2010. január 3., vasárnap

Panasonic SD 255 kenyérsütőgép


Az a nagy megtiszteltetés ért, hogy kaptam egy Panasonic kenyérsütőgépet tesztelésre. Tudtam, hogy a Panasonic gépek a legjobbak,  annyira, hogy nem is lehet egy sorba állítani a többivel. Izgatottan vártam, nagyon kíváncsi voltam rá.
Az első, ami rögtön feltünt, hogy nincs rajta ablak. Tapasztalt kenyérsütők tudják, hogy ez nagyon jó, hiszen az ablakoknál szökik a gépekből a meleg. Nekem kicsit hiányzik, hiszen szeretem nézni, ahogy dolgozik a gép.
A gép egylapátos. Kevés helyet foglal el, társaival ellentétben magasabb, mint szélesebb. Ez szintén pozitív.
A csomagolás kettő darab lapátot, egy 3 dl-es mérőpoharat és egy adagolókanalat tartalmazott. Az egyik lapát normál kenyerekhez, míg a másik rozskenyerekhesz használatos.


Az üst kialakítása is más, mint amit eddig megszoktam. Süllyesztett a rögzítése. Rövid ideig elszórakoztam azzal, hogy kivettem, visszatettem az üstöt. A másik gépemben egészen megszorul amikor a helyére fordítom, itt ez túl könnyen megy, nem akartam elhinni, hogy jól csináltam, de mégis. Ugyanígy jártam a lapáttal is, számomra furcsán lazán áll a tüskén, féltem, hogy le fog esni, de mégsem, így kellett állnia.




A gép fedele két részletben nyitható. A felső rész alatt található a magadagoló és egy kialakított rész a mérőkanálnak. Ez utóbbi roppant praktikus, a többi mérőkanalam már fogalmam sincs, hol van. A magadagoló autómatikusan működik, a megfelelő időben kinyílik és a tésztába ömlik a belekészített mag. Nem előzi meg hangos csipogás, ami ugye egyrészt nagyon jó, másrészt sajtokat, csokoládét nem lehet belekészíteni, mert megolvad, így ha azokat akarunk a gépbe tenni, résen kell lennünk.


A géphez egy nagyon részletes, egyértelmű használati útmutató és receptfüzet is tartozik. Az útmutató szerint ebbe a gépbe a száraz hozzávalókat kell alulra tenni, majd legfelülre a folyadékot. Ezt eddig egyik gép leírásánál sem tapasztaltam, nem régen még nem is értettem volna. Ma már tudom, hogy ezzel a módszerrel az üst tömítőgyűrűjét lehet védeni. A hosszas előmelegítés alatt sem szivárog át a folyadék.
Rengeteg programot tud, egészen különlegeseket is, de ezekről majd késöbb, ahogy sorra kipróbálom őket.

