2010. július 11., vasárnap

Rántott hús

Végre megérkezett az igazán jó idő, bár ha engem kérdeztek, nekem ez már kicsit sok is. Meglehetősen nyűgösen viselem a kánikulát, a főzéshez is kevésbé lelkesen viszonyulok. Ilyenkor kiteszem a teraszra az olajsütőt vagy az asztali grillt és ott készítek valami gyors ebédet.
Ma az olajsütőt fogtam munkára és a mindenki általt kedvelt, de sokak által leszólt rántotthúst sütöttem. Mondjon bárki bármit én bizony szeretem ezt a panírozott húst, bármikor vevő vagyok rá, ráadásul  bő olajban sütve, akármilyen rettenetesen hangzik is ez a mai modern gasztronómiában. Legfeljebb retrónak nevezem, az úgyis olyan népszerű. És ha már a retrónál tartunk. Kimaradt némi tojás, sajnáltam kidobni, eszembe jutott a tojással elkevert morzsa, amit szintén kisütöttek bő olajban (volt valami neve is, de arra már nem emlékszem), gyerekkoromban igen népszerű volt. Az én anyukám csak ritkán készített, mi nem rajongtunk érte, de emlékszem, amikor a keresztszüleimnél vendégeskedtünk micsoda harc folyt azért az egy darabért. Az gyerekeim sem ájultak el tőle, de férjem nagyon örült neki.
Hogy tovább fokozzam a hangulatot egy árnyékos fa alá terítettem, piros kockás abrosszal, fatányéron. A hús mellé természetesen sültkrumpli és kovászos uborka is járt, a felnőtteknek egy pohár sörrel, a gyerekeknek bodzalével.

62 megjegyzés:

sminkkel írta...

Mi prézlipogácsának hívjuk. Minden rántott hús mellé csinálok, mert nagyon szeretem. Valamiért mindig marad egy kis tojás.:D

KicsiKató írta...

Nálunk bundának hívják, ki nem dobnánk a kimaradt tojást és prézlit. Egy ideig én is ágáltam ellene (durva trió a tojás-prézli-bő olaj), de olyan sokszor eszünk egészséges ennivalót, hogy néha belefér. Maximum Actifry-ban sütöm meg a krumplit:)

Ja és mi direkt 'rusztikusra' formáljuk, mintha egy középen dundibb roló lenne, szerintem minél több rajta a megmunkálatlan, rücskös rész, annál jobb, mert az ott finom ropogósra sül:)

anya9 írta...

Nálunk vakcsibe a kisütőtt tojásos morzsa.... én is szeresse ;)

Macus írta...

Ma nálunk is rántott hús (és rántott cukkini)volt ebédre. És ahogy nem szoktam járni: nem maradt ki tojás, így nem lett a végén sült bunda. Én sajtot is szoktam reszelni bele időnként. Nagyon finom.

Lucamami írta...

Nálunk hamis hús néven futott... :-)

Szegusz írta...

Nálunk prézli a neve. A lányaim imádják. :)

Wise Lady írta...

Mi vakarcsnak hívjuk. Múltkor a fiam kishaverja nálunk ebédelt, rántott hús volt sajttal töltve, de a fiam a vakarcsot tette a srác tányérjára, mert kedveskedni akart neki a legfinomabb falattal:D Volt derültség.
Bárki bármit mond, ez egy nagyon finom ebéd volt, amit készítettél.

Ildy írta...

Nincs is jobb egy kis rántott csirkecombnál. Én azt szeretem a legjobban. Nagymamám sütötte meg mindig a kimaradt tojást, semmit sem dobott ki. Bevallom és mindig kiöntöm, bár nem szokott sok megmaradni, mentségemre legyen szólva. De legközelebb kipróbálom ezt a morzsás dolgot.

Vica írta...

Szívemből szóltál a rántott hús mellett:) Én is készülök írni róla egy szösszenetet:)

flatcat írta...

Én csak sütni nem szeretem. :)
De most anyuéknál ezzel várnak minket, rántott csirke, petrezselymes krumpli, kovászos uborka. Imádom. Szerintem tökéletes. :)

Miklos írta...

Vérciki erről beszélni azt hiszem egy gasztroblogon, de nekem havonta minimum egyszer rántott párizsit kell készítenem, mert gyerekkorom óta a fő kedvencem.

A sóskafőzelék/főttojás/főttburgonya kombó a másik... :)

Wise Lady írta...

Abszolút imádják az én gyerekeim is a rántott parizert!

Viktória írta...

Nálunk ez a cicakaja, mert régen mindig a macskák kapták meg. Aztán először a húgom kapott rá, majd a férjem. a mai napig igazságosan megosztoznak rajta. A két macska :)))

Edina írta...

