2010. október 5., kedd

Nagygombóc vagy Tikiknédli

















Kereszt szüleim egy Bácsalmáshoz közeli kisfaluban élnek, egészen pontosan Kunbaján. Gyerekkoromban amikor hazalátogatott a család (így mondtuk, haza, mert a nagyszüleim is arrafelé éltek), egyszerre az összes testvér gyerekestől, férjestől, feleségestől, gyakran vártak minket ezzel az igen csak kiadós étellel. Ez egy sváb eredetű, arra a tájra jellemző egytálétel. Ők Nagygombócnak hívják, de a Bácsalmási turisztikai lapon Tikiknédlinek említik.
 Be kell vallanom, akkoriban nem igazán szerettem, mi gyerekek inkább csak a gombócokat ettük a tetejéről. Az ugyanis különösen finom, ahogy belefő az aljába a káposzta, a hús, a kolbász. Ma már viszont szívesen készítem. Nem könnyű étel, egy pohárka pálinka mindenképpen javasolt előtte!
Elkészíteni roppant egyszerű.
Hozzávalók:
  • 1 kg savanyú káposzta
  • 1 kg oldalas
  • 1 szál füstölt kolbász
  • 1 fej hagyma
  • só, bors
  • babérlevél
  • őrölt pirospaprika
Knédlihez:
  • 3 dl langyos víz
  • 50 dkg liszt
  • 2 tk. só
  • 1 ek. olaj
  • 1 tk. cukor
  • 2 dkg élesztő
Finomra vágom a hagymát, majd kevés olajon puhára párolom. Ráteszem a kissé kimosott káposztát, zsemleszínűre pirítom. Megszórom kevés őrölt paprikával (az eredeti recept nem írja, de nekem szebb a színe, jobb az íze tőle), a káposzta közé nyomkodom a feldarabolt, jó húsos oldalast, majd felengedem annyi vízzel, ami épp ellepi. Sózom, borsozom, beleteszem a babérlevelet és lefedve kb. egy órán át főzöm.
Ezalatt elkészítem a tésztát. A hozzávalókból bedagasztom, majd duplájára kelesztem. Ha megkelt 5 egyenlő darabra vágom, kis cipókat formázok belőle.
A megpuhult káposzta közé teszem a feldarabolt kolbászt, majd a tetejére ültetem a gombócokat. Egy konyharuhát bevizezek a fazékra terítem, majd a fedőt is visszateszem rá. Kb. 40 percig hagyom, ezalatt a tészta készre párolódik.
Tálaláskor tejfölt adok mellé.













33 megjegyzés:

Cic írta...

Nekem speciel összefutott a nyál a számban. :-)))

Ami írta...

Ez fantasztikusan néz ki!
Elfogadnám ebédre :)

Nelli írta...

Hűha!Nagyon jól néz ki!

Raindrop írta...

Hát nekem ez most tiltón van még egy darabig, de brutális. :) Amiben káposzta van, hús és tejföl, nekem jöhet, minden mennyiségben! :) Elképesztően gusztusos!

Névtelen írta...

egy kis könnyítést jelent, akinek van otthon ún. DRY COOKER serpenyője (lyukacsos közepe van), abban is el lehet készíteni.
a tésztát a serpenyőbe teszed, öntesz alá egy pici vizet, amely majd gőzzé alakul, ráteszed a fedőt és párolsz.

Petra

Szemi írta...

Tényleg nem egy kímélő fogás! :))
De biztos,hogy nagyon finom lehetett.

Macsek írta...

Limara,
nem ugyan így készül a gőzgombóc is? Mármint azzal a különbséggel, hogy nem képosztás lében fől-párolódik..

Limara írta...

Ugye? Még én is nyelek nagyok, ahogy rágondolok:))
Macsek! De, ez is gőzgombóc, csak nem édes:)

Bianka írta...

Hű micsoda finomság

Icus írta...

Aszta. A tetején lévő gombócok tényleg olyanok, mint a gőzgombóc. Nagyon tetszik ez a recept, és ehhez az időjáráshoz teljesen passzol. Olyan békebeli kis egytálétel. Kérünk szépen még ilyen finomságokat.

Encibenci írta...

Juj, de jó! Ilyet mi is szoktunk csinálni, csak nem teszünk bele paprikát és nem knédlivel esszük, hanem héjában sült krumplival. Próbáld ki egyszer, nagyon finom lesz az édeskés krumplitól. Tejfölt sem szoktunk tenni mellé, bár az mindenhez passzol. Finom, puha kenyérrel isteni! Brutál nehéz kaja, nem érzékeny gyomornak való! De betegre tudom enni magam belőle! :)

Encibenci írta...

Ja, és ezt nálunk pörkölt káposztának hívják. :)

Névtelen írta...

