2008. november 29., szombat

Tigriskenyér


Régen keresem a Tigriskenyér készítésének módját. Sokat kísérleteztem, volt, hogy a tésztába kevertem különböző kukoricapelyheket, volt hogy a kenyér felületét kentem be mindennel, ami az eszembe jutott. Egyik sem vezetett megfelelő eredményre. Minap végre rátaláltam! Jó úton tapogatóztam, mikor a tésztát kívülről kenegettem, mint kiderült, de a kencétől fényévekre jártam. Itt találtam a készítésére.
Bármelyik, kedven kenyerünket tigrisíthetjük, a máz a lényeg!

Ez a tigris a Jól bevált fehérkenyeremből készült. Dagasztás után szokásos kelesztés, majd formázás, ismét kelesztés. Ezután kentem rá a mázat, hagytam 15 percig még kelni, és ment a sütőbe. Ez is jénaiban készült.

Tigris máz:
  • 65 ml meleg víz
  • 1 dkg élesztő (1,5 tk. szárított élesztő)
  • pici cukor
  • 60 g rizsliszt
    A mázhoz valókat jól elkevertem, hagytam 15 percig állni. Addigra a kenyér már megkelt annyira, hogy épp lehetett bevágni. Rákentem a mázat egy szilikonos ecsettel, de nem túl vastagon. Ismét 15 perc pihentetés következett, majd ment a sütőbe, 220 fokon sült 50 percig. Érdemes az utolsó 15 percre kicsit mérsékleni a hőfokot, mert a rizsliszt könnyebben barnul.
  • Finom ropogós kéreg lett a kenyéren. Legközelebb kukoricaliszttel is kipróbálom

27 megjegyzés:

Vali írta...

Szia!
Jaj, de jó, hogy kitaláltad. Egy időben mi is vettük ezt a fajta kenyeret.

Julika írta...

Én is nagyon szeretem ezt a fajta kenyeret. Vettem már boltban többször is. Mindenképpen kipróbálom. Ügyes vagy, hogy rátaláltál a receptre.

Max írta...

Gratulálok nagyon szép lett, és köszi a technikát, én is fényévekre jártam:-)

max

Limara írta...

Köszönöm! Ó, igen, pedig milyen egyszerű már így!

Julika írta...

Tegnap megsütöttem a Tigris kenyeret, mert már nagyon kíváncsi voltam rá. A te jól bevált fehér kenyeredet sütöttem. Nagyon jól sikerült. Sőt a kenyérke is olyan pihe-puha, könnyű lett mint még talán soha. Köszönöm a receptet.

Limara írta...

Jaj, de örülök Julika! :))Gratulálok!

Atandi írta...

Kedves Limara! Ma megsütöttem jól bevált kenyeredet, én még ilyen finom kenyeret nem ettem! Szenzációs! Nagyon köszönöm a receptet, örök hála érte neked is, meg annak, aki közvetítette nekem. Nagyon örülök, hogy atigrismázra rátaláltam, a gyerekeim kiskorukban rajongtak a tigriskenyérért, meg fogom őket lepni vele! JÓ, hogy vagytok, gasztrotündérek!
Üdv: atandi

Limara írta...

Köszönöm! :))

Unknown írta...

Szia Limara!

Kb 2 hete kezdtem el sütögetni a Nálad fellelt recepteket, és mindegyikkel sikert arattam :) Pedig kenyérsütéssel ezelőtt sosem volt sikerélményem.
Holnap a fehér kenyeredet szeretném elkészíteni tigris változatban, de sajnos nincs rizslisztem. Írtad hogy kipróbálod kukoricalisztből. Azzal is ugyanúgy működik? Vagy más liszttel esetleg?
Köszi

Unknown írta...

Szia Limara!

Kb 2 hete kezdtem el sütögetni a Nálad fellelt recepteket, és mindegyikkel sikert arattam :) Pedig kenyérsütéssel ezelőtt sosem volt sikerélményem.
Holnap a fehér kenyeredet szeretném elkészíteni tigris változatban, de sajnos nincs rizslisztem. Írtad hogy kipróbálod kukoricalisztből. Azzal is ugyanúgy működik? Vagy más liszttel esetleg?
Köszi

Limara írta...

Szia Bernadett! Jaj, nagyon örülök! :)))
Kipróbáltam kukoricaliszttel is. Rizsliszttel jobb lett szerintem, a kukoricaliszt keményebbre sült.

Katina írta...

mindig így megég? nem lehet megakadályozni valahogy?:(

Katina írta...

találtam egy olyan receptet, ami rakott bele egy kis szezámolajat. így készítettem. de egyáltalán nem repedezik:(
a veknihajtogatás sem sikerült. olyan lett, mint egy nagy kakaós csiga:(

Limara írta...

