2011. július 25., hétfő

Mangoldkrémleves

Mangoldot kaptam a helyi piacon, csoda! Persze története van. A bejáratnál szokott árulni egy hölgy gyönyörű fűszernövényeket, láttam nála nagy cserép rebarbarát is. Vettem tőle rozmaringot és mentát (kár volt, Berta 5 perc alatt lerendezte) és rákérdeztem, hogy ánizskaporja nincs-e véletlenül.  Volt, de otthon, mert nem gondolta, hogy itt bárkit is érdekelne. Biztosítottam róla, hogy engem minden érdekel, ekkor mondta, hogy van mangoldja is a kertben. Megbeszéltük, hogy hoz mindkettőt a következő vasárnapra.
A hatalmas csokor gyönyörű mangolddal a kezemben jártam a piacot, persze lépésenként megállítottak, hogy mi ez és mit lehet belőle készíteni. Volt egy néni, aki elmondta, hogy neki is van, de nem tudja mire való, ezért a csirkékkel szokta megetetni...
Aztán tegnap megint csoda történt, egy apa és fia paradicsomot árult, véletlenül vettem észre egy kis kosár fekete paradicsomot a portékájuk között. Azonnal lecsaptam rá, mindössze 150 Ft volt a kiló. A férfi elmondta, hogy most kezdték termelni és csak kíváncsiságból hozták ki, nem bíztak benne, hogy a makói vevőket érdekli majd....Szintén tőlük vettem mézédes sárga koktélparadicsomot. Annak is 150 volt kilója, míg tőlük öt méterre egy másik árus a piros koktélparadicsomot kilencszázért árulta...
Kedves makói és környékbeli termelők, tessenek csak hozni az itt különlegességnek számító zöldségeket és kedves makói vásárlók tessenek csak keresni őket!
A mangold egy része krémlevesben, a többi töltött zöldségként végezte.
Hozzávalók:
  • 5 szép mangold
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 közepes burgonya
  • 1 g fokhagyma
  • 1 ek. vaj
  • 1 l zöldségleves
  • só, bors, szerecsendió
  • 1 dl fehérbor
  • 1 dl tejszín
  • 1 tk. cukor
  • citromlé
A mangoldot alaposan megmosom, a szárát levágom és meghámozom. Ugyanúgy, mint a spárgát vagy a rebarbarát. A levelet laskára vágom.
A vajat megolvasztom és puhára párolom rajta a finomra vágott hagymát. Ráreszelem a fokhagymát és felöntöm a borral. Megvárom, míg az alkohol elpárolog, majd hozzáadom a mangold apróra vágott szárát, a karikára vágott burgonyát, végül a mangold levelét is. Átforgatom, majd felöntöm annyi levessel, ami ellepi, beleöntöm a tejszínt is. Sózom, borsozom, reszelek rá kevés szerecsendiót.  Fedő nélkül lassú tűzön készre főzöm.
Botmixerrel pürésítem, majd egy szitán átpasszírozom. Cukorral és citromlével ízesítem.
Tálaláskor ropogósra sütött bacon szalonnával kínálom.

20 megjegyzés:

trollanyu írta...

A mángold nagyon különleges izű, nekem mindig volt a kertemben, levesnek, főzeléknek isteni. Kár,hogy kevesen ismerik, de szerintem most majd mindenki ezt fogja keresni a piacokon:)

Macus írta...

Én is nagyon szeretem, de évek óta nem ettem. Még a 90-es évek elején kaptam először egy barátunktól, akkor kóstoltam. Isteni.
Tegnap nem voltunka piacon...

jaccso írta...

Ki kell próbálni ;)

Kedvencünk a húsos mángoldos lasagne!!

Zizi írta...

Szia Limara!

A biopiacon Budapesten szerencsére árulnak mángoldot, rebarbarát, gömbcukkinit, lila cukorborsót, leveles kelt, stb. De tudom, hogy milyen nehéz beszerezni vidéken az egyébként lassan már alapanyagnak számító dolgokat is. Eredetileg szegedi vagyok, a szüleim Makóról származnak, szóval gyerekkoromban minden nyarat Makón töltöttünk az öcsémmel. Még a nagymamám is árult a piacon, amíg be nem költözött Szegedre.

Mivel én a budapesti piacon mindig találkozom mángolddal és sok mindent főzök belőle, ámulva olvasom a bejegyzésedet, hogy sokan megállítottak a piacon a mángolddal a kezedben. :)

A vidéki hiányosságokkal tavaly karácsony után én is szembesültem, amikor natúr tofut kerestem Szegeden. Mivel karácsony után volt, ezért volt olyan biobolt, ami be volt zárva, volt olyan, amelyiknek kevés volt a készlete. Négy üzletet/ABC-t próbáltam meg, egyik helyen se kaptam natúr tofut a 21. században! Végső elkeseredésemben, bementem az egyetlen vegetáriánus étterembe (Agni), hogy megkérdezzem őket, ők honnan szerzik be Szegeden a tofut. Végül annyira megsajnáltak, hogy eladtak nekem a sajátjukból két csomaggal! :) Idén év elején sajnos bezárt ez a vegetáriánus étterem Szegeden, ugyanis megdrágultak az alapanyagok és való igaz, a forgalom is csökkent kis mértékben. Ma Magyarországon egy 180-200 ezer lakosú város, amelyik szeptembertől júniusig tele van külföldi diákokkal is, nem tud eltartani egy vegetáriánus éttermet. Hát itt tartunk most...

