2009. október 2., péntek

Gorgonzolás-körtés kosárkák

Vendégek jelentkeztek be. Sok időm nem volt, bekészítettem egy üveg finom fehérbort és elővettem a fagyasztóból egy adag sós linzertésztát. Még volt a hűtőben egy kevés gorgonzola, felbontva mascarpone, a kertben friss rozmaring. Csak körtét kellett vennem és máris készülhetett a mini pite.
A kiengedett tésztát vékonyra nyújtottam,kör alakú lapokat szúrtam ki belőle, majd a mini muffintepsi mélyedéseit kibéleltem vele.
Sós linzertészta:
  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg hideg vaj
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 2-3 ek. hideg víz
Késes robottal morzsásra kevertetem a vajat és a lisztet, majd a többi hozzávalóval összegyúrom. Legalább 30 percre hűtőbe teszem. Remekül fagyasztható, egy hónapig simán el van a mélyben.
Krém:
  • 8-10 dkg gorgonzola
  • 3-4 ek. mascarpone
  • 1 ek. apróravágott friss rozmaring
  • 1-2 ek. fehérbor
  • 2-3 apró kockára vágott körte
A gorgonzolát, ami kb. 8 dkg volt elkevertem 3 ek. mascarponéval, egy evőkanál apróra vágott rozmaringgal, egy evőkanál borral, símára kevertem. 2 körtét meghámoztam, majd apró kockákra vágtam, a krémbe forgattam. A tészta mélyedéseibe kanalaztam,majd 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütöttem.

11 megjegyzés:

Brigitta írta...

Ezennel bejelentkeznék Hozzád!:))

Macus írta...

Délután olvastam a villa-interjút. nagyon jó voltál!

Andi írta...

Gyönyürűűűű!!! Ilyenkor jövök rá hogy én milyen pocsék konyhát vezetek. Nekem még csak véletlenül se lenne itthon gorgonzolám.....:-(

Tinca írta...

Szia Limara!
Tegnap este 10 körül fedeztem fel a blogodat, ma aludtam el - nagyon éhesen.
Ha nem bánod én is csatlakoznék a klubba. :-)
Gratulálok a bloghoz, érthető, kedves leírások, a képek pedig nagyon szépek!

Limara írta...

Brigitta! Mikorra? :)
Macus! köszönöm! :))
Andi! A Pennyben olasz hét volt, nagyon jó gorgonzola és mascarpone is kapható most jó áron.:)

Limara írta...

Szia Tinca!
Köszönöm szépen nagyon kedves vagy! :) Szeretettel köszöntelek, remélem nem okozok csalódást! :)

Brigitta írta...

Limara!! Örökre!!:))Ennyi finomságot lehetetlen megunni!

Zsuzs írta...

http://izbolygo.extra.hu/?p=778
Kísérteties a hasonlóság, csak az Ízbolygó bloggere előbb közölte a saját receptjét...

Limara írta...

Brigitta!:))
Zsuzs!valóban, és kétségtelenül az övé szebb is!

Névtelen írta...

Limara,

zseniális lett!
Köszönöm,

Judit

Jy írta...

Limara,

zseniális lett!
Köszönöm:

Judit