2011. május 29., vasárnap

Grillfesztivál Makó














Tegnap volt a makói hagymás grillfesztivál, amit a helyi Váll- Ker Kft. szervezett idén is, immár kilencedik alkalommal. Tavaly  vettünk részt rajta először, és mivel nagyon jól éreztük magunkat, hiszen azon felül, hogy ez verseny, egy igazán jó buli is volt, úgy gondoltuk, most is nevezünk. Tűzpadka volt természetesen az ötletgazda, mi kisinasok voltunk mellette. Én azt a feladatot kaptam tőle, hogy készítsek egy "hálós" kenyeret és süssek virágfánkokat a maszk fejdíszének. Az idei téma ugyanis, amit választott, a velencei követ volt. A tál közepére Sanyi készített marcipánból egy gyönyörű maszkot. Virágfánkokból gondolta ki hozzá a fejdíszt, amit tegnap reggel még itthon meg is sütöttem. A fánkoknak egyébként igen nagy sikere volt a fesztiválon, sokan ámulva nézték, hogy mi is az. Volt aki almának, vagy ananásznak nézte, míg mások rétestésztának gondolták...

Sanyi egész délelőtt végtelen türelemmel faragta a gyümölcsöket. Böbike, a kedves felesége és Karcsi a barátja volt a húsfelelős.

Talán mondanom sem kell, hogy nagyon-nagyon finom volt minden, amit grilleztek.
Én közben gyorsan összedobtam egy medvehagymás langallót, a kemencében kisütöttük és még azon melegében meg is reggeliztünk. Fotó sem készült róla. Közben megérkezett Dani gazda és a felesége is, a csodás juhsajtokkal, róluk már többször meséltem. Most is nagyon kedvesek voltak, kaptunk mennyei sajtot és csodás juhtúrót is tőlük. Gyorsan összeállítottam egy juhtúrós pogácsát is, és azt is kisütöttük a kemencében, a medvehagymás bucik után.

Közben elkészültek a húsok és a gyümölcs és hagyma díszek, a fiúk elkezdték összeállítani a tálat, elrendezni az asztalt.

A kész mű:

8 megjegyzés:

Újságíró Világvégén írta...

Jaj, de jó...nagyon ügyesek voltatok...na, majd jövőre mi is megnézzük... a virágfánk meg külön érdekel: ez puha, vagy ropogósabb tésztájú lesz megsütve?

Tűzpadka írta...

Ezt nagyon szépen összefoglaltad. Csak egy hiányzik belőle: hogy én mennyire izgultam:)Soha ne legyen rosszabb napunk!

Jutka írta...

Gratulálok a tegnapi sikeretekhez!
"Soha ne legyen rosszabb napotok!"
Csak ismételni tudom az előttem szólót.

IZs írta...

A díszek között látható fantasztikus lilahagyma kinek a műve? lehet tudni hogy készült?

Limara írta...

Köszönjük szépen!:)

IZs! Tűzpadka munkája, a blogján írt róla valamikor...

Szemi írta...

Gratulálok a díjhoz, nagyon szép lett a tál! :)

Bianka írta...

Gratulálok, csodás művek

Unknown írta...

Nagyon gusztusos.
Szeretném megkérdezni, hogy vajon van-e olyan pitarecepted,amibe nem teszel élesztőt?
Köszönöm a segítséged.