De nagyon elkanyarodtam a témától. Örülök, hogy végre a makói és Makó környéki termelők is nyitnak az újdonságokra! Kívánom, hogy minél több sikeres bevásárlásod legyen a piacon! :)

Blogkonyha írta...

Régen ettem mangoldot, főzeléket csináltam belőle. Hasonlított a spenóthoz. Kár, hogy nem lehet kapni boltokban, mert értékes növény! Én nagyon szeretném...

NEDUDDGI írta...

Ez remek, ezt is elraktározom, és kipróbálom.
Sikerült!!!
Nagyon köszönöm Neked, életem első kenyérkéje kész, és kinézetre is gyönyörű, még hűl, uhhogy nem tudom milyen az íze, de ha olyan mint amilyen szép, akkor nagyon finom lehet, egyből 2 zsömit is csináltam, meg egy kicsivel nagyobb inkább cipókát, köszönöm azt hiszem ezt nevezik igazi sikerélménynek.
Maradok 10-telettel NEDUDDGI

Névtelen írta...

Fekete paradicsom, tigris paradicsom, fekete hüvelyű zöldbab és társai...nővérem szokott ilyen vad dolgokat termeszteni:-) Csak az a bánatunk, hogy a színüket vesztik főzés/párolás hatására.

Jutka írta...

Szóval ....mángold volt a kosarad tetején:) láttam, csak nagyon siettünk mindketten.
Először rebarbarára gondoltam, de annak nem ennyire fodros a levele.

Az ánizskaporból mi készült?

Moha írta...

Limara de jó, hogy ilyeneket is főzöl és posztolsz. Most szombaton volt a piacon mángold, nézegettem is, de ötlet és recept híján végül nem vettem. Most szombaton már bátran fogok venni:))

Limara írta...

Trollanyu! remélem!:)

Macus! tegnap sajnos nem volt kint az árus, remélem, szerdán jön...

Jaccso! Az is tervben van és még mennyi minden!:))

Zizi! Sajnos ez a magyar valóság, pont ahogy írod....:( Tofut itt egyik élelmiszer boltban sem árulnak, a DM-ben vagy a bio boltban lehet kapni csillagászati áron...

Illéskrisz! És nem csak a mángold hiánya az érthetetlen, sok zöldség eltűnt, ami régen mindennapos volt a magyar konyhában...

NEDUDDGI! Szuper! Gartulálok!:))

Kedves Névtelen? Messze lakik a nővéred? :))

Jutka! Igen, mángold volt:) Ánizskaprot halhoz használtam:)

Moha! A levele levesnek, főzeléknek, töltöttnek, felfújtnak, lassagnénak, egyszóval bárminek használható, a szára pedig pont mint a spárga...:)

Névtelen írta...

Szerintem azért is lehet kevés helyen kapni mángoldot - azon kívül, hogy kevesen ismerik -, mert nagyon rövid ideig tartható el, gyorsan megfonnyad.
Egyébként én is imádom, ma is mándoldos rizottó volt a vacsi nálunk.

Névtelen írta...

Szia Marcsi!
Én idén ültettem először mángoldot és az volt a baj,hogy az előírásnak megfelelően kiritkítottam...:(Így csak annyi terem,hogy egy kis leves kijön belőle.Kaporral és fokhagymás pirított kenyérkockával mennyei!
Szoktam belőle boszorkány rántottát csinálni és készült már mángoldos-paradicsomos spagetti is!
Szóval megéri ültetni!
Vargáné Kati

Ami írta...

Anyósoméknál rengeteg a mángold ( tyúkok tényleg oda vannak érte náluk is) és van fekete és sárga és valami amerikai (hosszúkás) paradicsom. Ha kell Marcsi, a köv. talira viszek nektek!
Ha tudtam volna hamarabb, hogy szereted...

Aniko írta...

Imàdom a màmgoldot! Olaszul bietole -nek hivjàk.Szerintem is nagyon finom
krèmlevesnek!

Névtelen írta...

Nálunk is volt a kertben de nagyon keserű nyersen és meg se mertem főzni. Ilyennek kell hogy legyen vagy valami baja volt?

Limara írta...

Őszintén szólva fogalmam sincs, nem kóstoltam nyersen, de szerintem nem szabadna keserűnek lennie.....

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Mivel nem ismertük a mangoldot azért kóstoltuk meg nyersen is. A palántákat kaptuk. Nagyon szép húsos levele lett nagy szára . Egészségesnek tűnt a növény. Csak hát az íze! Azt hittem olyan mint a retek, hogy ha nem kap elég vizet, akkor keserű lesz. Ez még tavaly történt velünk azóta nem próbálkoztunk vele. Köszi a válaszod.

Névtelen írta...

Bocsi a retek nem keserű, hanem erős!

bdkati írta...

Ilyen pirosszárú mangoldot szerettem volna vetni a tavasszal, de sehol nem kaptam magot. Valaki tudna segíteni ebben?
Köszi: Balázsné kati

karasz írta...

Kipróbáltam és nagyon finom lett. Ráadásul a gyerekeknek is ízlett! Még jó, hogy olvastam a blogodat, így képben voltam mikor a piacon a néni kínálgatni kezdte a leveleket.
Egy kis problémát az jelentett, hogy a blog mángold helyett csak mangold néven jegyzi a levest, de aztán meg lett a recept :)