2009. augusztus 21., péntek

Kenyérfesztivál 2009 - beszámoló



Ígértem egy kis beszámolót a Kenyérfesztiválról. Nagyon elfáradtunk, de nagyon jó volt, jól éreztük magunkat.
Ahogy már írtam, Vali és Julika jött velem a Fesztiválra, fantasztikus voltak, ezer köszönet nekik itt is. A készülődést már napokkal korábban megkezdtük.


A tavalyi év tapasztalata volt, hogy nincs az az előre lesütött mennyiségű kenyér, péksütemény, ami ne fogyna el. Az előző évben még naívan vittünk zsírt és lilahagymát, hogy majd ezekkel kínáljuk a kenyereinket, ehhez képest centis kockákra vágtuk, így tettük kosarakba és kínáltuk, közben pánikoltunk rendesen, mert sokkal jobban fogyott, mint mi számoltuk. A gépeknek pedig kell 3 óra mire kisütik az első kenyeret, kalácsot. Így ebben az évben már hamarabb sütöttünk, különösen Vali. Na amit ő előre legyártott, azt egy igazi pékség is megirigyelhette volna. Magam előtt látom, ahogy napokon keresztül csak a tepsiket szedte ki a sütőből, csomagolta, fagyasztotta a sok pékárut. Nagyon sajnálom, hogy nem készítettünk fotót róla, sajnos időnk nem nagyon volt rá. Fantasztikus a csaj!
Bár fél 11-re volt a kezdés hírdetve, 9-kor, mikor kipakoltunk már igen nagy volt az érdeklődés, még csak a kocsikból hordtuk ki a felszerelést, mikor már kérdeztek, érdeklődtek.
Gyorsan bekészítettük az öt gépbe a kenyereket, kalácsokat és kezdtük darabolni, kínálni az otthon sütött péksütiket. A nagy zűrzavarban néhány malőr is becsúszott. Az egyik kölcsön gép nem akart működni, azt hittük elromlott, végül nagy nehezen rájöttünk, hogy ezt a gépet nem elég áram alá helyezni, egy kapcsoló van az alján, azt is be kell kapcsolni. Egy másik adagból kifelejtettük az élesztőt, persze csak akkor jöttünk rá, mikor még 2 óra múlva sem mozdult meg a tészta. Egy harmadik gépben a gyönyörűen megkelt tésztára valaki rányomta újra a dagasztás programot, dobhattuk ki.
A kisült kenyereket így, ventillátorral hűtöttük, hogy lehessen szelni, türelmetlen volt a közönség:


Közben kérdeztek csak kérdeztek:



Mi pedig lelkesen válaszoltunk:



Sokan ránk köszöntek, sokan szóltak, hogy olvassák a blogomat, ami nagyon jól esett. A legnagyobb dícséret mindannyiunknak az volt, mikor a kostoló után kijelentették, hogy a mi kenyereink a legfinomabbak, jobbak, mint az "igazi" pékeké. Ezért már megérte. Remélem most is sok embernek sikerült az otthoni kenyérsütésről átadni a szeretetünket, tapasztalatunkat és a kedvet, hogy belevágjanak a házi kenyérsütésbe. Sok sikert kívánok hozzá!

27 megjegyzés:

Unknown írta...

Annyira jó látni titeket Limara!Azt mi mindig is tudtuk,hogy ti vagytok a legjobb pékek széles kis hazánkban.Csak így tovább!

Brigitta írta...

Limarám,gratulálok,nagyon ügyesek voltatok,és örülök,hogy minden nagyon jól sikerült,nem is lehetett volna másként.Hiába,aki profi,és a segítők is a toppon vannak évek óta!:))))

szepyke írta...

Jesszusom, de büszke vagyok rátok!
Nagy, nagy GRATULA!!!
Gondolom, este nem kellett egyikötöket sem ringatni. Iszonyat meló lehetett!!!

Limara írta...

Andrea! Nagyon kedves vagy! Köszönöm szépen! :))
Brigitta! Puszi! :))))
Szepyke! Mindig jó kedvre derítesz, nagyon köszönöm!!!!:))
Mint egy zsák, úgy dőltem el, még ma sem vagyok teljesen észnél! :))

egycsipet írta...

Gratulálok nektek! :))

szepyke írta...

Küldjek esetleg egy meggyessört??
:DD

Limara írta...

Egycsipet! Köszönjük szépen!:))

Szepyke! Az bizony jól esne, szeretem és itt nem lehet kapni! :)

Jade írta...

Gratulalok en is! Ha valakinek, Neked/Nektek mindenkeppen ott volt a helyed!
Jo pihizest!

Gizi írta...

Gratulálok!!!! Csodás dolgok kerülnek ki a kezed közül, nem csoda hogy csak dicséretet kaptatok. Nagyon figyeltelek a híradóban, de sajnos nem voltatok benne. További jó pihenést!!

