2010. január 28., csütörtök

Habcsókos kalács másként

Ismétlést követelt ez a remek kalács. Ha az előzőnél tökéletesnek mondtam, akkor most nem is tudom, milyennek minősítsem, ugyanis sokkal, de sokkal finomabb lett. Pedig csak annyit változtattam rajta, hogy új formában sütöttem, illetve a töltelékek is más ízűek lettek. Nekem ugyan ezek az új ízek is jobban tetszettek, de szerintem az új formázás hozott ki belőle többet.
A tésztát ugyanúgy bekészítettem a gépbe, annyi változtatással, hogy az 1 egész és az egy tojássárgája helyett 3 tojás sárgáját adtam a tésztához. Így sokkal takarékosabb, hiszen ennyi fehérje kell a töltelékhez.
  • 600 g finomliszt
  • 50 g cukor
  • 3/4 tk. só
  • 2 dkg friss élesztő (vagy 7 g szárított)
  • 180 ml tej
  • 60 ml víz
  • 100 g olv. vaj
  • 3 tojás sárgája
Habcsók:
  • 3 nagy tojás fehérje
  • csipet só
  • 1 tk. vanília eszencia
  • 100 g cukor
Töltelék:
  • forró csokoládépor
  • őrőlt dió
Lehet, hogy egy kevés tejet kíván még a tészta, a tojások nagyságától függően. Dagasztás után kelesztés következett, majd lisztezett felületen ketté vettem a megkelt tésztát. Egy-egy sütőpapíron külön-külön kinyújtottam őket téglalap formára, kb. 2 mm vastagra. Az első tésztára kentem a hab felét, majd megszórtam jó vastagon forró csokoládéporral. Nekem volt itthon saját készítésű, amibe kandírozott narancsot is tettem még valamikor.
A tésztát feltekertem, mint a beiglit, majd hosszában egy éles késsel ketté hasítottam. Kifordítottam a két fél tésztát, hogy a vágott felük legyen felfelé, majd összetekertem őket, ügyelve, hogy a vágás végig felül maradjon.
A maradék habba óvatosan beleforgattam  3-4 púpozott evőkanál őrőlt diót és egy citrom reszelt héját, majd ezt kentem a másik kinyújtott tésztára. Ugyanúgy feltekertem, ketté hasítottam, megcsavartam, majd a sütőpapír segítségével átemeltem egy nagy tepsire. A két tekercs elfér egymás mellett. Hagytam kb. 30 percig, hogy ismét megkeljenek, majd 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem kb. 20-25 percig őket.
Bár kevésbé fotogének, mint az előző, de mint már mondtam sokkal finomabbak lettek. A töltelék ebben a formában úgy tünt, mintha legalább dupla mennyiség lenne, a habcsók nem sült bele teljesen a tésztába, egészen különleges ízt adott neki. Egyértelműen a csokis lett a nyerő, azt még langyosan eltüntette a kis családom.

40 megjegyzés:

trinity írta...

Jesszusom, Limara..Ez merénylet a kilóim ellen:))) Szenzációs!!!!!

Névtelen írta...

Ez a kalács is tervben van nálam, ám tegnap a hokkaido kalácsot sütöttem meg; a füstölt oldalassal bolondított bableves után hmmm...
Csokilencse nem volt a háznál, hát összekutyultam főző- és cukrozott kakaót egy kis tejszínnel, cukorral, az aszalt áfonyát pedig beáztattam egy kis meggylikőr aromába. Ezzel a péppel töltöttem a tésztacsíkokat. Mikor kész lett, a tökéletes gyönyörűség került ki a sütőből! És az íze....
Hiába, na! Nálam a kelttészta a namber van (No.1.)!
Üd

nelly írta...

Jaj, ne már!!!!!DDDDD Most éledezek a croissant okozta gyönyörtől!! Én későn érő tipus vagyok! Az szuper lett! DDDD De ilyet!!!!! Ez valami fantasztikusan néz ki! És milyen finom lehet!!!??!!!!:))))))

Névtelen írta...

Egy kérdésem lenne: mi az a forró csokoládépor?
Biztos, hogy megsütöm!

Macus írta...

Nem csodálom, hogy jobban ízlett.
A múltkorit nem vágytam kipróbálni, ezt igen.
Nálunk most fahéjas finomság sül, olyan jó az illata...
Forró csokiport találtam valahol a múltkor, de hogy hol is? Pedig csinálni akarok, mert Jó íz téli estéken. tegnap este is készítettem csokiból fűszerekkel, frissen.

