2008. november 26., szerda

Jól bevált fehérkenyerem




Mondhatom, ez lett a mindennapi kenyerünk. Hosszú kísérletezgetés előzte meg, de megérte. 8 literes kacsasütő jénaiban sütöm, tapasztalatom szerint ebben a legropogósabb, legfényesebb és legcserepesebb a héja.

Hozzávalók:
  • 3 dl víz 
  • 2 csapott tk. só
  • 2 ek. olaj
  • csipet aszkorbinsav (csak ha gyengébb minőségű a liszt)
  • 2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
  • 20-25 dkg öregtészta
  • 20 dkg fehér tönkölyliszt (vagy BL 80 liszt)
  • 30 dkg BL 80 liszt
  • 1 dkg friss élesztő

A tésztát gépben dagasztatom, 20 percig. Ügyelek rá, hogy nehogy túlmelegedjen, ha szükséges nyitott tetővel dolgoztatom. Mikor kész, kissé átgyúrom, akkor jó, ha rugalmas, kissé visszaüt a tészta gyúrás közben. Kelesztőtálba teszem, hagyom duplájára kelni. Jót tesz neki, ha 20 perc után kissé átforgatom. Mikor szépen megkelt, enyhén lisztezett felületre borítom, ellapogatom a kezemmel, megformázom. Jénait sütőpapírral kibélelem, a tetejét rátéve hagyom jó duplájára kelni. Ekkor pengével bevágom, további 15-20 percig hagyom kelni, vagy míg a bevágások szépen szétnyílnak.

A jénai tetejét belülről jól bespriccelem vízzel, majd hideg sütőben kezdem sütni. 220-230 fokra állítom, kb. 50-55 percig, vagy míg a kívánt színt eléri sütöm. Az utolsó 5-10 percre le lehet venni a tetőt (kezekre vigyázni, a kiáramló gőz nagyon éget, tapasztalatból tudom!), ekkor vastagabb lesz kicsit a kenyér héja.

Mikor kész rácsra teszem hűlni, hideg vízzel lespriccelem, majd boldogan hallgatom, ahogy beszélgetni kezd, cserepesedik.



















Későbbi tapasztalat: ma már forró sütőben kezdem sütni a kenyereket. Hideg sütőben sütést azért alkalmaztam régebben, mert féltem, hogy a jénai szétpattan a forró sütőben, de nem! Sokkal jobb a tésztának, ha forró sütőbe kerül, így a meleg levegő azonnal megkapja a külsejét, nem engedi szétterülni, a tészta felfelé fog emelkedni. Könnyebb kiszámítani a kelesztést is, míg a hideg sütőben bőven rá kellett számolni, hogy a sütő melegedésével együtt a tészta is kelni fog, emez módszerrel a szépen megkelt tészta mehet a sütőbe.

A nyolc literes kacsasütő jénai:

kép E.Margit
A vekni formázásáról egy külön bejegyzés.

Új kiegészítés 2012. április 21-én:
Mivel ehhez a bejegyzéshez közel négyszáz hozzászólás érkezett, amit már nagyon nehéz kezelni, ezért nyitottam ennek a kenyérnek egy új oldalt, ahová a további kérdéseket lehet írni:

Jól bevált fehérkenyér II.

 Ezt pedig lezárom. A hozzászólások természetesen továbbra is olvashatóak lesznek, hiszen nagyon sokat lehet belőlük tanulni. Köszönöm!


392 megjegyzés:

«Legrégebbiek   ‹Régebbiek   201 – 392 / 392
Krisztina írta...

Kedves Limara!Egy ismerösöm kérdezte hogy a te kenyérrecepted szerint mennyibe kerül a kenyér sütéssel együtt.(mondjuk hagyományos gázpalackal).Megsütöttem a kenyeret nagyon jó lett.köszönöm előre is.Üdv Kriszta

Limara írta...

Hűha! Ez jó kérdés. Nekem ugyan villanysütőm van, így kicsit többe kerül, de szerintem 100-120 forintnál nem több. + nincs benne adalék, nincs maradék, kidobott kenyér. Míg bolti kenyeret ettünk zsákszámra hordtuk a szárazkenyeret egy ismerős állatainak, mióta sütöm nincs kidobott kenyér.

Mónika írta...

Kedves Limara!
Megtennéd nekem, hogy leírod a kelesztési időket ennél a kenyérnél egy fél adag esetében? Esetleg olyat lehet csinálni, hogy este bedagasztom, kelesztem és csak reggel formázom. Vagy ez így már túl hosszú lenne első kelesztésnek? Köszönöm válaszod!

Eszti írta...

Kedves Limara!
Bizonyára már rengeteg hasonlót olvastál de úgy érzem meg kell köszönnöm hogy a neten közzéteszed receptjeidet. Most vettem ki a sütőből a jól bevált fehérkenyeredet és mondhatom néhány pillanatnyi boldogságot szereztél vele :). Régóta szeretem a kelt tésztákat és próbálkozom is zsömlékkel, kiflikkel, kenyerekkel, kalácsokkal. Mindezidáig - a mostanihoz viszonyítva - mérsékelt sikerrel. A kint épp kihűlőben lévő kenyér IGAZI KENYÉR! Gyönyörű ropogós héjjal. ISTENI.

ide mentettem az elkészült 0,5kg-os műről készült művészfotót:
KENYÉR

Köszönöm még egyszer
zsebeszter

Limara írta...

Szia Eszti! Fantasztikus ez a kép!:))) Nagyon tetszik, köszönöm, hogy megmutattad, nekem ez okozza a nagy boldogságot!:)

Krisztina írta...

Kedves Limara!Ezt a kenyeret elkészíthetem teljeskiörlésü rozslisztből?milyen liszteket ajánlasz,kenyérlisztel vegyesen süssem a kenyeret vagy süthetem egyfajtából?köszönöm előre is.

Anna írta...

Kedves Limara,
Vettem kacsasütőt! 8 literest!
Na most, nekem nem volt burgonyapehely, csak olyan amiből a "műkrumplipüre" készül. Olyan lett a tészta hogy alig forgatta a gép. Na, gyorsan egy kis vizet még bele, akkor meg túl lágy lett, pedig alig csurrantottam hozzá, na plusz 2 marék liszt még...
eredmény egy nagyon finom de kissé lapos, viszont nagyon pihe-puha kenyér.
Mivel pótolhatom azt a burgonyapelyhet? Hogy jó legyen a végeredmény...

Limara írta...

Kedves Anna! Szerintem egyszerűen hagyd el belőle a burgonyapelyhet, úgy is nagyon finom lesz a kenyér. Esetleg, ha kapsz egy csapott ek. tejport tehetsz bele.

jbenyhe írta...

Kedves Limara!
Szenzációs a recept, most sült ki a kenyér, és megszólalásig olyan, mint itt a képeken :)
Ez nem hittem volna, hogy annyi sűrűbélű, lapos kenyér-kísérlet után egy csapásra így sikerül!
Köszönjük!

M. Erzsike írta...

Szia Limara!
A Tv paprika műsorába láttalak először és mivel nagyon izgatott a kenyérsütés, de nem volt megfelelő receptem így igazán sikerem sem volt. Miután megtaláltam a blogod vasárnap el is készítettem a jól bevált fehér kenyeres recepted. Mikor a sütőből kivettem örömömben körbe is táncoltam és később a kóstoláskor a családommal és barátaimmal teljesen le voltunk nyűgözve az ízétől és küllemétől! Ezért elküldöm képen is az igazi első kenyerem. Hálás vagyok a receptért. A munkahelyemen és az ismerőseim körében reklámozom a blogod és ezután a többi receptjeidet is ki fogom próbálni. Gratulálok és további sok sikert kívánunk Jászberényből.

http://kepfeltoltes.hu/101117/keny_r_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Limara írta...

Kedves Erzsike!
Nagyon örülök, hogy ilyen gyönyörű lett az első kenyered! Köszönöm szépen, hogy megmutattad, nagy örömet szereztél vele! remélem örökre megfertőzött a kenyérsütés szeretete:))

Anna írta...

Köszönöm a segítséget, már nem is tudom melyik bejegyzésednél kértem, de kaptam! Kihagyom a burgonyapelyhet, és hatalmas sikereket arató gyönyörű kenyerem lett. Édesapám nem hitte volna el hogy én sütöttem méghozzá forma nélkül... Köszönöm Limara.

Anna írta...

Tettem fel képet a blogomra a szép sikeres kenyérről. Nagy köszönet neked még egyszer.
http://annaborzasi.blogspot.com/

Névtelen írta...

Kedves Limara!

A hétvégén betelt a pohár, hogy nem lehet rende kenyeret kapni. Tudtam, hogy itt nálad le van minden írva, csak eddig vmiért nem vitt rá a lélek a kenyérsütésre. Megvettem a burgonyapelyhet, aszkorbinsavat...é s ma megcsináltam a fehér kenyeredet. Igaz nekem cipók lettek, mert nincs olyan nagy jénaim, de nagyon klassz lett.No meg nem lett olyan szép se, de az íze az ...nagyon jó. Végigbogaráztam a blogodat, milyen kenyérsütőgépet ajálsz, és a Panasonic sd 255-ben tényleg nem csalódok? Szeretnék egy megbízhetó gépet, ehhez kérem a tanácsodat. Előre is köszi a választ!
Ági

Névtelen írta...

