2011. december 12., hétfő

Lussebullar - Svéd Luca napi sütemény






















Holnap Luca nap. Luca napjához nagyon sok hiedelem és népszokás tartozik, ezekről már írtam is régebben. 
Luca napján nálunk pogácsát szokás sütni, a svédek viszont ezt a Lussebullar nevű süteményt készítik erre az alkalomra. A receptet nem régiben kaptam Angelikától, aki azt írta róla, hogy ezt a sütit itt kizárólag Luca napjától sütik és eszik egészen újévig Svédországban. A boltokban is csak ezen idö alatt lehet kapni.
Az eredeti leírás szerint 17 dl lisztből készül a tészta, amit lemértem, és 98 dkg lisztnek felelt meg. Én feleztem,  így most a kisebb adagot adom meg.

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 75 g olv. vaj
  • 2,5 dl langyos tej
  • 70 g cukor
  • csipet sáfrány
  • csipet só
  • 150 g Kesella (helyette natúr görög joghurt)
Kesella nálunk nem kapható, legalábbis erre felé biztosan nem. Angelika ezt írta róla: nem tudom ismered-e, de amikor megkóstoltam, olyannak hatott, mint egy kicsit "keményebb" joghurt, de ízvilágra emlékeztetett egy picit a kaukázusi kefirre is. Csak enyhén savanykás. Szerintem használhatsz natúr joghurtot helyette.

A langyos tejben keverjük el a sáfrányt, majd az olvasztott vajat, végül az élesztőt. A dagasztógép üstjébe mérjük a lisztet, a sót és a cukrot, végül öntsük hozzá a nedves hozzávalókat is. Géppel vagy akár kézzel addig dagasszuk, míg a tészta elválik az edény falától. Ragacsos kissé, de ilyennek kell lennie. Ruhával letakarva kelesszük 30 percig.
Borítsuk lisztezett felületre és vágjuk 4 részre a tésztát, majd  azokat is 6-6 részre. 24 kis darabot kapunk, amit gömbölyítsünk.

A gombócokból sodorjunk 20 cm-es rudakat, majd mindkét oldalról tekerjük fel, de ellentétes irányba. A közepükbe nyomjunk egy-egy szem mazsolát (jó mélyen, hogy sütés közben ne tudjon kiesni):

Sütőpapíros tepsin kelesszük ismét 30 percig. Ezután egy felvert tojással kenjük le. 225 fokra előmelegített sütőben süssük 8-9 percig.
Sütés után azonnal takarjuk le egy ruhával és pihentessük tíz percig.
Kihűlve folpackba csomagolva tároljuk.

   

6 megjegyzés:

hekvanc írta...

Nekem való! Tetszik. :-)

Renée írta...

Éppen erről meséltem neked. Nálunk már évek óta hagyomány Szenteste. Másnapra nemigen marad! :)

Süli Mónika írta...

Nagyon jól néz ki.

Névtelen írta...

Szia Limara!

Angelika vagyok.
Gyönyörüek lettek a Lussebullar-káid! :) Gratula érte :) Remélem mikor megkóstoltátok ízlett. :)
Pont pár napja csináltam egy adaggal én is, és most megpróbáltam a többi formát is. Mivel elfelejtettem lefényképezni, mert siettem a sütésével,(este lévén), leszedem a hagyományos formákat és elküldöm neked ha szeretnéd. Ígértem töltött verziót, de sajnos azt nem találtam.... pedig nagyon szerettem volna kipróbálni azokat is... De még nem adom fel. :)

Faragó Dani írta...

Ez annyira jó, hogy az egyetlen süti, aminek soha nem tudok ellenállni. Győzködöm a kedvesemet, hogy ne süssön 3 adagnál kevesebbet. :-)

Dóri írta...

A kesella az inkább egy sűrű krémtúró, nem annyira joghurt jellegű.
(Egy rendeszeres receptkipróbáló svédországból ) :)