Szia! Amikor ráteszed a gombócokat, visszateszed a tűzre még 40 percre, vagy csak lefedve pihizteted? Vaszkó Kata

Limara írta...

Kata! Visszateszem!

Vali írta...

Szia!
Nálunk is káposzta készült a minap. (lightosan)

Brigitta írta...

Hű,de jól néz ki!:)

Névtelen írta...

Gőzgombóc!!! :)
Jaj de nagyon szerettem a nagymamámnál! Mikor hasonlót főzött, nekünk gyerekeknek külön csinált cukros-diós gőzgombócot. De mennyire elfelejtettem :( Még soha nem főztem a manóimnak sem. Ezt pótolnom kell :)
Köszi: Vera :)

Mariann írta...

Hát, ez borzasztó guszta! Teli hassal ültem a géphez, (sütőben sült héjas krumpli, lilahagyma-sali és sült kolbász után), mégis akkorákat nyelek, hogy... tuti, hogy elkészítem ezt a kaját! Ezer százalék! Majd jövök és beszámolok, hogy ízlett a családnak. Knédli.. imádom! De ha gőzgombócnak hívjuk, mindjárt eszembe jut róla a barátnőm nagyijának a cukrozott mákkal megszórt gőzgombóca. :-) Köszi, hogy megosztottad a nagyközönséggel. :-)
Azt a bizonyos nagyon fincsi kenyeredet a múltkor szerettem volna megsütni, csak hát... nem tudom, ha nincs öregtészta, lehet-e és milyen lesz. Illetve hogyan állítsak elő öregtésztát? Te hogy csinálod, Neked mindig van egy kicsi?

ilolina írta...

Én ettem belőle és tényleg mennyei!! :)

Tücsök Bogár írta...

Szia Limara !
Szeretnék egy díjat tovább adni Neked a csodálatos blogodért ! Nézz be ide hozzám !
http://tucsokbogar.blogspot.com/2010/10/hivatalosan-is-kreativ-lettem.html
Nagyon szép napot kívánok !
TücsökBogár

Fabrikák írta...

Szia Limara! Kukkants be hozzám:O)

Mariann írta...

Légyszi, segíts... Szóval, ahogyan a fotón kinéz, tehát már rajta csücsülnek a kelt gombócok, fövésre várva, szóval akkor rakom rá a nedves konyharuhát és úgy fedem le normál fedővel és főzöm tovább? Köszi előrei is!
Mariann

Limara írta...

igen Mariann, így ahogy írod. Ráteszed a gombócokat, azonnal lefeded nyirkos ruhával, fedővel és úgy főzöd tovább.

Limara írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Most illatozik itt, a te szóhasználtoddal élve :) fantasztikus illata van!!!

És a levét is megkóstoltam már előtte, nagyon finom!!! Csak ajánlani tudom!

Petra

Mariann írta...

Képzeld, elkészítettem ma ezt a kaját és isteni volt! MEghívtam anyukámat is ebédre, neki is nagyon ízlett! Köszi, hogy megosztottad! :-)

Mariann írta...

Le is fényképeztem, de nem tudom megmutatni, mert meghívós a blogom. De ugyanilyen lett, mint a Tiéd, csak én 6 gombóccal készítettem.

Névtelen írta...

Igazi sváb kaja, imádom! Tikiknedli-magyarul vastag gombóc /gőzgombóc. ;-) nagyon jól néz ki a Tied!

Judit írta...

Kedves Limara!
Isteni volt,de hát tudtam mielőtt hozzáfogtam,hogy bizti jó lesz :)
Nálad még rossz recepttel nem találkoztam !
Köszönöm :Judit

Unknown írta...

Kedves Limara!
Hatalmas orom volt szamomra,hogy ratalaltam erre a receptre!Evekkel ezelott a volt parom draga nagymamaja keszitette gyakran ezt az etelt,aki szinten Bacsalmas mellett,Madarason elt!
Ez a recept tokeletesen olyan mint ahogyan o keszitte! :)
Isteni lett!Tokeletes!
Halasan koszonom!
Timi

Erika írta...

Hát igen Kunbaján hagyományos étel a mai napig. Mivel nagyon laktatós mi csak tél idején készítjük. Egyik nagyanyám szülei sváb telepesek anno , így nálunk a mai napig asztalra kerül.

Marcsi írta...

Jaj, ez az egyik legfinomabb kaja! Nagymamám rengeteget csinálta! :) Marcsi

Lilla írta...

Imádom! Én bácsalmási vagyok, itt élek most is! Nálunk elég gyakori étel, a nagymamám sváb és ő szokta elkészíteni mindig! :) Az egész család rajong ezért az ételért. :) Nálunk is Tikiknédli a neve :)