Először természetesen egy egyszerű fehér alapkenyeret készítettem be. Megnéztem a hozzá mellékelt receptet is, ami 500 g liszthez 3,5 dl folyadékot, 3 g vajat írt. Ezt rettentő soknak tartottam, az eddig bevált 3 dl vizet öntöttem bele. Meg kell mondjam, bizony tennem kellett még hozzá bőven, kevésnek bizonyult. Másfél evőkanál cukrot ír, ami a mi ízlésünknek nagyon sok, hiszen más országokkal szemben mi nem édeskés kenyereket eszünk. 1 tk. cukor bőven elég bele. Az alap program 4! órás. A többi gép 3-3ó10 perces programjához képest ez  nagyon soknak tünik. Egylapátos gép ellenére előmelegítéssel kezd, méghozzá jó hosszasan. A programleírás szerint nem is fix az előmelegítés ideje, gondolom a bekészített mennyiségtől is függ.Ezután kezdi a dagasztást, de még hogy! Úgy dolgozik, olyan iramban keveri a tésztát! Fantasztikus! Nem győztem leskelődni, amivel lehet, hogy nem tettem jót a tésztának!
A hosszú program miatt nem mertem a lapátokat kivenni a dagasztás végén, nehogy túlkeljen a tészta az ejtés hiánya miatt. Őszintén szólva először nem is akartam, kíváncsi voltam, hogyan dolgozik a gép, ha magára hagyom, másrészt nem is hallottam volna meg, mikor áll le a dagasztás, annyira csendesen dolgozik a gép. A másik gépemet mindig le kellett cipelnem a kamrába, ha korán reggel akartam vele dolgozni, nehogy felébredjenek a fiúk. Ehhez meg állandóan oda kellett hajolnom, hogy tényleg dolgozik-e. Micsoda különbség. A program végén is csak diszkréten csipog, én nem is hallottam meg.
A kisült kenyér könnyeén kicsúszott az üstből, a lapát nem ragadt bele, szinte nem is lehetett látni a helyét, nem szakított ki a kenyérből még egészen kicsi darabot sem. Olyan izgatottan vártuk, hogy egy picit hűljön, mint a legelső kenyérnél. Nem is bírtuk sokáig, szinte forrón megvágtuk. A kenyér héja vékony, jó ropogós lett, néhol még ki is cserepesedett. A bélzete foszlós, egyenletesen lyukacsos szerkezetű. Pedig nem tettem bele öregtésztát, a legegyszerűbb kenyér volt. Forrón, üresen ettük meg az egészet.

Legközelebb elteszek egy szeletet, hogy megnézzem milyen lesz másnap esetleg harmadnap.
Az első tapasztalatok nagyon pozitívak számomra, fantasztikus a gép, szerelem lett első látásra. Azt remélem kölcsönös!
Hamarosan hozom a többi gépi receptet is.

41 megjegyzés:

Tinkmara írta...

Ez olyan izgalmas. Úgy olvastam, mint egy detektívregényt. :)) Nagyon sokat kell tanulnom, az egyszer biztos. Tegnap kivettük mi is a gépet a dobozból, holnapra helye is lesz. S még azt se tudom mi az ejtés. :)) Komolyan, rengeteg a pótolnivalóm. :)
Limara drága, köszönet a részletes leírásért.

Babett írta...

Drága Limara! Hát ennyi pénzért próbálna meg rosszul viselkedni.
aszem nyomába sem léphet a mi gépeinknek.
Nálam nincs semmilyen alkalmatosság reggel, ahová elvonulhatnék a gépemmel, mert az enyém is olyan hangos....

Névtelen írta...

élmény volt olvasni Limara! Valósággal ittam minden szavad! Nagyon klassz lehet ez a gép! Örülök, hogy kipróbálhatod! Csak az a bibi, hogy megtarthatod-e!? mert annyira hozzá fogsz szokni a jóhoz; el ne vegyék már utána!!! :)))

lekvároskukta írta...

Szia Limara!
Nagyon kíváncsian várom a tapasztalataidat, ugyanis nekem is ilyen gépem van. Az utóbbi időben keveset használom, de nagyon szeretem.
Jó ismerkedést vele, remélem a Tied lesz :)))))
Üdv: LK

Macus írta...

Na, akkor jó kísérletezést.
Én is azt teszem, csak az én gépem nem ilyen profi, én meg teljesen kezdő vagyok kenyérsütésben.

És tényleg jó volt olvasni a beszámolódat!

Thrini írta...

