2010. február 12., péntek

Csörögefánk

A gyúrt tésztából készült fánk,a csöröge valahogy kimaradt eddig az életünkből. Mindig terveben volt, hogy na majd most, de egészen a tegnapi napig rendre elmaradt. Persze mert a fiúk, különösen a kicsi, inkább a szalagos farsangi fánkra szavazott. Most viszont nem volt itthon, így végül csak kisültek a csörögék.
És milyen sikere lett! Szinte azonnal kérték az ismétlést.
Hozzávalók:
  • 45 dkg finomliszt
  • csipet só
  • 2 ek. porcukor
  • 4-5 ek. rum
  • 6 tojás sárgája
  • 4-5 ek. tejföl
  • 8 dkg olv. vaj
Egy nagyobb tálba szitálom a lisztet, közepébe mélyedést készítek. Ide teszem a sót, a cukrot, rumot, tojások sárgáját, a lehűtött olvasztott vajat és annyi tejfölt, amennyivel közepesen kemény tésztát tudok készíteni. Amint elválik az edény falától kiteszem deszkára és alaposan kidolgozom a tésztát. Akkor jó, ha szép fényes a felülete és már nem ragad a gyúrótáblához. Letakarom és 20-30 percig pihentetem.
Egy nagyobb fazékban 2-3 ujjnyi vastagon olajat melegítek.
A pihentetett tésztát késfok vastagságúra nyújtom, majd derelyemetszővel rombusz alakúra vágom. Minden tészta közepére is teszek egy bevágást, amin az egyik csúcsát átbújtatom.
Rögtön sütni is kezdem a jó meleg, de nem túl forró olajban. Arany színűre sütöm, oldalanként kb. 1-1 perc alatt.

Ugyanebből a tésztából Rózsafánkok is készíthetőek. Bár kicsit macerásabb, mint a csöröge formázása, de nagyon mutatós. Három különböző méretű kört szaggatok ki a tésztából, a legnagyobb szélén nyolc bemetszést ejtek, a középsőn hatot, a legkisebben négyet. Tojásfehérjével ragasztom őket össze, majd ugyanúgy sütöm, mint a csörögét.
Mindkettőt porcukorral megszórva tálalom és sárgabarack lekvárt kínálok mellé.

21 megjegyzés:

libi írta...

Én is kérek belőle! Nálunk úgyis ma lesz a farsang! :-)

Bianka írta...

Nagyon ott van :)

Macus írta...

Most kel a "rendes" fánk, de a napokban erre is sort kerítünk.
Nagyon jó illat van nálunk, mert éppen sül a kenyér...

Hencsilli írta...

Nálunk is ma lesz farsang :). Felénk herőkének hívják és anyukám tésztagéppel szokta vékonyra nyújtani. Mi is nagyon szeretjük.::))

Hajni írta...

Te egy gondolatolvasó vagy, Limara! Gondoltam, megkeresem a receptjeid között a csöröge fánk receptjét (gondoltam, biztosan volt már ilyen bejegyzés), és erre tessék, épp ez a mai! Hétvégén meg is sütöm! Köszönöm!! :)
Hajni

Vali írta...

Szia!
Jaj, nagyon szeretem a csörögét.
Rajtam kívül más nem nagyon, de azért lehet, hogy a hétvégén sütök.

Katina írta...

Ilyet másodikos koromban ettem utoljára, valaki másnak az anyukája csinálta. nem ma volt.

Maimoni írta...

Gyerekkorom egyik kedvence;de még én sem készítettem soha...

Tinkmara írta...

Mamaaaa,kéek! Nagyon finomak lehettek, persze, hogy azonnal kértek repit belőle. ;)

Cinkepiri írta...

Nálunk a Nagymamám csőregének hívta ezt a sütit.
Időtlen idők óta nem ettem.

Köszönet a receptért!

"saját levében" írta...

Nálunk két irányzat van: a család fele rummal kikevert baracklekvárral eszi, a másik fele borsodóval. Úgyhogy van mivel szöszögni! Ezért is használom ehhez is a tésztanyújtó gépet, ajánlom mindenkinek.

Julika írta...

Én is gyerekkorombanettem utoljára, és hogy szerettem ! Már vadásztam a herőce receptre, mert én így ismerem. Hamarosan kipróbálom, köszönöm.

szepyke írta...

Jaj de szeretem! Még jobban, mint a szalagost!:)

IZs írta...

Nálunk is kedvenc, sokszor kért süti, de Anyósom más formájúra szokta sütni, 1 centi széles 50-60 centi csíkokra vágja és összegagalyítja sütés elött, és mivel a gyerekeim ezt a formát szeretik, ezt kell sütni, ami időt megspórolok a tészta géppel azt gabalyítással tölthetem :)

Névtelen írta...

Mi ezt itt Csömörön herókának hívjuk :)

Daisy írta...

Na, ez az a fánk, amit nem szerettem gyerek koromban. Most már tudom. Pont így nézett ki. Ezek szerint ebben nincs élesztő és azért ropog a tésztája. Valószínűleg ez az igazi csöröge és ezért ez a neve is. Az élesztőset viszont szeretem.

Age írta...

Nagyon szeretem a honlapodat. Ez amit te itt csinálsz, már művészet a javából. Szia, Age

Limara írta...

Szia Age! Köszönöm szlépen! :)))

Erzsébet írta...

Kedves Limara!

Sok recepteddel sokszor nagy sikereket arattam. :-)
Ezúton is köszönet az alkotásaidért!

Csöröge sütésnek azért nem merek nekiállni, mert nem tudom, mihez kezdjek 6 tojás fehérjével. Tudom, h le lehet fagyasztani, de mire használjam??? Van ötleted?
Tudom, most eperszezon van, de Apukám egyik kedvence és most lesz a születésnapja. Ez adja a fánk aktualitását. :-)

Előre is köszönöm a segítséget!

E.

Limara írta...

Ötletem van bőven, én mindig fehérje hiányban szenvedek:)
Egyik kedencem tojásfehérjére:
http://limarapeksege.blogspot.com/2009/10/hetvegi-sutesekbol-kimaradt-6.html
De lehet belőle Pavlova tortát (másik kedvenc), macaront sütni...

Bettymami írta...

Fantasztikus!