Szia Limara! korábban már olvasgattam a blogodat,és nagyon tetszenek a receptjeid. A minap egy hiperben megláttam a 8L-es jénait,amiben a kenyereidet sütöd.Vettem egy nagy levegőt és betettem a kocsimba.Ma megsütöttem első kenyeremet,és elégedett vagyok vele.Nem olyan szép mint a Tied,de bizakodó vagyok,hogy nekem is lesz olyan idővel.Lelkes vagyok,holnap újra próbálom. Köszönöm a recepteket!
Eri

Limara írta...

Szia Ági!
Én egy éve használom nap mint nap, van úgy, hogy többször is egy nap, és eddig nem csalódtam benne. Tökéletes gép.

Limara írta...

Eri! nagyon örülök!:)

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Nagyra becsülöm azt, hogy ilyen művész szintre emelted a kenyérsütést és ennyi emberről gondoskodsz a blogodon. Nem semmi!
Mióta rátaláltam a linkedre, azóta minden nap hajt a vágy, hogy folytathassam a böngészést rajta és már recept hegyek sorakoznak elmentve elkészítésre, főleg, hogy karácsony közeleg és eddig nem mertem magamtól belefogni, de a profi képek és jó tanácsok felbátorítottak. Nagyon boldog karácsonyt és minden jót kívánok neked és az olvasóknak. Nóra

Limara írta...

Kedves Nóra! Nagyon szépen köszönöm, igazán jól esik a kedvességed! remélem nem fogsz csalódni a receptekben és mesélsz majd! Boldog karácsonyt kívánok! Marcsi

Unknown írta...

Szia, most találtam rád és ennek borzasztóan örülök, egy ismerősöm által.
Rendszeresen sütök kenyeret és most a fehér kenyeredet fogom kipróbálni.
Szép az oldalad, nagyon mutatós, az embernek egyből kedve támad mindent kipróbálni. Kriszta

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Nagyon bevált a recepted, egy pár kenyéren már túl vagyunk, egyre szebben sikerülnek!
A karácsonyi töltött káposzta főzés közepette eszembe jutott, mi lenne, ha aszkorbinsav helyett (amit egyébként eddig mellőztem) savanyító adalékként kipróbálnám a savanyú káposzta levét. Kb. fél decit tettem bele, és parádésan sikerült a kenyér, még soha nem lett ilyen magas! Lehet, hogy már ismert dolog, de nekem újdonság volt, kellemes karácsonyi meglepetés :)
benyus

Gabi írta...

Kedves Limara!

Igaz még nincs kenyérsütő edényem, de már kétszer megsütöttem a jól bevált fehér kenyeredet. Simán tepsibe tettem, amit befedtem vízzel bespriccelt alufóliával. Persze gondolom, hogy edényben jobb, de nagyon boldog voltam, mert olyan igazi kenyér lett! Korábban amikor néha sütöttem gépben, akkor nekem mindig nagyon tömör volt, igaz azok teljes kiőrlésűek voltak. A férjemtől egyedül azt a kritikát kaptam, hogy szerinte kicsit száraz lett a belseje. Lehet, hogy túlsütöttem... Mindenesetre köszi szépen a receptet!
BUÉK:)

Gabi

Pippentyű írta...

Kedves Limara!

Gratulálok a blogodhoz. Engem is érdekelt volna, hogy lehet-e pataki tálban kenyeret sütni?
Egy életem, egy halálom kipróbálom! :)

BUÉK

Üdvözlettel:
egy kezdő, de lelkes kenyérsütő háziasszony

Névtelen írta...

Szia Limara!
Mint tegnap említettem, ma megsütöttem a kenyérkédet. Kicsi lett a jénaim, nem jött fel szép magasra, mert a teteje lenyomta, de fantasztikus. A színe, az íze.....Már a látványtól megéheztünk. Úgy érzem nem ez lesz az első kenyerem. Szerintem a boltit el is felejtjük. Köszönöm.
Üdv Kati.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Régi látogatód vagyok,s már egy ideje fontolgatom a kenyérsütést.
Az imént rendeltem lisztet (BL-80 a "békésiéktől",+ még egy sor más finomságot+ajándékot külföldre,köszi a jótanácsot.Színvonalas árukészlet).
Tehát megjön a lisztecske és sütök muzsikáló héjú kenyeret.
Kézzel fogom dagasztani,hogy csorogjon a padlás:),ahogy Nagymamám is csinálta.
Már alig várom!
Üdvözöl
Csilla

Limara írta...

Kedves Csilla! Nagyon örülök, remélem mesélsz majd a muzsikáló kenyérről:))

Limara írta...

Kedves Pippentyű! Igen, lehet. A megkelt tésztát megformázod, majd a tál aljába teszed és egy ruhával letakarod. Míg kel a tészta addig a tetejét beáztatod. Kb. 30 perc kelesztés után mehet a hideg sütőbe. Ennyi elég neki, ugyanis a pataki tálban sokkal többet fog még kelni, mivel lassabban melegszik át, mint a jénai. üdv

halszi írta...

Kedves Limara!
Gratulálok,fantasztikusan jók a receptjeid. Ma szeretném kipróbálni a fehér kenyeret is de nem kaptam BL80-as lisztet. Viszont a bioboltban vettem sikért. Ha a Bl55-ös liszthez teszek egy kis sikért akkor azt az eredményt kapom mintha 80-ast használnék? Illetve nagyon érdekelne, hogy Te hogyan tárolod a megsütött kenyeret, hogy marad legtovább friss?
Válaszodat előre is köszönöm és sok sikert kívánok Neked!
Szilvi

Limara írta...

Kedves Halszi! Ha nem is ugyanazt, de lényegesen jobb lesz az eredmény!:) Én a kihűlt kenyeret egyszerűen visszateszem a jénaiba és abban tárolom míg el nem fogy. A legjobb neki az össze módszer közül amit eddig próbáltam!:)

halszi írta...

Kedves Limara!
Ma már a második kenyeret sütöm, akkora volt a sikere. Eddig is sütöttem gépbe kenyeret, de a családomnak nem ízlett és viszolyogtak a formájától. Ez tökéletesre sikerült. Nagyon köszönöm a segítséget és azt is, hogy önzetlenül megosztod velünk ezt a csodát.
Szilvi

Névtelen írta...

Nagyon koszonom a receptet, vegre olyan kenyeret sutok, amit megeszik a csalad, nem csak en :)

Mokus

Limara írta...

Köszönöm Nektek, nagyon örülök!:)

Edina írta...

Kedves Limara!
Már régóta olvasom a bolgodat, de sütni mostanában kezdtem. Gratulálok hozzá!!!! Már párszor megsütöttem a kenyeret, és igazán jól sikerült, mondhatom, hogy rendszeressé vált, most is épp készül egy:) Azt szeretném kérdezni, hogy mivel nem mindig kapok bl80-as lisztet, úgy szoktam, hogy a mennyiség 1/3-a rétes liszt, de ha sikért is használok akkor hogy csináljam? A másik pedig, hogy mi van akkor, ha 2kenyérkét szeretnék sütni? A sütőbe egyszerre 1 kacsasütő fér, gondolom addig a másik pihen, mondjuk hűvösön, vagy külön dagasszam be? vagy mi tévő legyek? Válaszod előre is köszönöm!!!!!
Szép napot!
Edina

valcsi írta...

Szia Limara!
Ma láttam a tv-be a műsorodat, ahol épp kenyeret sütöttél. Nagy család vagyunk 4 szép gyerekkel. Sokat sütök én is. Szeretném a kenyeredet megsütni, de sajnos nincs kacsasültű jénai. Másban nem lehet megoldani? Biztos nem tudok most venni. Előre is köszike
valcsi

valcsi írta...

Szia Limara!
Ma láttam a tv-be a műsorodat, ahol épp kenyeret sütöttél. Nagy család vagyunk 4 szép gyerekkel. Sokat sütök én is. Szeretném a kenyeredet megsütni, de sajnos nincs kacsasültű jénai. Másban nem lehet megoldani? Biztos nem tudok most venni. Előre is köszike
valcsi

Limara írta...

Kedves Edina! Köszönöm szépen!:) Akár 2/3-ad arányban is használhatsz réteslisztet és akkor nem kell bele sikér. Ha 1/3-ad arányba teszel bele, akkor egy teáskanál is sikér sem fog ártani. Ha két kenyeret szeretnél, dagaszthatod egyszerre természetesen. Ha egyszerre szeretnéd sütni, akkor talán sütőzacsikban elférnek egymás mellett, ha külön, akkor az egyiket hűvösebb helyen kelesszed, így az lassabban fog kelni.

Limara írta...

Kedves Valcsi! Köszönöm szépen! :) Bármilyen nagyobb fedett edény jó . Lehet fém kacsasütő, vagy akár cserépedény, bár az kicsit több odafigyelés kíván, vagy sütőzacskó, stb... De találsz itt olyan receptet, ami fedetlenül sütéssel készült, azzal a módszerrel ezt is megsütheted.

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Köszönöm a tanácsot.Melyik recepted ajánlod ehhez a fedetlen sütéshez?
Puszi
valcsi

Névtelen írta...

