2010. január 7., csütörtök

Amikor egy szolgáltató nem áll a helyzet magaslatán..


Nem szoktam ilyen témákkal terhelni a tisztelt olvasókat, de azt gondolom ez már oly mértékben súrolja az emberi, legalábbis az én tűrőképességem  határát, hogy muszáj róla beszélni.
Kedd reggel gyanúlanul bekapcsoltam a tv-t, a képernyő sötét volt, közepén egy felirat villogott, hogy nézze meg a csatlakozónkat, majd hívja ügyfélszolgálatunkat. Ezen még nem is lepődtem meg, mert sajnos a digi tv elég sűrűn, szinte naponta csinálja ezt. Hol felbosszantjuk magunkat rajta, hol nem. Rutinszerűen kikapcsoltam a setboxot (remélem ez a hivatalos neve), kivettem a kártyát, letörölgettem, hátha megint azok a fránya porszemek kavartak be. De semmi, minden maradt úgy. Türelmes vagyok, várakozó álláspontot vettem fel, biztosan hamarosan megcsinálják. Átkapcsoltam analóg tv-re, ott szinte semmi nincs a helyén, minden második csatorna üres, némelyik egész más helyen bukkan fel. Ekkor már kicsit kezdett a vérnyomásom felszökni, de még mindig várakoztam.
Másnap reggel a helyzet semmit nem változott, az újság megírja, hogy rengeteg panasz telefon ment hozzájuk, a szolgáltató nem hajlandó senkivel sem kommunikálni. Én is felvettem a telefont, próbálom őket hívni. Tárcsázás után egy vontatott beszédű, búgó hangú hölgy boldog új évet kíván először, majd közli, hogy egyes helyeken gond lehet a szolgáltatással. Mindezt olyan természetellenes beszéddel, mintha elmebetegekhez szólna, de ez egy másik téma. Majd közli, hogy felveszik a telefonbeszélgetésemet és amennyiben ez zavar keressek fel ügyfélszolgálati irodát. A legközelebbi 30 km-re van, így megbeszélem vele, hogy nem zavar.Kitartóan ütögetem a számokat, amire utasítást kapok, és mivel felkészültem, nem ér váratlanul, a kilencjegyű ügyfél azonosítómat is kapásból be tudom ütni. Ezután az idióta dallam és a hölgy hangja váltakozik, amiben türelmet kér, mindjárt kapcsolja az ügyintézőt. 15 perc után megunom.. Eljátszom ezt napjában többször ugyanezzel az eredménnyel. Közben szétnézek a neten, valahol megtalálom, hogy az analóg tv-n áthangolták a csatornákat, újra kell állítani őket. Elmorzsolok néhány keresetlen szót, átállítom a tv-ket, a videót is áthangolom. Közben kitartóan törölgetem a digi tv kártyáját, próbálom újra hangolni, de a négyjegyű jelszót nem és nem fogadja be. Próbálom más számokkal is, semmi eredmény. Hívom az ismerősöket, ők vajon mit csinálnak, van akinek sikerült újra hangolni, van akinek nem. Eltelik a nap, este már net sincs..
Ma reggel kinyitom az újságot, címlapon a téma, a szolgáltató nem érzi hibásnak magát, ők jelezték a weboldalukon 21-én, hogy kedden éjféltől délig nem lesz műsor, ezért kompenzációban sem gondolkoznak. Könyörgöm, harmadik napja nincs. Közben az újság honlapján jókat szórakozok, bosszankodom az olvasói bejegyzéseken, remélem a szolgáltató is olvassa. 
Most, miután megírtam a bejegyzést adok nekik még egy esélyt, nehogy már igaztalanul bántsam őket. Tárcsázok ismét. Búgó hangú nő meg van, boldog új év meg van,néhol hiba van meg van,  a beszéd vontottabbnak tünik mint eddig. Unottan hallgatom, ujjaim készenlétben a gombok fölött, egyszer csak új a szöveg, próbálja a tisztelt ügyfél a gyári beállítások gombot aktiválni, ha nem sikerül, hívja őket újra. Bátor vagyok, leteszem a telefont. Előhívom a gyári beállításokat, kéri a jelszót. Beütöm, nem tetszik neki. Sorra próbálom a számokat, egyszer csak az egyiket elfogadja, majd kiírja, hogy törli az összes csatornát. Ezt ugyan nem értem, de törölje, ennél rosszabb már nem lehet. Egy -két perc után láss csodát van adás, sőt végig zongorázva vannak új csatornák, egy két régi eltünt. Sőt, momentán olyan csatornák is bejönnek, amiknek nem vagyunk előfizetői. Lehet, hogy ez a kompenzáció?
Az írást akkor is közzé teszem, mert felháborító amit a szolgáltató művelt. Ne hivatkozzon a honlapjára, mert egyrészt nincs mindenkinek, másrészt a honlapon sem érthető a tájékoztatás! A setboxon van egy üzenetek címszó, amin néha idiótaságok jellenek meg, most miért nem tudtak ott üzenni? Vagy az a nyavadt automata miért nem mondta az első pillanattól, hogy bocs emberek, valami van a palacsintában, dolgozunk a hibán!?
Mert az is az igazsághoz tartozik, hogy eddig én meg voltam elégedve velük. Ha gond volt a tv-vel vagy a nettel pillanatok alatt készségesen válaszoltak, intézkedtek, mindezt a legudvariasabb módon. Úgy, ahogy ez nem jellemző kis hazánkra. De ezt az ügyet sajnos nem úgy intézték. Kár.

