2009. november 23., hétfő

Lekváros bukta

Gyermekkoromban szombatonként tartalmas leves és valamilyen könnyebb, általában tészta féleség, volt a második fogás. Anyu gyakran készített buktát, apukám nagyon szerette. Mindig szilvalekváros volt emlékeim szerint, így nekem az igazi bukta ma is csak szilvalekvárral készül. Kicsit nosztalgia sütemény ez nekem.
Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • csipet só
  • 3 ek. cukor
  • 2 tojás sárgája
  • 1 tojás
  • 3 dl tej
  • 6 dkg olv. margarin
  • 2,5 dkg élesztő
  • szilvalekvár
    + 1 tojás a tetejére
Kevés cukros, langyos tejben elkeverem az élesztőt, hagyom kb. 10-15 percig, míg szépen megemelkedik. A többi hozzávalóval lágy, hólyagos tésztát dagasztok, a vajat csak a végén adom hozzá. Kelesztőtálban hagyom duplájára kelni. Lisztezett felületre borítom, ujjnyi vastagra elnyújtom. Kb. 8 cm-es négyzetekre vágom, mindre teszek bőven szilvalekvárt, egyesével feltekerem. Egy zománcos tepsit (szerintem abban sül a legszebben) vajjal kikenek, ebbe sorakoztatom a tekercseket. Akkora tepsibe teszem, hogy az egymás mellé ültetett bukták teljesen kitöltsék. Egy ruhával letakarom, hagyom kb. 30 percig kelni, ezalatt ismét szépen megemelkedik. A megkelt buktákat tojással lekenem. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 25 percig, míg szép piros színe lesz. A tepsiből egyben borítom ki, hagyom kicsit hűlni, csak ezután tépkedem szét a kalácsokat.

56 megjegyzés:

Macus írta...

Igen, mi is nagyon szeretjük. Szilvalekvárral.

Vali írta...

Egy két barack lekvárosat nem csináltál titokban?

Julika írta...

Húúú de bele harapnék most az ebéd után:)))

Judit írta...

Nálunk is a szilvalekváros volt a szokásos, igaz nálunk nem termett meg a barack, igy nekem is az az igazi-:))

erika írta...

Hmm.,hogy ez mennyivel jobban illett volna a fejtett bableves után, mint a tejberizs!!
Az alsó kép , no és a bukta szupppiii!!

Zsiri írta...

Kedves Limara!

Nagyon szép az összes péksüteményed, nagyon gusztusosak. Sajnos én nem fogyaszthatok teljesen búzalisztből készült péksütiket, és az lenne a kérdésem, hogy milyen arányban lehetne mondjuk rozsliszttel helyettesíteni, ha egyáltalán lehet?

Köszönöm!

Ariaden írta...

Véééégre! Annyira régóta akarok Tőled lekváros bukta receptet kérni! :)))) Hát most itt van! Jövő héten tuti megsütöm! :))))
Limara, Te okos vagy ilyenekben, én meg szenilis. A nagymamám rengetegszer sütött nekünk kakaós és fahéjas ő úgy hívta "kőtt rétes". Ez vmilyen kelt tészta volt, amit nyújtott is kézzel, mint a rétest, cukros kakaóval, fahéjjal sütötte. Sajnos hiába kisérletezek, nekem nem sikerül olyanra, kinyújtani ki lehet, de az íze vhogy nem olyan, "mint a mamáé". Sajnos már csak a temetőbe mehetek ki megkérdezni, de apukámat meg szeretném lepni egyszer. Azt tudom, hogy ebből a tésztából még lekváros buktát is sütött, meg üres kifliket, amik tömörek voltak, ha kihűltek. Nem ismersz ilyet esetleg?

Limara írta...

Macus! :))
Vali! Nem én! :))
Julika! Küldöm! :)
Judit! :)
Erika! repítem! :)

Zsiri! Lehet, természetesen. 20%-át lecserélheted a lisztnek rozs vagy valamilyen tk. lisztre, akkor még laza szerkezetű marad a péksüti. Rozslisztnél érdemes sikért is hozzátenni. Ennél nagyobb araányban már tömörek lesznek a péksütik.

