2010. június 26., szombat

Ribizlis piskótarolád

A nagy kisfiam születésnapjára készítettem ezt a süteményt. Nagyon szereti a piskótatekercseket, legjobban a sima lekvárosat. Ennek a ribizlis változatnak az eredetije a húgomtól ered. Ő két fehér piskótalap közé símítja a krémet. Én feltekertem és kakaós piskótával készítettem. A csokoládés íz és a fanyar ribizli nagyon jó párosítás.
Hozzávalók:
  • 5 tojás
  • 15 dkg kristálycukor
  • 13 dkg finomliszt
  • 2 dkg kakaópor
  • 2 ek olaj
Az egész tojásokat habosra keverem a cukorral, egészen addig, míg könnyű, lágy krém lesz belőle. Mixerrel kb. 12-15 perc. A lisztet elkeverem a kakaóporral és a tojásos masszához szitálom, óvatosan beleforgatom. Végül a tál oldaláról belecsorgatom az olajat is.
Egy nagy sütőlemezt (30x40cm) kibélelek sütőpapírral, erre simítom a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben 8 percig sütöm.
Egy nagy konyharuhát kiterítek, kevés vizet permetezek rá (egy virág permetezővel) erre borítom a kisült tésztát. Óvatosan lehúzom róla a papírt, majd a ruhával együtt feltekerem. Így hagyom kihülni.
Elkészítem a krémet:
  • 3 dl tej
  • 3 csapott ek. búzadara
  • 3-4 ek. cukor
  • 1 citrom héja
  • 10 dkg puha vaj
  • 20 dkg leszemezett ribizli
A tejet felforralom, majd a búzadarát beleszórom. Állandó kevergetés mellett besűrítem. Belekeverem a cukrot, a reszelt citromhéjat. Tetejére egy darab folpack-ot borítok, így hűtöm ki. Ha szobahőmérsékletű habosra keverem a vajjal, majd beleforgatom a ribizlit.
A piskótát óvatosan szétnyitom, megkenem a krémmel és feltekerem. Ezután lehet díszíteni, vagy csak porcukorral meghinteni

42 megjegyzés:

Pixie Pie írta...

Hú, de nagyon jól néz ki! Feltétlenül megjegyzem a ribizliszezonra. :)

Névtelen írta...

Nagyon gusztusos! Édesanyám is szokott ilyet rendszersen csinálni a családi összejövetelekre, nagyon finom!!!

Vali írta...

Minden jót a nagy kisfiadnak.

4Gyerek írta...

Boldog szülinapot az érintettnek!
ha nálunk is érne már a ribizli....nem győzne annyi teremni amennyi tervem van az idénre velük.

Brigitta írta...

Én is imádom a piskótatekercseket,bár tudnám sütni is!(:
Nagyon guszta,Istenke éltesse a nagyfiút!:)

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok!:))

Gyöngy-szirom írta...

Nagyon jól néz ki! Mindenképp kipróbálom, köszönöm!
Boldog szülinapot a fiadnak!

Julika írta...

Húúúú, de nagyon jól néz ki !!!! Istenke éltesse a nagy fiadat !

libi írta...

Már hiányoltam a szülinapi sütit. ;-) Nálunk is elkészült a szokásos változat Dávid örömére.

Bianka írta...

Sok boldogágot. Nagyon guszta, igazán finom

LiliBazsa írta...

Boldog születésnapot az ünnepeltnek!
Nagyon guszta ez a piskótatekercs. Nekem még soha nem sikerült, úgy döntöttem kipróbálom ezt a receptet, és tökéletes lett!! Köszönöm!!

Edit

Moha írta...

Boldog szülinapot a nagylegénynek! Pont a napokban töprengtem, hogy honnan van a ribizlis kocka receptem, meg akartam sütni.Ezek szerint a hugicádtól, még Margitkánál tanultam,azóta szeretjük. Így is finom lehet,gyönyörűek a színei a tekercsnek!

Gyöngy-szirom írta...

Kedves Limara! 8 perc alatt megsül a piskóta?

Limara írta...

Andrea! Igen, ez a vékony piskóta megsül ennyi idő alatt:))
Julika! Köszönjük szépen!:))
Hugicám!:))))
Bianka! Köszönjük szépen!:))
Edit! Jaj, de örülök!:))
Moha! Köszönjük! Igen, tényleg, emlékszem milyen szépet sütöttél:))

mandy tarragon írta...

Olyan karácsonyi hangulata van ennek a képnek a piros bogyóval meg a zöld levéllel a porcukorágyon :) Nagyon tetszik.

Gyöngy-szirom írta...

Limara kedves, köszönöm a gyors választ. Most van a sütőben!!
Te a sima piskótát is így készíted? Ha nem kakósan csinálom,változtatni kell egy kicsit az arányokon?

Limara írta...

Mandy! Lassan az idő is karácsonyra hajaz:)))
Andrea! A kakaó helyett is liszt kell, ennyi. A lényeg, hogy 1 normál méretű tojáshoz 3 dkg liszt és 3 dkg cukor menjen:))

Gyöngy-szirom írta...

Már ki is sült, és tényleg megsült! Nagyon köszönöm. Akkor az arány szerint lehet bármilyen piskótát készíteni, szögleteset is. Gondolom kicsit emelve az olajat is, és a sütési időt is.

Gyöngy-szirom írta...