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a recepteket!
A kenyéren kívül sütöttem még hamburger zsömlét is,kiváló finom lett és gyönyörű szép nagy kerek.
Fontos,hasznos infót szeretnék megosztani Veletek:
Tegnap,mivel elkészítettem az öregtésztát,így ma megsütöttem a kenyeret.
Kérdéses volt a sütőtál hogy miben is fogom megsütni,gyorsan kitaláltam:))
Van üveg jénai sütőtálam aminek fedele is van de mivel sekély a fedél így a másik ugyanolyan sütőtálam mély alsó részét borítottam rá.
Ha van ilyen,akkor nem kell szaladni kacsasütő tálért.
Óriási volt a siker,mert csodálatos lett!!!1,45kg.
A tálam lemértem a hosszúsága 29cm,a szélessége 20cm,magassága 8cm,,,vígan belefér amikor szépen felemelkedik a sütőbe,fél cm híjján épphogy oda nem ér a tetejéhez,,gyönyörű lett a kenyerem,úgy ahogyan azt Limara leírta.
Örök hálám,köszönöm szépen mégegyszer!!!Kati

Limara írta...

Valcsi! Ennek a mintájára gyakorlatilag bármelyiket megsütheted:
http://limarapeksege.blogspot.com/2010/10/burgonyas-kenyer-kelesztokosarban.html

Limara írta...

Kedves Kati! Ez fantasztikus! Köszönjük szépen!:) nagyon örülök, hogy iylen jó lett a kenyér és a hamburgerzsemle is!

Ildikó írta...

Kedves Limara!

Tegnap elkészítettem az öregtésztát, ma pedig megsütöttem a kenyeret. Igaz, mindenből csak fél adagot. Csodálatos fél kilós kenyérke született, még úgy is, hogy kicsit elmértem a vizet, és talán ettől repedt meg a teteje sütés közben. Tegnap este krémsajtot csináltam, és 0,5 dl savó csepegett ki, ezt tettem a kenyérhez, és kb. 1 dl vizet, De ettől eltekintve nagyon finom, könnyű bélzetű kenyérke sikeredett. Még anyukám is dicsérte, pedig az ő gyomra állítólag nem bírja a házi kenyereket :).
Szóval köszönet a receptért, ez lesz a mindennapi kenyerünk :).

Katalin írta...

Szia Limara!
Köszönöm kedvességed és ezt a sok segítséget amit nyújtasz nekünk!
3lányom van és próbálom velük is megtanítani az összetételt,14-15-17évesek pl.most a hamburger zsemlét,jelenleg is megy a kenyérsütő dagasztója,kívánságukra hamburger lesz mint tegnap a vacsi:)
Délben a kenyér is majd el fogyott,a héja is jó ropogós,férjem kedvence és nem beszélve a belső csodálatos laza kenyérbélről.
Isteni!
Jó egészséget kívánok Limara és minden jót amit csak kívánni lehet Neked!!!Puszillak,Kati

Limara írta...

Ildikó! Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszik a kenyér! A savó nagyon jó ötlet!:)

Limara írta...

Kedves Katalin! Öröm olvasni a Te soraidat is, köszönöm szépen! Boldoggá tettél!:)

MKata írta...

Kedves Limara!
Végigolvastam mind a 245 hozzászólást, és sok kérdésre megkaptam a választ. :)

Jó lenne megtudni, hogy a Kati aki lemérte az edényt, akkor hogy mérte le? A hosszúság, és szélesség az edény aljánál, vagy tetejénél értendőek, a magasság meg egy edénynek a magassága, vagy úgy, ahogy írta, hogy a másik magas alját tette rá? Ugyanis nekem van egy ovális jénai tálam, aminek a magasabbik része 8 cm magas, és a tetejénél 28 cm a hosszúsága, és 20 cm a szélessége. Ha jól értem kell még egy ilyen alsó, és akkor abban elfér a kenyér. Vagy ebben csináljak fél adagot?
Ugyanis mára jutottam el oda, hogy elkezdeném saját magam sütni a kenyeret, mert borzasztó, hogy mennyit kell a boltban hagyni a nem is olyan finom kenyérért.
Kérdés még, hogy kerek jénaiban lehet csinálni? Akkor cipót kell formázni?
Köszönöm előre is a válaszod!
Üdv: Kata

Limara írta...

Kedves Kata! Nem tudom sajnos Kati hogyan mérte, de a Te jénaid egészen biztosan kicsi a kenyérnek. Legalább akkora jénai kell mint egy római edény. Kerek jénai is jó, az is legyen min. 5,5 literes és természetesen abba cipót kell formázni. Ha elszántad magad a kenyérsütésre, akkor érdemes megfontolni a nagy kacsasütő jénait, péntektől a Tesco-ban akciós lesz, 3800 Ft-ért adják majd. Üdv

MKata írta...

Limara!

Köszönöm a válaszod!

Nekem van egy TÚRI agyagtálam, viszont annak bordázott az alja. Meg fogok próbálni benne egy kisebb kenyeret, és majd kitapasztalom, hogy mi a max ami belefér. A beruházás most nem megy, de majd meglátjuk. Már felírtam, hogy mit kell változtatni az agyagedényben való sütéshez. Amit meglesz teszek fel képet, és neked linket. Lehet, hogy hétvégére lesz meg, mert öregtésztát is kell csinálnom! Minden esetre nagyon jó ez a blog, hogy van, és szerintem rengeteg háziasszonyt, vagy párját rábírtad már a sütésre!
Még annyit szeretnék, ha nem veszed tolakodásnak, hogy a kelesztési időket, meg az agyagtálas sütést szerintem írd be a bejegyzéshez, mert sokan nem olvassák végig a kommenteket, és már láttam, hogy volt kérdés ami nem is egyszer ismétlődött!
Remélem nem baj, hogy írtam ezt a javaslatot!
Üdv: Kata

Unknown írta...

Szia Limara!
Hétvégén készülök kenyeret sütni, de sajnos elakadtam a burgonyapehelynél.
Nem tudom mi az, azt sem, hogy hol lehet beszerezni és ha véletlenül nem tudnám beszerezni és kihagyom a kenyérből, akkor is fogok tudni finom kenyeret sütni?
Válaszodat előre is köszönöm, Andi

MKata írta...

Kedves Limara!
Remélem, hogy tudod, Te egy csodát adtál ezzel a bejegyzéseddel. Megsütöttem a kenyeret a TURI agyagtálban és szó szerint csoda lett. Nem gondoltam volna, hogy a közelünkben lévő kisbolt polcain lévő kenyereknél szebbet veszek ki a sütőmből! Köszönöm köszönöm! Itt a bejegyzés róla:
http://amiketenfozok.blogspot.com/2011/02/csoda-sult-sutombe.html
Üdv: Kata

Limara írta...

Kedves Andi! Bio vagy reform boltokban tudod beszerezni a burgonyapelyhet. Ha nincs, nyugodtan elhagyhatod!

valcsi írta...

Szia Limara!
Na ma meg sütöttem a fehér kenyeret. Leírnám, hogy milyen lett. Az öreg tésztát bent hagytam a gépbe, ahogy le volt írva, viszont nem tudom, hogy a tettjét ki kellett –e volna nyitni. Nekem ragadt de tudtam vele dolgozni. Lehet ilyenkor lisztet használni hozzá? A kenyér tésztája is sajnos ragadt. De ott használtam egy kicsi lisztet, amikor a kezemmel ellapogattam. Szerintem jó lett és finom gyerekeknek nagyon ízlett. De úgy néz ki, hogy legalább 1, 5 kg kenyeret kell sütnöm Valaki készített már? Kellene a pontos arány. Köszönöm a receptet és a jó tanácsokat.
További szép hétvégét!
Puszi
Valcsi

Limara írta...

Kedves Valcsi! Igen, frissen ragad az öregtészta, de ha beteszed a hűtőbe visszakeményedik. A kenyértésztához nyugodtan tegyél kevés lisztet ha ragadna. Ez kb. 1 kilós kenyér, vegyed a másfélszeres adagot. De az nem fér a jénaiba.
50-65 dkg lisztből és a hozzá tartozó öregtésztából bedagasztott tészta fér el benne.

Unknown írta...

Kedves Limara!

Két hete láttunk a férjemmel a TVPaprikában. Felkaptuk a fejünket, mert már próbáltunk kenyeret sütni (géppel), de nem lett az igazi. A gyerekeknek se jött be. Aztán szépen beszereztem mindent (Tótkomlósi lisztet nem sikerült, nincs a budaörsi Tescoban, helyette másféle BL 80-asat vettem). Szombaton elkészítettem az öregtésztát. Nagyon tetszett a lányoknak, hogy a gépbe beraktam a hozzávalókat és a gép összekeverte. Ma elkészült a kenyér. Most hűl, de még az a "anyósomnak" (nem szeretem ezt a szót használni) is tetszik. Ha a csajok hazajönnek az oviból, megvágjuk együtt. Nagyon izgulok, mit szólnak majd hozzá. :)
Köszönjük a receptet. Mást is kipróbálok.

Limara írta...

Kedves Marcsi! nagyon szépen köszönöm! :) Bízom benne, hogy a csajoknak és Nektek is tetszeni fog, remélem, mesélsz majd!:)

Unknown írta...

Kedves Limara!

Felvágtuk! Csak a megjegyzések: "Anya, ez isteni!", "Ugye holnap is sütsz!", "HMMMMMMM!"-(a legkisebb még nem tud beszélni, csak összecsapta a kezét, amikor meglátta), "Kedves, ez szépen sikerült"-(a férjemtől), "Finom! Kívül ropog, belül puha"-(sógornőmtől, aki istenien főz).
Vagyis elővagyok jegyezve holnap egy újabb adagra. :)

Köszönjük a receptet.

Unknown írta...

Andinak pedig csak annyit, hogy én a Tescoban, a Herbáriában vettem 310 Ft-ért burgonyapelyhet.
Ki volt rakva a polcra a pászka, a szezámmag és a többi "ilyesmi" közé.

