2010. október 31., vasárnap

Burgonyás kenyér kelesztőkosárban

Burgonyás kenyeret általában (főként, ha sok burgonyát tartalmaz) valamilyen sütőformában szoktunk sütni. A lágyabb tészta miatt könnyen elterül, nem tudja megtartani a formáját, nem lesz szép magas, lyukacsos szerkezetű a kenyér. Ezt a kenyeret kelesztőkosárban kelesztettem, majd óvatosan átfordítottam a sütőlemezre és úgy toltam a forró, gőzös sütőbe. Az eredmény tökéletes lett, szép magas, egyenletesen lyukacsos bélzetű kenyér.
Annyira tetszik, hogy most szinte minden kenyeret ezzel a technikával sütök, legyen az a jól bevált, vagy akár a sörös.  
Hozzávalók:
  •  500 g BL 80 liszt
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • csipet aszkorbinsav
  • 3 közepes méretű főttkrumpli (kb. 150-170 g)
  • 250 g öregtészta
  • 1 joghurt (140 g)
  • kb. 1,5 dl víz
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg élesztő
A kenyérsütőgép üstjébe készítem az összes hozzávalót, a burgonyát lereszeleve, a folyadékból kicsit visszatartva.  Elindítom a dagasztást, és  figyelem, mert a tészta lágyulni fog a sok burgonyától. Ha szükséges, kevés lisztet, ha nem elég lágy, kevés vizet adok még hozzá, de csak a dagsztás második felében. Végig nyitott tetővel dagasztatok.
A tésztát kelesztőtálban kelesztem duplájára. Enyhén lisztezett felületre borítom és óvatosan kilapogatom. Két oldalról kicsit visszahajtom, majd feltekerem, minden tekerést lenyomva, pont mint a bagett formázásánál. A tésztát körbelisztezem, meghintem a kelesztőkosarat is, majd fejjel lefelé beleteszem (a varrat legyen most felül). Egy ruhával letakarom és addig kelesztem, míg eléri a kosár szélét. Ekkor a sütőt bekapcsolom 230 fokra. Amint bemelegszik kibélelek egy sütőlemezt, a kosárból óvatosan átfordítom a tésztát, vigyázva, hogy nehogy összetörjem. Legegyszerűbb, ha a tepsit is megemelem féloldalasan.
A kiborított tésztát éles pengével bemetszem, majd vízzel lepermetezem. 10 percig sütöm 230 fokon, majd további 25 percig 200-210 fokon.

 Sörös kenyér kelesztőkosárban:
A kelesztőkosár, amit ha jól emlékszem a Spar-ban vettem háromszáz forint körüli áron. Ha nincs, a széthúzható dobozforma is alkalmas kelesztésre, egy ruhával kibélelve:

24 megjegyzés:

Gesztenye receptjei írta...

Limara!

Megint csodálatosat sütöttél.
Kérdésem az lenne, ha átteszed a sütőlemezre, akkor nem esik össze egy kicsit a tészta? (már próbáltam és nekem nem sikerült áttenni így).
A másik, hogy, ha átteszed sütőlemezre és lágyabb a tészta, mint írod a burgonyás tésztának, akkor ez miért nem terült el, mitől lesz ilyen szép magas forma nélkül?
Én nagyon ritkán sütök kenyeret mostanában, talán télen több időm lesz, de nekem még a jénais sütési módban sem lett olyan szép cserepes, mint tiéd, pedig a kenyereknél be szoktam tartani a pontos leírást.
Bocs, ha hosszú voltam :-)

4Gyerek írta...

na, épp a tegnap láttam ilyen vászonnal bélelt kosarat, néztem is ezt mire kéne használni. a cimkén azt írta: kenyér tálalására. ilyen szöveg mellett naná visszatettem a polcra. de legközelebb meggondolom, hisz a cimke átvert, de itt a blogodon én hiszek neked.

haNa írta...

Szia Limara!

A gasztrobloggos történet óta-bár előtte is rendszeres olvasód voltam és kipróbáltam dolgokat-izgat az alap fehér kenyered sütése. Addig más recepttel dolgoztam, de ahogy beszéltél a kenyérről, ahogy láttam a videót....Szóval neki láttam most tegnap, hogy megsütöm. Sajnos a burgonyapelyhet mellőznöm kellett, mert nem akartam másik városba utazni ezért(2.-án már nálunk is nyílik bio bolt, juhéééj)de tökéletes lett. Az itthon sütés apropója az volt, hogy nagyon elszámoltuk magunkat ebben a hónapban és nem várt kiadások is jöttek, így elég szegényes a kassza, de gondoltam van itthon liszt, élesztő bőven, időm, mint a tenger most... Na, ez nem lett költség hatékony dolog!!! Még a bolti kenyérből elfogy egy nap egy 5 tagú családban bő fél kiló kenyér, ebből drága Limarám tegnap délután kettőt is kellett sütnöm!!!! És ma reggelre csupán egy 20 dkg maradt. :)))))) Ráadásul barátnő is megkívánta, úgy hogy ide utaltam őt is. :))) Ez a burgonyás kenyér is gyönyörűséges!!!!
Kérdésem is lenne: Az én kenyerem szép lett ugyan, de mikor kezd "beszélgetni", cserepesedni??? Mert bár keletkezett rajta 1-2 repedés a bemetszésen túl, de nem csacsogott olyan szépen, mint a Tied a videón és nem is cserepesedett úgy ki. Vagy a burgonyapehely hiánya lehet??? Esetleg azé, hogy nem érkezett kihűlni, mert már estek is neki zsírral, zöldhagymával a gyerekek? :)))
Ne haragudj, hogy hosszú lettem! Köszi a sok jó receptet és az apró praktikákat!!! Puszi

Unknown írta...