De izgi!! Én is ilyen állapotban vagyok,mint te, folyamatosan sütök az új gépemben. De sajnos az nincs ilyen profi, jóval olcsóbb kategória. Viszont ma nagyon fincsi kenyér készült nálam.
Jó tesztelést neked!

nokedli írta...

nekem is nagyon tetszik a leírásod, pedig épp most gondolkozom, hogy eladom az unold-kenyérsütömet (mert a dnk olyan jól bejött).

az enyémmel különben nagyon meglennék elégedve, csak ne csipogna annyit és olyan hangosan: magvak betételénél, ha vége a programnak és ha ki kell venni max egy órával a készenlét után a kenyeret. mindezt olyan hangosan, hogy nem is mertem még elöreprogramozni reggelre.....-(

nelly írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Tényleg olyan színesen, élvezetesen írtad le a beszámolódat, hogy a szponzor cég nem is kívánhatna Nálad alkalmasabb próba pékecskét. Kívánom, hogy legyen nagyon nagyon sokáig örömed benne!!! DDDDD

Szegusz írta...

Annyira jó volt olvasni, amit írtál! Látszik, hogy mennyire élvezted minden pillanatát! Jó munkát vagy inkább szórakozást kívánok hozzá!

Szemi írta...

Az biztos, hogy a legilletékesebbre bízták a gép tesztelését, nálad alkalmasabb személyt erre nem találhattak volna.
Nagyon jó lehet,hogy ilyen csendesen mukodik.Az enyém a keverés elso fázisában úgy mozog, az alatta lévo asztallal egyutt,hogy attol félek, egyszer majd szépen lemászik róla.Az a 4 órás program elég hosszúnak tunik,mibol áll? Hosszabb a dagasztásf+kelesztés ideje, vagy a sutésé is tobb,mint az egyszerubb gépeken?
Kíváncsian várom a további tapasztalataidat is!

trinity írta...

Bevallom, én is izgatottan olvastam végig-csuda egy masina lehet!! És igen, én is kukucskáltam volna, dehogy bírtam volna ki anélkül!! A legjobb kezekbe került! Várom a további csodás kenyereket!!

Ms. Poppy írta...

Szia!
Nekem nagyon kapóra jött ez a tesztelés, ugyanis mostanában egyre többet gondolkozom egy kenyérsütő beszerzésén (főleg, ha a te oldaladon nézelődök:D). Sajnos, az árát elnézve keresgélhetek tovább. Mindenesetre a leírás alapján teljesen belelkesedtem, olyan élvezetesen írsz róla. Csak így tovább, várom a folytatást!:)

Cinella írta...

Hű, ha! ez nagyon jól hangzik! A kijelzőjén rendesen lehet látni, hogy éppen hol tart a sütés? Nálunk ugyanis az a gond, hogy nem túl jó a kijelzője, és a kedves páromat nagyon zavarja, hogy nem látja hol is tart a dolog.

Wise Lady írta...

Először irigykedtem egy kicsit, de utánanézve: 40000 Ft :(
Hát süssön is 6-szor jobb kenyeret, mint az én kis olcsó masinám.

pmh írta...

Szerinted miért kell ehhez több víz?

Névtelen írta...

Kíváncsian várom a folytatást én is, mert pont ezzel a géppel szemezek egy ideje és bár mindenhol ódákat zengenek róla, a te véleményed azért mégis sokat számít nekem.

ezúton üzenném a gyártónak, hogy jó lenne, ha nem lenne hiánycikk a masina és minden országban ugyanazt a kivitelt lehetne megvásárolni. A nálad lévő a jó verzió :-))), én is ezt szeretném, felénk beszerezhetetlen per pillanat.

Helga

Bombadil Toma írta...

ez a könnyen kivehető keverőlapát nekem teljesen ufó. több mint tíz éve használom a noname kenyésütőgépem (kizárólag csak a kelesztő-dagasztó programját használom), aminek az első napon úgy beragadtak a lapátjai, hogy azóta sem tudtam még kivenni:))

egy kririkai megjegyzésem azért lenne. szerintem szakszerűbb lenne a teszt, ha a próbasütésekkor pontosan követnéd a mellékelt receptet, hiszen az emberek többsége is azt használná...

Bombadil Toma írta...

jav: "kritikai" és "próbasütéskor" :)

Moha írta...