Névtelen írta...

Hello!
1 kerdesem lenne.Kulfoldon elek es nalunk nem lehet kapni tönkölylisztet , mivel lehet helyetesiteni? Todom hogy ebben a receptben lehet hasznalni kenyer lisztet azaz BL80- as lisztet,de soknal nincs irva. Fenti receptet meg csinaltam jo is lett anak elenere hogy En csak BL80-t hasznaltam es jenai helyett sutozsakot hasznaltam es a zsakba raktam 1 kis meroedenyt vizzel.A cserepedes meg nem jott ossze de majd meg probalkozok vele lehet hogy sokaig keltetem a tesztat.Koszonom valaszat.Ja es a lekvaros buktam jo lett.Kris

Limara írta...

De Jó! Nagyon örülök és hajrá!:))

Unknown írta...

Kedves Limara!

Elkészült a második. Szebb lett, mint a tegnapi.
Viszont van egy kérdésem.
Sógornőmék középső fia (másfél hete derült ki) tej- és lisztérzékeny. Vagyis a búzával kapcsolatos dolgokat kerülnie kell. Van-e olyan recepted, amibe nem kell búzaliszt. A rozskenyér, cipó receptjét már megnéztem, de azok keverékből készülnek. Köszönöm szépen még egyszer. :)

Limara írta...

Szuper!:)
Marcsi! A Rozs sem jó, annak is van gluténtartalma. Jobb oldalon a blogajánlók között találsz egy linket, gluténmentes kenyérreceptek néven, katt oda, ott nagyon sok recept és segítség is van.

Unknown írta...

Kedves Limara!

Én is ezt mondtam nekik, de az volt a válasz, hogy csak a tejtermékektől és a búzából készült dolgoktól "tiltották el". Én sem értem, de nem vitatkozom velük. Inkább a békesség. :)

Katalin írta...

Sziasztok!Katalin vagyok!
Örömmel küldök képet arról amit sütöttem Limara receptjéből,,ez a szuper finom kenyér és a zsemle,hamburger zsemle sikerült ezidáig,a többit is kipróbálom.
Jénairól is küldök képet!
címem:ketrina39@gmail.com

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Szeretném megsütni ezt a kenyeret. A kérdésem a következő: nincs 8 literes kacsasütő jénaim, hanem egy 5,6 literes ovális jénaim van. Elfér ebben ez a kenyér? Ha nem, akkor milyen mennyiségekkel dolgozzak? Másik kérdésem, hogy megfordítsam a jénait? Tehát a tetejébe tegyem a tésztát és az alját borítsam rá?
Segítségedet előre is köszönöm!Tünde

Limara írta...

Kedves Tünde! Talán épp elfér ekkora jénaiban, de ez a mennyiség egészen biztosan:
http://limarapeksege.blogspot.com/2010/09/kenyer-cocotte-ban.html
Nem, nem kell megfordítani!

Trója Rita írta...

Kedves Limara!
Egy ideje már olvasom és sütöm a finomabbnál finomabb csodáidat.
Őszinte elismerésem és köszönetem,hogy megosztod tudásodat mindenkivel.Hatalmas élmény nekem is és a családomnak is mikor a receptjeid alapján elkészítem a kenyeret,vagy péksütményt.Nekünk külön nagy dolog,mivel vegánok vagyunk,de a Te receptjeid nagy része elkészíthető teljesen növényi alapanyagokból is.Tényleg köszönet a hihetetlen finom receptekért,és erőt egészséget kívánok Neked
Rita

Limara írta...

Kedves Rita! Köszönöm szépen, igazán jól esik a dicséreted, örülök, hogy tetszenek a receptek! További jó sütögetést kívánok! :)

Barbara Ujvari írta...

Kedves Limara! Első alkalommal készítettem a kenyered, amely természetesen nem lett tökéletes, mint a Tiéd, de kedvet kaptam a gyakorláshoz:). Két kérdésem lenne; az első, hogy milyen mélyen szoktad bevágni a buci tetejét kelesztés után? A másik pedig a lisztről, mivel Németországban élünk; a német lisztek közül melyik felel meg leginkább a BL80-nak (kifogyóban a készletem), az 550-es, az 1050-es, esetleg a kettőt keverni kellene valamilyen arányban?
Köszönöm! Barbi

Névtelen írta...

Szia Limara!

Elöször is szeretnék magam és családom nevében gratulálni a munkáidhoz, nagyon ügyes vagy, és jó ha tudod, még a messzi távolból - Svédországból - is akadnak rajongóid! :)

Igazábol nem konkrétan a kenyérhez tartozik a kérdésem, de mivel épp azon ügyködöm, ezért próbáltam hozzászólást írni a bloghoz, de nem sikerült... :( Így emailt irok.

A kérdés lényege, hogy már több "terméked" elkészítésével próbálkoztam korábban, de valami mindig, hibádzik, vagyis nem úgy sikerülnek a dolgok mint neked. Ez biztos a gyakotrlatlanságból vagy netán türelmetlenségemböl ered, de most a kenyérnél mindent, de mindent úgy csináltam ahogy leírtad, meglátjuk... Most van a sütöben :)
De mint általános hiba, az a sütés idejével illetve höfokával jelentkezett. Én elektromos sütöt használok, és ha pontosan követem az utasításaidat a höfokra és a sütési idöre vonatkozóan, azt vettem észre, ill tapasztaltam, hogy amïg a péksüti külseje a kellö árnyalatra pirul, addig a belseje nyers, nyúlós, "szottyos" marad... Föleg az ilyen vastag, kenyér, kalácsféléknél. Ez egyre jobban bosszant, hiszen ha nem akarok szénné égetni semmit, akkor a belseje ehetetlen, de ha a belsejet is meg akarom sütni, akkor a külseje ég meg... Ördögi kör :D

Remélem van valami ötleted, tanácsod.... LEhet az én sütöm túl erös? vagy az elektromos máshogy müködne?

Elöre i köszönjük a választ, és további sok sikert kívánunk!

Nándi és családja

Ui: reméljük fogsz még a Tv-paprikán szerepelni, mert parabolán van digitv-nk, úgyhogy szívesen néznénk a müsoraidat a jövöben :) tegnap, vagy tegnapelött pont volt egy riport rólad, és ott sütöttél kenyeret, ennek az apropóján fogtam hozzá én is :)

Limara írta...

Kedves Barbi! Nem kell mélyen, kb. 2-3 mm szokott lenni. Sajnos fogalmam sincs a német lisztekről, de nézz szét Petra blogján, ő biztosan tudja.

Limara írta...

Nándi! Köszönöm! Írtam neked mailt.

dszisza írta...

Szia Limara!

Segítsetek nekem! Miért marad minden alkalommal nedves a kenyerem belezete?? Sütöttem zacsiban, annélkül, magas hőfokon, kombinálva, de a végeredmény mindig: kívül szép, belül erjedési lukacsos, gyönyörű, de nedves kenyér...

Szerinted mit csinálok rosszul?

Névtelen írta...

Szia Limara!
Sajnos tönkre ment a kenyér sütőgépem. Csak arra használom, amikor összedolgozza a kenyér tésztáját, és amikor az öreg tésztát készítem. Kérdésem az lenne, hogy mi helyettesítheti ezt a gépet? Mert minden hét végen szoktam 2 kenyeret sütni. Kézzel nem szeretném. Tudsz valami olcsó vagy valami megoldást rá?
Köszi
Puszi
Valcsi

Limara írta...

Szia! Így látatlanban elég nehéz megmondani, de valószínűleg túlkeleszted a tésztát.

Limara írta...

Kedves Valcsi! Ha kézzel nem akarsz dolgozni, akkor csak egy másik olcsó gép a megoldás....

Barbara Ujvari írta...

Kedves Limara! Sajnos nem ismerem "Petra blogját" (a német lisztekkel kapcsolatban), mi a pontos neve? Barbi

Köszönöm a segítséget!

Limara írta...

Kedves Barbi!
http://peho.typepad.com/chili_und_ciabatta/

dszisza írta...

Szia!

Tegnap megsütöttem a kenyered, a "jól beváltat", de valami miatt a "cserepesedés elmaradt". Mi az oka? Most zsemlét sütök ugyanabból a receptből, ezek meg megrepedeztek? Valamiből sokat rakhattam? Pedig a pontos adagokat betartottam!
Egyébként minden elismerésem a tiéd!
Hűséges olvasód: dszisza
ui: ha van kedved, formatorták között szemezgetni, látogass el hozzám: http:/dszisza.blogspot.com

Limara írta...

Dszisza! Valószínűleg egy picit túlkelhetett a kenyér, azért maradtak el a cserepek...

Timie írta...

Kedves Limara!
A kenyeredet még régen megsütöttem, akkor még csak gáz sütőm volt, most viszont végre villany sütőm van. Így most neki mernék újra állni a sütésnek, de azt nem tudom, ahogy most a képen látszik a kacsasütő jénai, hogy te az aljában keleszted a kenyeret? Mert én eddig a tetejében kelesztettem, és abban elfért, az aljában is el fog férni, nem fog kikelni belőle?Előre is köszönöm a válaszodat.

Limara írta...

Timie! persze, az aljában. A tészta masszív, nem fog sehol sem a jénaihoz érni. Akkor érdemes megfordítani, ha véletlenül túl lágyra készíted a tésztát, akkor a mélyebb rész megtartja a formáját.

Timie írta...

