2010. augusztus 28., szombat

Paradicsomos pite ordával

Az ünnepi kenyérsütésről szóló bejegyzésemben írtam már Dani gazdáról, a fantasztikus juhsajtjairól, ordáiról, juhtúróiról. Tőlük kaptam egy szép darab orda sajtot, amit ők édes túrónak is neveznek. Az orda tejsavóból készített friss sajtféleség, amit általában sóval tartósítanak. Ők kihagyják belőle a sót, enyhén édeskés ízű, lágy sajtot készítenek.
Csipegettük az ordát, leginkább én, de közben azon gondolkodtam, mit is készítsek belőle. Az egyik kedves rokonunktól kaptunk egy nagy kosár gyönyörű paradicsomot, óriási, húsos fajtát. Így az orda és a paradicsom pitében végezte.
Hozzávalók:
  • 30 dkg finomliszt
  • nagy csipet só
  • 100 g vaj
  • 50 g orda (vagy 50 g vaj)
  • 1 tojás
Késes robotgéppel állítottam össze a tésztát. Belemértem a lisztet, a sót, hozzáadtam a darabokra vágott vajat és ordát. Elindítottam a gépet, míg morzsásra keverte. Ekkor adtam hozzá az enyhén felvert tojást,  amivel már csak addig kevertettem, míg összeszedte egy gombóccá. Két fólia között nyújtottam vékonyra, fél órára hűtőbe tettem.
 


Míg pihent a tészta elkészítettem a ropogós morzsát a tetejére.
  • 3 ek. zsemlemorzsa
  • 3 ek. liszt
  • 5 dkg vaj
  • 2 ek. parmezán
  • 2 ek. apróra vágott friss zöldfűszer
A lisztet, zsemlemorzsát, sót, kockára vágott vajat, és a reszelt parmezánt  megforgattam a késes robotgéppel, végül belekevertem a zöldfűszereket is. Most került bele bazsalikom, kakukkfű, metélőhagyma és petrezselyemzöld. parmezán helyett, vagy mellett apró kockára vágott bacont is lehet belekeverni, csodás ízt ad neki.
 
A lehűtött tésztával kibéleltem egy 25 cm-es piteformát, de sütőlemezen is ki lehet nyújtani kb. 3-4 mm vastagra. A maradék, kb. 10 dkg ordát rámorzsoltam, helyette jó lehet a ricotta vagy más lágy sajtféleség. Befedtem karikára vágott paradicsomszeletekkel, majd meghintettem a morzsával.
200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt sül ropogósra.

 

4 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Kár, hogy épp most vagyok diétán, gabona nélkül. Az orda még csak hagyján, a tojás is, de liszt helyett zabpehelyből kellene dagasztanom...

Chef Viki írta...

Ez valami mesés lehetett!

Tavaly nyáron volt szerencsém Erdélyből származó ordát enni, kapros-ordás palacsinta formájában... Próbáld ki, pici cukorral, sok-sok kaporral! Valami isteni!!!

Bianka írta...

Nagyon guszta, finom lehet. Bár nem vagyok egy ordás, de így szívesen enném

Aledi írta...

Ó, ez fincsi lehet! Eddig csak Erdélyben ettem ordát, de ott sokat (csíkszeredai vagyok). Én is édesen imádom palacsintában, de kapor nélkül :) Ezt a paradicsomost azonban szívesen megkóstolnám.