2013. február 27., szerda

Rizottó édesköménnyel

















Gyönyörű édesköménybe botlottam nem régen a Lidl-be, aztán a következő héten megint. Az ára nagyon barátságos volt, kilóját adták annyiért, amennyiért a szegedi piacon darabját kínálták. Rögtön a kedvenc rizottóm ugrott be, édesköménnyel, lazaccal. Csakhogy lazacfilét, azt a pácoltat vagy füstöltet amivel szeretem, sehol sem kaptam. Pedig futottam, helyesebben szólva tekertem néhány kört. Végül kínomban vettem halfilét, pangasiust, amit egyébként nem nagyon szoktam vásárolni.
Rizottót főzni nagyon szeretek, pedig általában türelmetlen vagyok azokkal az ételekkel, amelyek mellett sokáig kell állni. A rizsszemek kevergetése, locsolgatása viszont megnyugtat. Húsz perc egyébként sem nagy idő.
Hozzávalók:

  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 1 nagy édeskömény
  • 30 dkg rizottó rizs (arborio)
  • 1,5 dl fehérbor
  • 1,5 l zöldségalaplé
  • 1 ek. mascarpone
  • 1 citrom
  • halfilé
A zöldségalaplevet felmelegítem és a rizottó készítése alatt folyamatosan takarék lángon tartom.
A vaj és az olívaolaj keverékén megfuttatom a finomra vágott hagymát és hozzáadom a rizst. Átkeverem, hogy a zsiradék mindenhol bevonja a rizsszemeket és 2-3 percig pirítom, majd hozzáadom az édeskömény felét, amit előzőleg már kockára vágtam. 
Ezután aláöntöm a bort, és hagyom, hogy gyorsan elpárologjon.
A lángot lejjebb veszem és merőkanalanként adom hozzá a zöldségalaplevet. A következő adagot csak akkor mérem rá, ha az előzőt a rizs már beszívta. 
Kb. 15 perc kevergetés után megkóstolom. A rizsnek fogkeménynek kell lennie, nem szabad teljesen puhára főnie. Ügyelni kell rá, hogy az utolsó adag alaplét ne főzzük el, az ételnek krémesnek, szószban úszónak kell lennie. Ezt az állagot kb. 18-20 perc főzés után érjük el. 
Végül sózom, borsozom és hozzákeverem a mascarponét, majd öt percre lefedem az edényt.

Ezalatt egy  másik serpenyőben felolvasztok két evőkanál vajat. Az édeskömény másik felét felkarikázom és 
a vajon megsütöm. Kiszedem és félreteszem.
A kiengedett halat (én tejben szoktam állni hagyni) sózom, borsozom,  épp csak megforgatom lisztben és nagy lángon hirtelen átsütöm. Amikor megfordítom visszateszem rá a lepirított édesköményt. Végül kevés citromlével és reszelt citromhéjjal ízesítem.
Tálaláskor a rizottó mellé teszek egy szelet halat, az aranyszínűre sütött édesköményt és megszórom a kömény zöldjével. 
Egy pohár fehérbor illik hozzá. 


3 megjegyzés:

Medora írta...

Én már kóstoltam: nem lehet vele betelni! És a lelkiismeretünknek is jót tesz - halat eszünk.

Norcsi írta...

Ez nagyon jól hangzik, én nem nagyon szoktam rizottót csinálni, a rizst is egész máshogy főzöm, de ezt mindenképp ki fogom próbálni, csak kapjak édesköményt valahol. Úgysem ettem még soha, eddig nem mertem kipróbálni, pedig általában nyitott vagyok az újdonságokra. Ez a recept remek alkalom erre.

Norcsi írta...

Ez nagyon jól hangzik, én nem nagyon szoktam rizottót csinálni, a rizst is egész máshogy főzöm, de ezt mindenképp ki fogom próbálni, csak kapjak édesköményt valahol. Úgysem ettem még soha, eddig nem mertem kipróbálni, pedig általában nyitott vagyok az újdonságokra. Ez a recept remek alkalom erre.