Mi is vakcsibének mondjuk, és nagyon szeretjük...:)

vatikati írta...

Nálunk pampuska. Szégyen, de a kutyák mennek ölre érte. Csorgó nyállal lesik mikor kapják már meg a finomságot :)
Kati

assam írta...

nálunk pipikenyér.

volt, hogy direkt csak ezt sütöttem, tizenévesen nyáriszünetben, értetlenkedtek a többivakációsok, hogy ez mi lesz, aztán csak falták.

Clinique-Bogi írta...

Mennyi neve van... :-)
Nálunk egérke.

Ildy írta...

Miklósnak: gyerekkorom nagy kedvence! De jó, hogy eszembe juttattad! Bár már régen nem élek párizsin, de akkor oyan fincsi volt:)

Limara írta...

De jó! mennyi neve van, mind nagyon tetszik!:))
örülök, hogy a rántotthús nektek is nagy kedvenc, n ehagyjuk leszólni!:))
Miklós! szerintem nem ciki, itt biztosan nem. Mi is sokszor ettünk rántott párizsit, volt, hogy vastagabbra szeltem, zsebet vágtam rá és sajtott csúsztattam bele, úgy paníroztam. Én borsófőzelékkel szerettem. Jó is, hogy eszembe juttattad!:))

Anikó írta...

Limara, ez egy nagyon finom ebéd!
Én havonta egyszer biztos csinálok ilyet.Nálam éppen holnap lesz, rántott karaj, csirkemáj és cukkini, kovászos ubival.Imádjuk.
A nagymamámék pampuskának is , vakarcsnak is hívták és rendszeresen volt nálunk is.Én is csinálom.
Miklósnak: egyáltalán nem ciki a rántott párizsi szerintem, sőt, sőt, sőt!!! Fogok is csinálni.Könnyű és finom.
Az élet kicsit más,és a szokások és neveltetések sokszor fontosabbak, mint amit a "sztár-gasztrosok" próbálnak erőltetni, lila-ehetetlen,főzhetetlen receptjeikkel.Néha azt hiszem, verseny van,a minél borzasztóbb receptek megjelentetésében.

Julika írta...

A pároméknál pogácsának hívják :) Én nem is ismertem korábban. De azóta kötelező sütni ha rántott husi van :)

Vali írta...

Szia Limara!
Rántott dolgokat mi is szeretjük, mostanában többször is volt. Éppen tegnapelőtt volt rántott csirkecomb és sajt. Én bodagnak és szanyi ember húsának ismerem a maradékból sütött morzsát.

Daisy írta...

Jót mosolyogtam az írásokon. Tetszik ez a sokszínű magyar gasztronómia.
Nálunk ezt vakaréknak hívták. Nemcsak a prézlit, hanem a megmaradt lisztet is belekeverték.
Mi is szerettük gyerek koromban és én is megetettem az enyéimmel.
A rántptthús nekem sem ízlik sütőben sütve, de ha muszály lenne, akkor úgy sütném.

Czkriszta írta...

Nálunk is ma rántott hús volt, de én néha (pl. ma is)előbb be szoktam pácolni a húst mustárral elkevert steak fűszersóval és úgy panírozom be. Valami isteni! Érdemes kipróbálni!

Éva Pécsről írta...

Akkor én is hozzáteszek egy elnevezést a Dél-Dunántúlról: itt felénk mindenki podagnak, esetleg bodagnak hívja

dortimcsi írta...

Anyósoméknál voltunk ma, és ott is ez volt (ez is volt ) az ebéd. Rántott hús, rántott cukkinivel és kovászos uborkával.
És nálunk bodag a prézlis tojás...Bár páromék bundának hívják...:)

gusson írta...

Nálunk (bp-i, de a Duna-Tisza közből eredő famíliánkban) egérke a neve, és mindig harc folyik érte (szerencsére én nagy és erős hím vagyok, így nekem jut a java :)) ). Frissen, ropogósra sütve jobb, mint a bundáshús.

ZsuzS írta...

Mi hamishúsnak nevezzük, nálunk is harc folyik érte.:)

MGL írta...

Kedvenc ételem...rántott húúúúúús rántott karfióóóóóóóóól mindegy csak rántva legyen...mert ilyet A gyik nem készít....mert 1edül álló ilyet nem készít:) elvből

MGL

BeckZsu írta...

Én nagyon szeretek mindenféle rántott dolgot, húst is, zöldségfélét is, bár legtöbbször nem egészen hagyományosan panírozva, de bő olajban sütve :) Tegnap éppen csirkemell volt.

Bianka írta...

