2009. november 10., kedd

Kalocsai paprikás kalács

A húgom hívta fel a figyelmemet erre a kalocsai kalácsra. Zsidek László Ízvadász című műsorában látta. Halottam már erről a kalácsról, de nem igazán tudtam elképzelni milyen lehet, mivel a kalács édes, nem pedig sós, ahogy várnánk. Kipróbáltam és ízlett mindenkinek, különösen a felnőtteknek. A gyerekek csak addig ették míg azt hitték lekvár van benne, miután kiderült, hogy nem, már nem volt annyira vonzó. A tésztára kent paprika, cukor és zsiradék sütés közben lekvár szerű krémmé olvad össze. Különleges íz.
Egyszerű kalácstésztából készítettem, majd hogy legyen egy kis csavar is benne, egy mázas cserépedénybe tettem, kifli formára igazítva.
Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • kb. 3 dl langyos tej
  • 1 tojás
  • 5 dkg olv. vaj
  • 2 ek. cukor
  • csipet só
  • 2,5 dkg élesztő
Az élesztőt kevés cukros, langyos tejben elkevertem, adtam hozzá 1 ek. lisztet és hagytam, hogy kb. 15 perc alatt szépen megemelkedjen. A többi lisztet egy tálba öntöttem, közepébe mélyedést készítettem. Ide szórtam a maradék cukrot, csipet sót, tojást, majd a megkelt kovászt. Kézzel hólyagosra dagasztottam, mikor már elvált az edény falától, akkor tettem hozzá az olvasztott vajat. A tésztának lágynak, de nem ragadósnak kell lennie.Természetesen dagasztógéppel vagy kenyérsütőgéppel is el lehet végeztetni ezt a munkát. Kelesztőtálban duplájára kelesztettem.
Míg kelt előkészítettem a töltelék hozzávalóit:
  • 1 nagy ek. őrőlt pirospaprika
  • 3 ek. porcukor
  • 4 dkg olv. vaj
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és kinyújtottam. Megkentem a pirospaprikával, annyival, hogy mindenhol befedje a tésztát.
Erre szórtam a cukrot, szintén úgy, hogy befedje a paprikát.
Meglocsoltam olvasztott vajjal. Ezután feltekertem.
Egy mázas cseréptálba fektettem, amit először kikentem vajjal. Természtesen lehet csak simán sütőpapírral bélelt tepsire is ültetni.
Letakartam egy ruhával és hagytam duplájára kelni. Tojással lekentem, majd 170-180 fokos sütőben sütöttem kb. 40 percig. 10-15 perc után letakartam a tetejét egy fóliával, különben a villanysütőmben megégne.
Rácsra tettem és hagytam kihülni. Fantasztikus illata van.

21 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fú, így elsö olvasatra nekem is kissé bizarnak tünik! :)

Andi írta...

Jaja, ahogy Ancsika írja. Bizarr, de marha jól néz ki. Paprika-cukor....nem semmi páros!!!!

jucus írta...

Sziasztok!
Nekem volt egy szobatársam a koleszban, az anyukája rendszeresen sütötte ezt a paprikás kalácsot, valami eszméletlen finom!!! Ha lesz normális sütőm, tutira kipróbélom én is. Köszi a receptet!!!!!!! :)

vadcic írta...

Végre valaki.
Eddig mindig hülyének néztek ha megemlítettem a paprikás kalácsot.
Nekem a mamám és családom Kalocsa mellől való és ő folyton süti karácsonyra ezt a kalácsot.
Kicsit fura az íze,de meg lehet enni.
Apám kimondottan imádja.

erika írta...

Aztaaa, de jól néz ki!! A paprikás kalács nagyon régi "sütemény", --nagyszüleink korában élte fénykorát. Szerintem a szegénység és az ötletesség "szülte" ezt a töltelék kombinációt. Mindenesetre finom!!

Belly írta...

Én hallotam már róla de enni még nem ettem.Olvastam még régen paprikás rétesről az is kalocsai specialitás volt.Nem is tudom sütnek e még olyat.

Latsia írta...

