2009. augusztus 14., péntek

Fougasse

Minden nemzetnek meg van a saját lepénykenyere a franciáké a Fougasse.Régen a forró kemencékben sütötték közvetlenül azután, hogy kioltották a tüzet. Készülhet simán vagy olajbogyóval, zöldfűszerekkel, de el tudom képzelni aszalt paradicsommal, füstölt, szárított sonkadarabokkal is.
Most ugyanazt a tésztát két féle módon készítettem el. Az első bedagasztott adagot éjszakai kelesztéssel a másikat hagyományosan. Jól látszik, hogy az éjszakai kelesztéssel készült kenyér felszíne gyönyörű, buborékos, míg a másiké nem. A bélzete is kicsit levegősebb, buborékosabb, de enyhén rágósabb is, míg a másik nem. Szerintem mindkettő nagyon jó lett.
A tésztája egyszerű, nagyon hasonló a mi lepénykenyerünkhöz, sütőben sütött kenyérlángoshoz.
Hozzávalók(egy adaghoz):
  • 450 g liszt
  • 1 tk. só
  • 3 dl víz
  • 3 ek. fokhagymás olívaolaj
  • 1 ek. szárazélesztő
Tetejére:
  • olívaolaj
  • nagyszemű só
  • friss, apróra vágott rozmaring
Most szárazélesztőt használtam, a francia 11 g-osat. Ezt osztottam ketté, az éjszakai kelesztésű és a gyorsabb változathoz.Dagasztógéppel dagasztattam be, 2-3 percig alacsonyabb, majd 10 percig magasabb fokozaton. A tésztának lágynak, enyhén nedvesnek, de rugalmasnak is kell lennie.
Egy kiolajozott, téglalap alakú fedeles dobozba tettem, hagytam kb. 45-50 percig pihenni. Levettem a tetejét és a tészta egyik felét óvatosan magam felé húzva visszahajtottam a közepéig, majd a másik felét is. Középen kettéhajtottam. Elfordítottam 45 fokkal és megint magam felé húzva most hármas hajtás következett, azaz a tészta felém eső harmadát a középsőre hajtottam, majd a másik oldalon is ugyanígy. Sokkal bonyolultabban hangzik, mint amilyen. Ismét hagytam pihenni kb. 45 percet.
Innen más a két tészta további felhasználása. Az elsőt ezután betettem a hűtőbe egy éjszakára.
A másikat lisztezett sütőpapírra borítottam óvatosan, hogy a levegő buborékok benne maradjanak. Tetszőleges formára, háromszögre, oválisra, téglalapra lehet vigyázva kihúzni, majd kb. 30 percet hagyni így kelni. Ezalatt a sütőt 230 fokra elő kell melegíteni. Közvetlenül sütés előtt éles késsel a tésztát több helyen bevágtam, kicsit széthúzkodtam, hogy ne tudjon összesülni. Lehet levélerezet minta, létra, de van aki mosolygós arcot formáz belőle.
Lekentem olívaolajjal, megszórtam nagy szemű sóval és apróra vágott rozmaringgal. Betettem a sütőbe, az oldalára bőven permeteztem vizet, mivel villanysütőm van, az aljára is majd 25-30 perc alatt ropogósra sütöttem.
A másik tésztát reggel kb. másfél órával a felhasználás előtt kivettem. Hagytam a pulton egy órát pihenni, hogy átvegye a szobahőt. Ezután borítottam nagyon óvatosan lisztezett sütőpapírra. Továbbiakban ugyanúgy jártam el, mint az előző tésztánál.


2009. augusztus 12., szerda

Zsemle sonkával, tojással

Az én gyerekeim eléggé el lettek kapatva, csak a friss péksüteményt eszik meg, a másnapos zsemlét már nem. Ilyenkor jön a bundás zsemle vacsorára vagy ebédre finom spenóttal, vagy ez a sonkával, tojással töltött sült zsemle. Nagyon egyszerű, nagyon finom, akár vacsorára, akár reggelire.
A sütőt bekapcsolom. A zsemlék kalapját levágom, a belét kiszedem majd tejben megmártom egy pillanatra, és kibélelem egy-egy szelet sonkával, az enyhén füstölt változat a legjobb. Erre ütök egy tojást, amit pici sóval, borssal ízesítek, megszórok reszeltsajttal. Beteszem a forró sütőbe és kb. 15-18 perc alatt szép pirosra sütök. A megpirult tetejével mennyei kitunkolni a lágy sárgáját.

