2013. július 20., szombat

Cukkini tallérok fűszeres hússal töltve





















Ezeket a tallérokat aznap készítettem, amikor a cukkini lasagne-t. Ki kellett találnom ugyanezekből az alapanyagokból egy tej és gluténmentes fogást is.
A szép nagyra nőtt cukkinik között volt egy kis formás is, azt kb. 3 mm vastagságúra szeleteltem és kissé besóztam, majd pár perc múlva leöblítettem és papírtörlővel leszárítottam.
A lasagne-hoz készített fűszeres darálthúsból tettem egy -egy kis kanállal egy cukkini karikára, majd befedtem egy másikkal. Óvatosan keményítőbe forgattam, ügyeskedni kellett, hogy ne essen szét.
Egy tojást, 2 ek. rizslisztet, 2 ek. kukoricalisztet, pici sóval és annyi szódavízzel, amivel palacsintasűrűségű masszát kaptam alaposan elkevertem.
Ezután következett megint az ügyeskedés. Próbáltam két fogpiszkálót szúrni a töltött cukkinibe, és úgy mártani a masszába, de ez csak akkor működött volna, ha sokkal, sokkal több masszát készítek. Ezért egy villára ültettem egy karikát, óvatosan megmártottam, a tetejére egy kanállal locsoltam a masszából, majd a villával emeltem az olajba, arról meg óvatosan lecsúsztattam.
Ropogósra sütöttem, majd papírtörlőre szedtem, hogy a felesleges olajat felszívja.
Természetesen hagyományos sörtésztával is lehet sütni, és ha a tej sem kizáró hozzávaló, akkor a tölteléket sajttal össze lehet fogatni....
Cukkini helyett padlizsánnal is nagyon jó lehet.
Nagyon szerettük...

Nincsenek megjegyzések: