2010. augusztus 21., szombat

Kenyérsütés - beszámoló

Akik rendszeresen olvasnak, tudják, hogy az elmúlt két évben aug. 20-án a Parlamentnél sütöttünk kenyeret a kenyeres barátnőimmel. Idén a Városépítők Társaságának jóvoltából Makón mutathattuk meg a házi kenyérkészítést. Segítségül hívtam Macust, Timit és a húgomat is. Macus gyakorlott kenyérsütő, a többiek most próbálták először, de szerintem nagyon élvezték.
Előző nap megállás nélkül sütöttem már itthon is. 5 tepsi joghurtos riegelt, 2 adag mini bagettet (most aszalt paradicsomos, olajbogyós, chilis töltelékkel), scali kenyeret, diós -rozsos kenyereket készítettem és egy nagy adag hagymás pogácsát. Míg az előző években csak kenyérsütőgépekben sütöttünk, az idén a kemence lett a főszereplő. Persze most is vittünk három gépet is, de csak 1-1 kenyér sült bennük. (Sajnos Macus gépe tönkre is ment a végére, kiesett az egyik tüske az üstből.)
10 kg lisztet, 1,5 kg lisztből készült öregtésztát, 5 csomag élesztőt készítettem elő. Délre elfogyott a liszt. Szerencsére nem kellett messzire menni, a férjem hozott utánpótlást, Macus férje pedig élesztőt. A nap végére elhasználtunk, azaz bedagasztottunk, 16 kg lisztet. Méghozzá kézzel! A megkelt tésztákat pedig folyamatosan formáztuk, nagy kenyeret, ha jól emlékszem nem is sütöttünk, csak péksüteményeket. Fonatokat, császsárzsemléket, brióst, fonott zsemléket, "hagymácskát", aminek a közepébe most juhtúró került hagyma helyett. A szomszédunkban Dani gazda árulta a csodás juhsajtjait, túróit. Tőle kaptunk egy nagy adag juhtúrót. Egy részéből gyorsan összeállítottam egy pogácsaszerű tésztát, amit rombuszokra vágtunk és kisütöttük a kemencében, igen nagy sikere volt.
Délelőtt és délután is hirdettünk tésztagyúrást gyerekeknek. Ha láttátok volna, mennyire élvezték és milyen ügyesek voltak a kicsik! A gyönyörű kisfiú a saját sütésű péksüteményét majszolja:
A kenyérsütőversenyre ugyan nem neveztek sokan (ennél többen jöttek viszont, hogy sütöttek, de nem lett szép, ezért nem hozták el!), de azok fantasztikusan szépek, és finomak voltak. Képzeljétek, Terike Nagymágocsról hozott egy nagyon szép kenyeret, amivel megosztott első helyezést ért el.  Köszönöm szépen itt is neki!
Egy kedves olvasóm pedig Nagybánhegyesről jött el!
A nap végére rettenetesen elfáradtunk, de minden percét élveztük. Nagyon kedves visszajelzéseket kaptunk, őszinte elismeréseket, amiknek természetesen nagyon örültünk. A Városépítők remek programokat szerveztek, a veterán autóknak, harcművészeti és hangszeres bemutatóknak is igen nagy sikere volt. Örülünk, hogy mi is részt vehettünk ezen a rendezvényen.
Nagy-nagy hála Macusnak, Timinek, a húgomnak és a két tűzmesternek, Timi férjének és az én férjemnek a segítségért!

23 megjegyzés:

Judit írta...

Gratulálok,a fáradság ellenére fantasztikus napotok volt,örömmel olvastam az élménydús beszámolót!

foncsi írta...

Nagy kár, hogy délután nem tudtam kimenni, de családi programunk volt. Viszont este, a tűzijáték előtt-után sétáltunk egyet a városban, hát valami fantasztikus hangulat volt, az emberek sokkal közvetlenebbek és kedvesebbek voltak a szokásosnál. :)) na majd legközelebb...:) látom kitettél ám magadért! Eszméletlen ez a kreativitás és energia.

Ui. most sültek ki a leváros buktáim, jeee. :)

Andi/cuki írta...

Most már fel kéne kerekedni, megnézni Téged, Titeket sütés közben. Hol leszel legözelebb?
Jó lehetett ebben rézt venni, gondolom mindenkinek ízlett minden finomság!:-))

Thrini írta...

Minden elismerésem Limara!
Mennyi mindennel készültél otthonról és még végig csináltál egy tevékeny napot!
Azért egy pici fáradtságot csak éreztél, nem? :))
De gondolom megérte.

Felhőlány írta...

Gratulálok Nektek!
Nem kis teljesítmény ennyi lisztet kézzel bedagasztani, és ilyen sok finomságot készíteni!
Nagy élmény lehetett a gyerekeknek "sk" péksütit készíteni és biztosan mindenki nagyon élvezte! :))

barbette írta...

Jó volt olvasni a beszámolódat! Sajnos Borsod megye messze van, de majd a tv paprikán megleslek ám! Kitartást és jó pihenést kívánok!

ui: Te is láttad magad a tv paprikán? Ezek előre felvett műsorok? Már annyira várom!!!

