2010. december 5., vasárnap

Kata szelet

A férjem kedvenc sütije, de mi is nagyon szeretjük. Szinte nincs ünnep nélküle. Ezt nem régen készítettem, de biztos, hogy karácsonyra is kérni fogja életem párja.
Az elkészítése roppant egyszerű, bár a három lap sütése tudom, hogy sokakat megrémiszt, de higgyétek el, pillanatok alatt meg van.
Hozzávalók a tésztához:

  • 50 dkg finomliszt
  • csipet só
  • 15 dkg vaj vagy margarin
  • 15 dkg porcukor
  • 3 tojás sárgája
  • 1 sütőpor
  • tejföl
A liszttel elkeverem a sütőport, a sót, a porcukot, majd belemorzsolom a zsiradékot. Hozzáadom a három tojás sárgáját, majd annyi tejfölt, hogy közepesen kemény tésztát kapjak. Három részre osztom és letakarva pihentetem kb. 10-15 percig.
Ezalatt a sütőt előmelegítem 180 fokra.
Egy nagy gáztepsi (kb. 28x 30 cm) hátulját bevajazom, lisztezem. A tésztákat egyesével kinyújtom a tepsi méretére, majd kisütöm rajta a három lapot. Úgy szoktam, hogy csak kb. nyújtom ki a lapokat, majd ráteszem a tepsire és ott nyújtok még rajta. Minden lap előtt vajazni, lisztezni kell. Kb. 15 perc alatt sülnek enyhén pirosra.
Amint kisült egy lap egy nagyobb késsel alányúlok és óvatosan átcsúsztatom egy rácsra vagy deszkára. Végül kiválasztom a legkevésbé sikerültet, azt összetöröm.
Töltelék:
  • egy összetört lap
  • egy csésze (kb. 1,5-2 dl) forró tej
  • vaníliás cukor
  • 1 dl rum
  • 2-3 ek. baracklekvár
  • 10 dkg vaj vagy margarin
  • 15 dkg porcukor
  • 2 ek. kakaópor (keserű)
  • pár db babapiskóta
A forró tejben elkeverem a vaníliás cukrot és az összetört lapra öntöm. Meglocsolom a rummal, a baracklekvárral, félreteszem. A vajat habosra kavarom a porcukorral és a kakaóval. Összekeverem a tejes lappal, végül beletördelem a babapiskótát. Ez utóbbi ugyan nincs az eredeti receptben, de a piskótadaraboktól sokkal szebb lesz a töltelék.
A tepsi aljába (amin sütöttem a lapokat) teszek egy lapot, rákenem a tölteléket, befedem a következő lappal, óvatosan lenyomkodom.
Tetejére:
  • 3 tojás fehérje
  • csipet só
  • 25 dkg kristálycukor
  • olvasztott csoki vagy tortadara
Gőz fölött állandó keverés mellett megfőzöm a habot. Egy akkora lábasban, amin az üvegtál kényelmesen elfér két ujjnyi vizet forralok. A tojások fehérjét az üvegtálban egy csipet sóval elkezdem verni, majd apránként hozzáadom a cukrot is. Ráteszem a tálat a vízre, takarékra veszem és tovább verem a tojásfehérjét, míg szép fényes, masszív habot nem kapok. 
A habot rásimítom a süteményre, a tetejét hullámosra hagyom, majd rácsorgatom az olvasztott csokoládét vagy megszórom tortadarával. Másnapig pihenni hagyom. Tálaláskor apró, falatnyi kockákra vágom.

27 megjegyzés:

Jutka írta...

Nagyon jól mutatnak a babapiskóta darabkák a töltelékben. Ügyes vagy!
Mivel az én kedvenc sütim is és rendszeresen szoktam készíteni legközelebb a te módszereddel fogom csinálni.

ilolina írta...

Marcsi ,ez nekem is a kedvencem!Egyszer megkóstolóm nálad :) puszi Ica

Limara írta...

Jutka! Köszönöm, remélem tetszeni fog!:)
Ica! csak szólj mikor!:))

Olgis írta...