2009. augusztus 11., kedd

Mesterszakács kerestetik!


A VIASAT3 keresi a legjobb séfet

Ősszel indul a VIASAT3 tehetségkutató műsora, melyben Magyarország legjobb – egyelőre amatőr - séfjét kívánja megtalálni.

A BBC 1990-ben indult, és azóta több országban is nagy sikerrel futó „Masterchef” című produkciójának licencével a csatorna új tartalommal tölti meg a gasztro-reality műfaját.

A műsorban tizenkét önjelölt (amatőr vagy szakmabeli) szakács (háziasszony, gasztroblogger, nagyszájú kritikus) bizonyíthatja, hogy nem csak minősíteni tudja az ételeket, hanem el is tudja készíteni azokat. A versenyzők naponta új kihívásokkal szembesülnek, és a teljesítményüket szigorú, szakmailag hiteles zsűri értékeli majd.

KERESSÜK MAGYARORSZÁG LEGJOBB SÉFJÉT

Ha jobban főzöl, mint mások, küldd el önéletrajzod és jelentkezésed minél hamarabb

e-mailen: mailto:info@viasat.hu (tárgy: Mesterszakács)

vagy postán:

Viasat Hungária Zrt. 1139 Budapest, Váci út 99.

Jelige: „Mesterszakács”

2009. augusztus 10., hétfő

Almás pite


Nagyon szeretem ezt a nagymamás süteményt. Finom linzertésztába bújtatott fahéjas alma, nem is kell ennél több. Szerintem langyosan az igazi.
A töltelékkel kezdem:
  • 1-1,5 kg alma
  • 2-3 ek. cukor
  • 1 vaníliás pudingpor
  • fahéj
Én jó sok almával szeretem. Fahéj almát vettem most hozzá, meghámoztam, lereszeltem. Meglocsoltam citromlével, hogy ne nagyon barnuljon be. Pár perc múlva kinyomkodtam a levét. 3 dl kell belőle, ha szükséges, vízzel kipótolom. Egy vaníliás pudingporral símára keverem, majd lassú tűzön besűrítem. Végül cukorral és ízlést szerint fahéjjal ízesítem. Leveszem a tűzről és beleforgatom a kinyomkodott almát is. Az almát nem kell főzni!
Ehhez a pudingos töltelékhez Illeskrisz meggyespitéje adta az ötletet.
Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 25 dkg vaj
  • csipet só
  • 2 ek. cukor
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • tejszín (kb. 0,5 dl)
A lisztet elkeverem a sütőporral, csipet sóval, cukorral, majd elmorzsolom a hideg vajjal. A tojásokkal és egy kevés tejszínnel összeállítom a tésztát. Elfelezem, majd egy közepes méretű tepsit kibélelek az egyik felével. Megszórom kevés zsemle-, vagy kekszmorzsával (rendszeresen elfelejtem, úgy sem lesz baja), majd rásímítom a tölteléket. Kinyújtom a tepsi méretére a másik tésztát is, befedem vele az almát. A kimaradt tojásfehérjével lekenem. Villával sűrűn megszurkálom, hogy a gőz távozni tudjon.
180 fokos sütőben sütöm kb. 30 percig.