Limara de örülök, hogy ezt pont te kaptad meg!
Tomára reagálva: szerintem egyik géphez adott füzet sem tartalmaz használható receptet, a Panasonic akkor jár jól, ha a Te receptjeidből készít a masina mellé egy füzetet!

Kata írta...

Anno néhány évvel ezelőtt pont Panasonicot szerettem volna venni, csak nem lehetett hozzájutni. Azóta sincs kenyérsütőm, néha anyukámét próbálgatom. Ha ilyen leírást olvasok, akkor elgondolkozom, hogy tán mégis szükségem lenne egy ilyen masinára...

gondaanyu írta...

Azt hittem a Jézuska hozta Neked. Van rá esély, hogy a Tiéd marad? Kenyerezd le őket :)

Millie írta...

Limara!
Gratulálok!
Legszívesebben rohannék egyet venni!
Remélem, te leszel a reklámarcuk! És tessék szakácskönyvet írni!!! A Chili és Vanília volt az első blogos szakácskönyv amit megvettem, a tied lenne a második! De csak az időrend miatt...
BÚÉK!

Szemi írta...

Bombadil Toma megjegyzésére reagálva:

Lehet, hogy tényleg jó lenne egy olyan kenyeret sutni benne, amit a cég ajánl. Már csak az osszehasonlítás miatt. Mert az felol nincs semmi kétségem Limara,hogy a te kenyered sokkal jobb.Amikor én eloszor sutottem az enyémben, én is a hozzáadott recept szerint sutottem kenyeret.Egy suru,száraz de túl édes kenyeret kaptam. Ment is rogton a kukába. Egy kicsit el is ment a kedvem tole, még szerencse,hogy rátaláltam az oldaladra,mert így végul sikerult rendes, eheto kenyeret sutnom.A cég is jobban járna, ha a te receptjeidet tennék a fuzetukbe!
Millievel teljes mértékben egyetértek,tényleg írhatnál egy péksutis szakácskonyvet!Garantáltan siker lenne, és vevokben sem lenne hiány! Stipi-stopi,én már le is foglalom a magam példányát! :))

krisssz írta...

Nekem évek óta van az SD 253-as típus. Előtte volt más, össze sem lehet hasonlítani. Viszont nincs hozzá az a másik lapát, meg is kérdezem, hogy lehet-e külön kapni. A méret biztosan ugyanaz. Illetve remélem:) Jó próbálkozást:) A kalács is verhetetlen benne:)

Nóra írta...

Jól látom a neten, hogy ez a gép max. 500 g lisztből készít kenyeret?
Nekem a legjobban az tetszik - egyelőre - a leírásod alapján, hogy van benne ilyen magtartó tálca. :-)

Julika írta...

Limara ! Nagyon örülök, hogy ekkora megtiszteltetés ért. Én is úgy gondolom, hogy nálad jobb és hitelesebb tesztelőt nem is találhattak volna. Remélem sok örömöd lesz benne még nagyon sokáig :) Nagyn élvezetes volt olvasni a beszámolódat.

belgasagok írta...

nyomd meg a pause gombot, mert már egy napja eltűntél a kenyérsütőgép tesztben.

Bombadil Toma írta...

szemirámisz,
pontosan erre gondoltam:) affelől semmi kétségem, hogy limara a legjobbat ki tudja hozni a gépből a ő tapasztalatával, de összehasonlítás végett, arra is kiváncsi lennék, hogy mit tud a gép egy laikus kezében, milyen kenyeret csinálna a hozzáadott receptből...

Buzablans írta...

Szia Limara!

Nekem 5 és fél éve van egy ilyen Panasonic gépem, de csak a legjobbakat tudom mondani róla. Én a géphez adott recepteket használom a mai napig, semmit nem kellett alakítanom rajta, mindig tökéletes a kisült kenyér.

Limara bátran nézz bele a gépbe, de csak rövid időre, nem árt a tésztának, én is szoktam kukucskálni.