Ariaden! Van kőtt rétes receptem, igérem, hamarosan hozom! :))

Brigitta írta...

Hű,ebbe beleharapnék szívesen!
Nálunk a mai napig a szombati ebéd valamilyen húsos leves,és tészta féleség utána.legtöbbször persze kelt tészta,mert a férjem imádja.

Freemam írta...

Eddig mindenki megmosolygott, ha azt mondtam, hogy a zománcozott tepsikben sülnek szépen a kelt dolgok!
És íme!!!!!
Egy igazi profitól, tapasztaltól ilyet olvasni számomra nagyon jó!
Már nem is érdekel, hogy meggyőzzek másokat, elég ha én/mi tudjuk. :-D
Gyönyörűű!
Holnap ez lesz!

Moha írta...

Ez merénylet, főleg az alsó kép!!!

Kukkants be hozzám!

Ami írta...

Huh, ez nekem ugyan tiltott gyümölcs, de szívesen bűnbeesnék! nagyon finom lehet!

Van egy meglepim a számodra, a blogomban megtalálod :).

Viki írta...

Újra lenyügöztél, s a hagymás pogi után egy újabb "édes" merénylet. Köszönöm.
Kukkants be hozzám kérlek. Viki

Névtelen írta...

Szia Limara!
Teljesítetted a ma reggeli kívánságomat, bukta reci után kutakodtam, és lám egyre gondoltunk!:) Ja és már kel az enyém is!
Anikó

Tinkmara írta...

Jaj, de finom. Nem az a gyerekkori menzás. :)) Hanem az anyukám féle, úúúgy hiányolt finomság. Köszönöm. Alig várom, hogy legyen kenyérsütő gépem. És akkor aztán.. Hjaj.

Raindrop írta...

Nagy buktafaló vagyok ám... :)
Van két tuti és bevált bukta receptem, de természetes ki kell próbáljam ezt is. Én baracklekvárral szeretem a legjobban, de az a beleharapott kép, nagyon csábító szilvalekvárosan is. :)

Limara írta...

Brigita! :))
Freemam! Pedig ez tényleg így van! :))
Anikó! Örülök! :))
Moha, Viki, Andi! Köszönöm szépen! :)
Tinkmara!A buktához nem kell kenyérsütőgép, egy hagyományos mixer is szépen bedagasztja a tésztát! :))

Limara írta...

Raindrop!remélem, megmutatod a recepteket! :))

Renata Kalman írta...

kedves Limara!
Hoztam valamit!
http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2009/11/forro-kave-tea.html

Tinkmara írta...

Tényleg? Én olyan zöld vagyok még. :( A kétkeverős, pici? Ó! Tényleg?

eper1313 írta...

Szia Limara!
Rendszeres olvasód vagyok.Nagyon igényes a blogod az ételeidről nem is beszélve!!:))Tegnap elkészítettem ezt a buktát,igaz nem szilvalekvárral(nem találtam meg a spejzban :))),hanem barack és málnalekvárral.Erre más szó nincs:ISTENI!!Köszi a sok jó receptet!!:)

Limara írta...

Tinkmara! Igen, a bukta tésztája lágyabb, elbírja simán, én is azzal készítettem régen :))

Eper1313! Köszönöm szépen, nagyon örülök neked! :)

Zsira írta...

Kedves Limara!

Milyen lisztből legjobb a bukta? Számít egyátalán, hogy milyenből készül?

Köszönöm a segítséget!
Fruzsi

Limara írta...

A kalács jellegű kelttészták, ami magasabb zsiradék, tojás tartalmú könnyebbek lesznek finom lisztből. Kevés BL 80 liszttel lehet keverni, ha úgy érzed szükséges a finomliszten javítani. :)

Rita írta...

A hozzávalókban szereplő 1 tojás a lekenéshez kell, vagy az is megy bele a tésztájába?
Köszönöm!

Limara írta...

Az is a tésztába megy, külön kell a lekenéshez tojás.

Eszter II írta...