Nővérem kedvence volt. Mi falshalnak hívtuk :)

pszilvi írta...

nalunk prezli volt a neve, vagy bunda. a ferjem csaladjaban pufajka a neve.

Raindrop írta...

Tökéletes ebéd, főleg a hideg sör hozzá... nyam!! :)
Nálunk vakorcs a neve, és a család verseng érte.

Unknown írta...

Mi Győrben panírnak hívtuk,hívjuk.Akármit rántok,pár szem "panír" mindig kisül és a kutyával osztozom rajta:)Hű olvasód:Edina

Maris írta...

Nálunk anyukám békának hívta. Az öcsémmel meg nem ettük volna. Azóta is, ha rántok valamit, eszembe sem jut "békát" sütni.

Bori írta...

Nálunk bodag :) Elképesztő, mennyiféleképp hívják ugyanazt a dolgot :)

GasztroRéka írta...

Nekem nem jut eszembe,hogy hívták,pedig gyerekkoromban többször is ettem ilyet. A rántott hús a retro korszakon is jóval túl van,miért ne kerülhetne az asztalra?! Igaz én nagyon ritkán fogyasztom inkább a rántott zöldségekért és sajtért vagyok oda, de igenis helye van a hagyományos ételeknek az asztalon. Szuper,hogy már sokféle szakácskönyvet lehet kapni,meg az ember szabadon utazhat és receptet gyűjthet,meg itt a net,meg egyre több a külföldi büfés Bp-en is... de egy Magyarországon egy magyar családban legyenek hagyományos ételek az asztalon,mert ez is a kultúránk része.

Limara írta...

Fantasztikus mennyi neve van egy ilyen egyszerű ételnek:)) A férjem is bodagnak emlegette, de nem hittem neki:)) Még annyi jutott eszembe, hogy a keresztanyám mindig megnyomkodta villával, valószínűleg, hogy több legyen rajta a ropogós rész.

A rántott dolgok nagyon is népszerűek, csak nem divat szeretni őket:)

Unknown írta...

Még sosem írtam, de rendszeres olvasód vagyok.
Csak azért írok, mert a nálunk használatos név még nem hangzott el. Nálunk pacsni volt a neve.

meecee írta...

Nyami, én holnap tervezek rántott csirkét. A bigyó neve nálunk vakarék. Az idő pedig isteni, végre jól érzem magam, talán még lehetne picit melegebb, a sütőt is szívesen begyújtom, sütöttem is tegnap 2 kalácsot, meg 1 adag Limara-féle kiflit :-))

Névtelen írta...

Igen igen nalunk bodagnak hivtak. es szegyen ide szegyen oda en sokkal jobban szerettem mint a rantott hust :-) Eva

Before írta...

Hétvégén én is rántott húst (borjúbécsit) csináltam, szép klasszikusan, krumplipürével és uborkasalátával. Nyilván nem a csillagos gasztronómia vonala, de nem is kell állandóan a szuperszexi, modern, kifinomult táp, a régi ízek nagyon jólesnek néha.

Andi/cuki írta...

Nálunk az anyósom nevezi puffancsnak. Egyébként ez igazi házi, hagyományos gyerekkori íz, minden hónapban készítek én is. Az uram és a fiam szereti a párizsit is!:-))

ekszerlada írta...

Én kifejezetten imádom!!Sütök is holnap,úgy megkívántam!!
Nálunk rántott bundának hívják:))De finom.... jammm!

Miklos írta...

No igen hányféleképpen hívják.... :)

Az Index.hu fórumán volt régen egy ilyen topik, valami olyasmi címmel hogy "Felétek hogy hívják a vörösboros kólát?". Voltak meglepő dolgok ott is.

Névtelen írta...

Divat, nem divat, én bármikor odaadnám a fele királyságomat egy jó kis rántott husiért :-) Éppen tegnap volt, ahogy kell, petrezselymes krumplival és ubi salátával.
Maradék tojás és liszt nálunk bodag néven készül,prézli nélkül.
Próbáltátok már a rántott krumplit?? Meghámozva, kicsit vastagabb karikákra szelve, sózva panirozni, és isteni!!! Anyukám nagy-nagy kedvence, addig eszi amig látja:-)
Rántott parizer:-) általános iskolás koroban hazaérva farkas éhség ellen sokszor készitettem...meg bele ütni egy tojást amikor kis kosárkába megsült a párizsi, az se volt rossz...
Barbi, Calgaryból

Viki írta...