Kedves Limara!Most sül a jól bevált kenyérkéd, és azt szeretném megkérdezni, hogy sülés közben repedezik a kenyér, az vajon mitől van? Sajnos én nem olyan szép hosszú gömbölyűre tudtam formázni, hanem inkább hosszú, de picit lapos lett. A kelési idő kb 2x 40 perc volt. Van valami ötleted mitől lehet? 220 fokon sütöm. Köszönöm válaszodat Timi

Limara írta...

Valószínűleg keletlen volt még a tészta és a hirtelen hőtől szakadt meg. Saját vélemény, szerintem épp ott a legfinomabb a héja:))

Timie írta...

Köszönöm a válaszodat, most akkor elkeseredtem, mert akkor az íze se lesz jó, azért remélem nem a kukában fog kikötni :(

Limara írta...

Jaj! El ne keseredj!! Az íze tökéletes lesz, meglátod. Az, hogy egy picit keletlen volt még nem fogja az ízét befolyásolni!

Timie írta...

Jajjj, de jó, már teljesen bepánikoltam itt, mert a férjem azért vett nekem új sütőt, mert a régiben sose sült meg semmi se rendesen, és ha most ez se lesz jó, akkor nekem jajjj :))
Igaz nem a kenyérhez vágó a téma, de a bagettekhez tartozó kovászt, lehet helyettesíteni öregtésztával?

Limara írta...

:))) Igen, lehet!:)

Csaba írta...

Kedves Limara!

Soha nem gondoltam volna, hogy férfi létemre valamikor kenyérsütésre adom a fejem, de a múltkor láttam önt és a csodaszép kenyerét a Paprika tv-n és kedvet kaptam hozzá :)
Azt hiszem jól figyeltem mert ilyen lett az első kenyerem.

http://kepfeltoltes.hu/view/110316/F_nyk_p0110_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/view/110316/F_nyk_p0111_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Örök hálám amiért megmutatta, hogyan kell ilyen finom kenyeret készíteni.

Limara írta...

Kedves Csaba! Sajnos nem tudom megnyitni a képeket, de szorgalmasan próbálkozom. Nagyon örülök, hogy kenyérsütésre adta a fejét!:))

Limara írta...

Kedves Csaba! Sikerült végre megnéznem a képeket, gratulálok, gyönyörű lett a kenyér! Tényleg nagyon jól figyelt!:)))

Csaba írta...

Megint nekiláttam egynek. Meglátjuk, hogy ez is olyan jól sikerül-e mint az első :)
Majd küldök fotót :)

Csaba írta...

Kész is van.
Kicsit sápadtabbnak tűnik mint az első, de fénnyel szemben fotóztam :)
Kíváncsi vagyok az ízére :)
Jól néz ki szerintem, bár láttam már szebbet is itt a fotók között, de próbálkozom majd még szebbet is csinálni :)

Csaba írta...

http://www.psharing.com/pic.php?id=505405

Csaba írta...

Talán nem lett olyan szép, de az íze olyan, mint amilyenre gyerekkoromból emlékszem, hogy a kenyér íze ilyen. :)

Limara írta...

Gyönyörű! Gratulálok!:)

Csaba írta...

Köszönöm, de nem az enyém az érdem.
Mindent itt tanulok.
Én csak alkalmazom azt amit mások kitaláltak :)

JKati írta...

Kedves Limara!
Ma megsütöttem a kenyeret, isteni lett.Köszönöm a receptet!!!

Csaba írta...

Kedves Limara!

Tegnap megint sütöttem egy kenyeret mert a kollégáim zaklattak, hogy vigyek nekik kóstolót :)
A teteje azért hiányzik, mert hozzátapadt a pataki tál tetejéhez annyira megdagadt :)

mellékelem a fotókat róla. kicsit rossz minőségűek mert este rossz megvilágításban vakuval fotóztam. Nem szépek a fotók.

Lenne egy kérdésem is. Nálunk nem egyszerű beszerezni a bl80 as lisztet, én úgy csinálom a kenyereimet, hogy finom lisztet rétes liszttel keverem.
Mennyiben más így a kenyér íze? Mert külalakra szinte ugyanolyan.

Kovászt persze ugyanúgy készítek én is hozzá, meg szinte mindent ugyanúgy csinálok mint a leírásokban van.

másik kérdés.
Nekem rendszeresen belesül a sütőpapír a kenyérbe.
Ha pl elhagyom a sütőpapírt, és a pataki tálat kicsit kiolajozom és kilisztezem az nem jó megoldás?


fotók: http://rambosandokan.dy.hu/kenyerem/index.html

Limara írta...

Kedves Csaba! Gyönyörű lett ez a kenyér! Kicsit lehet rövidebb ideig keleszteni, akkor nem fog beleragadni a teteje sem. A rétesliszt tökéletes megoldás, lehet fele vagy akár kétharmad arányban is használni, az ízén nem fog változtatni.
A sütőpapír nem szilikonos, azért ragad a kenyérbe. le kell cserélni, nekem a lidl-s papír vált be a legjobban, többször is felhasználható, de valószínűleg működik a kikenés is.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Megsütöttem ezt a csodás kenyeret! Véletlenül van ilyen kacsasütőm is. Most vágtuk fel, kicsit még langyos is, de szerintem kevés lesz.:) Igazi finom, friss, ropogós házikenyér!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha meleg sütőben sül, akkor mennyi ideig hagyjam bent? Az enyém sötétebb lett 50 perc után, mint a feltöltött fotók, de nincsen megégve. 225 fokon sütöttem.
Köszönöm a receptet!

Adri

Limara írta...

Örülök!:)30 perc után nyugodtan vedd vissza a hőt 200 fokra, lehet,hogy jobban süt a sütőd.

Csaba írta...

Kedves Limara!

Megvettem a tapadásmentes sütőpapírt
Köszönöm a tanácsot, ég és föld a különbség :)

Ezenkívül sikerült megsütnöm eddigi legszebb kenyeremet

Millió hála az útmutatásért :)

/F_nyk_p0128_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/110406/F_nyk_p0128_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img][/url]
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. [url=http://www.kepfeltoltes.hu]http://www.kepfeltoltes.hu[/url]

Csaba írta...

az előbb igen béna módon adtam meg a fotó elérési útját.
Itt a helyes útvonal :)

http://kepfeltoltes.hu/view/110406/F_nyk_p0128_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Réka írta...

Kedves Limara!

A kenyeredet készülök megsütni. Az aszkorbinsavat ecettel leszek kénytelen helyettesíteni, mert a gyógyszertárban vény nélkül nem adták ki nekem. Nincs ilyen nagyságú jénaim, csak sütőtálam, melynek nincs fedele. Véleményed szerint, ha a sütőtálat alufóliával fedem le, az megfelelhet "B" verziónak, vagy inkább a sütőzacskós sütés lesz a célravezető?

Köszönöm előre is megtisztelő válaszod! Réka

Limara írta...

Kedves Réka! Jó az ecet is, de igazán adhattak volna, én mindig kapok a gyógyszertárban aszkorbint...
Ha úgy tudod megoldani az alufóliás fedést, hogy nem ragad bele a tészta, akkor jó :)

Csaba írta...

http://kepfeltoltes.hu/110427/F_nyk_p0148_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Limara írta...

Gyönyörű:))

edo írta...

Kedves Limara !
Nagyon szeretem a blogodat, szeretnék gratulálni hozzá Neked! Lenne egy kérdésem is....ha olyan helyre kerülök,ahol csak száraz élesztő van, hogyan változnak az arányok, egyáltalán olyan lesz-e a kenyér?
Válaszodat előre is köszönöm!

Limara írta...

Köszönöm szépen!:)
Ha a száraz élesztő megbízható, jó minőségű, akkor semmi gond elvileg vele. Egy teáskanállal kell belőle...

edo írta...

Kedves Limara, köszönöm a válaszodat...tolmácsolom...úgyanis a férjem süt most kenyeret tőlem úgy 14000(!) kilóméternyire, távsegítséggel:) Viszont nem nagyon van a kenyér sütésére alkalmas "tetős" jénai...mit változtassunk a sütési technikán,hogy az eredmény kenyér legyen?
Köszönettel egy lelkes sütőtárs,akinek már a férje is az :))

Limara írta...

Hűha!:)) Persze, nem olyan nagy baj, ha nincs tető, akkor viszont gondoskodni kell a sütő megfelelő gőzösítéséről. Jégkocka vagy víz a sütő aljába. Valamint 10-15 perc után csökkenteni kell a hőt és kb. 10 perccel hamarabb el is készül a kenyér!Sok sikert!

edo írta...

Kedves Limara !
Kérlek segíts!!!! :) Online sütöm minden másnap a kenyeredet a férjemmel,de valami nem stimmel...Lapos marad :( Bár nem ismerem a lisztet (állítólag kenyér liszt),sajnos az élesztő:porélesztő,1 órát kel,utána formázzuk,majd ott is kel 45 perc körüli időt...190 fokon 45 percig sütjük,gőzös sütőben(nem lefedve) Az íze jó, de lapos... Mi lehet a baj???Kérlek ha van ötleted amit 15000 km-re továbbítani tudok...Köszönöm!

Limara írta...

Valószínűleg sok a folyadék és lágy a tészta. próbáld meg kevesebbel. Vagy sok az élesztő és túlkel.

edo írta...

Köszönöm...nekem ezekkel az adagokkal itthon teljesen tökéletes kenyérke lesz....ott,neki nem sikerül a hazai :)) Megpróbáljuk kevesebb vízzel...aztán kevesebb élesztővel :))
Köszönöm...majd jövök és beszámolok!