Ariaden írta...

Hát én erre már csak ennyit tudok mondani: NYÁMM!!!!!!! :DDDD Limara, aki cukordiétát tart (mint én), az szerinted megpróbálkozhat vele fruktózzal?

egycsipet írta...

Gyönyörűek lettek!
Atyaég, sütnöm KELL! :D

Kála írta...

Méghogy ez kevésbé fotogén... Muszáj lesz megsütnöm :-)

Névtelen írta...

Kedves Limara, kaptál tőlem valamit, kérlek nézd meg:
http://pocakpanna.blogspot.com/2010/01/kreativ-blogger-dij.html

erika írta...

Áááá,már megint csak az ügyes kezűeknek "kedvezel".-no de nekik nagggyon a kedvükben jársz! Hmmm. igen jól néz ki ez a kalács, és a töltelék sem megvetni való.

Boboce írta...

Nagyon gusztusos!!! :-))))) Nagyon szépet alkottál már megint! :-)

aarkus írta...

Addig értem, hogy feltekeded mint a bejglit és felvágod... Ha legközelebb megsütöd, csinálsz fázisfotókat is a csekély értelműek kedvéért? Egyébként gyönyörű és magakellettő és csodás! :-))

Limara írta...

Trinity! Köszönöm! :))
Katalin! remek lehetett! :))
Nelly! Mennyei! Hajrá! :))
Forró csokipornak azt gondoltam, amit bele kell önteni forró tejbe vagy vízba, és finom forrócsoki lesz belőle. Mindjárt belinkelem, hogy lehet házit késízteni :))
Macus! Majd mesélj! A fahéj illat is csodás! :))
Ariaden! Szerintem igen! :))
Egy csipet! hajrá! :))
Könyveslány! Majd mesélj! :))
Pocak Panna! nagyon köszönöm! :))
Erika! pékinasnak ez meg sem kottyan! :))
Boboce! Köszönöm! :))
Aarkus! Feltekerem, felvágom, majd a két felet elfordítom, hogy a vágot felük legyen felfelé. A két végét összefogom, majd egyiket a másik fölött áthúzom, úgy, hogy a vágott fele maradjon felül. Mutatja a fáziskép.:)

Ami írta...

Nagyon jól néz ki! Képzelem, milyen finom lehetett! :)

Anice kötős blogja írta...

Meg is sütöttem a gyerekek nagy örömére! Szuper lett és mennyei, viszont vitatkoznék veled, mert nagyon guszta IS!

Fabrikák írta...

Gratulálok, a fogyókúrám közepén jössz ezzel!Nem hittem hogy az elődjét tudod még fokozni...de tudod!Nagyon finomnak néz ki!

Fabrikák írta...

és lemaradt: a jaj nekem és hogy istenem istenem.:O)

szepyke írta...

Limara, meggyőztél, költözönöm hozzátok!:)

Már sokadszorra mondom, egyszer megteszem!:)

Névtelen írta...

én úgy sütöttem, ahogy vki egy kommentben mesélte itt nemrég: napraforgónak hajtogattam az emeleteket, és amellett h. gyönyörű lett, jól kilógott a hab, és finom lett. én megyet és csokit tettem tölteléknek; köszönöm a receptet kedves Limara!!! eszter

aarkus írta...

Vettem, köszönöm, délután ki is próbáltuk - és el is fogyott! :-))

erős ildikó írta...

Nagyon látványos és biztos, hogy finom is, köszi a receptet!:)

Molna írta...

Szia Limara!
Megcsináltam a múltkorit és ezt is. Akkor is finom volt, de a mostanival nem lehet egy napon említeni! Ez valami fantasztikusan finom, puha, krémes, isteni! És a tésztája is sokkal jobb lett, géppel raktam össze, ami sokkal ügyesebb, mint én.
Köszi, köszi!

Mónika írta...

Kedves Marcsi!

Isteni finom a kalács, ma ez volt ebéd után. Kukkants be hozzám: monikapa.eoldal.hu
Mónika

Limara írta...

Moha! Ugye milyen hihetetlen, hogy ugyanaz a kalács mennyire más ízű, pedig csak a formázása tér el az előzőtől! Örülök, hogy kipróbáltad!

Mónika! gyönyörű lett, örülök, hogy tetszett! :))

agi979 írta...