17 megjegyzés:

timus írta...

Egy cipőben jártunk, tegnap reggel nem tudtam meglesni az időjárás-jelentést, de lehet hogy előtte este se volt már, csak akkor nem kapcsoltuk be... tegnap este végül mi is megcsináltuk azt amit te. Tanultam egy s mást PR-ről, borzasztó rosszul kezelik ezt az egész helyzetet... Bár, amekkora monopóliumot csináltak már maguknak itt a régióban, sztem úgy vannak vele, hogy simán megtehetik.
Nekem egyébként vannak velük kisebb problémáim, pl a gyári hibás set-top-box távirányító, meg hogy van egy csatorna (comedy central) ami folyamatosan akadozik...
Régebben meg a kábeltelefon volt úgy, hogy hol működött, hol nem.

szepyke írta...

Ó, drága Limara, hát miket gondolsz Te? Hogy Te vagy az ügyfél, és Ők vannak érted????

Hát, nem!
Itt nem. Külföldön igen, de itt a tisztelt szolgáltatók xarták a spanyol viaszt, már bocsánat, mi meg hülye ügyfelek, örülhetünk, ha fizethetünk nekik.
Amikor egyszer, egyszer olyat hallok, hogy valaki azt mondja, "NAH, MAGUK AMERIKÁBAN MÁR BEZÁRHATTAK VOLNA!" azt nem viccből mondják. Mert külhonben ezek a senkiházi szolgáltatók napi szinten lennének beperelve...

Sajnos, amíg nem lépünk fel ellenük, addig azt csinálnak, amit akarnak.

Én ráálltam arra, hogy mindenért szólok. Mert elegem volt. Nemcsak szólok, panaszt teszek.

Hozzám a T-mobile-nál már ha beütik a számomat a gépbe, kihivják az üzletvezetőt, mert gondolom be van vésve a nevem mellé, hogy egy hisztis p...a vagyok.
De legalább úgy körbenyalnak, ahogy kell...
Tessék felemelni a szavatokat!
Ezek mind belölünk élnek, nem mi belőlük!
A francba már!

Macus írta...

Nálunk is ez volt a helyzet. Az ügyfélszolgálattal sokáig türelmesek voltunk. tegnap Sanyi beszélt Pusztával. Valami tanácsot adhatott neki, mert miután hazajött, a tévét kezelésbe vette, ami hamarosan ismét adást közvetített. Lett talán két új csatorna, azok miatt több tízezer előfizető még a régieket se tudta nézni egy ideig.
Ahogy Szepyke írta, ez a XXI. századi Magyarország.
Bár nekünk mindig készséggel segítenek a helyi képviseletnél

Bernadette írta...

Ó, a bugyirózsaszín T-Rexnek mindent szabad :-). Nálunk 1 hónap múlva lehalt a digit cucc. Majd rendszeresen elfelejti a fél csatornakiosztást, kijön az ember, közli, hogy tuti a helyi hálózattal van a hiba. Majd amikor elmesélem neki, hogy T. kollégái kötötték, és kicseréletek mindent, majd amikor megméri a jelerősséget, ami tökéletes, továbbra is állítja, hogy nálunk van a hiba. 2 ünnep között nálunk is volt minden fittyfene csatorna.
Én nagyon "imádom" a havi szoftverfrissítésüket is, amikor ad-hoc jelleggel újrahangol, és az összes eddigi beállításodat törli. Ki a francnak van kedve minden hónapban beállítani a kedvenceket stb?

