2009. november 2., hétfő

Olajbogyós-aszalt paradicsomos panini


A húgom barátnője hívta fel a figyelmemet erre a péksütire. Szegeden lehet kapni a Kerek Perec üzleteiben, Panini néven. A panini olasz eredetű, kis kenyeret jelent, ami készülhet bármilyen tésztából, a lényeg, hogy kisebb formájú legyen. Tulajdonképpen a mi kis cipónk vagy péksüteményünk a megfelelő szó rá. Szendvicsre is a panini szót használják egyébként.
Szóval ez a kedves ismerősöm kérdezte, hogy meg tudnám-e csinálni otthon, hozott belőle kóstolót. Tényleg nagyon finom volt, fűszeres, éreztem benne aszalt paradicsomot, olajbogyót, chilit, bazsalikomot, olívaolajat is ahogy ízlelgettem. Ránézésre ciabatta szerű volt a tésztája, de úgy gondolom rövidebb kelesztéssel készül. A formázás, hajtogatás viszont nekem egyértelműen cibatta jellegű volt. Ebből indultam ki. Szerettem volna minél egyszerűbben elkészíteni, hogy egy kezdő házipék is bátran nekiálljon. Az öregtésztás módszer szóba sem jöhetett, de így az éjszakai kelesztést is el kellett kerülnöm. Azt hiszem elég jól sikerült elsőre, kb. 3- 3,5  óra alatt meg van ez a finom péksüti.
Hozzávalók:
  • 70 dkg BL 80 liszt
  • 2 tk. só
  • csipet aszkorbinsav
  • 3,5-3,7  dl víz
  • 4 ek. olívaolaj
  • 50 g apróra vágott aszalt paradicsom
  • 50 g olajbogyó apróra vágva
  • 1 mk. chilipehely
  • 1 ek. apróra vágott bazsalikom
  • 27 g friss élesztő
  • 1 tk. cukor
Először kovászt készítettem. Az élesztőt elmorzsoltam kevés langyos vízzel, egy evőkanál liszttel és a cukorral. Hagytam 15-20 percig, hogy megemelkedjen. Az olajbogyót, paradicsomot, chilit, bazsalikomot, olajat összekevertem egy kistálban. A felfuttatott élesztőből  és a tészta többi hozzávalóiból a szokásosnál lágyabb tésztát dagasztottam. Addig kell dagasztani, míg szépen elválik az edény oldalától, a tészta szép fényes lesz. A fűszeres keveréket csak a dagasztás legvégén adtam hozzá.
Egy hosszú fedeles dobozba tettem kelni, amit előttte természetesen olajjal kikentem.
 


Hagytam duplájára kelni, kb. egy óra kellett neki.

Ezután hajtogattam a tésztát. Óvatosan a tészta alá nyúltam, kissé kihúztam és a felőlem eső harmadát a középső harmad tetejére borítottam. Ugyanezt megcsináltam a másik oldalról is. Ezután elfordítottam a dobozt 90 fokkal és a másik irányból is megcsináltam ezt a hajtogatást. Igyekeztem minél kevesebb levegőt kiszorítani ezalatt a tésztából.

Hagytam ismét 30 percig pihenni. Ezután lisztezett felületre borítottam, óvatosan kihúzkodtam egy keskenyebb téglalappá. Kb. 30 cm széles és jó ujjnyi vastag volt a tészta. Hosszában kettévágtam. Mindkét darab közepébe egy keskenyebb nyújtófával (levágtam egy nagyobb fakanál fejét, a nyél tökéletes lett) kb. 2 cm széles mélyedést készítettem.


A tészta szélét olajjal bekentem mielőtt félbehajtottam a mélyedés mentén.




Mindkét tésztacsíkot 4-4 darabba vágtam. Egy vastagabb ruhát bőven beliszteztem, erre ültettem a péksütiket. Egy másik ruhával letakartam és kb. 45 percig, vagy míg duplájára kel kelesztettem. Ezután egy sütőpapírral bélelt tepsire tettem át őket, úgy, megfordítva, az eddig alul lévő oldaluk került felűlre.