Gyönyörü! Ha lenne öregtésztám, azonnal neki is állnék...

A pereced nagyon finom lett! :o)

Limara írta...

Szia Gesztenye! De jó látni!:)Nem, nem terül el, a kelesztés közben keletkezett gázok, a még erős sikérszálak megtartják a tésztát. Ellenben, ha túl van kelesztve ezek a sikérszálak összeesnek. Előfordul néha, hogy a bevágásoknál úgy látszik, kicsit összement a kenyér, de a forró, jó gőzös sütő még felhúzza a tésztát, ha nincs túlkelesztve.
A cserepek elmaradása is többnyire egy kis túlkelesztés miatt lehet.

Limara írta...

4gyerek! Érdemes beszerezni, hasznos lehet!:)

Limara írta...

Szia haNa! hát igen, eleinte az biztos, hogy nehéz ellenállni a friss, langyos házikenyérnek!:)) Később talán már könnyebben megy majd. Igen, a cserepek elmaradása lehet azért, mert még melegen megvágtátok, de lehet egy pici túlkelesztés miatt is. A burg.pehely nem számít bele. Ha van, jó, ha nincs, az sem baj, mármint a b.pehely.:)

Limara írta...

Maci! DE örülök Neked!:) És a perec sikerének is!:))

Atkáriné Terike írta...

Gyönyörű! Ki kell próbálnom!

Szemi írta...

Limara, ez ismét gyönyörű lett!

Bár gyakran sütök kenyeret, de eddig mindig csak burgonyapelyhet használtam. Most már talán összeszedem a bátorságom egy igazi krumpliskenyérhez is...
Már csak ilyen jó kis kelesztőkosarat kell beszereznem! :))

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Zsóka írta...

Szia Limara! Ezt a kenyeret meg lehet sütni ugyanúgy jénaiban mint a jól bevált fehérkenyeret?

Limara írta...

Szia! Hát, elvileg meg, de a sok burgonya miatt hajlamos a tészta a terülésre. Nem tudom, hogy mekkora a jénaid, de ebben az esetben ha nyolc literes, akkor azt tanácsolom, hogy fordítsd meg, a mély tetejében süssed..

Zsóka írta...

Köszönöm szépen a választ, azt hiszem inkább veszek egy kelesztő kosarat előbb :).

yokkoa írta...

Szia Limara! Nekem nincs kelesztőkosaram, se jénaim. Az volna a kérdésem, hogy keleszteni műanyag dobozban is lehet, vagy abban nem szabad? A jénais recepteknél használhatom fejjel lefelé fordítva a Római tálamat? Azzal is működik (agyag-cserép edény)? Ági

Limara írta...

igen, használhatsz, csak béleld ki egy ruhával..
miért akarod fejjel lefelé használni a cserépedényt? Van cserépedényes bejegyzés is a kenyérhez:
http://limarapeksege.blogspot.com/2011/11/kenyer-romai-talban.html

yokkoa írta...

köszi a gyors választ! A kacsasütős jénaira gondoltam és azért állítottam volna fejre, mert a római tálnak a teteje a laposabb, az alsó rész mélyebb és hát, hogy felfelé tudjon kelni a kenyér...
Most amúgy épp a napraforgókalács kelésére várok! Anyááám! ha sikerül az mennyire vagány lesz! Ha szép lesz osztom facebookon :-)
Többször hivatkoztál kenyereknél a túlkelésre, mint problémára (mondjuk, h nem repedezik be a héja). Honnan lehet tudni, hogy egy-egy tésztánál mennyi az ideális kelési idő? Vagy látványra lehet megállapítani, hogy ez most jó és ne tovább?
Sokat hallottam már Rólad - még a HVGben is hivatkoztak Rád - de csak most ismerkedek az oldaladdal. Hihetetlen, hogy milyen minőségben dolgozol. És mindent olyan természetesen és szépen leírsz, hogy az ember elhiszi magáról, hogy bekötött szemmel is megcsinálná... Sokat fogok szerintem még innen sütni! Köszi :-)

Limara írta...

Köszönöm szépen! :))HVG-ben? Arról nem tudtam:)

Nem baj, ha az edénynek az alja magasabb, attól még felfelé fog kelni a kenyér:)
A kelesztést a legnehezebb megtanulni egy kezdő kenyérsütőnek, nekem is ez a rész okozta kezdetben a legtöbb gondot. Sok -sok tapasztalás kell, de egy idő után már ránézésre is tudja az ember, hogy mikor jó a tészta.
Addig segíthet a következő: megnyomod az ujjaddal a tésztát, ha azonnal eltűnik a mélyedés, azaz a tészta visszaemelkedik, akkor még keletlen, ha ott marad az ujjad nyoma, akkor már megkelt, ha összeesik a tészta, akkor túlkelt:)

lax20 írta...

Megkérdezhetem mekkora ez a kosár és mekkora kenyér lesz benne? :)

Limara írta...

A kosár 40 cm hosszú , a kenyér pedig kiló fölött van emlékeim szerint:)

lax20 írta...

Köszönöm!
Már fontam egy huszonpárcentis formát, de egyenesre sikerült az oldala, úgyhogy lesz mégegy nekifutás. Kb. fél kiló kenyérnek akkor az jó lesz. :)

Unknown írta...

Szia
A kerdesem az lenne hogy ha a joghurtot kihagyom es vizzel potolom vajon jo lesz? Koszonom a valaszod elore is.Noemi

Limara írta...

Természetesen :)