MKata írta...

Kedves Limara!

Nézz be hozzám!

http://amiketenfozok.blogspot.com/2011/05/tetszik-recepted-dij.html

Üdv: Kata

Ildikó írta...

Kedves Limara,
Hetek óta a Te fehér kenyeredet sütöm. Ettől még a kánikula sem tántoríthat el. A fiam ballagási ebédjén osztatlan sikert arattam a frissen kisült kenyeremmel.( Őszintén szólva, ha nem látom , én sem hiszem (hittem), hogy tudok ilyen kenyeret sütni!)Pünkösd előtt kifogytunk a kenyérből, és elfelejtettem élesztőt venni, gyorsan beszereztünk egy kenyeret a boltból. A kisfiam nem volt hajlandó enni belőle, csak a saját sütésűre áhítozott.
Pataki tálban sütöttem egy darabig, de annyira megnőtt a kenyér, hogy a pataki tál fogantyújának a mélyedése örökké benyomta. Most már van egy 8 literes jénaim nekem is erre a célra! :-)

Agostmar írta...

Kedves Limara!

A hétvégén próbáltam először sütöben sütni(kacsasütőben) a kenyeret, osztatlan sikert arattam vele, természetesen Neked köszönhetően. Egy problémám van, hogy nem olyan guszta cserepes mint a Tiéd. Minden úgy csináltam ahogy láttam Tőled.Kiveszem a sütőből, azonnal lepermetezem, de nem cserepesedik. A párom azt mondja hogy próbáljam ki úgy, hogy permetezés után visszarakom egy picit a sütőbe.

Limara írta...

Így látatlanban nehéz megmondani az okot, de ha jól sejtem, kicsit lágy lehet a tésztád, talán nagyon picit túl is kel emiatt, ezért sok gőz marad a tésztában és emiatt nem lesz cserepes. Próbáld ki kevesebb folyadékkal a dagasztást, és a sütés utolsó 10 percére le is veheted a tetejét.

Zsu írta...

Kedves Limara!
Tegnap megsütöttem életem első igazi kenyerét, és ezt neked köszönhetem. A kacsasütőben gyönyörű cserepes lett, az öregtésztától pedig isteni lett az íze! A párom egész este ódákat zengett a kenyérről :)
Köszönöm, hogy van ez a blog! Azt hiszem rá fogok szokni a kenyérsütésre :)

Limara írta...

Kedves Zsu! Nagyon örülök, én köszönöm Neked!:)

Anderka írta...

Megsütöttem életem első kenyerét. Sikerült! Köszönöm szépen a receptet (a többit is, melyet sokszor kipróbáltam már sikerrel) Limara!

Limara írta...

nagyon szívesen, örülök:))

Csaba írta...

Szia limara :)
Ma újra láttam a Gasztrobloggerek-ben a veled készült filmet .
Megint találtam valami újdonságot :)
Eddig én pl az olajat simán beletettem a többi hozzávalóval együtt a lisztbe :)
Most láttam hogy te akkor teszed bele mikor már kicsit összedolgoztad a tésztát.
Legközelebb én is így csinálom.

zsófi írta...

Kedves Limara!
Nagyon-nagyon gratulálok a recepthez és a kikísérletezett kenyérhez! Tegnap megsütöttük mi is életünk első itthoni kenyerét, és már a lakást bejáró kenyér illatáért megérte! Az első ropogós szeletekről nem is beszélve! Köszönjük!!!

Limara írta...

Nagyon szívesen, igazán örülök!:)

Névtelen írta...

Szia! Nagyon jók a receptjeid, gratulálok hozzá. Tudnál nekem abban segíteni, hogy hogy süssük meg a kenyeredet (főleg ezt) kemencében? Eddig ez a legjobb kenyér recept amit találtam, de sajnos mégsem lett olyan, mint a tiéd. Nem jött fel ilyen szépen, kicsit kisebb és sűrűbb lett, viszont kemencében nem tudunk jénaiban sütni, meg hát nem is szeretnénk, ha már egyszer kemence :)
Várom válaszod

Orsi

Limara írta...

Szia Orsi! Köszönöm szépen! :) Szoktam ezt a kenyeret kemencében sütni, akkor mindig kelesztőkosárban kelesztem és arról fordítom óvatosan lapátra majd tolom be a kemencébe. Valahogy így:
http://limarapeksege.blogspot.com/2010/07/krumplis-pogacsa-kemenceben.html

Csaba írta...

Kedves limara!

Elég régen nem jelentkeztem.
Ma megint sütöttem egy kenyeret, de a változatosság kedvéért tettem bele némi krumplipürét :)
sajnos azt hiszem elvétettem az arányokat :) A kenyér szép lett, de olyan ragacsos lett a tészta, hogy alig bírtam levakarni a kezemről :)
A fehérkenyér receptet használtam, annyi különbséggel, hogy elfogyott az aszkorbinsavam és helyette egy kis ecetet tettem a liszthez.
A víz menyiségét csökkentettem és összesen 1 dkg élesztőt használtam az egészhez.
Mégis olyan ragacsos tésztám lett, hogy nocsak :)
Legközelebb mit csináljak másképpen?

Fotó a kenyérről: http://rambosandokan.fw.hu/krumliskenyer.jpg

Limara írta...

Azt nem írod, hogy mennyi burgonyát tettél bele...valószínűleg sokat, vagy nem csökkentetted eléggé a folyadék mennyiségét. Egy kicsit túlkelt a kenyér...

Csaba írta...

Valóban nem írtam.

10 dkg pürét tettem a liszthez, és a liszt menyiségét a püré menyiségével csökkentettem.
Az öreg tésztát változtatás nélkül készítettem, viszont nem tettem élesztőt a lisztbe csak az öreg tésztába.
Próbáltam eltalálni a folyadék menyiségét de nem sikerült.
Mennyivel kell kevesebb folyadékot használnom ilyenkor, illetve mennyivel kell kevesebb liszt?

ui: Tetszik a blog új fejléce :)

Csaba írta...

Ja...

Azt elfelejtettem írni, hogy végül a kenyér finom lett, csak dagasztáskor volt ragacsos, aztán megsült rendesen, csak nagyon nehéz volt vele dolgozni.

Unknown írta...

Kedves Limara!

azt szeretném kérdezni, hogy az általad használt burgonyapehely ugyanaz, mint a burgonyaliszt? ha nem, akkor utóbbi is jó? köszönöm a válasz Zsuzsi

Limara írta...

Őszintén szólva burg. liszttel még nem találkoztam, de azt gondolom, hogy csak a szemcseméretben lehet eltérés. A pehely lemezes szerkezetű. Óvatosan először csak 1 ek. b. lisztet tennék a tésztába, de igazából anélkül is tökéletes lesz...

kinga írta...

Szia Limara!
Elképesztő ez a kenyér. Én is szeretnék sütni. A bioboltban csak burgonyalisztet kaptam. Ezzel is süthettem?

kinga írta...

Szia Limara!
Szeretném én is megsütni ezt a kenyeret. A bioboltban csak burgonyalisztet kaptam. Szerinted ez is jó hozzá?

Limara írta...

Szia! Igen, azt gondolom, hogy jó, de akár el is hagyhatod belőle...

szabob írta...

Kedves Limara!

Addig kerülgettem a 8literes kacsasütőt az egyik multiban, míg végül a kosaramban landolt. Bátor voltam, mert a vendégségbe érkező családomnak sütöttem meg először ey hete ezt a kenyeret. El sem akartam hinni, hogy ezt én sütöttem, olyan szép lett! És az íze! Még langyosan elfogyott az egész! Másnap szintén vendégek érkeztek. Véletlenül tejet tettem víz helyett a tésztába és már csak akkor kapcsoltam, amikor már kelt a tészta. Picit megijedtem, hogy talán nem is lesz jó tejjel...Gyors gyúrtam be még egy adagot (vízzel), összepakoltam a két tésztát és megkelesztettem. Kb. egynegyedét kivettem öregtésztának. Így a másfélszeres adag került a kacsasütőbe. Ezennel jelentem, hogy pont belefér: gyönyörűen kitöltötte a tálat! Csodásan sikerült! Így a 11 fős vendégsereg is jóllakott belőle.
Hálás köszönet a receptért! Azóta már kétszer sütöttem. Most valami mást fogok kipróbálni a hétvégén. Remélem, az is ekkora siker lesz.
Üdv.: szabob

Limara írta...

Ó, de jó! Nagyon -nagyon örülök!:))

napcsi írta...

Kedves Limara!

Miért nem találtam rád pár órával ezelőtt? :-( Megsütöttem életem első kenyerét a sütőben és most hogy rád találtam sajnálkozom, hogy nem voltam kicsit türelmesebb. Csodás ez a fehér kenyér:-) Olvasgatom a kommenteket, amikből szintén sok infóhoz jutok. És most megyek vissza még hozzád nézelődni, mert van mit:-)
Örülök, hogy létrehoztad ezt a blogot és megosztod velünk a tapasztalataidat.
Köszönöm

Limara írta...

Köszönöm, én is örülök Neked!:)

Borancs írta...

Elmentettem ezt a receptet, de el is készítettem. Nagyon-nagyon finom lett. Család nem birta kivárni, hogy kihűljön, neki esett :))
Teljesen más ízvilág, mint a kenyérsütőgépben készült kenyéré.
Köszönöm Neked!

Limara írta...