Gőzös, 200 fokra előmelegített sütőben sütöttem őket kb. 20 percig. Az ismerősöm szerint finomabb volt mint az eredeti. nagyon kedves, én inkább úgy mondanám, hogy hasonlított rá.



21 megjegyzés:

Névtelen írta...

Így ebéd után is csak nyelek, csak nyelek...

Gabojsza írta...

Limara, az aszkorbinsav az ugye a közönséges citromsav? Mi a szerepe a tésztában? Köszi, ha válaszolsz:-)

Macus írta...

Hú, ezek is szépek lettek!

Vesta írta...

Limara, ezt nagyon jól kitaláltad megint!Bár első olvasásra kicsit elrettentem a hajtogatásoktól, de már értem :)

Gabojsza, ezt én már egyszer kitárgyaltam Limarával, az aszkorbinsav a por alakú C vitamin, a citromsav meg a citrompótló!
Az aszkorbinsavtól könnyebb, levegősebb a tészta, ugye Limara? :)

Brigitta írta...

Ha most azt írom,hogy irtó profi vagy Limara,az már nem is újdonság.De az vagy,gratula!:))

Az aszkorbin megakadályozza a morzsálódást,és segít a kelésnél a tésztának.
Ezt én így tanultam Limarától,ugye tantónéni?:))

Gabojsza írta...

Köszönöm:-)
Még egy kérdés: hol kapható aszkorbin?

Ancsika írta...

Marcsi! hihetetlen vagy! - amiket müvelsz!!!! Nem tanultál Te péknek suttyomban??? :)
Mentettem, mert kipróbálom! - ez nem is kérdés!

Gabojsza! patikában :)

Vali írta...

Limarám fantasztikus!
Gabojsza!
Gyógyszertárban lehet kapni az aszkorbint.

Raindrop írta...

Szipiszuperség!
Olyan ügyes vagy!
Ezt is megsütöm... illetve megpróbálom! :)

szepyke írta...

Boltot, boltot, boltot!

Jah, itt a sarkon, itt a sarkon, itt a sarkon!:))))

Limara írta...

Sziasztok! Köszönöm szépen!:))
Az aszkorbinsav az valóban por alakú C vitamin, javítja a liszt minőségét, szebben kel tőle a kenyér és sütés után kevésbé morzsálódik.

Szepyke!:)))

csipkepitty írta...

Köszönöm a receptet, csuda finom lett.

Zsuzsi írta...

Kedves Limara! Elképzelheto, hogy le lehet fagyasztani a paninit, es a fagyasztóból kivéve egybol a sutobe tenni? 25-én reggelire szánnám meglepinek, mert annyira tetszett otthon, hogy azóta kérnek ismétlést. Hàt igen, ez is tökéletes, mint minden, ami Toled jön! :)

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)
Le lehet fagyasztani, de sütés előtt ki kell engedni a konyhapulton, hagyni kell, hogy kissé megkeljen és csak utána sütni:)

Zsuzsi írta...

Dejooo! Ezek szerint a masodik, 30 perces, vagy a harmadik, 45 perces kelesztes utan fagyasszam le?

Limara írta...

Amint kész a formázás, mehet a fagyasztóba! :)

Tygrincs írta...

hát, Limara.. A legmélyebb tiszteletem ezért a csodáért! Érthető, és megvalósítható leírás. És olyan finom lett, hogy a családom sűrűn kérdezgeti mikor állok neki megint megsütni? :o)
KÖSZÖNÖM! :o)
(És köszönöm a tippet is, hogy fagyasztható!)

Limara írta...

De jó! Én köszönöm! :))

Ildike írta...

Limara, ez isteni lett!!! Köszönöm a receptet! Még forrón benyomtam egyet - közvetlenül a krumplifőzelék-fasírt ebéd után. Kééész vagyok! :-)
Ukdu

honeva írta...

Nagyon jó ez a recept is. Annyit változtattam, hogy chili helyett sült paprikát tettem bele, és még 2 gerezd zúzott fokhagymát is. Ez is teljesen hiánypótló, itt alig van péksütemény (Costa delSol). Eddig minden jól sikerült, amit a blogodrol csináltam, nagyon köszönöm a jobbnál jobb recepteket!
Éva

Limara írta...

:) Én köszönöm! :)