Le kell takarni a sütés vége felé egy alufóliával, úgy megelőzhető.
Sajnálom, hogy nem sikerült a vekni, majd a gyakorlat:))

Katina írta...

most ilyen trapézszerűre nyújtottam és kicsit aláhajtogattam a csigaszerű végét. így jónak tűnik:)
aztán arra is rájöttem, hogy valószínűleg az lehetett a gond, hogy miután lekentem, hagyni kellett volna rászáradni egy kicsit. mer így teljesen egyben maradt rajta a máz, nem lett tigrises (ami sztem inkább zsiráfos:D)
mit gondolsz?

Limara írta...

Nem a száradás a lényeg, hanem az, hogy még mindenképpen keljen a kenyér. A máz alatti rész jobban kell, a máz pedig mivel nem tartalmaz sikért szétrepedezik.
Mondom, hogy a gyakorlat:))))

Katina írta...

okok értem csak legközelebb nem szúrom el ha nem muszáj:D

szóval akkor túl későn kentem rá. éértem:)
mert hagytam még kelni csak letakartam celofánnal. na majd legközelebb

Limara írta...

:)))

Unknown írta...

Szia Limara!
Már sok receptedet kipróbáltam, imádom őket! :)
Ezt a tigriskenyeret is ki fogom próbálni, de előtte lenne 2 kérdésem, mert valamit biztos rosszul csinálok...:
1. Ha jól értelmezem a recept leírásaidat, a formázott kenyeret kelesztést követően kell bevágni, és utána berakni a sütőbe. Miért van az, hogy ha bevágom, összeesik a kenyér?
2. Én is kipróbáltam a jénais kenyérsütést, de akkor az alja sokkal nehezebben sült át... Neked is hosszabb ideig tart? Pl. nem jénaiban sütve átlag 50 percig sütöm a kenyeret, de jénainál ekkor még nyers az alja (a teteje már szép piros). Viszont ha nem jénaiban sütöm, nem lesz szép magas a kenyér... :(

Limara írta...

Szia Mónika!
Ha összeesik a kenyér, akkor az túlkelt. Hamarabb kell bevágni.
A második pedig sütő hiba. Nekem gyönyörűen sül az alja a jénaiban is, sőt jobban is mint a teteje. Az utolsó 15 percre vedd ki a jénaiból és süssd csak a rácson a kenyeret, így remélhetőleg átsül.
Üdv

Unknown írta...

Ok. Köszönöm szépen! :)

Anna írta...

Megnéztem a linket, de a tied sokkal szebb!!!

Névtelen írta...

Szia Limara. Nagyon szépez a kenyér. :) azt szeretném kérdezni, hogy kukoricadarával lehet-e helyettesíteni a rizslisztet?
A másik pedig egy kér(d)és lenne.
Nem találtam a receptjeid között olyan kenyeret/zsemlét, ami kukoricalisztből készül. A Corában (ha jól tudom) nagyon fincsi valami kukoricadara hozzáadásával (+búzaliszt) sütött, kocka alakúra vágott, tökmaggal az alján péksüti van. Valami isteni, de megvenni, hát nem olcsó, és gondolom nem is olyan egészséges, mint ha tthon van elkészítve. Én meg nem merek neki állni kísérletezni. Nem vagyok egy nagy szakács. De ha tudnál valami hasonszőrűt, vagy neked van ilyen recepted, azt elküldenéd emailomra?
adricsaj97@citromail.hu

Limara írta...

Szia! nem, a dara nem jó hozzá, ellenben a kukoricaliszt igen. A lényeg, hogy gluténmentes liszt legyen, aminek nincs sikértartalma, ezért kireped az alatta lévő tészta kelése közben.
A corás bucit nem ismerem, de ha jól tudom hasonló a tescos is, az már tervben van egy jó ideje, igyekezni fogok:)

benettke írta...

nekem nem lett szép tigrises (vagy inkább gepárdos)... kukoricaliszttel csináltam, de semmi... ma is megpróbálom....

Harth írta...

Én kukoricaliszttel csináltam, és már bemelegítettem a sütőt, amikor rájöttem, hogy elfelejtettem rákenni a mázat!!! Gyors keverés, nem pihentettem, egyből lekentem, rajtahagytam 5 percig és tettem a sütőbe és GYÖNYÖRŰ lett!! :) A gyerekek szerint ez nem tigris hanem zsiráf :) Köszönöm a sok receptet, sokat járok a honlapodon. Bea

Redkatie írta...

Én tegnap és ma is megpróbáltam a tigriskenyeret, de sajnos egyik alkalommal sem lett mintás :( viszont nagyon jó ropogós lett a teteje! Kukoricaliszttel készítettem a mázat. Nem tudom mit rontottam el :S http://allaboutredkatie.blogspot.hu/2014/02/a-tigris-probaja.html