2009. augusztus 9., vasárnap

Kacsamell vörösboros körtével


Gyönyörű kacsamellet kaptam reggel a piacon. Nem is nagyon láttam még, legfeljebb combot szoktak árulni, így gyorsan vettem kettőt. Jó sok gyümölcsöt is vásároltam, hazafelé azon gondolkodtam, melyikből készítsek hozzá mártást. A szőlő vagy a körte jöhetett volna számításba. Szétnéztem a neten és az első recept ami felbukkant Dalit remeke volt, hasonlót képzeltem én is, így emellett maradtam.
A kacsamellet rózsaszínűre szerettem volna sütni, de közbe jött egy kis malőr. Reggel engedni kezdte a férjem a vizet a gyerekek medencéjébe, majd meg is feletkezett róla. Mire feltünt, hogy valami csobog az udvaron, már szépen be is áztattuk az egész kertet. A nagy rohangálásban a kacsamell kicsit tovább maradt a sütőben. Így is finom volt persze, de majd legközelebb! Mert lesz legközelebb, olyan finom ez a mártás, a hús...
Hozzávalók:
  • 2 kacsamell
  • bors
Mártáshoz:
  • 2 ek. cukor
  • vörösbor
  • kb. 5 cm-es darab gyömbér
  • 1 chili
  • csipet só
  • bors
  • 2 nagyobb körte
A sütőt bekapcsoltam 220 fokra. A kacsamelleket megmostam, majd papírtörlőn leszárítgattam. A bőrét sűrűn beírdaltam. Megsóztam, majd színes borssal is megszórtam. 2 ek. olajat felmelegítettem, majd a húst a bőrős oldalával lefelé a forró olajban elősütöttem, kb. 4 perc, majd a másik oldalára fordítottam és azt is megkapattam 2 perc alatt. Egy sütőlemezt alufóliával kibéleltem, erre tettem az elősütött húst, majd 15 percre a forró sütőbe tettem. Majd 10 percig pihentettem szeletelés előtt.
Míg sült, elkészítettem a mártást. Kevés olajon karamelizáltam a cukrot, majd felöntöttem a vörösborral, kb. fél üveggel. Belereszeltem a gyömbért, beletettem az apróra vágott chilit, csipet sót, borsot, majd a meghámozott, negyedekre vágott körtét is. Tettem hozzá balzsamecet szirupot és lassú tűzön besűrítettem, a körtét közben megfordítottam.
Fokhagymás krumplipüré volt a köret. Ehhez a bő kiló krumplit kockára vágva feltettem főni, adtam hozzá 6-7 gerezd fokhagymát is. Mikor puhára főtt leszűrtem. Vajat és tejszínt összemelegítettem, erre nyomtam krumplinyomón keresztül a megfőtt burgonyát. Habosra kavartam és kész.

2009. augusztus 8., szombat

Céklás kenyér

Kinézetre nem egészen azt a kenyeret kaptam, amit szerettem volna, de ízre pont ezt vártam. A kinézete az én hibám. Először is, nem kaptam gyenge, friss céklát, csak nagyobb, öregebb példányok voltak a zöldségeseknél. Várnom kellett volna a piacos napra. Másrészt, mikor a lisztet mértem a tálba, véletlenül a graham lisztes zacskót ragadtam meg, és mire észrevettem már jó bőven ki is öntöttem. Visszaszedtem jó részét, de 15 dkg így is maradt benne. Ez persze nem baj, így egészségesebb lett a kenyér, de a színe nem olyan szép élénkpiros,mint amit képzeltem.
A céklát nyersen reszeltem az edénybe, azt akartam, hogy ne veszítsen semmit a vitamin tartalmából. Persze lehetne mikróban megpárolni, majd pürésíteni, valószínűleg úgy szebb is lenne, tökéletesen elkeveredne a tésztában. Ki fogom úgy is próbálni. Sütni viszont nem érdemes, a cékla így is enyhén édeskéssé tette a kenyeret, úgy még inkább az lenne. Ez az enyhe édeskés íz tökéletes.
Hozzávalók:
  • 2 közepes méretű cékla (kb. 170 g)
  • 2 tk. só
  • 2 dkg vaj
  • 1 kis pohár joghurt (140 g)
  • kb. 0,5 dl víz
  • 20 dkg öregtészta
  • 150 g graham liszt
  • 350 g BL 80 liszt
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg élesztő
A céklákat belereszeltem a dagasztó gép táljába, majd az összes többi hozzávalót is belemértem. A vízzel óvatosan kell bánni, a cékla dagasztás közben folyamatosan engedi a levét, lágyítja a tésztát. Kezdetben úgy tünik, nem fog összeállni, de nem kell elkapkodni a folyadék hozzáadását.
Lágy, ragacsos tésztát dagasztot a gép, amit kelesztőtálban duplájára kelesztettem.
Lisztezett felületre borítottam, majd megformáztam. Tetszőleges lehet, én most négy egyenlő részre vágtam, hosszúkás bucikat készítettem, így tettem a sütőpapírral kibélelt formába. Hagytam ismét duplájára kelni, majd 200 fokos sütőben 45 percig sütöttem. 10 perc után muszáj a tetejét letakarnom, mert másként a villanysütő megégeti a tetejét.
Rácsra tettem kihülni. Nem bírtam megvárni, míg teljesen kihül, langyosan megvágtam, látszik is a képen sajnos. A cékla íze jól érezhető, nagyon finom kenyér lett.


