2011. május 2., hétfő

Epertorta anyáknapjára

Anyák napjára sütöttem tegnap ezt a tortát.  Epres, mert egy anya azt süti még ezen a napon is, amit a gyerekei a legjobban szeretnek. A kisebbiknél pedig verhetetlen az epres süti.
Menet közben alakult a torta, nem volt konkrét elképzelésem. Arra nem volt időm, hogy több lapot süssek, azt gondoltam ehhez hasonlót fogok készíteni. Amikor kisült a piskóta eszembe jutott a spirál torta, amit ha jól emlékszem Stahl Judit hozott a köztudatba, az enyémbe legalábbis biztosan. 
Előző nap főztem friss eper-rebarbara lekvárt. Rajongok érte. Ebből használtam fel a krémhez .
Hozzávalók:

Először a krémet készítem el:
  • 2 dl habtejszín
  • 25 dkg mascarpone
  • kb. 2,5 dl a friss eper-rebarbara lekvárból
  • 4 zselatinlap
A tejszínt kemény habbá verem, majd kanalanként hozzáadom a szoba hőmérsékletű mascarponét. Végül a lekvárt. mixerrel alaposan kihabosítom. A zselatinlapokat beáztatom 5 percre hideg vízbe. Kinyomkodom és 3-4 ek. vízzel a mikró legalacsonyabb fokozatán kb. 7-8 másodperc alatt feloldom. Óvatosan beledolgozom a krémbe, a mixer a legalacsonyabb fokozaton dolgozik közben. Míg elkészül a piskóta hűtőbe teszem. 

Piskóta:
  • 6 tojás
  • 18 dkg kristálycukor
  • 15 dkg finom vagy rétesliszt
  • 3 dkg kakaópor (cukrozatlan)
  • 3 ek. olaj
A piskótához az egész tojásokat alaposan kihabosítom a cukorral. Amikor légiesen könnyű, habos krémet kapok óvatosan beleszitálom a kakaó és a liszt keverékét. Végül a tál oldaláról belecsorgatom az olajat. Kibélelek sütőpapírral egy 30x41 cm-es sütőlemezt és óvatosan belesimítom a masszát. Ha találok lisztet a tetején, ami nem keveredett bele, egy villával óvatosan beledolgozom, körkörös mozdulattal, a mixert utánozva. 180 fokos sütőben 8 perc alatt készre sütöm. 
Egy tiszta ruhára fordítom, a papírt lehúzom róla és hagyom pár percig hűlni. Amint meghűlt hosszában kettévágom, majd a kapott két csíkot is elfelezem.

Az első csíkot megkenem a krémmel és feltekerem mint egy csigát. Egy nagyobb tortatál közepére teszem, olyanra, aminek sima az alja. megkenem a következő piskótacsíkot és a már feltekert csiga köré tekerem, majd  ugyanígy teszek a következő két csíkkal is.



A maradék krémmel vékonyan lekenem a tetejét és az oldalát is. Kb. 30 dkg epret felszeletelek és a torta tetejét sűrűn kirakom vele. Két zselatinlapot beáztatok 5 percre, majd óvatosan kinyomkodom. Egy üvegtálba teszem két evőkanál vízzel és a mikró legalacsonyabb fokozatán kb. 5-6 másodperc alatt felolvasztom. Egy ecsettel rákenem az eperre, hogy az szép fényes legyen. Végül mentával díszítem.


22 megjegyzés:

Újságíró Világvégén írta...

De jó.... és úgy látom, a fiúk is gondoltak rád...

Eva írta...

Érdekes megoldás ez a "csigatorta"... mennyit tanulok Tőled Marcsi! Köszönöm.
A virágcsokor pedig csodás, bár egy anya szeretetét semmivel sem lehet eléggé meghálálni.
Üdvözöllek.

Mézigörl írta...

Csodás a torta és a virágcsokrod is! :-D

Aniko írta...

Nagyon szèp lett ès nagyon megennèk egy szeletet!
Tetszik ez a tekerèsi technika!!
E'n is pont most publikàltam egy epres piskòtatekercset!

Éva írta...

Ez a torta fantasztikusan szép!

Limara írta...

Köszönöm szépen!:)

fevi írta...

Meseszép, és biztosan nagyon finom is. És az a virág? Hát mit mondjak, nem győzök gyönyörködni! Honnan van neked már rebarbarád? Nekem is kell!

Tiffanylda írta...

Nagyon ínycsiklandozó! Kár, hogy nem szombaton tetted fel!:) Biztos kipróbálom hétvégén, mert mi mindig ünneplünk valakit, vagy valamit!:)
Majd egyszer leírnád a lekvárod receptjét? Igaz, rebarbarát mifelénk nem nagyon látni, de hátha sikerül szereznem! Annyi jót hallottam róla, de még sosem ettem! Köszi!:)

Bianka írta...

Fantasztikus a kialakítása is

Adrienn írta...

csudajólnézki!!!

Encibenci írta...

Csak azt ne mondd, hogy az epret a kertben szedted... :)

fevi írta...

Marcsi, vár nálam Rád valami!

Eszter írta...

Nagyon szép és biztosan nagyon finom is!

Névtelen írta...

Nagyon szép lett a tortád! Én is imádok ilyen tortatekercset csinálni, szerintem sokkal egyszerűbb mint a rendes torta és mindenkinek tetszik, hogy csíkos :)Szabina

Tanó Móni írta...

Gyönyörű lett! És ezek a csíkok.. ezt ki kell próbálnom:))köszi Marcsi az ötletet:))

Ildikó írta...

Megcsináltam csak nálunk kölöknapi tejszíntorta lett. Tejszíntorta mert egy csomag vaníliás Aranka pudingporhoz adtam 2deci felvert tejszínhabot. Marcsi, 26éves a kölköm de tiszta haboskrémes volt a feje...azt hiszem a piskótát süthetem 12-13percig de ez volt már a hajtoványnál is. Szóval köszönöm a receptet

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Még nem írtam Neked kommentet, pedig rendszeres olvasód és rajongód vagyok. Meg kell mondjam, ezzel az epertortáddal sok sikert learattam az elmúlt hetekben. De a fonott kalács receptedet is sokszor készítem. Köszönöm Neked! És további sok-sok sikert!!!

Eperke

Limara írta...

Szia Eperke! Nagyon örülök, köszönöm szépen!:)

Anita írta...

Kedves Limara, en most keszitettem el, vegul tekercs lett belole mert olyan vekony lett a teszta. Isteni igy is, a kremmel toltottem meg. Mi lehet a hibam?

Limara írta...

Kedves Anita! Sok minden okozhatta, így látatlanban nem tudom megmondani. Lehet, hogy nem verted fel eléggé a tojáshabot, lehet, hogy összeesett amikor belekeverted a lisztet, lehet, hogy túlsütötted, stb....

Unknown írta...

Kedves Limara!A kisfiamnak tegnap volt a szülinapja és epres tortát kért. Szerencsésebb lenne az ő eperimádatával, ha tavasszal született volna, de mikor erre az epres krémre bukkantam, akkor nagyon megörültem. Anyósom eperlekvárját használtam fel (átpaszíroztam a kisebbik miatt), és nagyon nagy sikere lett. Kicsit változtattam a recepteden, ugyanis 3db 3 tojásos lapot sütöttem (2 sima, 1 kakaós), és a krémet dupláztam. Tetejére pedig az évszakhoz illően szőlőt tettem. Szép és finom lett, köszönöm a receptet.Üdv, Anikó

Limara írta...

:) Isten éltesse a kisfiadat! :)