2010. január 8., péntek

Bagett aszalt paradicsommal, olajbogyóval, chilivel


Sütöttem már ezzel az ízesítéssel péksüteményt, nagyon szerettük, így most ez a bagett is ilyet kapott. A kisfiam persze fintorgott, ezért neki készítettem hamurgerzsemléket. Ez a bagett annyira intenzív ízű, hogy szinte nem is kíván semmi kisérőt, én ahányszor kimegyek a konyhába letörök egy darabot és magában eszegetem. Persze hajszál vékonyra szelt enyhén füstölt sonka, némi sajttal, rukkolával nem rontja el.
Bagett sűrűn van nállunk, szeretem sütni, szeretjük enni, a harc a csücskökért folyik. Négyet készítek egyszerre, egyet rögtön le is fagyasztok, így szinte soha nincs gond, ha kellene még egy kevés kenyér.
Vali barátnőm pár héttel ezelőtt csomagott küldött nekem. Naspolyával volt tele, tetején egy hungarocel darabbal. Hívott is, hogy ki ne dobjam, most találta, és nézzem meg milyen remekül lehet benne bagetteket keleszteni. És tényleg.

Két darab sütőpapírt letépek, középen meghajtom őket, majd két-két mélyedést kibélelük velük. A hajtás mentén szét tudom húzni a papírt mikor átcsúsztatom a felforrósított sütőlemezre őket. Kettesével sütöm ki a bagetteket.

Hozzávalók:
  • 2 dl víz
  • 200 g BL 80 liszt
  • csipet cukor
  • 1 dkg élesztő
Ezeket beteszem a gépbe, két perc alatt összekevertetem, majd a gépet kikapcsolva 1-1,5 órán át magára hagyom.
Ezután jön még hozzá:
  • 300 g BL 80 liszt
  • 100 g tk. búzaliszt (tönkölyliszt)
  • 2 tk. só
  • csipet aszkorbinsav
  • 1,5 dl víz
  • 2 ek. burgonyapehely
  • 2 dl olajban eltett aszalt paradicsom és olajbogyó vegyesen darabokra vágva
  • 1 tk. szárított chili
Az öregtésztát érdemes feléleszteni, sokkal szebb, levegősebb lesz a kenyér, mint mikor egyszerűen csak a többi hozzávalóval együtt a tésztához adom. Mikor letelik a kb. másfél óra az üstbe teszem még a sót, aszkorbinsavat, burgonyapelyhet, liszteket és a folyadékot. Elindítom a gépet és szép hólyagos, nem túl kemény tésztát dagasztatok bele. A aszalt paradicsomot, olajbogyót, chilit és bazsalikomot ezalatt felvágom, de nem túl apróra, mert úgy szétkeni a gép. Csak az utolsó percekben teszem a többihez.. Külön olajat nem adok most a tésztához, az aszalt paradicsomban van elég. Amint leáll a dagasztás átteszem kelesztőtálba és hagyom duplájára kelni, ez kb. egy óra.
Lisztezett felületre borítom a tésztát, négy egyforma darabba vágom, majd megformázom a bagetteket, mint itt. Az előkészített formába teszem, letakarom egy ruhával és ismét magára hagyom kb. egy órára. Mire letelik a kelesztési idő a sütőt előmelegítem 230-240 fokra. Egy nagy sütőtepsit is beteszek, hogy jól átforrósodjon.
A megkelt tésztákat pengével hosszában bevágom. A forró tepsire óvatosan áthúzom az első kettőt, gyorsan beteszem a forró sütőbe és azonnal öntök is a sütő aljába egy kis vizet. Mindezeket igyekszem a lehető leggyorsabban megtenni. 20 perc alatt ropogósra, pirosra sütöm őket. Kiveszem és  mehet be a következő két bagett. Bevágom, áthúzom a tepsire, betolom, vizet löttyintek és azokat is kisütöm.
Rácsra téve hűtöm ki.

 

21 megjegyzés:

szepyke írta...

Először is gratulálok a több, mint félezer olvasódhoz, másodszor is kérek két csücsköt, vagy hármat!:)

Zsuzsi írta...

Limara ez gyönyörű! Jaj, mi lesz így velem :D

"saját levében" írta...

Én meg most vettem hullámos, fém bagettsütőt...ezt nem gondoltam volna h.cellben is lehet sütni!

Macus írta...

Nem akarom a sok olvasódat idegesíteni, de csak ide kell írnom: ez a bagett tényleg finom volt. Meg a muffin is.
Persze Vikim már kért a csokiból...

Köszönök mindent!

Zsazsa írta...

Szia!
Ismerkedés céljából küldtem neked egy díjat, nézz be hozzám:
http://fozzunkkvalamit.blogspot.com

erika írta...

Igen nagyon ínycsiklandóak ezek a bagettek! micsoda ötlet a hungarocell "formázó"! Csak így tovább!!!-hajrá állandó olvasók!

belgasagok írta...

akkor most kellene sütni, de semmi kedven:) de természetesen megint dögöset csináltál:)
csokis kenyér mikor lesz?

Gizi írta...

Kérlek nézzél be hozzám, van ott számodra valami.

Megint nagyon finomat sütöttél, csak csodálni tudlak.

lúdanyó írta...

Ebből én is csipegetnék jártamban-keltemben :)

Julika írta...

Belgaságok ! Limarának van már Csokoládés kenyere és Csokis-kesudiós kenyere is, melyek itt a blogjában szerepelnek :)

Mary írta...

Nagyon szép lett Limara!
Ha van időd nézz be hozzám!

Moha írta...

Ez megint díjnyertes alkotás!
Kukkants be hozzám!

Moha írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Tinkmara írta...

Limara, sosem fogysz ki az ötletekből. Hála Istennek. :))
Nálam is elkészült az első gépi kenyér. ANNYIRA FINOM! Már meg is ettük az egészet. :)) Képkészítés minden nélkül. Asszem, simán el kell kezdenem olvasni a blogodat előről, jegyzeteket készíteni és tanulni.

Névtelen írta...

Koszonom, hogy egy erdekes blog

Névtelen írta...

Szia! de ilyen hungarocellt honnan lehet szerezni?

Limara írta...

Fogalmam sincs. A barátnőm találta, valami bele volt csomagolva.

ilv írta...

Szia!
Az aszalt paradicsomot is Te csinálod hozzá házilag? Ha igen, leírnád hogyan, és hogy meddig áll el?
Köszi

Limara írta...

Csak néha. Jó húsos paradicsom kell hozzá, pl. a hosszúkás lucullus fajta. Elfelezed őket, egy tepsire, de még jobb egy keretre feszített szúnyoghálóra tenni őket, majd mindet megsózod egy ici-picit. És a legforróbb napon aszalod, míg az összes nedvesség kijön belőlük. Ezután ha akarod üvegbe teszed és különböző fűszerek kíséretében (mint pl. oregánó, chili, rozmaring, kapribogyó, stb...) leöntöd olívaolajjal....

Márti1218 írta...

Én Firenzében a piacon vettem egyszer egy kg.aszalt paradicsomot és volt rajta egy útmutató:1dl ecet,1 liter víz felforral,paradicsomot beledobni,5 percig fôzni,leszûrni és melegen üvegbe rakni,fûszerezni(fokhagyma,babér,kapribogyó,bors és olajjal felönteni.Olyan finom,hogy magában képes vagyok elcsipegetni.

Limara írta...

nagyon jól hangzik, köszönöm :)