A gép tartósságát illetően lenne pár megjegyzésem. 5 és fél év hosszú idő és én még mindig az első üstöt "koptatom". Még ma is hibátlan, igaz a színe az évek során egész sötétre változott, de ez mit sem von le a tartósságából.
Ez idő alatt egyszer cseréltem ki a dagasztó lapátot, mert a rengeteg sütés során megkopott és néha egy kicsit felszakította a kenyér alját. Valóban rengeteget sütöttem vele, vagy napi 2 db kenyér, vagy 1 kenyér és min. 1 dagasztó program. 3 felnőtt férfi embert kell a gépecskémnek "kielégítenie", na meg persze jómagamat.

Én mindenkinek csak ajánlani tudom, igaz az ára elég borsos,de egy tartós gépért cserébe véleményem szerint megéri ennyit áldozni.

Itt kapható a gép akit esetleg érdekel:
http://panashop.hu/

http://panashop.hu/items/category/94/

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)
Buzablans! nagyon köszönöm, megerősítettél! remek gép valóban! :))

Unknown írta...

Sziasztok!

Ma rendeltem meg az első kenyérsütő gépemet. Hónapokig tanulmányoztam a témát, és végül ez a poszt adta meg az utolsó löketet - a Panasonic mellett döntöttem. Remélem, hamar megtaláljuk a közös hangot. Receptekért már tudom, hova kell jönni. :-)

Gál Balázs írta...

Sziasztok!

3 hete én is egy Panával sütök. Alapból tényleg több folyadék kell bele, mert különben nem tudja kidagasztani (megáll a lapát), viszont egy 500g liszt 280ml víz 20g margarin és 200g öregtésztát már megdagaszt, tehát a jól bevált Liamra kenyerét képes ez is megsütni. (Az öregtésztával az első dagasztáskor nem olyan kemény a tészta) A hozzá adott receptek nem túl jók egyébként. A gép álló kenyeret süt, így egy 900g-os kenyeret félbevágva szeleteljük. A kenyér tényleg jó, pont ahogy Liamra írta, jobb mint a sarki bolt kenyere. Kérdés volt ezért leírom, a gép nem jelzi, hogy épp mit csinál, ami probléma tud lenni, mert az időtartamokat nem tudom mi alapján, de változtatja. Az ablaknélküliség valószínűleg kompromisszum, mert max. az elején kell nézelődni úgyis, hogy jó e a folyadék arány, akkor meg még ki lehet nyitni. Ha lenne rajta ablak szerintem nem sülne meg a teteje jól, mert így is lehetne kicsit sültebb. Én általában reggelre időzítve sütök benne, és az első dagasztáskor azért van hangja (van hogy nyikorog), egy csukott konyhaajtó azért elkel. Egyébként van 2 3 és az alap 4 órás programja is, tehát az idő rugalmasan választható, de a 2 órás rövid a 900g-nak, kicsit sületlen marad. (azt hiszem a 700g-os már ehető).

Üdv: Balázs

Limara írta...

Kedves E! Mesélj majd a tapasztalataidról! :)
Balázs! A programokat tényleg változtatja, nem fix. Szerintem ez a liszt mennyiségétől, a hozzávalók és a külső hőmérséklettől is függ. Okos gép, pont ezért annyi az ára, amennyi.
Szerintem a 280 ml víz kevés neki, az én tésztámat nem vitte el. A hozzáadott receptek szerintem pontosak.
Időzítve most fogom kipróbálni, majd beszámolok róla. :))

Gál Balázs írta...

Limara!

Biztos mondták már, de azon kívül, hogy jók a receptek, élvezetes a stílusod, elképesztően jó fotókat csinálsz.

Balázs

Unknown írta...