Megcsináltam, szuperjó és légies lett, pedig részben teljes kiőrlésű lisztet használtam. Köszi szépen ezt és az összes többi receptedet is - még nem volt, amiben csalódtam volna!!!

Farci írta...

Szia Limara!
Megsütöttem újra, újra és újra.
Finom lett, köszönöm!
A mostani tetejéről csak a tojás maradt le, elfelejtettem.
http://farcialkot.blogspot.com/

Névtelen írta...

Hello!
Kris vagyok.Lenne 1 par kerdesem. Csak a gyengebbek kedveert le irnad hogy pontosan mit kell ossze gyurni mivel? Ugyan is ami fent le volt irva azt En mind ossze kevertem azaz dagasztottam. Ki is kelt meg is csinalltam de En azt hallotam hogy a tojas sargaja az a kenesre volt meg adva a sutes elott. A vajat meg hogyertve a vegen adom hozza?Bocsi de En meg eletemben nem foztem,sotottem kemenytojason meg fot virslin kuvol.Bocsi nincs ekezetem se.Vallaszat elore is koszonom.Kris

Limara írta...

Kedves Kris! Jól csinálta a tetejére + 1 tojás kell, az kimaradt a felsorolásból, pótolom. A Vajat csak kb. 10 perc dagasztás után kell a tésztához adni, mert a sok zsiradék ha rögtön az elején kerül bele, akkor rátapad a lisztszemekre, így az élesztő nem fér hozzá, nem tud megkelni a tészta. Ezért adjuk csak az utolsó pillanatban hozzá.
Tehát, tálba megy a liszt, csipet só, cukor. Közepébe mélyedést készít, oda önti az élesztős tejet és a tojásokat. Elkezdi dagasztani, majd ha szépen összeállt a tészta hozzáadja az olvasztott vajat is.
Keleszti, nyújtja, tölti, feltekeri majd keleszti és lekeni tojással, süti.

Névtelen írta...

Koszonom valaszat!
Akkor mindent jol csinaltam.
Kris

Névtelen írta...

Szia Limara!
Lenne egy kérdésem, úgy általában a bukták felől. Amikor ki van nyújtva és a töltés van soron, akkor az egész tésztát megkened, vagy csak kanállal halmokat rakosgatsz? Múlt héten sütöttem életem első buktáját, bár nem a te recepted alapján, arra csak most bukkantam :) és kanállal halmoztam a túrókrémet, de valahogy kevésnek éreztem. Mi a bevett szokás ezzel kapcsolatban? Köszönöm, Orsi

Limara írta...

Kedves Orsi! Halmokat. Szép nagy halmokat teszek....:))

Névtelen írta...

Ha éjszakára beteszem a hűtőbe és csak másnap reggel sütöm meg, az úgy is jó lesz? A kakaós csigánál beválik, de nem tudom, ennél lehet-e?

Limara írta...

Félő ugyan, hogy túlkel, de ha visszaveszed az élesztőt 2 dkg-ra, akkor talán jó lesz.

Névtelen írta...

Köszönöm Limara a választ! Hamarosan a bukta is sorra kerül, de jelen pillanatban a Hajtovány jobban izgatja a fantáziám!:) Remélem sikerülni fog! Szép napot! Orsi

Névtelen írta...

Drága Limara!
Én soha nem dagasztottam kézzel, tartok tőle. Kenyérsütővel lehet ezt dagasztatni? Ha igen, hogy csináljam, milyen módon, sorrendben?
Köszönöm előre is!
Móni

Limara írta...

Kedves Móni! Persze, lehet. A kenyérsütőbe készíted a tészta hozzávalóit az olv. vaj kivételével. Elindítod a dagasztás programot. 10-12 perc után hozzáadhatod, legjobb két részletben az olv. vajat. :)

Marika írta...

Kedves Limara! Ma nagyon megkívántam a lekváros buktát, és mivel nem voltam biztos abban, hogy jól emlékszem a receptre, benéztem hozzád, mert annyira jó receptjeid vannak, hogy , tudtam, az lesz a tuti siker! Így is lett, nagyon finom lett, bár valami miatt kissé ragacsos maradt a tészta, hiba adtam még lisztet)kb 150 gr-ot) , mégis odaragadt a lisztezett felülethez. De az a lényeg, hogy nagyon finom lett!!!!!! Köszönöm szépen a receptet, és kívánok további sok sikert a blogvilágban! Továbbra is hűséges olvasód maradok!!

