2009. augusztus 9., vasárnap

Kacsamell vörösboros körtével


Gyönyörű kacsamellet kaptam reggel a piacon. Nem is nagyon láttam még, legfeljebb combot szoktak árulni, így gyorsan vettem kettőt. Jó sok gyümölcsöt is vásároltam, hazafelé azon gondolkodtam, melyikből készítsek hozzá mártást. A szőlő vagy a körte jöhetett volna számításba. Szétnéztem a neten és az első recept ami felbukkant Dalit remeke volt, hasonlót képzeltem én is, így emellett maradtam.
A kacsamellet rózsaszínűre szerettem volna sütni, de közbe jött egy kis malőr. Reggel engedni kezdte a férjem a vizet a gyerekek medencéjébe, majd meg is feletkezett róla. Mire feltünt, hogy valami csobog az udvaron, már szépen be is áztattuk az egész kertet. A nagy rohangálásban a kacsamell kicsit tovább maradt a sütőben. Így is finom volt persze, de majd legközelebb! Mert lesz legközelebb, olyan finom ez a mártás, a hús...
Hozzávalók:
  • 2 kacsamell
  • bors
Mártáshoz:
  • 2 ek. cukor
  • vörösbor
  • kb. 5 cm-es darab gyömbér
  • 1 chili
  • csipet só
  • bors
  • 2 nagyobb körte
A sütőt bekapcsoltam 220 fokra. A kacsamelleket megmostam, majd papírtörlőn leszárítgattam. A bőrét sűrűn beírdaltam. Megsóztam, majd színes borssal is megszórtam. 2 ek. olajat felmelegítettem, majd a húst a bőrős oldalával lefelé a forró olajban elősütöttem, kb. 4 perc, majd a másik oldalára fordítottam és azt is megkapattam 2 perc alatt. Egy sütőlemezt alufóliával kibéleltem, erre tettem az elősütött húst, majd 15 percre a forró sütőbe tettem. Majd 10 percig pihentettem szeletelés előtt.
Míg sült, elkészítettem a mártást. Kevés olajon karamelizáltam a cukrot, majd felöntöttem a vörösborral, kb. fél üveggel. Belereszeltem a gyömbért, beletettem az apróra vágott chilit, csipet sót, borsot, majd a meghámozott, negyedekre vágott körtét is. Tettem hozzá balzsamecet szirupot és lassú tűzön besűrítettem, a körtét közben megfordítottam.
Fokhagymás krumplipüré volt a köret. Ehhez a bő kiló krumplit kockára vágva feltettem főni, adtam hozzá 6-7 gerezd fokhagymát is. Mikor puhára főtt leszűrtem. Vajat és tejszínt összemelegítettem, erre nyomtam krumplinyomón keresztül a megfőtt burgonyát. Habosra kavartam és kész.

8 megjegyzés:

Raindrop írta...

Nálunk kacsamell volt szilvával! :D
Ez a körtés megoldás mégjobb, gyönyörű szép! :)

Julika írta...

Húúú de jóóó ksi ötlet. Már régóta gondolkdotam, hgoy mi legyen a mélyhűtőben lapuló kacsamellből. És iylen hamar megsül a kacsamell ? AZt hittem ezt is sokáig kell sütni a sütőben.

alliteracio írta...

Hűűű amindenit de gyönyörű!!!
Már a recept olvasgatása közben összefutott a nyál a számban, és mivel a párom imádja az ilyen gyümölcsös sülteket, tuti, hogy meg fogom csinálni!!
*
Egyébként már nagyon régóta olvasgatlak, de csak most iratkoztam fel hozzád...Egyszerűen fantasztikus a blogod, remekül leírod a recepteket, és szinte késztetést érez az ember arra, hogy kipróbálja őket. Sajnos nekem nincs kenyérsütő gépem, úgyhogy a "hagyományos" verziókat keresgélem inkább.
Szeretettel üdvözöllek és kívánok szép napokat:
Ági

duende írta...

Ez nagyon finom lehetett! Imádom a husit gyümölccsel, és a kacsa egyébként is az egyik legfinomabb húsféle... Hm... :)

Limara írta...

Köszönöm szépen! :))
Tényleg nagyon finom volt, nekem a körte vitte a pálmát ebben a finom mártásban!
Ági! Szeretettel köszöntelek, nagyon kedves vagy! Köszönöm szépen, hogy állandó olvasóm vagy!

erős ildikó írta...

Nagyon szeretem a kacsát, főleg gyümölccsel!

dalit írta...

Nagyon boldog vagyok, hogy most szedtél tőlem ötletet. Büszkeség öntött el:)

Ursula írta...

Kipróbáltuk. Kitűnő :-)