Kedves Balázs! (egyik kedvenc nevem, a kisfiamat is így hívják :-)

Ez a nyikorgás dolog szerinted nem jelent meghibásodást? Én ma hallottam először, és picit beijedtem. Sima, basic programon sütöttem, viszont tettem egy kis t.k. lisztet is a kenyérbe. Megijedtem, hogy esetleg ez okozott neki nehézséget, de most olvasom, hogy a Tied is nyikorog. Egyszerűen ne vegyek róla tudomást, hadd nyikorogjon?

Gál Balázs írta...

Kedves E!

Sajnos azt kell mondjam az üst és a motor közötti tengelykapcsoló nem a legszerencsésebb megoldás. Az üst tengelyén lévő kapcsolórész egy préselt lemez alkatrész, mely határozottan mozog a tengelyen, amihez egy seeger gyűrűvel van rögzítve. Az hogy működés közben mozog, a motor öntött műanyag kapcsoló felén lévő kopási nyomból és a finom porból következik.

Én egyelőre WD40-el próbálom a kenést biztosítani.

A mozgás ill. laza illesztés akár lehet egyébként szándékos megoldás is a hőtágulási problémák áthidalására.

Hogy a jelenség vezet e majd meghibásodáshoz, nem tudom megmondani (remélem nem), a nyikorgás minden esetre zavaró.

Üdv: Balázs

Gál Balázs írta...

Mielőtt azt hinnétek elégedetlen vagyok, ma reggel is gyönyörű kenyeret sütött nekünk a Pana. Próbáltam fényképet készíteni, de Limara képei után szánalmasak lettek, úgyhogy kihagyom. Úgyhogy nyikorgás ide vagy oda, én nagyon szeretem ezt a gépet.

Balázs

ui.:
Egyébként a számomra elérhető lisztek közül (közelben az Auchan) a Vitamill Univerzális lisztjével gyönyörűen cserepesedik a kenyér.

Névtelen írta...

jo kezdet

zsuzsi írta...

Limara, nekem is ilyen gepem van, szerintem a receptkonyved forditasa rossz lehet, mert angolul egyetlen kenyerhez sem ir masfel evokanalnyi cukrot, max masfel kaveskanalnyit. Ha gondolod lemasolom a konyvet az eredeti receptekkel, nekem eddig mindegyik tokeletesen sikerult es mar talan mindet meg is sutottem.
Nagyon nagyon jo gep, tenyleg a rollsroys a kenyersutok kozott, es legalabb 10 fele gep tapasztalataval a hatam mogott beszelek. :)
Jo a blog es a receptek, koszi :)
zs

Elena írta...

Sziasztok!
Hű, de rohan az idő, már több, mint másfél éves az én kis Panám. Továbbra is csak pozitív tapasztalataim vannak vele, hűségesen ellátja friss kenyérrel a mi kis családunkat. Vannak időszakok, amikor csak dagasztásra használom, és a sütőben sütök, de a nyári kánikulában szinte végig a francia kenyér programon sütöttem és a végeredmény mindannyiszor tökéletes lett. Remélem, nem fogja meg a dicséret és még hosszú évekig szolgál minket. :)

Andrea írta...

Sziasztok !
Mi Irországban élünk és addig bizony nem ettünk jó kenyeret, míg meg nem kaptam ezt a kenyérsütő gépet. Nekem ST 257 van. Egy új korszak kezdődött az életünkben. Egy éve használom és csak egyetlen-egyszer nem sikerült a kenyér, mikor kifelejtettem az élesztőt:) Este bekészítem a hozzávalókat a gépbe (1-2 perc) és úgy időzítem, hogy reggelre fejeződjön be sütés. Igy a friss kenyér mennyei illatára ébredünk. Igaz az ára egy kissé magassabb, mint a többinek, de egy év alatt bőven behozta az árát. A gyártó által kiadott füzetben lévő receptek közül már mindegyiket kipróbáltuk, és mind tökéletesen sikerült. Lelkes rajongója vagyok és mindenkinek tiszta szívből csak ajánlani tudom.:)