2011. július 4., hétfő

Pöttyös túrórudi torta

Pár napja ünnepeltük a nagyobbik kisfiam születésnapját. Ő nem annyira süteményes, a habos tortacsodákat nem szereti, nála az egyszerű piskóta verhetetlen. Túrórudi viszont jöhet bármikor. Arra gondoltam, hogy megsütöm neki Puffin méltán híres Túrórudi tortáját. Kekszalap helyett piskótával és mivel talán már köztudott, hogy mennyire szeretem a rolád formát, piskótatekercsre terveztem, ráadásul így külsőleg is hasonlít a túrós csemegére. Tölteléket is kapott, most sárgabarackosat, de mennyei lehet egyszerűen málna szemekkel, vagy valamilyen keményebb dzsemmel is.
A krémmel kezdtem:
  • 50 dkg túró
  • 2 dl tejszín
  • vanília vagy levendula eszencia
  • 2-3 ek. cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 4 zselatinlap
Töltelék:
  • 6-8 szem sárgabarack
  • 3 ek. méz

Felforraltam a tejszínt, tettem bele kevés levendulát és hagytam, hogy kicsit visszahűljön. Természetesen a levendula elhagyható, vanília eszenciával helytettesíthető, de azt majd a túróba kell tenni. 4 lapzselatint beáztattam hideg vízbe, majd pár perc múlva, amikor megpuhult, kinyomkodtam és feloldottam a tejszínben.
Közben a töltelékhez 6-8 szem sárgabarackot elfeleztem. egy nagyobb serpenyőben 2-3 ek. mézet melegítettem, beletettem a gyümölcsöt és kissé karamellizáltam mindkét oldalát. Nem kell sokáig sütni, épp csak puhuljon meg és kapjon egy kis színt. Kiszedtem a barackokat, félretettem hűlni, a visszamaradt mézet pedig a közben leszűrt tejszínbe kevertem.
A mixer táljába készítettem a túrót, a mézes tejszínt, 2-3 ek. porcukrot ízlés szerint és egy citrom reszelt héját.
Kihabosítottam, majd a hűtőbe tettem dermedni.
Elkészítettem a szokásos, 6 tojásos piskótát:
  • 6 tojás
  • 18 dkg kristálycukor
  • 16 dkg finomliszt
  • 2 dkg kakaópor (cukrozatlan)
  • 2 ek. olaj
Az egész tojásokat a cukorral nagyon habosra kevertem. Hagyományos mixerrel ez kb. 15 perc. kikapcsoltam a gépet és kis adagokban beleszitáltam a lisztet és a kakaóport. Egy műanyag spatulát (vagy egy nagyobb fém kiszedőkanál is megfelelő) használtam a krém óvatos forgatásához, a habverő nem jó, töri a masszát. Végül a tál oldaláról belecsorgattam az olajat is, és pár laza mozdulattal azt is belekevertem.
Egy nagy sütőlemezt kibéleltem sütőpapírral és a masszát belesimítottam. 
175-180 fokra előmelegített sütőben sütöttem 8 percig.
Kivettem és kb. 2 percig a tepsiben hagytam hűlni. Ezalatt elővettem és kiterítettem egy nagyobb konyharuhát. A piskótát ráfordítottam, majd a papírt lehúztam róla. Ekkor még nagyon gőzölög. Várok pár pillanatot, míg a sok gőz eltávozik és csak utána tekerem fel lazán, a konyharuhával együtt. Így a piskóta nem nyomódik össze, szép rugalmas marad, illetve nem is repedezik szét.
Rácsra tettem a tekercset és hagytam kihűlni.
Óvatosan kitekertem. A szélére halmoztam egy csíkban a túrókrém felét. Közepébe készítettem egy kis mélyedést, ezt raktam ki a sült barackkal, aminek közben lehúztam a héját. Befedtem a maradék túróval. Ez egy kis kőműves munka, egy kicsit macerás a nedves barackot betapasztani, de bevizezett kanál hátuljával sikerült egy csinos halmot készíteni. Óvatosan ráfordítottam a piskótát, készen is volt a tekercs.

A mázhoz felolvasztottam 15 dkg étcsokoládét 4-5 ek. olajjal. A mikró alacsony fokozatán a legegyszerűbb. Másfél-két percig hagytam, majd alaposan átkevertem.
A piskótatekercset rácsra tettem és ráöntöttem a felolvasztott csokit. Egy spatulával elsimítottam.
Közben eszembe jutott, hogy van itthon fehér csokipasztilla, megkerestem és a még olvadt csokibevonatba nyomkodtam. Így pöttyös túrórudi torta lett.