Miért is kellene elfelejteni a rántotthúst?? hát nincs ennél finomabb. Egy magyar ember magyar étkezési szokiásaiba benne kell, hogy legyen. Olvasva a világban néha úgy érzem magam az ételek terén, hogy valami más bolygón járok. Na de jól van ez igy is, csak a rántott hús ki ne menjen a divatból :)) Nálunk nem fog.
A sok névvel ellátott kis akármit nem tudom nálunk hogy hívják. Én sok évtizeddel ezelőtt kezdtem el sütni, mert azt hiszem elég sok megmaradt tojásom volt a panirozás után. Azóta is szeretjük.

Névtelen írta...

nálunk egérke volt,csak simán prézli és a tojás, utána én már tettem bele egy kis összetört krumplit, petrezselymet, az én gyerekeim ezért mentek ölre :)
isteni

kacago

Névtelen írta...

Nálunk műhús a becsületes neve, mert könnyen összetéveszthető az igazival... De nem bánjuk!
Nagyon jó a blogod Limara, gyakran olvasom, nagy kedvenc!
Üdv:
Zsuzsi

mariann írta...

Szia!
En is tudok egy nevet,nem a miénk,a kislányom osztálytársától hallottuk,hogy "lábatlan tyúk"-nak hívták.:)

Praliné Zsuzsi írta...

Mi (Csongrád megye) a maradék lisztet keverjük össze a tojással és rántjuk ki, a neve pedig malacka :)

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon jó ez a sok név. Egyszerű hozzávalókból milyen remek étel lesz!:))

Névtelen írta...

Belevágnék: nálunk falusi kövér, vagy dundika a neve és mi is imádjuk.
Ezen kívül minden reggel benézek hozzád, mikor gép elé kerülök és már elég sok félét sütöttem az oldaladról, meg van rengeteg a kipróbálandó kupacban is.
Köszi a sok finomságot.

Névtelen írta...

Nálunk otthon (Szegeden) knócs vagy cicvara volt a neve. Mi is a maradék lisztet és tojást használtuk el így, nem pedig a prézlit. Került bele egy kis só, őrölt bors, tejföl - utóbbitól finom szaftos, omlós lett. Istenien magába szívta a sült hús ízét. A mai napig imádjuk!

Névtelen írta...

..nalunk PUFIKA névre hallgat és mindenki imadja! nagyanyam nagy mestere volt a "szinte semmiböl- valami" készitésének, egy csirkéböl 3-4 félét is varzsolt. Még a csirkelabért is harc dult, ugyanis ö eme szavak kiséretében ajanlotta: "na kislyanyok ki akar majd jol tancolni?" nana, hogy mindenki akart... a csirkeszarny közepére majat, vagy fött zuzat dugott és ugy panirozta be. a szinte semmi szarnybol, lett egy emberes adag. szerintem az igazan jol rantott husok (bö olajban vagy zsirban sütve)azok az ételek, amik mar eleve tökéletesen jöttek a vilagra... meg a lecso, meg a töltöttkaposzta, meg minden ami hozzaértéssel, türelemmel "tiszta forrasbol" fött, sült. ezeket au ujhullamos marhasagokat egye meg az, aki kitalalta (véleményem szerint)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Limara! Nagyon szeretem az oldalad én is gyakran jövök ide ötletet lopni. És jó pár hónapja már nem veszünk boltban kenyeret, itthon sütöm és imádjuk.
Nálunk (Miskolcon és környékén) PANCÚRKÁNAK hívják a megmaradt tojást+morzsát, apukám kedvence.

Névtelen írta...

Pankunak hallottam ómamától.Egy kicsit olyan felvidékies, nem? Miskolciak vagyunk. Közel van az exünk :).

lepke írta...

Én nem emlékszem, nálunk mi volt a neve, de én is szoktam sütni a panirozási maradékból ilyet. Teszek bele sütőport is és borsot meg petrezselymet és nagyon finom levegős valami lesz belőle.
Üdv: lepke

Névtelen írta...

Mi veganusok beletorunk a morzsa-liszt/kemenyito elegybe egy bogrenyi fott babot vagy csicseriborsot, no meg egy jo loccsantasnyi olajat es vizet, fuszerezzuk (zsalya, kakukkfu es fokhagyma) es sutoben szeletek formajaban kisutjuk. Szegedi hatterrel mi ezt ciberenek hivjuk, es mivel legalabb 10 szeletet gyartok, igy jut mindenkinek az asztal korul -- de az utolso szeletert meg igy is harc megy :)

yokkoa írta...

nálunk PRÖMÉTÉNEk hivták és csak a Mama sütötte.8 felé kellett osztani, mert 8 unoka volt és mindenki kért :-)

Sághegyi Csaba írta...

Nálunk a bigyó neve juhász :)

Főmuci írta...

Szia! A nagymamám "pofézni"-nak hívta :)
Üdv: Csilla