2010. február 14., vasárnap

Mézes csirkemell gyömbéres almával és mákos rizzsel

Ó, de jó kis ebéd volt ez! Szó nélkül evett mindenki, a fiúk is odáig voltak érte. Pedig ez is harminc perces ebéd, nem kellett hozzá félnapokat tölteni a tűzhely mellett. A kicsit egy kicsit át kellett verni, a mákra azt mondtam, hogy valami új gabonaféle, különben meg sem kóstolta volna. Mentségemre szolgáljon, azonnal mondtam azt is, ha nem ízlik, akkor nem kell megennie. De tetszett neki, így végül természetesen elárultam, hogy mákot evett. Gondolta.
Komoly recept nincs is hozzá.
A csirkemelleket lapjában kettévágtam, megszórtam a kedvenc fűszerkeverékkel, pár csepp citromlével és meglocsoltam olívaolajjal, félretettem, míg a köreteket elkészítettem.
Jázminrizst főztem a szokásos módon. Kevés olajon átforgattam egy bögre rizst, felengedtem két bögre forró húslevessel és tettem bele egy evőkanál mákot, amit nem kell ledarálni. Csipet sóval ízesítettem.  Lefedtem és lassú tűzön főztem kb. 15 percig, néha megkevertem. Végül elzártam alatta a lángot, az edényre terítettem egy konyhai papírtörlőt, erre visszatettem a fedőt és hagytam állni, míg a többi is elkészül.
Almákat meghámoztam, kockára vágtam. Ha jól emlékszem négyünknek hat nagyobb almát vettem. Kevés vajat olvasztottam, egy-két ek. mézet csorgattam bele. Erre jött az alma, amit egy teáskanál gyömbérrel és egy csipet fahéjjal fűszereztem. Csak addig sütöttem, míg az alma szép aranysárga színt kapott, de még kicsit roppanós maradt.
A húst serpenyőben oldalanként 2-3 percig sütöttem, majd a sütési idő végén erre is csorgattam kevés mézet.

17 megjegyzés:

Emes írta...

Szia!
Te mindig meghökkentesz valami egyszerű, de mégis különleges dologgal. Rizs és mák? Hát erre aztán tuti nem gondoltam volna. Nagyon szeretem a rizst minden formában, ezért ki is fogom próbálni. (Amint lesz darálatlan mákom itthon. ;o) )

Emes

Moha írta...

De szépek így együtt! Olyan jó ötleteid vannak.

Szemi írta...

Ez egy érdekes kombináció! A férjemnél tuti nyero lenne, az o két kedvenc étele a rizs és a mák!
Biztos finom volt, méz és gyombér, nyami!

Macus írta...

Nagyon jó!!!

Kiskukta írta...

De jól néz ki! Mint valami desszert.

erős ildikó írta...

De szeretem a mézes husikat gyümölcsös kísérettel!! Köszönöm a remek ötletet!

zseniko írta...

...mi szem s szájnak ingere... Hát ez az! Jó ötlet, ki fogom próbálni.
Jó nap mint nap meglátogatni téged (mármint virtuálisan), mert sok ételt és alapanyagot más nézőpontból látok, és ez színesíti az én gasztrokultúrámat is.
Enikő

erika írta...

A fotódat szívesen látnám a konyhám falán--olyan szép! Az étel összeállításod is pazar! De jó hogy Vagy nekünk--Limara!!

Névtelen írta...

Gyönyörü, mutatós, gusztusos étel, nagy éttermekbe való tálalás! Köszönöm az ötletet, ez biztosan ízleni fog nálunk is.
nagyzsuzsa

Tinkmara írta...

Nagyon finom lehetett, én is nagyon szeretem a husikat gyümölccsel párosítva. :)

Bianka írta...

Mákos rizs? Mekkora! Mindig tanul az ember :)

Raindrop írta...

Néha tényleg kitehetnéd a veszélyes táblát! :)
Enyhén szólva is sokkoló képek!

szepyke írta...

Ez a mákosrizs... hatalmas!:)

zsozsister írta...

Hát mit ne mondjak voltak kétségeim. A 4 fiúból 2 nagyon válogat. Felesleges volt az aggodalmam. Minden elfogyott, a legkisebb (5 éves) 4szer szedett! Még a legnagyobb is megkóstolt mindent, minden ízlett neki. Igaz csak a legvégén árultam el, hogy mit is ettek. Teljesen leakadtak, de még a tálalótányért is kinyalták az isteni szaftért! Köszönöm!!

Gicus írta...

És mit takar a kedvenc fűszerkeverék a csirkemellen? :)

Limara írta...

Gicus! Mindig mást:) Ezen ha jól emlékszem egy kész grillfűszert használtam, de legjobban a kakukkfüvet szeretem hozzá némi édes cayenneborssal együtt.

Gicus írta...

Köszi! :)