27 megjegyzés:

Jutka írta...

Micsoda ötlet:)) Fantasztikusan néz ki, biztosan nagyon finom!

Sok boldog szülinapot a nagy fiadnak!

Mary írta...

Sok boldog szülinapot a nagy kisfiadnak! Gusztát és finomat sütöttél neki! :)

marisz57 írta...

Nagyon "ennivaló" minden tekintetben! Érjetek sok ilyen ünnepet sok ilyen tortával!

Bianka írta...

Ez igazán csúcs
Boldog szülinapot a fiadnak

Macus írta...

Nagyon finom volt!

Éva írta...

Csodálatos lett a tortád! Istenke éltessen a kisfiad! Megjegyzem magamnak ezt a receptet, az ilyen egyszerűen elkészíthető és mutatós tortákat részesítem előnyben! Figurás tortákat nem nagyon szoktam csinálni!

Jutka írta...

Nagyon-nagyon guszta, Isten éltesse a fiadat!

Raindrop írta...

Isten éltesse nagyon sokáig a nagyfiadat! :)
A torta zseniális, a tőled megszokott különlegesség, és hát a pöttyök? :D

MrsSame írta...

Isten éltesse nagy fiadat! Szerencsés,hogy ilyen kreatív,ügyes anyukája van! Én is szeretem a túró rudit! :D

Marika írta...

Nagyon Sok Boldog Szülinapot a fiadnak!!!
A túró rudi nálunk is nagy kedvenc, fantasztikusan jól néz ki! Receptet elmentettem! Gratula! A pöttyök szerintem is viszik a pálmát! :)

Limara írta...

Köszönöm szépen a nagyfiam nevében is!:))

Ami írta...

Boldog szülinapot a fiadnak! :) Igazán remek tortát készítettél, viszem is a receptet :)

Unknown írta...

Szia Limara!

Nagy csodálója vagyok a munkásságodnak

nézz be hozzám kérlek, hagytam neked egy díjat!

http://zsuzsiafazekban.blogspot.com/

Zsuzsi

Márti írta...

Gyönyörű ez a torta:) Sok boldog szülinapot a kisfiadnak!

Andi írta...

Boldog szülinapot a fiadnak! :)

A 4 lap zselatin az porból mennyi lehet kb.?

Bori írta...

oohhh... ez baromi jó! Nagyon boldog szülinapot az ünnepeltnek! :-)

Kri írta...

Óriási!!!!
Holnap megcsinálom!!

fevi írta...

GYönyörű, meseszép, csak azt sajnálom, hogy épp ma nem jártunk véletlenül felétek! Isten éltesse az édes Kis Bencét!!!

Erzsi írta...

Kedves Limara!
Gratulálok a csodaszép tortához és minden szépet és jót kívánok a fiadnak!
Egy nagyon amatőr kérdésem van: a tejszín habtejszín vagy főzőtejszín?
Előre is köszönöm a válaszod!

Limara írta...

Köszönöm szépen a nevében is!:) Habtejszín! :))

Zsu írta...

Mesésen néz ki ez is :)
Kár, hogy ritkán ehetek túrót, kitalálhatnának valami laktózmentes helyettesítőt rá :D

Unknown írta...

Ez a süti nagyon-nagyon finom! Kislányom 3. szülinapjára csináltam meg, friss gyümölcs híján őszibarack befőttel. Egyedül a tésztával volt gondom. Már másodszor csinálok ilyen tésztát, mindkétszer összetört csavarásnál, pedig a leírtak szerint jártam el. Ennél a sütinél végül egy vizes piskóta jelentette a megoldást.....Vajon mi baj lehetett????

Limara írta...

Több oka lehet, talán kicsit túlsütöd, azért szárad ki és törik el. ha nedves ruhára borítod, talán ez elkerülhető...

Gigi írta...

Eszméletlenül gyönyörű dolgokat sütsz!:) Az az egy kérdésem lenne,hogy hol veszed a csokipasztillát?:) Én is szeretnék jó adagot beszerezni belőle, mert hát persze a csokiból sosem elég..
Köszi előre is a választ, jó sütögetést!

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)
Én a szegedi cukrászdiszkontból szerzem be...

Krisztina írta...

Kedves Limara.mekkora tepsiben készült ez a tekercs.nagy a család imádják a sütiket.nekem minimum 2 tekercset kell készítenem.várom válaszod köszönöm.üdv:Kriszta

Katina írta...

Kedves Limara!

Vegetáriánus tortát szeretnék, vaj is jó lehet zselatin helyett, ugye? Köszi! :)

Katina