Nagyon örülök, hogy tetszett!:))

irénke írta...

csodaszépek a kenyereid.

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Már sokadszorra sütöm ezt a csodát! Majdnem minden szuper :). Cserepes, ropog, pihepuha. És itt jön a gond :). Annyira puha és lágy a bélzete, hogy csak jó vastag szelet esetén nem foszlik szét, miközben kenem margarinnal. Tehát nekem arra kéne valami tipp, hogy mitől lesz kevésbé puha a belseje :). Isteni finom, gyönyörű :). Mondjuk a párom soha nem bánja, ha olyan békebeli szeleteket vágok belőle... De azért mégis jó lenne valami megoldás. (burgonyapelyhet soha nem tettem bele)
üdv, viola

Limara írta...

Hmm..velem ez csak akkor szokott előfordulni, ha még langyosan vágom meg, ha kihűl gyönyörűen szeletelhető. Ha tejet használsz, akkor azt hagyd el, az lágyítja a tésztát.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Fantasztikus a blogod :) Teljesen kezdő vagyok minden fajta konyhai dologban, de a lelkesedésem határtalan :) Így lenne pár kérdésem. Milyen fajta gépben dagasztod a tésztát ? ha az nincs kézzel is megtudom csinálni? Sehol se találok 8literes jénait , így marad az XXL-es sütő zacskó.. Továbbá érdeklődnék,hogy ezt az adagot lehet valamilyen módon felezni? Hogy ne ilyen iszonyatosan nagy kenyeret kapjak ? Ha igen, megtudnád mondani nekem az arányokat ? Mert csak ketten vagyunk ,és nem szeretném, hogy a fele megszáradjon :( Nagyon szépen köszönöm a segítséget!!!!

Limara írta...

Szia! Örülök a lelkesedésednek! :)Egészen egyszerűen felezz meg minden hozzávalót, vagy nézd meg a tegnapi bejegyzésemet, római tálban sütöttem kenyeret :)

Limara írta...

Ja, és én kenyérsütőgéppel dagasztok, de lehet természetesen kézzel is :)

Krisztina írta...

Kedves Limara!
A kenyérkémmel van a problémám. Már legalább 1 éve sütöm, és nagyon szeretjük. Eleinte lapos volt, aztán gyönyörű formás nagyon jó állagú, ízű lett. Most kb. 2 hónapja akármit csinálok vele, megint laposabb, és nem tölti ki annyira az edényt mint előtte. Az állaga finom maradt, nem lett tömör, de nem értem miért nem magasabbra jön fel. Sikért is raktam bele hátha segít, de nem. Előtte tökéletes volt hónapokig.Már próbáltam még keményebb tésztát dagasztani, talán nem volt annyira lapos,(nem sok különbség)de végül hasonló eredmény született. Van valami ötleted mit kéne csinálnom? Köszönöm a válaszod, már alig várom hogy újra a régi legyen.
Szép napot kívánok, Krisztina

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Két évvel ezelőtt építettem a kertbe egy búboskemencét ezidáig nem sikerült jó kenyeret sütnöm.
A véletlen hozott ide / kakaóscsigát kerestem /, és nagyon örülök mert remek dolgokat találtam.
Már sütőben kipróbáltam e kenyeret, hétvégén kemencében is elkészítem.Az eredményről írni fogok ide
Üdvözlettel Jani

Limara írta...

Kedves Jani! Kíváncsian várom! :)

Limara írta...

Kedves Krisztina! Így látatlanban nagyon nehéz bármit is mondanom. Lehetséges, hogy túlkel, a lapos kenyérnek általában ez az oka. Lehetséges, hogy a hetek óta tartó nagyon párás levegő miatt a liszt sok nedvességet szívott magába, ezért lágyabb a tészta. Sokkal szorosabbra kell dagasztani ebben az esetben. Így ugyan kicsit lassabban fog kelni, de nemfog terülni a tészta. Ha a kenyérben túl nagy levegőbuborékok vannak, akkor a kelesztőanyag is sok, érdemes abból, azaz az öregtésztából is kevesebbet használni.....

Csaba írta...

Jeee!
Sikerült a hozzám legközelebb lévő boltban bl 80-as lisztet vásárolnom :)
Eddig nem volt, de most megkérdeztem, hogy máskor is lesz-e, és azt mondták igen :)
Holnap akkor megint sütök egy kenyeret :)

Limara írta...

Szuper! :))

Andi írta...

Kedves Limara !
Nagyon tetszik a kenyered. :) Meg is sütöttem,ami nagyon finom lett,ám van még rajta mit csiszolni. Szóval,nekem nincs kenyérsütőm,így a sima dagasztógépemmel dagasztottam. Ízre finom lett,ám az állaga elég morzsálódós,és a héja sem olyan mint a tiédnek. Esetleg valami ötleted?? Köszi

Limara írta...

Így látatlanba nehéz bármit is mondani, de túlkelesztésre gyanakodom:)

moni írta...

Szia Limara!
Köszi a recept(ek)et, csodás(ak)!
Viszont lenne 3 kérdésem: ha forró sütőben kezded a fehérkenyér sütését, akkor
- mennyi pontosan a 2. kelesztési idő?
- menni pontosan a sütési idő?
A jénait a képen látható módon (öblös fele felfelé) használod, tehát pont úgy, mintha a kenyértészta a madár lenne? :-)
Köszi, üdv, Móni

Limara írta...

Szia Moni! Pontos kelesztési időt nehéz mondani, függ a kinti hőtől és a tészta hőmérsékletétől is. De egy kb. 22-23 fokos hőmérsékletben 50 percig kelesztem a kenyeret másodjára, akkor bemetszem pengével és bekapcsolom a sütőt. Hagyom még kb. 15-20 percig, ezután lepermetezem vízzel és betolom a forró sütőbe.
A sütési idő az én sütőmben 48-50 perc
és igen, ezt a jénait így kell használni:)

Névtelen írta...

Kedves Limara,
nem nagyon tudok magyarul, ezért elore boczanatot kerek. Tegnap sutottem a jo beval kenyeredet, de nem nagyon sikerult. A teszta eleg kemeny volt, mint ha keves lenne a viz. Masik recepteben (amit a Panasonicban sutod) keveseb liszthez tonn vizet ads. Nekem a gép nembírta a tésztát keverni. Nekem is Panasonicom van. Majd amikor a teszta megkelt, megformaztam , majd megint megkelesztettem. Sutobe tettem, de amenyire meg ninczen nagy jeneim, ugy sutottem, hogy nemvolt betakarva. A kenyer megsult, de a kereg elég kemeny let, es amikor vagram a kenyeret, a belseje szetment. Vera

Limara írta...

Kedves Vera! Valószínűleg a liszt, amit használsz több folyadékot képes felvenni. Nyugodtan tegyél bele annyit, amivel a gép könnyen dolgozik, de még nem lesz nagyon lágy!

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Segítséget szeretnék kérni tőled, jénai nélküli sütéshez. Villanysütőm van, és simán tepsin szeretném megsütni ezt a csodás kenyérkét. Milyen óvintézkedéseket tegyek? Hogyan párásítsak? Kérlek láss el néhány jótanáccsal. Ami még fontos, hogy az én sütőm kizárólag a légkeverést ismeri.
Köszönettel: Edina

Limara írta...

A légkeverés szárítja, ezért jobb lenne valamilyen zárt edényben sütni ugyan, de ha nincs, akkor gondoskodni kell a megfelelő gőzösítésről. Sokszor írtam, hogy pár jégkockát kell bedobni a sütő aljába, vagy egy fém edényben kell vizet párologtatni, és nem árt néhányszor bepermetezni egy virágspriccelővel sem a sütőbe, a sütés első 20-30 percében. 10 percig süsd magas hőfokon, 220-230, majd vedd vissza 200 fokra. Félidőben érdemes egy fóliát a kenyérre teríteni, hogy ne égjen megh.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Nagyon gratulálok az oldalathoz, nagyon jók a receptek. Már néhányat (pl.: fehérkenyér, rozskenyér) ki is próbáltam és állagra is, formára is nagyon jól sikerültek. Az egyedüli gondom a sütöpapír!!! Állandóan beleragad a tésztába. Már mindent próbáltam: csak a papírt, olajos papírt stb. A kenyerek állaga, tésztája, formája nagyon jó, úgyhogy nem hiszem, hogy a tészta lenne a gond.
Bármi ötlet, hogy csináljam? Holnap is szeretnék egyet sütni :)
Elöre is köszönöm az ötleteket!
Rita

Limara írta...

Dobd ki azt a papírt és olyat vegyél, amire az van írva, hogy szilikon bevonatú. Én a Lidl-ben kaphatót használom, tökéletes!

Izabell írta...

Limara! Mégegy kérdés: A receptjeidnél a sütő hőfok mindig alsó sütésre vonatkozik? Ugyanolyan jó, ha légkeverésessel sütöm?
Köszönöm!

Limara írta...

Nem, alsó-felső sütésre vonatkozik....légkeveréssel kicsit vissza veheted.

Zsóka írta...

Kedves Limara!
Igaz, már fészbukon is írtam, de azért itt is közzé kell tennem: megsütöttem és nagyon szép és finom lett!! El sem tudom mondani mennyire nagy sikerélmény!
Köszönöm, hogy vagy :)!

Szép estét: Zsóka

mistyfy írta...