Nagyon mutatós.
A babapiskóta nagyon feldobja.
Ez egy nagyon régi sűti.
Már 40 évvel ezelőtt is sütöttem.
Mindjárt keresem is a receptemet és összehasonlítom.
De jó, hogy felraktad!!!!4
Gyakran benézek ám hozzád!

Limara írta...

Rolvisa! Köszönöm szépen!:) Igen, régi süti, de azok a legjobbak!:) Én csak azután ismertem meg, miután férjhez mentem, ez a recept anyósomtól származik:)

Paprika&Paprika írta...

Nagyon guszta!!

4Gyerek írta...

Épp gondban voltam, hogy mit is süssek, ami az én diétámnak is megfelel.
Hálás köszönet a memóriám felfrissítéséért, lehet majd ötvözöm a tied receptet az enyémrecepttel.

Ditta tortái írta...

Aki szereti a süteményeket,annak ki meg kell kóstolni ,mert isteni finom süti nagyon gusztán néz ki,és végre van recept is hozzá,köszönjük szépen!:-)

egycsipet írta...

Hű, ez nagyon jól néz ki! :)

nelly írta...

Miután abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy én meg is kóstolhattam Nálad, így bizony bevettem a karácsonyi sütik közé. Már hallani kóstolás előtt is hallottam róla, de az íze a számban még mindig itt van, és nagyon-nagyon finom volt!!!!!

Mary írta...

Nagyon guszta süti még nem ettem!
Egyszer biztos kipróbálom!:)

Macus írta...

Mi is szeretjük, de ritkán készítem.
Nagyon tetszetősek ott a tányéron...

Névtelen írta...

Szia Limara!

Ezt én is nagyon szeretem, drága mamámat jutatta eszembe, ő sütötte ezt mindig karácsonykor.

Köszi Andi

Julika írta...

Marcsikám ! Mivel én meg abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ajánlottad már nekem régebben ezt a receptet:))) Így én már megsütöttem a barátainknak. Mindenkinen ízlett !!!!

fevi írta...

Marcsikám, volt szerencsém már néhány kata szelettel találkozni eddigi pályafutásom során, de ilyen gyönyörűvel még sosem. Hát még az íze milyen lehet!!!

Kata írta...

Nekem is nagy kedvencem :)

haNa írta...

Anyukámtól tanultam és azóta ez az egyik elmaradhatatlan süti, így az ünnepek alatt. Nagyon szeretjüüüüüüük! Egy hibája van azonban: nagyon gyorsan fogy! ;))

Melinda írta...

Kedves Limara!
Szakácskönyv megjelentetésén nem gondolkoztál még? Én az elsők között lennék, aki megvenné :-)
Szuperek a receptjeid és mindegyiken látszik, hogy szívvel-lélekkel készíted őket!
Szép Adventet Neked és jó készülődést a Karácsonyra :-)
Melinda

Névtelen írta...

A Kata szelet nálunk is rendszeresen terítéken van, nem tudnék eleget készíteni belőle. Nem múlhat el születés- vagy névnap nélküle. És hát nekem parancsba kiadták a fiaim meg a férjem azzal a jelszóval, hogy: A NÉV KÖTELEZ!:)
Süsse mindenki, elronthatatlan és nagyon finom!

Szemi írta...

Nagyon guszta!

Ami írta...

De jól néz ki!

(szombaton megyek!! ) :))

Limara írta...

Köszönöm szépen!:))

Ami! Hurrá!:))

Kata írta...

AZt hiszem ez nálunk is felkerül a kedvenc sütik közé! Viszont végre rájöttem miért nem stimmelnek nálam a méretek sosem és miért állok itt értetlenül egy kis adag tésztával a tepsi közepén! Mert egy normális gáztepsi 47*38cm! legalábbis nálam. Szóval megoldódott a rejtély, hogy ha rendes méretű sütit akarok akkor majdnem a dupláját kell készítenem:)

chriesi írta...

Mmmm nagyon finom lehet!

Cilee írta...

Mmmmm... istenien néz ki!
Feltettem a listámra...
Köszönöm!
Ildikó

trinity írta...

Szerintem ezt az én gyerekeim is szeretnék:)))

Edina írta...

De jó hogy feltetted ezt a receptet! Nagymamám szokott ilyet sütni, csak a nevét nem tudtam, így nem találtam hozzá receptet sem.