gratulálok! Előzetesben olvastam, hogy lesz ez a bemutató, de a beszámolódig is csak ma jutottam el. Ez már tényleg önkifejezés. Annyira neked való foglalatosság ez, úgy tudsz beszélni a tésztáról, hogy muszály sütni újra és újra.

Boboce írta...

Limara, hidd el, minden nagyon rendben volt ezen az előadáson. Te, a kenyereid mind-mind fantasztikusak voltatok! Örülök, hogy személyesen is találkozhattam veled, egy rendkívül szimpatikus embert ismerhettem meg!

(mellesleg az a jénai kacsasütő engem is érdekelne, egyszer lehetne egy poszt az eszközeidről is :-) )

Limara írta...

Boboce! Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! :) Veled beszélgettem a végén?
Hamarosan hozok képet a jénairól és a doboz formáról is, amiket használok! :))

E. írta...

Gratulálok Limara!
Drukkoltam neked én is nagyon. Kár, hogy az ország másik végén volt, én is szívesen megnéztem volna!
Könyvedre én is vevő lennék!

Boboce írta...

iiigen-iiigen, ha az már a vége volt, mert a fiúkra hivatkozva gyorsan elslisszoltam markomban egy csomó finomsággal... :-))))