2012. november 9., péntek

Tökös-mákos rétes


Tökös-mákos rétest közel húsz évvel ezelőtt ettem az Őrségben. Addig nem is hallottam róla, igaz akkor még nem is sütöttem-főztem ennyit. A rétes viszont fantasztikus volt. Az étteremben, ahol kemencében sütötték, ugyan főzőtökkel készítették, de sütőtökkel is mennyei.
Most a Szent Gellért Borház és Étterem libavacsorájához jutott az eszünkbe, a holnapi rendezvényen ez lesz a desszert. Tegnap próba sütöttünk, kóstoltunk. Szerettük, nagyon. Ma itthon ismételtem.

Hozzávalók:

  • 60 dkg sütőtök lereszelve
  • 30 dkg őrölt mák
  • 20 dkg Koronás nádcukor
  • 3 ek. méz
  • 1 citrom héja
  • fél narancs héja
  • fél narancs leve
  • 1 ek. fahéj

  • 5 dkg olvasztott vaj
  • réteslap
  • búzadara


A tököt lereszeljük, besózzuk és kicsit állni hagyjuk.
A mákot elkeverjük a cukorral, a citrom és narancshéjjal, a fahéjjal és a narancslével. A tököt kinyomkodjuk és a mákhoz adjuk. Összeforgatjuk.
Egy réteslapot nedves konyharuhára terítünk, megkenjük olvasztott vajjal (vagy olajjal), majd egy másik lapot teszünk rá. A szélét megszórjuk búzadarával és arra halmozunk a töltelékből. A ruha segítségével feltekerjük. Tepsibe tesszük és a tetejét is lekenjük vajjal.
Elkészítjük a többi lapot is.
180-200 fokos sütőben kb. 15-18 perc alatt pirosra sütjük.





9 megjegyzés:

barack007 írta...

Kedves Limara!
Elősütött tök mehet bele?

Limara írta...

Attól félek, az eláztatná a tölteléket, de ki kell próbálni!

Tűzpadka írta...

Ez aztán finom lehet! Jó ide eljönni...

barack007 írta...

Kipróbáltam és nagyon-nagyon finom lett. Nem hasadt szét (csak a túrós sajnos…). A fahéjat nem érzem benne. Az csak megbolondítja kicsit?

Blogkonyha írta...

Nagyon guszta!

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)

Barack007! Igen, csak kicsit megbolondítja. Ha fűszeresebbre szeretnéd, akkor használj helyette mézeskalács fűszerkeveréket! :)

anake írta...

a töltelék hány rúdra elég?

Limara írta...

Réteslap méretétől függ, nekem négy rúd lett...

barack007 írta...

Kedves Limara!
Köszönöm, kipróbálom bátrabb fűszerezéssel is akkor!