L.Krisztina írta...

Nálunk is volt hasonló, ki is hívtam őket, mire igen kedvesen közölték, ha nálam van a hiba akkor nekem kell fizetni a kiszállást?. oké, de ha náluk akkor ők fizetnek nekem mert itthon vártam őket?
Nem vagyok egy kiabálós típus / na jó házon kívül:)/ de múltkor én is hisztiztem, és lás csodát elértem amit szerettem volna, tehát igenis tessék igen igen mérgesnek lenni,mert valahogy erre jobban figyelnek mintha megértő vagyok velük. Nem értem a logikájukat!

Bettyó és Maya írta...

Kedves Limara!
Én is csak csatlakozni tudok hozzád és az előttem szólókhoz.Ugyan ez volt nálunk is a helyzet. Én is türelmesen vártam a vonal végén, majd meguntam, próbálkoztam a dekóderrel, meg a jelszóval, amit nem fogadott el, aztán késő délután sikerült valakivel beszélnem aki felvilágosított arról amit már tudtam. Hangoljam újra a tv-t. Hangolnám én, de nem kell neki a jelszó. Aztán csak sikerült és estére már nézhettük is megint a tv-t. A netünk az rendszeresen vacakol és majd két hónapot vártam a dekóderre, mert nem volt nekik készleten. Persze ezt nem mondták, hanem a szereló srác mondta 4 szem közt. Vicc komolyan. Sajna nálunk nincsen más szolgáltató mert ha lenne akkor már rég lecseréltük volna őket.

Névtelen írta...

Limara!
Tapasztalatom szerint ez minden szolgáltatónál így van!Pedig a mi nem is a "bugyi rózsaszínű"-höz tartozunk!Én is azonnal szólok amint észreveszem a hibát.Amikor felveszik a telefont már a nevemen szólítanak.Választási lehetőség nincs,(esetleg műholdas)mert itt csak ez az egy szolgáltató van.

Szamóca írta...

Jaj, de jó, hogy évek óta nincsen tv-nk! Egy gonddal kevesebb!

De sajnálom, hogy így jártatok, tényleg bosszantó, hogy az ember fizet és szolgáltatás helyett ezt kapja érte.

Tűzpadka írta...

Nálunk a nejem ugrott neki a TV ujra programozásának...Szét ugrottak a csatornák. Nekünk nem digi TV-nk van, de a kábel is igencsak vacak lett. Minősíthetetlen hozzá állás.
Egyre több a nézhetetlen csatorna.

judit magos írta...

Valami szep es jo is legyen, elore gratulalok az 500.Rendszeres olvasodhoz.Mar csak 3 kell hozza!!!

judit magos írta...

500!!!!!

Tinkmara írta...

Éljen a szép kerek szám!
Ami pedig az esetet illeti... ez van. Írtam neked Facebook-on. Félelmetes.
Ahogy szepyke is írta, külföldön más. Tényleg más. Napról napra tapasztalom, boltban, orvosnál, szolgáltatónál. Magam illetődök meg, amikor kérhetek, s nem néznek rám szúrós szemmel. Tanulni kell sajnos ezt is, nem ehhez vagyok szokva. :)
Jó, hogy leírtad.

Viki írta...

Ez már egy rémregénynek is beillik. Ilyen esetekben én már ugy szoktam kezdeni, hogy FOGYASZTÓ Védelem - s micsoda hatásokat tudtam elérni. Ne hagyd és ne hagyjátok magatokat, mert Ti fizettek a szolgáltatásért és ők ebből élnek.
------ Gratulálok a már több mint 500-ik rendszeres olvasódhoz.

trinity írta...

Kis hazánkban az összes szolgáltató hasonlóan működik. Nekem hétről hétre a UPC-vel gyűlik meg a bajom.

És nem, nem vagyok nyugodt:))Épp attól a bamba szövegtől húzom fel magam, amit minden egyes alkalommal végig kell hallgatnom váltogatva az idegnyugtatónak szánt zenével...
Ilyekor se TV, se net, se telefon. Remek!

trinity írta...

Grat. most már az 502-höz:)))

Julika írta...

Én a "rózsaszínbugyis" szolgáltatónál vagyok és sokkal több csatornám lett hétfőn, pedig nem is kértem. Majd meglátjuk mikor jö na magasabb számla. De szerencsém volt, mert a régi beállítások nem vesztek el.
Nagyon gratulálok az 502 olvasódhoz, csak így tovább !

Limara írta...

Hű, 503! Még nem találom a szavakat! :)))