2010. február 25., csütörtök

Panírozott hagymakarikák

Annyira szeretjük a rántott hagymakarikát, hogy időnként képes vagyok elfelejteni, mennyire utálom panírozni. A zacskós módszer valamit javít a helyzeten, de még így is kellően macerás. Azt hiszem, először gyorsétteremben ettem ilyet, addig talán nem is hallottam róla. Emlékszem, félve kóstoltam meg, azt gondoltam csípős, erőteljesen hagyma ízű lesz, de nem. A panírba bújtatott hagyma édeskés, lágy íze nagyon tetszett. Az itthoni változat még ennél is finomabb.
Általában 2 közepes fej hagymát, természetesen makóit, vágok kb. 4-5 mm vastag karikára, majd gyűrűire szedem. Szokásos módon panírozom, csak a sót hagyom el, mert attól levet engedne és megpuhulna. A lisztet lehet ízesíteni őrőlt borssal, de akár friss kakukkfűvel is. Egy nagyobb zacsiba teszem a hagymagyűrűket, lisztet szórok rá, majd összerázom, míg egyenletesen lisztes lesz mind. Ezután felvert tojásba mártom (már egyesével) őket. Innen kerülnek a zsemlemorsás zacsiba. Többnyire  kétszer panírozom, az első morzsa után megint tojás, majd ismét zsemlemorzsa jön. Bő, forró olajban aranyszínűre sütöm. Ezután hintem meg sóval.

26 megjegyzés:

Millie írta...

Imááááádom!
De még soha nem csináltam itthon, túl lusta vagyok hozzá!

Kiskukta írta...

Ha hiszed ha nem a héten nekem is ezen járt az eszem, de a megvalósításig nem jutottam el, igaz még soha nem jutottam el, ép a nagy macera miatt. de nagyon érik bennem az elhatározás. Csodásan néznek ki, megkóstolgatnám szívesen!

Vörösbor írta...

Ez így nagyon jól néz ki, nem próbáltam, mert így is macerás egy kicsit. Én egyszerűen felverem a tojást, liszt, fűszerek és sütőpor bele, a tésztába forgatom a karikákat, sütöm, kész. Azt nem tudom, ízben különbözik-e, biztosan.
Zsemlemorzsás változatot még nem ettem.

egycsipet írta...

Nagyon szeretem én is, de még sohasem készítettem. Csodásak a tieid, arra csábítanak, hogy elkészítsem én is. :D

Mónika írta...

Na ezt akkor nem mutatom meg annak a drága férjemnek, mert ez az egyik kedvence.
(a sok közül)
Talán, nekem is jobban ízlene, ha más készítené el!
:)
Jó ez a zacskós megoldás!
Én egyenként szoktam panírozni, de legközelebb így fogom!

Yldyco írta...

Ez az egyik kedvencünk, nagyon gyakran csinálom. Ezt még a válogatós kisfiam, Ruben, is tömi magába.

LiliBazsa írta...

Nagyon szeretjük mi is, de pont a macera miatt van nagyon ritkán, de a zacsis módszert ki fogom próbálni.

Vali írta...

Én is imádom, de most egy kicsit pihen főzőcskés kedvem.

irikova írta...

Köszönöm szépen! Biztatásnak vettem, már régóta meg akartam próbálni.

Kála írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kála írta...

Valaki nekem is hozhatna egy adagot :-) Imádom, de nagyon macerás és nem bírom az olajszagot :-(

Wise Lady írta...

Tökéletesek! A zacskós módszert én is szoktam, de eddig még zsemlemorzsát nem tettem hozzá. Biztosan még ropogósabb, ki fogom próbálni.

Puszedli írta...

Mi sörtésztával szeretjük. Örökös kedvenc!

belgasagok írta...

betyáros már megint Limcsi

Aniko írta...

Jò otlet a zacskòs mòdszer.
Pròbàltad màr soros palacsinta tèsztàban
kisutni ?

hdanesz írta...

Régóta vadászom már egy jóféle hagymakarikás receptre. Holnap ki is fogom próbálni. Valamint szeretnélek meglepni egy díjjal. Ami az oldalamon átvehető. :)
http://bohockonyha.freeblog.hu

Tinkmara írta...

Hú, de finom és errefelé nagyon menő.
A Blooming Onion-t ismered? ;)

Kata írta...

Akkor már tudom, hol rontottam el: megsóztam a hagymát... Hálás köszönet!!! a tieid meg baromi jól néznek ki:)

Atkáriné Terike írta...

Tetszik a zacskós módszer! Szeretjük mi is a hagymát. Én is megsóztam,most már tudom hogy nem kell! Köszi!

Julika írta...

Én is imádom ! Szoktam is csinálni amikor rántott husit sütök. De én eddig csak egyszer paniroztam. Kipróbálom majd a dupla panírt !

Mariannae írta...

Imádj a család, de nem készítettem idáig, mert nagyon macerás. Viszont ahogy te csinálod, egyszerű és gyors. Meglepi lesz hétvégén, készítek...
Kösz az ötletet.

Hugi írta...

Köszönöm Limara!
Ez úgy érzem, hogy tökéletes lesz a csirkefelfújtamhoz!!!
Beszámolok az eredményről este!!!
Hugi

IZs írta...

Indiában sárgaborsó-liszt és vízkeverékébe mártva sütik a zöldségeket,(a hagymát pont nem, mert nem eszik), nekem bevált, gomba, karfiol, brokkoli a kedvenc, de legközelebb hagymakarikát is kipróbálom.

kisrumpf írta...

Lusta dög vagyok. Beáztatom a karikákat íróban egy órára, aztán lecsöpögtetem, majd zacskóban összerázom a fűszeres liszttel.

Mondanom sem kell, nem lesz ilyen szép :-( Na, de majd legközelebb!

szepyke írta...

Hülye kérdésem lesz! Átsül úgy, hogy nyers? Én megfőzöm előtte...:)

Limara írta...

Átsül, persze, nem kell megfőzni :))