Évi írta...

Gratulálok, mindőtöknek! Fantasztikus teljesítmény végig sütni egy ilyen napot, és még előző nap az otthoni sok finomság! Le a kalappal előtted, és a segítőid előtt!!!

Tűzpadka írta...

Gondoltam hogy jól fog sikerülni. Emlegettünk is nagyon. Fantasztikus ez a lelkesedés és kreativitás amivel rendelkezel! Látszik, milyen sok embert "megfertőztél" szép kenyereiddel.

Macus írta...

Itt is leírom, hogy az a rengeteg ember, aki Téged olvas, megtudja: fantasztikus nap volt, hála a szervezésednek, energiádnak! Boldog vagyok, hogy részese lehettem.

A gép másik tüskéje is kiesett.:((

Limara írta...

Judit! Köszönöm szépen!:)
Foncsi! sajnálom, hogy nem találkoztunk, remélem, ami késik, nem múlik!:))
Andi! Legközelebb a Blogkóstolón leszek, utána már sehol sem tervezem...Igen, nagyon jó volt!:))
Thrini! Köszönjük! Nem kicsit, nagyon nagy fáradságot éreztem, érzek még most is, de jó volt!:))
Felhőlány! Köszönjük! :)) Igen, az volt, édesek voltak a kicsik és nagyon-nagyon ügyesek!!:))
Barbett! Igen, előre felvett műsorok. Szept. 1-én kezdik adni, ha jól tudom:))
Évi! Köszönjük szépen!:))
Tűzpadka! köszönöm szépen! :))

erika írta...

Nagy-nagy szeretettel gratulálok Mindannyiótoknak!
Limara! örömmel és élvezettel olvastam a beszámolót. Csodaszép napotok lehetett!

libi írta...

Bár én csak délelőtt voltam részese az eseményeknek, nagyon élveztem. Nem tudtuk olyan gyorsan szeletelni a kóstolót, mint amilyen gyorsan fogyott. De a leggyorsabban nővérkém keze járt. Mi legyen ebből az adagból? Ezt kérdezte minden megkelt tésztánál. Mire válaszoltunk volna, már ott sorakoztak a megformázott péksütik.:)

ekszerlada írta...

Nahát!Gratulálok Limara a sikeretekhez és a remek naphoz!!!Igazán élvezet volt végig olvasni ezt a kis beszámolót:))
Lehetett belőle érezni,hogy tényleg szuper volt:))
Kicsit én is át tudtam érezni!!Köszönöm szépen:))
További sikeres,szép napokat!!!!

ilolina írta...

Kedves Marcsi!
Gratulálok,egész nap ilyen finomságokat sütni nem semmi dolog!Sajnálom.hogy kimaradtunk belőle.Puszi Ica

Moha írta...

Azt nagyon sajnáltam, hogy idén nem jöttél ide, jó lett volna találkozni! Viszont annak nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az ottani napotok. Biztosan sikerült megint jó pár embert "megfertőzni" a kenyérsütéssel:)

Boboce írta...

Sajnálom, hogy nem tudtalak megnézni benneteket, de hátha majd jövőre... :)

Minden elismerésem nektek az elvégzett munkáért, nem semmi lehetett!!!!!

Kiskukta írta...

Szuper lehetett!

Julika írta...

Én is ugyanazt szerettem volna írni mint Moha ! Gratulálok !

KaZsu írta...

Szinte még "érzem" a sülő péksütik illattát.... Hmmm, biztos sokakat csaloggattak oda hozzátok. Szívből gratulálok a megérdemelt sikeretekhez!! ( 16kg liszt kézzel való bedagasztása..., PROFI munka!!!)

Vali írta...

Limarám szuperül helyt álltál mint mindig. Gratulálok a rendezvényhez. Hát nem semmi 16 kg liszt kézzel való bedagasztása.
(az előbbi írásomat nem jelenítette meg)

Névtelen írta...

Gratulálok, szuper voltál(voltatok), minden elismerésem a Tiéd. Ez az aztán a teljesítmény!

Daisy írta...

Annyira sajnálom, hogy megint lemaradtam.
Nagyon, nagyon örülök, hogy végre kiteljesedtél a kenyérsütésben. Megtaláltad az igazán neked való elfoglaltságot és aki találkozik Veled, az téged is megszeret, nem csak a kenyereidet.
A segítőkészséged és közvetlenséged mellett a megszerzett tudásod is melléd állított több száz rajongót.
Még sok ilyen élményt kívánok!

aurinko írta...

Nagyon köszi a császárzsemlefonás rejtelmének felfedését; az otthoni reprodukció nagy sikert aratott :) A brindzás hagymácska nemkülönben, a lekváros verziójának is igen hamar csak a hűlt helyét találtuk...

Élmény volt a Mesterasszonyt alkotni látni :)

Még egyszer köszi, s remélem, lesz alkalmam még élőben tanulni Tőled.
Rita