Még 2006-ban sütöttem paprikás kalácsot...
Nekünk nagyon ízlett, de azóta sem hallottam, hogy valaki másnak is:-)
Fel is tettem akkor az NLC Kenyérsütős topikjára..

kép itt : http://forum.sanomabp.hu/forumkep/1/5102/400/11981158/1.jpg

Moha írta...

Nahát ezt én is láttam az Ízvadász műsorában, aztán eltettem az agyam hátsó zugába, hogy majd egyszer....
De azt hiszem nálunk sem lenne nagy siker a gyerekeknél.
Mindenesetre gyönyörű színe van!

Névtelen írta...

Hú, de régen is sütöttem ilyet. Mi általában úgy készítjük, mint a kakaós csigát, felszeletelve. De finom is ez:)

Reni írta...

nálam is van paprikás kalács
http://renidani.blogspot.com/2009/06/gyermekkor-izei-edes-paprikas-es-kakaos.html

mamám rendszeresen sütötte csiga formájában. egyik kedvencem!

Gabriella írta...

Hú, ez nagyon az én ízvilágom!! Tutira megfogom csinálni, de majd csak pár hónap múlva.
7 hónapos terhesen iszonyú gyomorsav problémákkal küzdök, így a paprika az abszolút sztornózva van a menümböl. :-((((((

Szép estét,
Gabriella

erős ildikó írta...

Érdekes lehet, próbálom elképzelni. Én eddig csak sós változatban, paprikás pompos néven láttam hasonló tekercset egyszer a Vidék Ízében. Ott zsírral elkevert fűszerpaprikával kenték meg a süteményt.

trinity írta...

Én is sósnak véltem...De annyi mindenről kiderült már, hogy ízlik-erről is simán el tudom képzelni, olyan szép!!

gondaanyu írta...

Paprikács kácsinak "becézik", és úgy van, ahogy Erika írta, a szegénység alkotta a receptet, csak nem szoktunk hozzá ehhez a töltelékhez. Kakaó akkoriban még valószínű hozzáférhetetlen volt, ha volt egyáltalán.

Tűzpadka írta...

Újra egy remekmű részedről...Érdeklődöm a tervezett klubból lett valami? Helység van, ahol össze tudnak az érdeklődők jönni?

Cinella írta...

Kedves Limara! Mint hűséges zugolvasód szeretnék adni neked egy díjat, ha elfogadod tőlem. Ha benézel hozzám meglátod.

nelly írta...

Nekem teccik a kalácskád, de a kificamodott ízlésű családom biztosan nem díjazná. Így aztán most virtuálisan kóstoltam meg. Finom!! Más: tudod, hogy 26.-án lesz egy éve, hogy örülhetünk ennek a gyönyörű szép és hasznos blognak??? Boldog szülinapot előre is.....!!!!!Már csak azért is, mert nem leszek itthon ezen a nevezetes napon.

Reni írta...

Megsütöttem...nekem nagyon ízlett, a nagyobbik fiamnak is...a férjem még dolgozik, de ahogy ismerem neki sem lesz ellenére a kalács!
Beteszem én is a blogomba...sajnos azt nem tudom hogyan kell, hogy a nevedre kattintva ide jusson a kedves olvasó...remélem azért nem gond,hogy beteszem...
Köszi az ötletet...nagyon jó tényleg!

Limara írta...

Reni!Nem gond, dehogy is! Megnéztem, gyönyörű lett! :)

tonky írta...

Szia/sztok!!
Nálunk ennek a kalácsnak körül belül 100 éves hagyománya van. Ha nem több!! Szóval én csak ajánlani tudom mindenkinek elsőre egy picit furcsán hangozhat fúú paprika meg cukor de ha bele harap az ember rá jön hogy nagyon finom és passzolnak az ízek:D:D!! Asszem csinálok is egyet meg kívántam!!

Ani írta...

A férjem családja évtizedek óta készíti a kalács mását. Náluk nem kakaócsiga hanem paprikás csiga készül. Mióta a családjuk tagja lettem én is rendületlenül készítem. Sokan idegenkednek tőle pedig nagyon finom.