2009. augusztus 7., péntek

Maci


Moncsitól kaptam, hogy szebb legyen a napom! Nagyon szépen köszönöm neki!
Én mindenkinek ezt kívánom az év minden napján! Küldöm Mohának, Napmátkának, Palócprovensznek és minden kedves olvasómnak!

2009. augusztus 6., csütörtök

Áfonyás sajttorta

Rachel Allen receptje. Mostanában láttam a Tv Paprikán a sorozatát, innen ez a torta is. Nagyon finom, könnyű, mégis laktató édesség. Áfonya helyett málnával vagy szederrel is finom lehet.

Hozzávalók:
  • 175 g tk. keksz
  • 75 g olv. vaj
  • 25 dkg áfonya
  • 450 g krémsajt (philadelphia jellegű)
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 150 g barna cukor
  • 4 tojás
A Jó reggelt keksz áfonyás változatát használtam, de persze jó bármilyen más keksz is hozzá. Morzsásra törtem, késes aprítóban, majd elkevertem az olvasztott vajjal.
Egy 25 cm-es kapcsos tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, erre simítottam a kekszet. Elrendeztem rajta az áfonyát, majd a hűtőbe tettem, míg elkészítettem a tölteléket.

A sajtot a cukorral és a tojásokkal, vaníliával simára kevertem, majd a lehűtött kekszes alapra öntöttem.
180 fokos sütőben sült 40 percig.


2009. augusztus 4., kedd

Barhesz vagy Challah

Ha nehezen is, de kezdek visszarázódni a szürke hétköznapokba. Nem ment könnyen, de a muszáj nagyúr!
Kaláccsal kezdtem a sütést, a sok balatoni péksüti után ez volt a kívánság. Ezt a challah receptet innen mentettem még a nyaralás előtt, most ezt próbáltam ki. Finom lett, bár kicsit keleszthettem volna még, de ebben a nagy melegben féltem, hogy szétesik a fonás, inkább kicsit hamarabb kezdtem el sütni. Majd legközelebb jobban figyelek rá!
Hozzávalók:
  • 520 g liszt
  • 2 dkg friss élesztő 
  • 30 g cukor
  • 1 mk. só
  • 2 tojás
  • 2 tojás sárgája
  • 30 g olaj
  • 210 ml víz
  • tojásfehérje a lekenéshez
  • szezámmag, mák a díszítéshez
Az összes hozzávalót a dagasztógépbe tettem, majd kb. 10 perc alatt szép fényes, nem túl kemény tésztát dagasztattam vele. Nekem kellett még hozzá kevés liszt, de ez gondolom tojás nagyságától is függ.
Kelesztőtálban duplájára kelesztettem. Enyhén lisztezett felületre borítottam és hat egyenlő részre osztottam.
Hatos fonással fontam, szerintem ez a legegyszerűbb fonás, no jó, a hármas után. Remek video található róla itt.


Fonás után hagytam megint kelni, majd tojásfehérjével kentem le, szezámmaggal és mákkal díszítettem. 180 fokos sütőben sült kb. 30 percig.

2009. augusztus 3., hétfő

Újra itthon


Sziasztok! Megjöttünk, sajnos véget ért a nyaralás. Szomorú szívvel hagytuk ott a Balatont, csodás volt. Gyönyörű a Balaton! Kisfiam még mindig kesereg, annyira jól érezte magát, nem akart hazajönni.
Alig több mint egy hét édes semmit tevés, láblógatás, fürdés, pihenés volt. Bírtam volna még....
Semmit nem főztem természetesen, még a kávém is nescafe volt, de nem is hiányzott a konyházás. Igyekszem mihamarabb visszalendülni, most még elég nehezemre esik.