2010. február 16., kedd

Kelt tészta művésze díj

Megtisztelő díjat kaptam, Loritól, majd Yazmin, Egycsipet és Kiskukta is meglepett vele. Köszönöm szépen! Ilyenkor bajban vagyok, mert nagyon örülök a díjnak, de nehéz kiválasztani, kinek is adjam tovább, mert szívem szerint mindenkinek küldeném.
Elsőként azoknak küldöm vissza, akiktől kaptam, mert csodálatos kelttésztákat készítenek.
Szeretném ajánlani E.Margit fórumozóinak, hiszen velük kezdtem, kezdetben tőlük kaptam a legtöbb bátorítást, dicséretet.
Küldöm az olvasóimnak, főként azoknak, akik sütöttek már a receptjeimből.
Macusnak, mert sütésben is kiválló.
Juditnak, aki most kezdte a kenyérsütést, de máris fantasztikus benne.
Tinkmarának, aki szintén lelkes, nagyon ügyes kezdő pék.
És a tapasztalt "pékeknek": Valinak, Mohának, Torkos Kuckónak, Maxnak.

Sajnos, eléggé el nem itélhető módon, vannak elmaradásaim is. Kimaradtam egy csomó játék felkérésből, legtöbből  idő hiány miatt. Kaptam Kreatív blogger díjat is, méghozzá két különbözőt, amiknek szintén nem tudtam eleget tenni. Köszönöm ezeket is, megtiszetlőek számomra.
Macus és Dudit küldte ezt nekem, én pedig visszaküldeném nekik:
És most vagyok bajban, mert a másik Kreatív blogger díjat oly sok blogtársamtól megkaptam, hogy nem tudom felsorolni, nehogy kihagyjak valakit. Nekik is szeretettel küldöm.

17 megjegyzés:

Macus írta...

Aranyos vagy, de azért melletted elbújhatok. Az igaz, hogy gyakorlok naponta.
szóval köszönöm szépen.

Mamcsi írta...

Kedves Limara!

Gratulálok a díjjakhoz, méltán lehetsz büszke rájuk! Remélem, hogy továbbra is csónakázhatok az alkotásaid közt! És ne lassíts! Sőt! Meg ne állj! Majd összekaparom magam.

Üdvözlettel: Mamcsi

gondaanyu írta...

Ha valaki , akkor Te igazán megérdemled a díjat. Mind csak tanulhatunk Tőled.

judit magos írta...

Megtisztelo, hogy Toled tanulhatok es nagyon koszonom a segitsegedet!

Thrini írta...

Kedves Limara!
"A kelt tészta művésze" díj odaajándékozása neked, teljesen egyértelmű, szerintem. :) Annyian jövünk hozzád, csodáljuk a szépséges műveidet, kérünk tanácsokat. Gratulálok hozzá, és remélem újabb és újabb finomságokkal örvendeztetsz meg bennünket.

Kála írta...

Gratulálok!
Nagyon jól hangzik, bár a napokban olvastam jobbat, valaki (sajnos már nem emlékszem pontosan ki) a "kelt tészták jedi mestereként" hivatkozott rád :-D

Max írta...

Gratulálok!

És köszönöm szépen a méltató szavakat is.

Chef Viki írta...

Szívből gratulálok! A kelt tészták Nagyasszonya vagy, kétség nem fér hozzá!

Viki írta...

Limara! Szívből gratulálok. Ha valaki, akkor TE aztán nagyon megérdemled. Amikor én is megkaptam, akkor azonnal Rád gondoltam, hiszen jó pár -általad már megalkotott- receptedet kipróbáltam és nagyon nagy kedevence lett családomnak. Viszont gondoltam Rád én is.

Vea írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Julika írta...

Szívből gratulálok a díjakhoz ! És igazán büszke lehetsz rájuk ! Csak így tovább !

Emes írta...

Limara!

A legjobb helyre kerültek ezek a díjak! Gratulálok hozzájuk! Remélem minden ilyen díjat megkapsz, ami a neten létezik!
...és várom a főzős műsorodat! ;o)

szepyke írta...

Mindenhez gratulálok!:)

Brigitta írta...

Limara,szívből gratulálok!
Ha kedved van gyere kicsit hozzám!:))

erika írta...

Gratulálok és további sikereket kívánok!

Moha írta...

Nagyon köszönöm,hogy rám is gondoltál!

TeaMami írta...

Szia Limara!

Én ugyan még új vagyok e virtuális térben, de rengeteg jó és finom péksütemény, kenyér receptedet olvasom már hónapok óta.
GRATULÁLOK A DÍJHOZ, valóban művésze vagy a "szakmának". :)