Tűzpadka írta...

Gratulálok nektek ehhez a sikeres szerepléshez! Valóban, az emberek visszajelzése bármilyen díjnál vagy TV riportnál többet ér. Malőr az nálunk is előfordul néha...Nagyszerűek a fotók, és veletek együtt örülök.
Mi az Újszegedi strandon a medencék és a Tisza közötti szakaszon lévő kis betonút mellett leszünk...Az asztalt kb fél 12-re állítjuk össze.
Délután 17.-ig maradunk, akkor van ugyanis az értékelés. Szeretettel várlak!

Vali írta...

Limara köszönöm, hogy elhívtál erre jó kis bulira. Igaz, hogy elfáradtunk, de nagyon jól éreztem magam. Én remélem, hogy sokan leveszik a polcról a poros kenyérsütőgépet és újra kezdik, de már a jól bevált receptekkel.
Most 1 hétig nem leszek, de ígérem, hogy beszámolót írok.

A.C.E írta...

Ez igen, gratulálok! A finom kenyérnél nem is kell több!

Puszi

Unknown írta...

Még idáig nem írtam neked, de régóta olvaslak,(ilyenkor mindig megéhezem) sőt a kenyeredet is megkóstoltam a fesztiválon. Gratulálok.
piramis

Csenge írta...

Úúú mekkora hepaj lehetett, gratula hozzá! :-))

Tűzpadka: Jól értelmeztem, Újszegeden is kinnt lesztek? Csak nem holnap? 8-))

Scofield írta...

ügyes lány ez a limara...:)

duende írta...

:)
Gratulálok én is Limara!
Kár hogy nem kóstolhattam a finomságaitokat!
majd egyszer talán. :)

Bea írta...

Bár én kézműves-mániás vagyok, de az otthon sült kenyérre nem sajnálom az időt. Valahogy olyan emberi, biztonságos érzést ad, hogy tudom, mi van benne, hogy én el tudom készíteni.
Nem tudom pontosan, mi volt ez a rendezvény, de gratulálok nektek! Jó dolgot csináltok. :)

Raindrop írta...

Nem vagyok meglepve... :) Amiben a te kezed, és 1 marék liszt van, csak jól sikerülhet! :) Szeretettel gratulálok!

Palócprovence írta...

Gratulálok! Nagy élmény lehetett és a fáradság elmúltával csak a jóra fogtok emlékezni! :))

Andi/cuki írta...

Gratulálok,ez nem semmi!
A könyved mikor jön?

Névtelen írta...

Öröm látni, hogy Tótkomlósi lisztet használsz

gambas

Julika írta...

Limara ! Én is köszönöm szépen, hogy ismét részt vehettem veletek ezen a jó kis bulin. Nagyon jól éreztem magam. És remélem sok embernek tudtunk segíteni tanácsainkkal.

Névtelen írta...

Aranyosak voltatok, és szépek a képek:)

kekezust írta...

Jó volt megállni a standotoknál, persze nem tudtam előre, hogy ott lesztek, így nagy volt a felismerés döbbenete. Persze nyúl voltam, és nem mertelek megszólítani. :-) Gratulálok én is!

Limara írta...

Judit, Gizi! Köszönöm szépen! :))
Tűzpadka! Örülök, hogy személyesen is megismerkedhetünk! :)
Vali! :))
Eszter! Így igaz! :))
Piramis! Örülök, remélem ízlett! Kár, hogy nem szóltál! :)
Csenge! Köszönöm! :)
Scofield! Elveszett... Remélem folyamatosan csuklasz!!! :)
Duende! Duende! Én remélem sor kerül rá hamarosan! :)
Bea! Köszönöm!:)
Raindrop!:)) Köszönöm! :)
Palócprovence! Köszönöm! Tudod, ez az a jól eső fáradság, amire örömmel gondolunk vissza! :)
Andi! Köszönöm! :) Nem gondolok rá! :)
Gambas! csak tótkomlósi lisztet használok! :)
Julika! Én köszönök neked mindent! :)
Fruzska! Köszönöm! :)
Kekezust! Sajnálom, hogy nem szóltál!Remélem azért jutott kóstoló! :))

Cinella írta...

Nagyon gratulálok Nektek! Biztosan nem lehetett könnyű, Amikor ott voltam, akkor is többen szedtek szét titeket egyszerre, de azért örülök, ha csak így pár percre, de találkozhattam veletek! A férjem már régóta szeretett volna egy kenyérsütő gépet, eddig én voltam aki kicsit tartott tőle, de meggyőztetek, így legkésőbb karácsonykor megérkezik hozzánk az új családtagunk. :)
Még egyszer köszönöm Nektek a segítséget, a búzdítást, és a sok-sok szuper receptet!

Moha írta...

Gratulálok nektek,nagyon ügyesek voltatok! Szerettem volna kijutni,de most nem sikerült.