Húúúúúúúú!!! Hát el fog hízni a család:-)))
Hosszas gondolkodás után tegnap előtt nekiláttam... (egy napig gondolkodtam hogy hogy is kell tekerni??? nem nagyon voltam képben... de leesett!!!!!!! :-)))))))))) így elkészült a csokis és a diós változat (a diósba én raktam egy kis rumot:-))nálunk a dióshoz kötelező) Hmmmm isteni finom lett! A gyerekek a csokisat puszították, mi felnőttek a diósat. Ma ismét sül:-) Most kókuszos és epres változatban (ezt a kisfiam kívánságára) Hát az illatok nagyon jók, gondolom a végeredmény is az lesz!!!!!!
Köszönet a receptért!!!!!!
Üdv és további jó sütögetést mindenkinek:
Ági

Unknown írta...

Szasz Limara, ez a kalács tökéletes, köszönet a receptért! A hajtoványról nem is beszélve, mindennap azt eszik a lányom!

üdv, Iza

Judit írta...

Megsütöttem ezt a kalácsot, és nagyon finom könnyű, viszonylag gyorsan elkészült. Én is megbolondítottam egy kis narancshéjjal. Máskor is elkészítem! Hű követőd ! :)

Kála írta...

Elkészült és jujdeisteni!!! Az egyikbe a csokiporon kívül kókuszreszelék is került - nem tett rosszat neki :-D

Krisztina írta...

Kedves Limara!
Nagyon sok finomságot sütöttem innen, nagyon örülök a sok finom receptnek! Lenne egy kérdésem, a forrócsokipor helyettesíthető nesquik kakaóporral? Nálunk nem kapni forrócsokit. Nem találtam meg hogy csinálod házilag, azt megtalálom valahol? Sok köszönet a finom dolgokért, ilyen fehér kenyeret még soha nem sütöttem! Imádjuk! Krisztina

Limara írta...

Igen, persze, működik kakaóval is, vagy reszelt csokoládéval és némi kis cukorral.
A forrócsokihoz étcsokoládét, cukrot pici keserű kakaóport és ízlés szerint valamilyen fűszert késes aprítóban porrá zúzok.

Eszter írta...

Kedves Marcsi! Ismét egy remek recept! Kipróbáltam, nagy sikere lett :) írtam róla a saját blogomon: http://dublin-log.blogspot.com/2011/04/kalacs.htm
Köszönettel, Eszter

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Én most találtam meg ezt a receptet és tegnap el is készítettem.
Akkor kezdődött a problémám amikor a habbal megkent és kakaóval beszórt tésztát elkezdtem feltekerni, mert az egész töltelék megindult a tészta másik oldalára.
Úgy sikereült megmenteni a helyzetet, hogy végül a tekercsre ráhajtottam a másik oldalt, de ott márúgy kijött a tötlelék, hogy nem is vágtam rajta, hanem úgy tekintettem mintha az lenne a vágás.
Természetesen nagyon finom lett, de nem volt olyan szép a látvány.
Mit nem csináltam jól?
Talán nagyobbra kellett volna nyújtanom a tésztát? Vagy kevesebb hab kellett volna (volt + 2 fehérjém azt ibeletettem)?

Limara írta...

Igen, biztos, hogy sok volt a hab...

Zsu írta...

Szia Limara!

Csodálatos ez a kalács, remélem az enyém is ilyen szépre sikerül majd! :)

Limara írta...

Egészen biztos!:))

Névtelen írta...

Szia Limara!
Ma megsütöttem ezt a csodát és mondhatom ez a legfinomabb kalács amit valaha készítettem! (pedig volt egy pár) Szóval ismét köszi!
Timi.

Limara írta...

Ugye?! Sajnos nagyon sokan félnek tőle, pedig szerintem is a legjobb:))

Márti írta...

Kedves Limara!
Ez a kalács nagyon finom lett! Mivel a csokitartalékaim kifogytak, Nutellával kevertem a habcsókot, nagy sikere volt. A diósnak pedig nagyon jó aromát adott a citromhéj. Amikor a fiúk beléptek ma a lakásajtón, megérezték az illatokat, majd a nagyobbik felkiáltott : - Kitalálom, Limara! :)
A neved egyet jelent nálunk a finom péksüteményekkel, KENYÉRREL. Hálásak vagyunk Neked a sok jó receptért!
Márti és a Fiúk

Limara írta...

Nagyon szépen köszönöm, boldoggá tettél! :))

Eszter II írta...

Isteni lett, köszi!!!

Eddig nem szerettem kalácstésztát készíteni, a sok maradék tojásfehérje miatt, úgyhogy ez a recept erre a problémára is csúcs. A formázással én is bénáztam, de majd legközelebb profibb leszek.