F. írta...

Kedves Limara!

Én ma vágytam buktára, és rá is bukkantam a blogodra. Elkészítettem a recepted szerint, csak nem szilvalekvárral, hanem barackkal azon egyszerű oknál fogva, hogy most vettem észre, a múlt évben eltett szilvalekvárom tönkre ment. :-(((
Mindenesetre a bukta írtó finom lett, nem számítottam ilyen jóra, úgyhogy belendülök, és szerintem kipróbálok több receptet is tőled. Köszönöm a lehetőséget!
F.

Limara írta...

Kevdes Félcsi! Én köszönöm!:)

Henys írta...

Kedves Limara!
Köszönöm ezt a csodás buktát, a gyerkőcök már eszik is! Én beleraktam a margarint az elején, mert kenyérsütőben dagasztottam, így is csodás lett!

Névtelen írta...

Köszi a receptet! Szuperül sikerült, nagyon ízlik a pocaklakóimnak is. :)

Limara írta...

Nagyon szívesen! :))

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Véletlenül tévedtem az oldaladra, amikor bukta receptet kerestem. Ez a recept fantasztikus! Amikor ettem a buktát arra gondoltam, hogy az nem lehet, hogy én ilyen jót tudok csinálni.:)
Köszönöm!

K.

Limara írta...

Ó, de jó! Nagyon örülök és én köszönöm! :))

Kósa Márta írta...

Vaj a végén? Én azt tennék bele, de a receptben margarin van megadva!
Remélem jó lesz a vaj!

Limara írta...

Természetesen, én is azt használok....

Bea írta...

Sziasztok! Megsütöttem és finom lett. Én a tetejére a megmaradt tojásfehérjéből tettem, mert nem akartam kidobni, szép aranybarnára sült. Ez életem első buktája ami sikerült! Köszi Limara! :-)

Unknown írta...

Ma délután megsütöttem, és isteni lett! Ha valami tuti kelt tésztára vagyok, biztos nálad nézek szét. Köszi Limara az újabb remek receptet!

Limara írta...

Én köszönöm! :)))

Unknown írta...

Kedves Limara!
Nagyon tetszik a recepted, szeretném is kipróbálni, de lenne pár kérdésem:
- a hozzávalókban olv. margarin van, de a lírásban azt írtad, hogy a vajat csak a végén adom hozzá. Akkor vaj kell hozzá vagy margarin? :)
- mielőtt betennéd a tepsibe, megkened olajjal a bukták oldalát, hogy ne ragadjanak össze?
Már több mindent kipróbáltam a receptjeid közül (sörös kenyér, paprikás kalács, császárzsemle) és mindegyikkel nagy sikert arattam.
Válaszodat előre is köszönöm! :)
Orsi

Limara írta...

Akár vajjal, akár margarinnal is készítheted. Én vajjal szoktam, de sokan margarinnal....nem, nem kenem meg, szépen szét lehet szedni..:)

Jue írta...

Szia Limara! Életem első buktájaként sütöttem meg, a többiek nutellával kérték, isteni lett a végeredmény. Köszönöm a receptet! Juli

nimil04 írta...

Szép napot!Köszönöm a receptet,megsütöttem tegnap életem első kakaós és házi szilvalekváros buktáját.Nagy sikere volt.
Üdv:Nikoletta

Edi írta...

Sikerült szereznem két üveg eredeti, cukormentes, krémes, fekete szilvalakvárt. Ebből nem mehet kárba egyetlen csepp sem, szóval felhasználására csak olyan recept jöhetett számításba, ami tökéletes. És itt megtaláltam. Ez pont olyan, mint amilyennek lennie kell egy szilvásbuktának.
Köszönjük szépen a receptet, meg azt a megbízhatóságot is, ami miatt évek óta itt nézek körbe először, ha valami jót akarok sütni!