Kedves Limara! Még nincsen öregtésztám, ma fogom elkészíteni, de égek a vágytól, hogy kipróbáljam ezt a kenyeredet. Vettem bioboltban egy cég termékét, fél kiló búzakovász por, amin azt írják, hogy 500g liszthez csak 10g kovász kell. Ezzel helyettesíthetem az öregtésztát egyelőre, vagy inkább ne kísérletezzek, várjam ki a holnapot, és maradjak ennél a receptnél, ahogy te azt megírtad?
Napok óta kísérletezem a kenyerekkel...
Köszönöm, Viki

Limara írta...

NE! Az csak ízesítésre való!

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Próbálom tökéletesíteni a kenyérkét, és ehhez lenne néhány kérdésem. Az én kenyerem kicsit olyan színű mintha félbarna lenne. Burgonyapelyhet nem tettem bele, mert még nem tudtam beszerezni. A lisztem egész jó, sok mindenhez használom ezt a fajta 80-ast. Megkel gyönyörűen, kinyílnak a vágások, mégis kicsit nehéz, apró hólyagos a kisült tészta. Sütőzacsiban sütöm,a gőz rendben van. Talán kicsit gyorsan is sül , de csak légkeverésem van. Vegyem vissza a hőfokot? Várom tanácsodat!
Edina

Limara írta...

Nem, úgy tűnik, hogy túlkeleszted....

Krisztina írta...

Kedves Limara!

Szeretném megkérdezni, hogy BL80-as lisztet hol lehet kapni, mert én sehol nem tudom beszerezni. mindenhol a BL55-ös van. Megpróbáltam az update kenyeret, ami nem lett a legtökéletesebb. Tönkölybúzából csináltam és persze a norbi lisztből. Egy kicsit szalonnás lett a kenyér. Miért? Válaszod előre is köszönöm.

Limara írta...

Én malomban veszem, de a Spar és a tesco is árulja a kenyérlisztet Nagyititka márkában...
A Norbis kenyér olyan, szalonnás, attól, hogy szójaliszt van benne. Írtam róla külön posztot, olvasd el!

Névtelen írta...

Kedves Limara! Azt szeretném kérdezni, hogy 5 literes jénaiban kb mekkora kenyeret lehet sütni. Ezt az adagot kb felezni kell hozzá? Válaszát előre is köszönöm!

Limara írta...

Kényelmesen ez fér el benne: http://limarapeksege.blogspot.com/2010/09/kenyer-cocotte-ban.html
az eredeti méret félő, hogy beleragadna..

Kamilla írta...

Kedves Limara!

Fél kilós kenyérhez mekkora adagok kellenek a hozzávalókhoz. Hárman vagyunk és én nem nagyon eszek kenyeret(csak az első nap :-))., így a kilós változat nekünk sok, de nem találtam sehol fél kilóra mért adagokat. Köszönöm előre is!

Limara írta...

Egyszerűen felezd meg az összes hozzávalót! :)

Ági írta...

Szia Limara!
Makón hol lehet kapni burgonyapelyhet és melaszt?Köszi a választ:Ági

Limara írta...

A bio boltban a Deák F. utcán:)

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Köszönöm receptjeidet. Anno vettem gépet, de nem használom, mert nem ízlettek amik készülte. De mióta rád találtam....
Kérdezném, hogy nem ajánlod a tészta készítő programját (enyém 1,5 órás), azért csak a 20 perces dagasztó részét használod? Eddig nem próbáltam én sem, és csak a dagasztásért elő sem veszem így a gépem.

Köszönettel: Nikolett

Limara írta...

Köszönöm szépen!
Azt használom, de leállítom a gépet, amint lejár a dagasztási idő, mert túlmelegíti a tésztát kelesztés alatt, ami a sütőben sütéshez nem kívánatos:)

benettke írta...

Drága Limara,

először is, "utállak-utállak-utálllllaaaaaaaaaaaaaaaak..." Ennyit a fogyókúrákról...
Egy szuperkenyérstennő vagy!!!!!
Kenyérsütően sütöm 5-6éve.Most, hogy kisbabuccal vagyok itthon, van idő a molyolósra, így csináltam "tőled" pár kenyeret... nyamika!!! (de a rohanós munkaheteken majd még ráfanyalodom a kenyérsütőmre, nehogy megszértődjön szegénykém... :D )

Kérdésem lenne, nem tudom, valahol írtad-e már: nekem az öregtésztám kimászik a hűtőből!!! Hiába tettem nagy patentos Tupis dobozba, hát, 10x-re duzzadt, és kinyomta a tetejét... (mingyán kopogtat is a drága... :P )

Na, most búcsút mondok a régi ruháimnak, irány a giga-size butik :DDDDDD

Limara írta...

sírok, ha utálsz:))
Hagyd a konyhapulton az öregtésztát míg visszaesik, csak utána tedd hűtőbe, úgy már nem mászik ki. ha mégis, akkor kicsi a doboz:))
Esetleg tehetsz bele kicsit kevesebb élesztőt! :)

Névtelen írta...

Kedves Limara! Te vagy a legjobb! Bármit megsütöttem eddig az oldaladról, óriási siker lett kis családom körében! Köszönet érte! :) Már van pár fotó is a műveimről!!! :) A kenyereim viszont mostanában a második kelesztés után, mikor megvágom, beesnek. Próbáltam már, hogy a vágás után még kelesztem, de amikor megvizeztem, akkor is beestek. Van ötleted esetleg, hogy miért? Mert én már próbáltam kevesebb/több vízzel, kevesebb/több liszttel stb. is a dagasztást, meg mindenféle módon, de mostanában összerogyott a tésztám. Egyébként királytorta formában sütöm a kenyereket, nekünk ez nagyon tetszik!!! Előre is köszi a választ. :) Detti

Limara írta...

Kedves Detti! Ha összeesik, akkor az bizony nagyon alaposan túlkelt!! Valószínűleg már az első kelesztés, azaz az érlelés is túl hosszú, vagy nagyon átmelegszik a tésztád dagasztás közben, vagy nagyon lágy a tésztád, vagy csak egyszerűen túl hosszú ideig keleszted.... Az első, dagasztás utáni kelesztés ne legyen hosszabb, mint 40-45 perc, de az se legyen meleg radiátor vagy sütő közelében, egyszerűen csak a konyhapulton történjen. Utána formázás, letakarva kelesztés, 50-60 perc után bevágás és sütés...

Névtelen írta...

Kedves Limara! Nagyon köszönöm ezt a sok jó receptet lehetőséget. Próbálkoztam már a fehérkenyér sütéssel, de igazán most tudtam megcsinálni a recepted szerint,mivel most már van 8 literes jénaim. Az a kérdésem, hogy a Te kenyered hány kg-os, vagy a Tiéd is ekkora? Másik kérdésem, hogy miért csak a dagasztást csinálod a kenyérsütőgépben és a kelesztést viszont a kelesztőtálban. Itt a ma sült kenyerem finom ropogós héjju és cserepes lett. Biztos lehet még rajta változtatni.
https://picasaweb.google.com/lh/myphotos
köszönöm a válaszod. Marika

Névtelen írta...

Szia Limara !

Kenyeret szeretnék sütni glutén mentes lisztből BREAD-MIx ( SCHAR ) nem ismerem ezt a lisztet , a liszten van egy recept , de nem bízok benne , hogy sikerülni fog , ezért a te recepted szerint szeretném elkészíteni a kenyeret a glutén mentes lisztből... Szerinted sikerülhet ?

Köszönöm : Laura

Limara írta...

Kedves Marika! Kb. egy kilós a kenyér, ami a fotón van, az az én kenyerem. A gépet valóban csak dagasztásra használom, utána átteszem kelesztőtálba, vagy kikapcsolom a gépet és úgy hagyom benne. bekapcsolt állapotában ugyanis nem egyenletesen melegíti a tésztát, mivel a fűtőszál a gép alján fut...A linken a saját fotóim jönnek be.....

Krisz írta...

Kedves Limara,

A jól bevált fehér kenyeres receptet próbáltam megsütni, lefelezve (fél kilós kenyérhez) az eredmény szép (és finom is!) lett, de kissé sűrű, tömör. Az öregtésztánál és a kenyérnél is pontosan a megadott mennyiségeket használtam, a formázás előtt és után 1-1 órát kelesztettem. Gyanús volt, hogy szerintem nem kelt a duplájára, de ezt saccolással nem tudtam megállapítani.
Esetleg több folyadékot kellene használnom hogy kicsit lágyabb legyen a tészta és az élesztő könnyebben meg tudja emelni ? Vagy hol változtassak ahhoz, hogy a kenyér könnyebb, foszlósabb legyen ? Válaszod köszönöm előre is !

Két kép a nagy műről :

http://kepfeltoltes.hu/120419/20120419_005117_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120419/20120419_091854_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Limara írta...

Kedves Krisz! Szerintem nagyon szép kenyér, hatalmas cserepekkel. Egyetlen nagyon apró hibát látok, egy kicsit túlkelt. De tényleg csak épp, különben nem lennének rajta ilyen gyönyörű cserepek! Viszont a bevágások enyhén befelé fordulnak, nem pedig feszesen szétnyílnak. Az első kelesztést, érlelést mindenképpen érdemes kicsit csökkenteni, elég neki 45 perc is!

benettke írta...

Valamijjé nem jelent meg amit írtam... :( Nagyot is lehet csinálni a kenyeredből Dupla mennyiségből is átsül?
KÖSZI!!!

Limara írta...

gondolom át, de lassabban kell sütni, hogy átsüljön...

«Legrégebbiek ‹Régebbiek   201 – 392 / 392   Újabbak› Legújabbak»