2009. május 10., vasárnap

Bodza ital

Most raktam össze a 6. üveggel a héten, a fiúk annyira szeretik, hogy nem győzöm csinálni. Szerencsére a férjem lelkesen ment bodzát gyűjteni a töltés eldugott részeire, ahol nem éri kipufogógáz. Nagyon szeretnék egy bokrot a kert végébe, legközelebb kis ásóval küldöm, hogy hozzon egy hajtást is.
Ötliteres üvegben készítem.
Hozzávalók:
  • 6-8 virág
  • 1 doboz citrompótló
  • 1 citrom
  • 20 dkg cukor
A virágokat alaposan kirázom, hogy a bogarak kiessenek belőle, majd egy pillanatra csap alá tartom, hogy a port is lemossam. Az üveg aljába teszem őket, rászórom a citrompótlót, rákarikázom a citromot, és beleteszem a 20 dkg cukrot is. Csak ennyit, mikor készen van édesítővel egészítem ki a megfelelő ízre, mi úgy szeretjük, ha jó savanykás. Felöntöm vízzel és hűvös kamrában hagyom három napig. Leszűröm, majd mentalevelet dobok bele.

15 megjegyzés:

Zita írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Zita írta...

Én bodzaszörpöt szoktam készíteni legalább 10 literrel indítok. Most megegyeztünk, hogy az idén 15 litert csinálunk, így jut karácsonyra is.Miután leszűröm a szörpöt felöntöm vizzel és teszek hozzá ismételten cukrot, ebből lesz az ivólé. Ha érdekel a receptje a szörpnek leírom, bár én a virágot nem rázom ki és nem mosom le, mert én gézlapon át szűröm akkor ott marad az esetlegesen úszkáló bogárka. Ismered a mondást? Ami nem öl meg az erősít, tehát pár szem bogár nem baj. Én is úgy szoktam, hogy rejtett zugokból szedjük a virágot ahol nincs kipuffogógáz és nincs nagy forgalom sem.

Ancsika írta...

Nekem van a hátsókertemben egy hatalmas bodza bokor. 3-4 évvel ezelött csináltam bodzaszörpöt, de teljesen bepenészedett a teteje és ki kellett öntenem :( pedig mindent a leírás szerint csináltam. Így azóta nem is volt kedvem újra próbálkozni. De ez a Te bodza leved jól hangzik. Szerinted, ha nincs citrompótlóm, akkor helyettesíthetö citrommal is?

erős ildikó írta...

Ez már igazi nyári frissítő! Nagyon szeretjük. Tavaly csináltam szörpöt, idén meg vagy lesz, vagy nem, még kiderül...

Limara írta...

Én szörpöt még nem csináltam, a sok cukor valahogy visszatart!
Zita! A receptet azért megköszönném, hátha... :))
Mian! Szerintem igen, de 4-5 citrom levét belefacsarnám kezdetnek.. :))
Napmátka! Igen, már nyár van, 30 fok van kint legalább... :))

libi írta...

Balázs is nyafog érte, egy adagot már csináltam, akkor Ági hozott virágot Kübekről. De itt a közelben sehol nem merek szedni. :(

medvehagymás barátné írta...

Mi szoktunk lefagyasztani ásványvizes palackokban, ugyanolyan felengedve, mint a friss. Így egész télen mindig van bodzaitalunk. Mindenki szereti itthon.
Azt tapasztaltam, hogy korán érdemes eltevésre csinálni, mert sokkal jobb az íze a virágzás elején.
Nekem a bevált recept: 5 l-es üveghez 15-20 bodza (mérettől függően) 1 kg cukor, 1 ek ecet, csipet só, 3 g citronsav, 2 felkarikázott citrom. Annyi víz, hogy tele legyen az üveg. kb. 3-4 napig minden nap egyszer megkeverem, hogy a cukor teljesen feloldódjon. Vékony anyagon átszűröm és higítva fogyasztható (vagy fagyasztható).

trinity írta...

Húú, de jó!
Nekünk is van egy bevált bodzásunk az úttól messze-a napokban kibicikliznek a fiúk. Épp receptet kerestem és íme:)))Köszi!!!

Zita írta...

Lányok! Itt az én receptem. 5 liter víz, 2,5 kg cukor, 2 db citrom karikázva, 20 db citrompótló, 10 dkg citromsav (ha borkősavval készítitek, akkor a 80 g-os doboznak csak a fele kell az 5 literhez), 25-30 db bodzavirág (mérettől függ) és majd az üvegbe rakás utána kell rá egy kevés szalicil. Az 5 literes üvegbe igyekszem jól elkeverni a cukrot, majd 3 napig áll és minden nap egyszer megkeverem. Leszűröm gézlapon át üvegekbe és persze rárakom a szalicilt. Az 5 literes üvegben visszamaradt citromra és bodzavirágra rakok 2 liter vizet, 1 kg cukrot 1 szem citromot karikázva. Ezt hagyom állni 1 napig, leszűröm és lehet inni mert ez az ivólé.

Renata Kalman írta...

szia! nálam is már érik a dolog, a bodzaszörp. Én eltevésre csinálom majd és hígítjuk fogyasztáskor. Tegnap viszont hozott a férjem akácot, így ma ez lesz a program.

Raindrop írta...

Tyű a mindenit Limara!
Elképesztően gyönyörű fotó! Még akkor is kipróbálnám a receptjét ha nem szeretném a bodzát.

Évi írta...

Kedves Limara!
Szeretném elkészíteni a bodza ívólevet, de elakadtam a citrompótlónál,ugyanis van belőle 12,5g-os és 26g-os, melyik/mennyi kell bele? ( az előző nagyobb, az utóbbi apróbb szemű)
Köszönöm mielőbbi válaszodat!
(holnap szeretném elkészíteni, ha az idő engedi)
Évi

Limara írta...

Én nagy dobozzal szoktam beletenni..

Évi írta...

Köszönöm gyors válaszodat, épp időben, állok is neki, este hoztam haza bodzát. Köszönettel: Évi

Unknown írta...

Sziasztok!

Nagyon tetszik a Blogod, Limara!
Nagyon szeretem a bodzát, örülök, hogy közzé tettetek recepteket ezzel kapcsolatban is.

Kérdésem lenne medvehagymás barátné receptjével kapcsolatban:

"Nekem a bevált recept: 5 l-es üveghez 15-20 bodza (mérettől függően) 1 kg cukor, 1 ek ecet, csipet só, 3 g citronsav, 2 felkarikázott citrom. Annyi víz, hogy tele legyen az üveg. kb. 3-4 napig minden nap egyszer megkeverem, hogy a cukor teljesen feloldódjon. Vékony anyagon átszűröm és higítva fogyasztható (vagy fagyasztható)."

3 g citromsav elég ehhez az adaghoz? Nem értek hozzá, nem használtam még citromsavat, de valamiért keveslem.

Köszi szépen a választ!