Ja azt elfelejtettem, hogy több tojás esetén.

stuckincali írta...

ezt ma megsütöm, ribizli híján málnával, nem hiszem, hogy sok ellenvetés lesz... :)

Jutka írta...

Sok, sok boldog szülinapot a legénynek!
Ezzel a csodás sütivel csak az lehet:)

Limara írta...

Andrea! Igen, lehet, én is úgy szoktam:) 1 tojáshoz 1,5 g olv. vaj avyg olaj kell, de én nem szoktam mérni, körbe csorgatom az edény oldalán és kész:)) Örülök, hogy sikerült!:))
Orsi! Szerintem sem lesz:)))
Jutka! Köszönjük szépen!:))

Gyöngy-szirom írta...

Nagyon köszönöm!!:))

Limara írta...

Szivesen!:))

Andi/cuki írta...

Gyönyörűséges!:-))

Gyöngy-szirom írta...

Nagyon fincsi lett!
Szeretném neked elmondani, hogy mióta rátaláltam a blogodra, a munkatársnőim is ezt nézegetik. Már megcsináltam a dán vajastésztát kiflinek, a többiek az express croassant, a karalábé főzeléket is úgy csinálom azóta, mint te. Tökéletes és finom minden étel, amit nálad találunk. Nagy csodálóid vagyunk és köszönjük a sok finom ételt!!

Limara írta...

Andrea! Nagyon örülök!:) Köszönöm szépen, nagyon jól esik a kedvességed! Örülök, ha a receptek tetszenek, nem okoznak csalódást! Szeretettel üdvözlöm a munkatársnőidet is!:))

Csibe írta...

Gyönyörű, és milyen finom lehet! Szeretem a ribizlis sütiket (is) :))

Névtelen írta...

Kedves Limara

Előre is elnézést kérek a kérdésért és biztosan sokan a fejükhöz kapnak majd. Kezdő vagyok a konyhában és nyálcsorgatva olvasom a blogodat és szeretném elkészíteni őket (pl.express croassant), de nem tudom, hogy pontosan mit takar a vaj. Te mit használsz?

Köszönöm Ági

Limara írta...

Csibe! Köszönöm szépen!:))
Kedves Ági! Nem baj, ha a fejükhöz kapnak, mindenki elkezdte valamikor...:) A vaj lehet teavaj vagy márkázott vaj, én pl. a Lidl-ben veszem az utóbbit. Üdv

Katina írta...

szia!
mennyire sűrű? kell hogy legyen széle a tepsinek? mert olyanom nincs, csak ilyen sütő LAP az tényleg lap...

Limara írta...

Az enyém is csak kb. 1,5-2 cm magas...piskóta tészta egyébként:)

Limara írta...

Az enyémnek sincs széle, mindössze másfél cm magas ha van...:)

Mandi írta...

Nagyon guszta ez a süti, úgyhogy hozzáláttam. Kész a tészta, és a krém is, de a krém hígnak tűnik nekem:-( A vaj már benne van, a ribizli még nincs. Tudok vele valamit csinálni?

Limara írta...

Tedd be kicsit a hűtőbe, nagyon meleg van, hagy dermedjen meg!

pergamarti írta...

Kedves Limara
Amióta ráleltem az oldaladra, kisérletezek a kenyérsütéssel (most is kel a holnapi a konyhában) és a piskóta készítéssel is.
Kérdésem, hogy miért ragad rá a konyharuhára a piskóta. Tovább kéne sütnöm? Van, ahol azt írod, megszórod porcukorral, van, ahol vizezed, van ahol semmit. Mit tanácsolsz?
Márti

Limara írta...

Igen, egy kicsit tovább kellene sütnöd. Akkor kell enyhén vizezni, ha netán kissé túlsült a piskóta és nehezen tekerhető fel, törne. A vizezéssel lehet rajta segíteni.
Akkor kell vagy inkább lehet porcukrozni, ha pont jó a tészta...

pergamarti írta...

Köszönöm, tovább sütöm. A kenyér nagyon klassz lett, sütőzacskóban sütöm, kacsasütőt még nem sikerült beszereznem, jó drága, így a teszveszen vadászom.
A piskótakisérletnek a csirkék fognak nagyon örülni :)
Amióta rádleltem, a suliban a tanári kar női része a te oldaladról süt, köszönjük a leírásokat.

Limara írta...

Én köszönöm,nagyon örülök:) Most szóltak,hogy a Tescoban állítólag 3000 Ft a nyolc literes jénai...

pergamarti írta...

Hűha, a 3000 Ft még bírható. Melyik Tescoról van szó? És most akciós, vagy folyamatosan ez az ára? Van, amikor egy-egy áruháznak saját akciói vannak, azért kérdem.

Limara írta...

Ez akciós ár és szerintem mindben van...

pergamarti írta...

Kedves Limara
Ismét jelentkezem, mert be kell számolnom a sikerekről :)
A piskótasütés már megy, sütőpor nélkül, minden úgy, ahogy leírtad. Nem ragad, tekerhető, nagyon szép. Köszönöm a jó receptet.
Vettem kacsasütőt, 5 literes jénait, 2300 Ft volt, sütöm a kenyereket, spriccelem a jénait, finomak sikerülnek.
Egyet még szeretnék kérdezni: Nem nagyon akar a kenyérke beszélgetni, meg repedezni. Mit tegyek?